Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

A Nyírségben bringáztunk
2011/09/18 20:40:57 Küldte: boresz

Bringatúrát terveztünk a Nyírségbe. Nagyon oda kellett figyelni, hogy olyan IC-t találjunk amelyiken van kerékpár szállító vagon. Debreceni átszállással Mátészalkára utaztunk, ahol a szállásunk volt. Egy nagyon helyes kis panzióban laktunk, innen indultunk 5 napon keresztül csillagtúráinkra napi 50-60 km-t. Első nap Bátorliget és környékét néztük meg, amely 53 hektáros, neve Bátorligeti Ősláp Természetvédelmi Terület. Bringákat hátra hagyva, idegenvezetővel bejártuk az erdőt, amely még virágos volt, de  májusban még szebb, mert sok különleges virág virít, mi szeptember elején voltunk ott . Azért szép fákat, növényeket láttunk.Vissza fogunk menni májusban is.Következő napokban Nyírbátorra bringáztunk, ez a város igencsak meglepett minket, olyan szép volt. A két műemlék templomot egy várostörténeti sétány köti össze, szoborcsoportokkal ékesítve, sárkányok és lovagok mesélik el a település történetét. Jártunk Csarodán, megcsodáltuk a templomot, és a fa haranglábat, apró zsindelyes parasztházat, amely roskadozott a muskátliktól.Elkerekeztünk a Túr völgyébe, Túristvándiba, ahol a kerekes malmot fotozgattuk, Eljutattunk  Tivadarban is. Ebben a faluban többen is jártunk már , amikor a Tisza-túrán kikötöttünk, és jókat fürödtünk a Tisza lágy selymes vizében. Az utolsó utunk, Szatmárcseke volt. Itt szerencsére belecsöppentünk egy szilvalekvárt  főző családhoz, ahol vásárolhattunk  friss lekvárt, na meg  némi szatmári szilvapálinkát. Még elmentünk a temetőbe, ahol megtekintettük Kölcsey emlékszobrát, és az érdekes csónak fejfákat.

Elégedetten tértünk haza, hasznos és tanuságos túránk volt. Sokat hallottam ezekről a falvakról,  régóta szerettem volna bejárni, örülök, hogy végre eljutottam, és igen kellemesen csalódtam, szegény lepusztult falvakat vártam, és helyette virágoktól roskadozó falut találtam. A házak kitatarozva, mintha a béke szigete lenne. Volt olyan falu, nem egy, ahol kocsma sem volt. Végezetül levonva a tanulságot, el kell menni, meg kell nézni, meg kell győződni, hogy igen is van Magyarországon nagyon szép táj és érték.



Címkék: Bringfatúra Magyar Falvak Templomok





Bejegyzések 1 - 4-ig. Összes bejegyzésed: 4

BirBa
2011/10/12 06:14:22

Én úgy 25-28 évvel ezelőtt jártam ezekben a falvakban és csak lehangoló emlékeim vannak. Úgy látszik, már nem érvényesek. Újra el kell mennem!



kismaci
2011/09/19 09:08:11

Nagyon szerényen számolva is , még 1 hétre való néznivaló maradt ki.  Nem is gondolja, aki még nem járt arra!  Mindenkit vár-- a következő alkalom!



Gejza
2011/09/19 08:48:56

Igen feledhetetlenül szép vidék az (is). Koplyafás temetők, fa haranglábak, kazettás menyezetű templomok, . Hűvösebb, zöldebb, párásabb rétek, mint az Alföldön. Érdekes jégkorszaki reliktum növények a lápokban. Öreg pásztorokkal csendes, nyugodt beszélgetések az esti tábortűz mellett... Lehet kerékpárral is menni és kenuval is a Tiszán. De Nyíregyházáról gyalog is eljuthatunk Tiszacsécsére a piros jelzésen, mert Móricz Zsigmond úgy tartotta: "Gyalogolni jó!"



liliom
2011/09/18 22:51:16

Igen, oda is el kell menni.....     Még én sem jártam arra, jó hogy felkeltetted a figyelmemet erre a bizonyára gyönyörű vidékre.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.