Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Vadkempingsky 1.0
2011/09/28 20:52:38 Küldte: Derenk

Az egész úgy kezdődött, hogy nyár közepére a balatoni régióba érve a Kéktúrán nem találtam szállást sehol. A panzió tulajdonosok az amúgy karcsú szezon elvétve csordogáló vendégfolyama ellenére ilyen-olyan fesztiválokra, Balaton átúszásra, körbefutásra, körbebiciklizésre és még ki tudja mire hivatkozva szinte sikítva menekültek előlem, az egyéjszakás ágyrajáró, kevéspénzű gyalogtúrázótól.

 

A sokadik sikertelen hívás után letéve a telefonkagylót valahonnan nagyon hátulról és nagyon bizonytalanul kezdett mocorogni az idea – hát akkor vadkempingezem! Nem nagy cucc, csináltam már máskor is, igaz akkor kocsival vittem le a sátrat a sátrazás helyszínére és aztán kocsival is hoztam vissza. Meg hát mások is, a túratársaim is rendszeresen sátorral vágnak neki az OKT-nek. Talán elérkezett az idő, hogy én is kipróbáljam magam a túrázás ezen abszolút és a civilizációtól immár végleg leszakadt formájában.

 

Bevallom a döntés egyáltalán nem jött könnyen és a hátizsákomat csomagolva többször megálltam elmerengve azon, hogy vajon én ezt bírni fogom? A sátram eleve nagyobb méret, négyszemélyes iglu, súlyra van vagy három kiló, plusz még a személyes holmik, amelyeket eddig sem vittem túlzásba a túrázások során, de ezen alkalommal már az alapvetőnek vélt kellékek közül is sok kívül rekedt a szükséges holmik listáján. Ugyanakkor új szükségletek is jelentkeztek, méghozzá elég nyomósan, hiszen az úrinő a vadonban is úrinő alapon az esti és reggeli tisztálkodás végett a szokásos másfél liter ásványvíz adagom három literré nőtt. Szinte a szemem előtt és a kezeim között formálódott a fizika vízkiszorítási törvénye – ivó és fürdővíz készletem kiszorított minden esetleges váltóruhát, fél napnál több élelmemet és a teljes balesetvédelmi felszerelést. A vadonban farkastörvények uralkodnak. Vagy túléled, vagy ott pusztulsz, tehát minek oda bármiféle légáteresztő leukoplaszt?

 

A csomag összeállítása után gyors mérlegelés - 15 kiló. Na nem is rossz. Lehetne több is. De azt tudod ki fogja cipelni, mert hogy én nem az biztos!

 

Mindezen előkészületek után egy szép júliusi péntek este a korábban emlegetett Rajmunddal eltöltött buszutazás után Nagyvázsonyban találtam magam, ahonnan másnap a túrám indult és ahol életem első gyalogos vadkempingjét terveztem megejteni.

 

Már korábban kinéztem magamnak a pálos kolostor romját és az előtte lévő szép tisztást.

 

A naplemente fényei kellemes hangulatot teremtettek a romoknál, a levegő friss volt és magamban megveregettem saját vállam, hogy milyen jó sátorhelyet találtam. Mindenhol csend, madárcsicsergés, a letűnt korok maradványainak magánya. Komótos tempóban , kiélvezve a hely fennkölt légkörét fogtam neki a sátorállításnak, a fészekrakásnak. Hátam mögött a kis tisztás egy nagy mezővé öblösödött ki, melynek távolabbi sarkában szépen felújított udvarház állt. Az egész tájat a békés, meleg nyári este színei futották körbe. Mikor végül magamra húztam hálózsákom zippzárát, hogy a növekvő szürkületet követve lassan álomba merüljek  a nagyvázsonyi várból felcsendült valami fesztivál zene, ami a távolság és az erdei fák miatt andalítóvá, halkult. Itt, az ember lakta településtől némileg eltávolodva, a természet sarkában, a kis éji zene mellett a legtökéletesebb elalvás elé néztem és már készültem magam átadni az éjszakának, amikor egyszer csak…..

 

„Pszt pszt! Gyere itt vannak a romok!”

„Hűűű de ijesztő így a sötétben!”

„Hmmm meg milyen romantikus….”

„Naaa mégis mire készülsz?”

„Szerinted?”

„Hát ööö izé … nekem most valahogy fáj a fejem!”

„Mindig ezt csinálod!”

„Na nem mindig, de most tényleg fáj!”

„Kellett nekem hozzád mennem feleségül!”

„Hát tényleg…kellett???”

 

A párocska lassan beleveszett a rengetegbe, magukkal víve egy klasszikus családregény több fejezetét  és most már a vár felől sem érkezett több dallam. Csak a sátor sziszegett néha, ahogy az éjjeli szellő bele-bele kapott a ponyvába és valahol mélyen ismét elindult felém a sötétség...…

 

„WOOOOÁÁÁÁÁGGRRRRR!”

„De hülyék vagytok! Itt jeszgetitek az embert! Na gyerekek sorakozó! Most megkeressük a csokikat, amit Béla bácsi ma délután eldugott a templomrom kövei között!”

„Anni néni, bárhová mehetünk?”

„Hát csak itt a romok körül! Lámpa van nálatok, keressétek a csokikat!”

„Béla bááá  Béla bááá! Nem teccik megmondani, hol vannak a csokik?”

„Nem! Keressétek”

 

Kézilámpások fénye cikáz mindenfelé, mint afféle lézerszínház, vagy megannyi jedi kard, a falakon csimpánzok szökellnek kiszögelésről kiszögelésre és közben izgatottan rikoltoznak…Röpke fél óra alatt immáron másodszor is álomtalanítva a sátram ajtajába kucorogva figyeltem a fejleményeket…

 

„Na gyerekek, háááány csokit találtatok???”

„Béla bá, hát olyan tizenötöt!”

„ Hogyhogy csak tizenötöt???? Én húszat dugtam el! Valaki kettőt evett??? KI VOLT AZ?? Tegye fel a kezét!!!!”

„Én nem ettem kettőt Ani néni kérem! Én sem! Nem találtunk tényleg csak tizenötöt!

„Hát akkor KERESSÉTEK basszátok meg! Nem igaz, hogy nem találjátok! Ilyen egy balfék társaságot!”

„Béla bácsi, a sátorhoz is tetszett dugni csokit?”

„MILYEN sátor??? HOL??? Világíts csak oda!”

 

Egy pillanatra azt hittem a szemeim a tarkómon ugrottak ki, amikor a húsz halogénlámpa fénye egyszerre lőtt bele sátram mélysötét rejtekébe, kiverve az összes látóidegemet. A fotonok zápora hanyat lökött, két kezemet ökölbe szorítva próbáltam kidörzsölni szememből azt a hirtelen kapott nagy dózisú fényszennyezést, ami érzésem szerint vetekedett egy napkitöréssel…

 

Valami messzi nyekergő, egyre idegesítőbbé váló hang citerált a fülemben. Felpillantva a sátor kifehéredett ponyváján veszem észre, hogy már kivilágosodott. Minden tagom rekedten tiltakozva a mozgatás ellen, bedagadt szemekkel és némileg kótyagos, kialvatlan, zúgó fejjel kínkeservesen tápászkodtam fel, félúton lefejelve az éjszakai látogatók után óvatosságból a fejem fölé fellógatott fejlámpám korongját, amitől az amúgy is törődötten induló reggelt még nyomorúságosabbnak éreztem. A félálom határán imbolyogva, percenként bekövetkező emlékezet kihagyások közepette álltam neki begyömöszölni most még inkább monstrumra emlékeztető sátramat gyufaskatulyányi hátizsákomba. Szöszmötöléseim közben keserűen vontam le a tanulságot, hogy a pálos kolostornál szemmel láthatóan CSAK napközben nem jár egy teremtett lélek sem, ellenben éjszaka…Reggeli magányomban mindössze egy pozitívumot tudtam felfedezni – jelesül hogy legalább senki nem lát ebben a leharcolt állapotomban. Csak az a nyavalyás nyekergő hang ne tekeregne a fejemben. Ráadásul mintha erősödne is. Igen, erősödik, lassan, de biztosan – mi a nyavalya ez? Arról már hallottam, hogy a kialvatlanság látomásokat okoz, de ezt csak három nap utánra teszi az orvostudomány, én meg most még csak az elsőnél tartok.

Lassan valami derengeni kezd – ez mintha egy kecskeduda hangja lenne. Igen, egy kecskedudáé, ami egyre közelebb jön. És mintha rendszer is lenne a nyekergésben, egy ismétlődő hangsor, egy furcsa dallam.

A kis tisztás falu felöli oldalán mozgolódás támadt, egy piros, hosszú inges vékony alak méltóságteljesen lépegetve közeledett a romokhoz, hóna alatt tartva a kecskedudát és azon valami hosszú, bonyolult melódiát fújt.

A jelenség ügyet sem vetve rám a zenéjébe merülve finom léptekkel besorolt a régen volt kolostor templomának belsejébe és pont Kinizsi sírja előtt állt meg. Szakadatlanul fújta a tubáját. A futamok ismétlődése között 90 fokokat fordult, amivel mintha mind a négy égtájat megtisztelte volna muzsikájával. Repertoárja csak nem akart véget érni. Ahogy ott állt a néhai templom közepén, a fák koronáján áttörő reggel napfénytől megvilágítva, félig szomorkás, félig pattogós dallamokat játszva olyan volt, mint valami múltból előbukkant vándormuzsikus, aki még egyszer eljött, hogy tiszteletét tegye a halott várkapitány sírjánál.

Az egész olyan magával ragadó volt, hogy egyszeriben el is feledkeztem roskatag állapotomról, a magam mögött hagyott viharos éjszakáról. Hirtelen megint kitisztult, szép lett a világ és helyre állt a rend.

 

Csak pár szót tudtunk váltani egymással. Kiderült, hogy olasz muzsikus, aki valami zenekarral jött Kapolcsra koncertezni. Egy mukkot sem beszélt angolul, németül is csak pár szót. Valahonnan nagyon belülről mégis megértettük egymást és sok mindent megtudtunk a másikról. A szokásos témák lecsengése után beállt köztünk a csend, csak ültünk a kolostor romjain és néztük, hogy miként csillognak a porszemek a fényben.  Két külön nemzet, két külön nyelv, egy hangulat és egy érzés.

 

Egyszer csak ismét elővette a dudáját és belekezdett abba a muzsikába, amivel a romokhoz jött. Tudtam, hogy ez már a búcsú. Felálltunk és csak a fejünket bólintottuk egymás felé elköszönésképpen.

 

Úgy ment el, ahogy jött, méltóságteljesen, szinte lebegve, ismeretlen szicilianát játszva. Mikor végleg összezárult mögötte a bokor és később az utolsó nyekergő dudahang is lehalt, körbenéztem a tisztáson. Mintha semmi nem történt volna. A nap feljött, a romok állnak, a csomagom útra készen összekészítve, éppúgy, mint fél órával ezelőtt. És mégis valami nagyon megváltozott – én. A reggeli muzsika lemosta a szutykos éjszaka nyomait, elvette kialvatlan, morcos hangulatot. Ott álltam még mindig kócosan, némiképp mosdatlanul, de immár frissen és erősen. Olyan erősen, amilyen erősnek lennem kellett aznap, hogy szokatlan súlyos pakkommal teljesíteni tudjam az eltervezett távot és a nap végén még pluszban bevállalva egy hegycsúcsot a második sátras éjszakám helyszínére érjek.

 

Mondják nincsenek véletlenek és ahol a szükség ott a segítség…hát nem tudom.

 

Mindazonáltal drága feleim „Ne menjetek a romok közé aludni!”

 





Bejegyzések 1 - 8-ig. Összes bejegyzésed: 8

Felfedezogyuri
2014/11/08 22:39:01

Igen, ez így megy vadKempinskyben. ...és hogy mindig történik valami. Az a pálos kolostor valóban nagyon forgalmas - Kapolcs környékén tényleg meg kell gondolni, mert Béla bácsi bejön éjjel a sátorba, úgy huszadmagával......

Gyuri



kacsna
2011/09/30 13:54:12

Nincs itt hiba Nagyon élvezetes volt! Köszi



dalos
2011/09/30 08:22:29

Kockásra röhögtem a fejemet! tényleg Te vagy a Numero 1! Nem lesz hiány örömben míg írogatsz... A történtekkel együtt is remek túra és kemping volt. Ez a "dudás" jelenet egy igazi karmikus varázslat! Engem is érnek ilyen csodák, ezért jó a vadkemping...

És hát: még!még!még! ennyi nem elég!

Köszönöm Derenk!



repeics
2011/09/30 06:53:18



bringas76
2011/09/29 21:18:44

Mozgalmas éjszakád volt

Nagyon jó blog,tetszett



dcr8
2011/09/29 00:00:58

Ezt nekem is ki kell próbálni. Ahogy Gyula mondta az összes lehetséges hibával együtt.



pavluxek
2011/09/28 21:19:10

Igen! Az egész, úgy, ahogy van! WOOOOÁÁÁÁGGRRRR! Meg ilyenek...



bereznaij
2011/09/28 21:17:51

Jaj, de bírtam ezt a blogot!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.