Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Bihar-hegység, Meseország
2011/09/26 21:41:35 Küldte: Hangi

 Bihar-hegység – Meseország (Ez jó cím, nem? Zolitól loptam!)  I. rész


Tudjátok meg, hogy régi vágyam teljesült ezzel a kirándulással. Évekkel ezelőtt egy túrás fórumon olvastam először a mesebeli Pádis fennsíkról és rögtön látni akartam minden attrakcióját. De a fene gondolta volna, hogy ilyen nehezen adja meg magát.


Első alkalommal, amikor megkörnyékeztem, egyszerűen lepöckölt a válláról, szóba sem állt velem. Idegen voltam és tapasztalatlan a Bihari hegyekben, rosszul mértem fel az idő és a távolság arányát és őfelsége úgy döntött, érnem kell még.  Másodszor sem ment könnyebben: akkor meg eltévedtem. Harmadszor már minden rendben lett volna, de az istenek durva gyomorrontást küldtek rám és leparancsoltak a hegyről. Nem csoda, hogy elhatalmasodott rajtam a kíváncsiság és kerestem a lehetőséget, hogy most már mindent egyszerre kapjak meg: a Csodavárat, a Galbina-szorost, a Szamos-bazárt, a Nagy-Phaeton vízesést, sőt ha lehet, az Elveszett világot és az Eszkimó jégbarlangot is.

Végre idén összeálltak a csillagok és hosszú hónapok várakozása után öt szép augusztusi nappal ajándékoztak meg, az alábbi recept alapján:

"Végy egy jó karéj hegyet - a Bihariból -, adj hozzá tíz látó-embert (lásd Wass A.: Mese az erdőről), finoman rázd össze őket, ízesítsd egy csipet kalandvággyal és kínáld illatos pálinkával." :-)

Na, elcsöppen a szátok?

Aggódtam, hogy milyen lesz a fennsíkra vezető út, járható-e kocsival és mit szólnak a többiek, ha meglátják az ökölnyi murvával felszórt sztrádát, de sokkal jobb a helyzet, mint pár éve.

Továbbá aggódtam, mert még sosem aludtam fenn Pádison és nem is ismertem ott szálláshelyet. Olyat kerestem, ahol van ágy és meleg vízben lehet esténként zuhanyozni:  nappal hajlandó vagyok a világ végére elmenni és a világ tetejére felmászni és leizzadni és rommá ázni, de este egy minimális komfort ebben a korban már kijár!



A Pádisi Turistapihenő hét négyágyas faházból áll, minden faházhoz külön fürdőszoba tartozik, meg egy-egy hűtő, szóval ez ott már-már luxus, ahogy a lótámadásnak kitett, patakban fürdő sátorozókat elnézem. Nekünk pont megfelelt és még reggelit, vacsorát is lehetett kérni. Ion, a házigazda minden vacsi előtt megpálinkáztatott bennünket, de anélkül is nagyon finoman főztek.

Első nap reggel hétkor találkozott a három autó Berettyóújfaluban és délután egy óra körül értünk fel. Ahogy lecuccoltunk és koccintottunk a megérkezés örömére, bemelegítő túrára indultunk. A Kék-Magura volt kinézve. Persze csak térképről, illetve olvastam, hogy szép a kilátás. Hát, bemelegítésnek jó volt, de sok élményt nem tartogatott, talán csak annyit, hogy félúton elvesztek a jelek és kicsit kavarogtunk, de pánik hangulatig nem fajult a helyzet. A kilátó életveszélyes állapotban van, persze volt egy idióta, aki megpróbált felmászni rá, de szerencsére időben észhez tért. 



Szóval, ráhangolódtunk a Hegyre és egymásra.

Íme az Arcok, akiknek most is megköszönöm a bizalmat, hogy velem tartottak, a kedves lelkesedésükről nem is beszélve:



       Álló sor:


    Komolyka Kata

    Mókamiki Imre

    Világszép Anett

    Mosolygós Erzsike

    Egyhúronpendülő Anikó

    Mindenthoztam Bandi

    Nemadomfel Judit(h)

   


    guggoló sorban:


     Kőszakértő Pavluxek

    Málnavadász Zoltán 





Első este szolid barátkozás az új ismerősök között, aztán hamar lefekvés, mert másnap már belecsapunk a lecsóba: hazai idő szerint fél hétkor reggeli, fél nyolckor indulás a Csodavárhoz és a Galbinához! 

(Ez egy fegyelmezett társaság volt, még majdnem rám kellett várni az indulásnál.) 

 

Második nap tehát elkezdtünk komolyan ismerkedni a fennsíkkal. Alig mentünk tíz percet, máris eltévedtünk.   

       

Éppen egy mézeskalács házikót fotóztunk nagy lelkesen, amikor kijött belőle a nénike és valami fura, mesebeli nyelven (csak nem románul?) magyarázott nekünk és mutatta, hogy kövessük. Csak bámultunk egymásra, de a néni olyan kedvesen és határozottan utasított, hogy nem tudtunk ellentmondani. Ott, a házánál kétfelé is vezetett út, ám ő egy harmadik irányba vitt el bennünket, át a legelőn, ahol útnak nyoma sem volt. Bizalmatlanul lépegettünk utána, míg egyszer csak fel nem bukkant a jelzés egy fenyőfán. Onnan sorsunkra hagyott, de mi egész nap hálásan gondoltunk rá. Egy igazi őrangyal volt, aki már akkor utat mutatott nekünk, amikor mi még fel sem fogtuk, hogy rosszfelé járunk.

Akár az élet. Kezdtük kapiskálni, miért mondják sokan, hogy Pádis meseország.

 


 

Egyik csodából még fel sem ocsúdtunk, amikor már várt a másik: a leírhatatlanul szép Ponor-rét. Már a bejárata elvarázsolt világ, különösen reggel, ahogy kiérve a fák közül felcsillan a párás napfényben fürdő tisztás. A patakot követve eljutottunk a hatalmas sziklafal tövében lévő Ponor-kitörésig, majd általános fényképezkedés után vissza. Itt máris szembetaláltuk magunkat az első bökkenővel: hogyan jutunk át a patak másik oldalára?

Mindenki vérmérséklete szerint:

Mókamiki már a forrásnál észnél volt és a köveken átment a túlpartra. Közben csendben vigyorgott rajtunk.

Málnavadász Kőszakértővel, Egyhúronpendülővel és Világszép Anettel keresett a patakon egy optimális átkelőt és rutinosan átszökellt. Mindenthoztam Bandival találtunk egy régi, rozzant fahidat, ami inkább volt probléma, mint megoldás, de nem tudtunk ellenállni a kihívásnak és átmerészkedtünk rajta. A víz kivert, de nagyon büszkék voltunk magunkra.

 

A többi lányok eközben lehúzták cipellőiket, felgyűrték nadrágszárukat és beletipegtek a jéghideg vízbe. Az még csak hagyján, de szúrós kövek között kellett lavírozni. Mosolygós Erzsike végül megpörgette feje felett az összekötözött cipőket és átdobta a túlpartra. Még ha

megpörgette volna! De nem!  És ha átdobta volna! De nem!  A vízbe dobta éppen.  

   

Következett maga a Csodavár. Ehhez megint nagy kalandok fűznek.

Amikor Egyhúronpendülővel (továbbiakban EHP) először jártunk itt, nem sikerült megtalálni a lejáratot. Estére járt már, és az idő szorítása valamint túratársaink határozata alapján - miután kétszer futottuk körbe a dolinákat - úgy döntöttünk, visszaindulunk a nagyon messze

parkoló autónkhoz. Engem akkor már szertendő-széjjel marcangolt a kíváncsiság, ezért abban maradtunk, hogy futok még egy kört, hátha megtalálom a dolinába vezető ösvényt, aztán majd utánuk indulok.

Persze, hogy megtaláltam! Száguldottam a meredélyen, szinte leomlott mögöttem a hegy, aztán egyszer csak ott álltam egyes egyedül a hatalmas barlangszáj előtt. Egy szál turista sem volt már ott akkor. Megütközve bámultam egy sort, aztán átrohantam a másik dolinába, igyekeztem mindent látni és a lehető leggyorsabban betelni vele.

Felkapcsoltam a lámpámat és leereszkedtem a barlangba, ahol a patak zúgott. Nagyon szomjas voltam, de nem mertem inni belőle. Láttam, hogy a barlang falán csepeg le a víz, abból töltöttem meg a kulacsot nagy sietve. Aztán rohanás vissza, a többiek után. Már a Galbinánál voltak, mire utolértem őket, pedig futottam végig. Na jó, sok benne a lefelé, de akkor is nagy élmény volt, olyan határterhelés-féle.

Most megint itt voltunk és semmi gond nem volt a jelzéssel. Ahogy beértünk a völgybe, kezdődött a láncos szakasz, sokaknak új élményt jelentve.

    

 A barlangszájhoz való lemászást csak a csapat fele választotta, végül Málnavadász Zolival kettőnket nyelt el a barlang.

Ujjongva kalandoztunk a járatokban és még egy csomó mindent nem láttunk, amikor a kint ránk várakozókra gondolva visszafordultunk.

      


Azt hittem, most már ki lehet pipálni a Csodavárat, harmadszor jártam itt, de be kell látni, még mindig nem láttam mindent, amit láthatok.

Úgyhogy reszkessetek! Visszamegyek!


Eddig egész jól haladt együtt a társaság, annak ellenére, hogy 24-60 között volt az életkori megoszlás, de a Csodavárból kimászás megbontotta az egyensúlyt. Ültünk a kidőlt fán és néztük a felbukkanó arcokat. Egyértelműen látszott, hogy nem mindenki akar még messzebb menni. Megnéztük együtt a balkonok (helyéről) a kilátást, azaz a belátást, szóval, a lelátást, aztán a „kisdobosokat” Mókamikire bízva, az „úttörőkkel” nekivágtunk a Galbinához vezető útnak.

 


Vége az I. résznek


Címkék: Bihar Pádis





Bejegyzések 1 - 3-ig. Összes bejegyzésed: 3

pavluxek
2011/09/27 08:06:16

Azon a negyedik képen micsoda pocakom van! Bóóóóóóóóóórzasztó!

Legközelebb én válogatom a képeket! Jó? 



kismaci
2011/09/27 07:38:37

Aki nem várja a folytatást,, hazudik!  (( esz a fene, hogy nem voltam még arra!))



repeics
2011/09/27 06:59:18

Nagyon tetszett, jöhet a következő fejezet! :)




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.