Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



A vasalt utak "szépe" - Der Königsjodler
2011/09/30 01:09:18 Küldte: Angyom


     Eljött az idő.

Eljött, hogy megírjam eme csodás túrának a blogát. Bár már idestova másfél hónapja volt, az egyes jelenetek  még harsányan élnek emlékezetemben.

A történet valamikor augusztus elején kezdődött, mikor is Tamarával kitaláltuk, hogy a müncheni nyarat meg kellene koronázni. Erre épp megfelelő lenne a jódlis királyi steig, úgyis már vagy egy éve szemeztünk vele...Mit ad ég – hát jó időt augusztus tizennegyedikére.

Azonban voltak előkészültek ám javában. Két naposra terveztük a túrát. A netről informálódtam, erről-arról. Ami az indulást illeti, főleg az indulás időpontjára vagyok érzékeny. A Schneebergen anno már többször megjártam. Soha nem lehet elég korán indulni. Az ember szép lassan rájön. Így hát eszerint alakítottuk az egészet.

     Szombat délután indultunk, talán 3 óra tájban. Pont a lehető legrosszabbkor, ugyanis a Salzburg felé vezető 8-as Autobahn szépen tele volt. Egy sávot csak az Olaszba igyekvő lakókocsis németek tettek ki...Így a másfél órás München-Salzburg útból lett két és fél. De ha már a környéken vagyunk, természetesen megnézzük Berchtesgadent is és a Königsee-t. Amilyen szép idő volt Münchenben, olyan felhős lett Ausztria peremén. A Watzmann-t látni sem lehetett, káromra (majd holnap! :D ). Sajnos az utolsó sétahajó már elment, így csak a partról csodálhattuk a tavat. Nem volt valami nagy durranás, pláne a felhős idő miatt.


De végül is megérte, vettem egy polárt a bazársoron 60 Junijós pénzé'. Holnapra pont jó lesz!


     Aztán naplemente körül tovább is álltunk, becéloztuk az Erich-hütte parkolóját a Hochkönig tövében, és meg sem álltunk odáig. Alagutak a pályán, Tennengebirge csodás fala...és a szerpentinen a szürkületben egyszer csak feltűnik a másnapi játszótér csipkézett éle. A parkolóba majdnem sötétben érünk oda, a telehold már javában ragyog. A kis parkoló majdnem tele. Az idő tisztul, kevés már a felhő. Ideje harapni valamit, aztán sétálunk egyet az országúton, hogy kellően elálmosodjunk.

A lányok talán nem szeretik a koránkelést? Elég meredek ébresztési időpontot választottam, ami elsőre annak tűnik, azmint később kiderült – majdnem kevés lett.

A bűvös szám: Három óra. Tamarának nem igazán tetszett már otthon sem ez, de volt ideje hozzászokni a gondolathoz :P A szállás épp megfelelő, a kocsi hátsó részében pont elférünk, így talán tudunk picit aludni, sokat úgysem kell. Eljön a fél 11, amire összepakolunk másnapra mindent, hogy csak enni, és indulni kelljen. Beállítom a telót ébresztésre...


     Ééééés 3 előtt 5 perccel megszólal az előébresztő, lágy dallam, épp csak hallani, majd fokozatosan erősödik. Azaz erősödne, de az éber Krisztián azonnal felriad és kinyomja:) Vége a röpke 2-3 órás alvásnak, intravénásan kapom az adrenalint, mint a rakéta – ugrok fel, és már veszem is a bakancsot. Tami is felébred, ő is izgul a javából, bár annyira nem látszik rajta. El is készül az első videó interjú 3:02-kor, ezután nekiállunk falatozni. De jó volt bepakolni tegnap, így nincs más hátra, mint felvenni a tatyót, bedobni egy felest – akarom mondani fél liter energiaitalt és már indulhatunk is.


Fél 4. A Hold ragyog, szinte nem is használunk fejlámpát. 1350m-ről kanyarog fel az Erich-hüttéig az út, nincs messze, 20 perc alatt odaérünk. Közben fotózok, a hosszú expón csodásan mutat a steig csipkés vonala.


     Picit pihenünk a hütte előtt, majd indulunk is tovább. Lám, valakik már megelőztek! Nem messze gyalogol egy emberke, ragyog a fejlámpája fénye. Hanem az érdekes, fent már a beszállás környékén is fel-fel villan a lámpa fénye! Koraiak. Az út kellemes felfele, komótosan haladunk, nem szabad most kiizzadni. Hátranézve dél fele egy sötét árny jelenik fokozatosan meg, északi végében egy erős fényforrással. Lám – előbukkant a Hohe-Tauern vonulata, a Kitzsteinhorn-i sípályával egyetembe. GPS a kezembe, folyamatosan informálódunk. Gyönyörű az éjszaka, szélcsend, ragyogó Hold, és a sziklák körbe. A csendet Szarvasmarhák kolompolása töri meg. Ez csak természetes. Kétezer méterre 5 órakor érünk fel. Időben vagyunk, tudatom Tamival. Következik a köves-sziklás rész, de a szürkület csak nem jön még. Aztán ahogy lépkedünk, egyszer csak mintha világosodna. Épp időben, így picit biztonságosabb a kutyagolás. Nem kell sok, és már ott is vagyunk a beszállásnál. Meg vagyok elégedve magunkkal. 2310m-en vagyunk fél 6-kor. Fáradtságnak nyoma sincs.

Hűvös van. A Nap nemsokára felkel, vörösre festve először a Tauern gleccsereit.


Készül a videó, pihenünk. Közben emberkék érkeznek lentről. Megvárjuk a napfelkeltét. Csodás!. 6 óra, ideje indulni. Húú, de hideg a drót. Van rajtam bringás kesztyű, de a sok várásban áthűltek a kezeink. Tami megy előre, és panaszkodik is, fázik a keze, nem tud rendesen kapaszkodni. Én sem, csak én titkolom:P Haladunk picit majd és bemelegszik – mondom neki.

 


Innentől aztán jaj a blog írójának, az elején említett harsány emlékek amik a steiget övezik, összemosódnak. Nem is csoda, hiszen a 9 torony közül, csak egy van talpon a vidéken, a Kummetstein. Az is csak azért, mert böszme nagy. Na jó, meg a beszállási Flower Tower.

A többi javarészt érdektelen, jellegtelen. Számomra. Pedig akad ám izgalom bőven közbe! Lássuk csak.

Ragyogó idő fogad, melegszik a levegő, a karabinerek csak úgy csúsznak a drótkötélen. Még mennyit fognak... Haladunk meredek falakon felfele-lefele, könnyű sétákkal tarkítva, amelyek az egyes tornyok tetején fogadnak.


Nemsokára fogad is az első Künstichle tritte egy átlépés formájában. Jaj annak, aki alacsony :D Tami nekiveselkedik. Átlép, nyújtja, nyújtja a bal lábát, de csak nem akar a csudába sem átérni a túlpartra. Sebaj, még egyszer, most már sikerül, amit aztán lelkes „hu-húúúú”-zással jutalmaz :D Én előnnyel indulok, így nem nagy Was ist das a dolog.


A 3. torony után aztán itt is a kötélhíd, végre izgalom! Becsatolunk, és már lépkedünk is a vékony kötélen.


Csak pár méter, és már indul is a Lehner-traverse lefele. A 4. toronyt így kihagyjuk. Csuda tudja, a tervezők miért nem úgy csinálták... Az 5. torony hátsó fele aztán tartogatja a fő attrakciót. Miközben „haladunk” oda magyarokkal találkozunk. Beszédbe elegyedünk, és megtudjuk, hogy biza itt tegnap rossz idő volt. Feljöttek a beszállásig, ahol kellemetlen jégeső fogadta őket, uccu vissza.

     Tehát elérkeztünk a Repülő rókához. Helyette most mi repülünk a 6. torony oldalába át. A pár éve fellelhető csigának itt nyoma sincs(leírásból), pedig számítottam rá, hátha valaki hagy itt. Marad a rövid szár és a karabiner kombó. Tami elől. Becsatol, és már húzza is magát. Nehezen megy a dolog, erősen kell lökni a karabinert, a drót alig lejt valamit, épp annyit, hogy ne csússzunk vissza. Két perc, és át is ér. Én jövök. Betekerem a karabiner nyelvét, és indulok. Tervben van, hogy a közepén megállok, előkapom a mellzsebemből a telót, és videózok. Na persze. Mire odaérek, inamba száll a bátorság, jobb lesz csak szépen tovább haladni. Le-le nézek, jó kis mélység fogad, valójában nem vészes, de több mint 20m. A kezeim elfáradnak, kétszer is megállok pihentetni őket. Közben látom ám, a karabiner nyelvbiztosítása szépen lecsavarodott. Nah' legközelebb HMS-t hozok. Visszatekerem. Mire a túlpartra érek, megint kicsavarodik. Megvizsgálom – szépen berágódott az érintkezési felületen. Még néhány hasonló, aztán mehet a kukába.

Ezzel megvolnánk. Talán már az egyharmadán túl is vagyunk.

 


     7. torony. C/D fal. Ez még viszonylag könnyen megy. Felérve aztán a lejjebbről is már látható 8. rondaság mered ki a törmelékes oldalból. Azért a topon szépen eltúlozzák a rajzot, nem számítottam erre, ekkorára. Naívan hittem mindeddig, hogy azt balról megkerüljük. Mikor aztán meglátom a mászókat az oldalában, rájövök, ezt megszívtuk :D Ó de messze van még, a 7. torony is viszonylag nagy falat, lejutni a túloldalán is sokáig tart. Majd jön a biztosítatlan 1- rész. Ez lájtos, de hosszú és fárasztó menet. Közeledik a torony hozzánk – és nem mi megyünk felé! Fel is gyalogolunk az újbóli beszállás tövébe, és megbeszéljük a folytatást egy nagy pihi közben. Itt áll egy tábla, miszerint a steig felénél járunk, és az egyetlen vészkijárat itt található. Nein, danke! Tamit sem kell sokat győzködni, hogy folytassuk a rendes úton. Előkapva a telót, csekkolom újra és újra a topo-t. D-vel indul, majd utána a tetejéig szólóban C/D. Lehet vagy 100m a torony, jó ki menet lesz ebből! Ki tudja hány órakor – nekiindul Tami. Közvetlenül haladok utána. Mögöttem aztán folyamatosan szállnak be az emberkék. Komótosan haladunk felfele, elvégre lány vezeti a sort. Apropó, lányok! Kettővel találkoztam, pedig aztán rengetegen megelőztek minket. Egyik Tami. A másik a magyar csoportban lévő fiatal hölgy volt.

 

     Tehát haladunk-haladunk, a s.ggemben van már az öreg, annyira jön felfele, de csak nem megyek gyorsabban. Hogyan is, előttem is vannak... Mindenki fittyet hány a biztonsági „előírásokra”. Néha én is, és nem tartom be a megfelelő távolságot Tami után. Pedig tilos egy közben lenni mással, sőt kettőt kell hagyni. Van időm eljátszani a gondolattal, ha pottyannák, vajon a mögöttem kígyózó sort magammal vinném-e dominó elven...? Valószínűleg igen. Az öreg már a nyomomban van szó szerint, majdnem a lábamra is rálép. Idegesít, de nem szólok, annyira azért biztonságosnak érzem a helyzetet. Csak hát a tudatlanok. A torony felső része lassan hajlik előre, azaz laposodik, emiatt aztán a tetejét végképp nem látni. Az ember csak „megy-megy” és azt hiszi mindjárt ott lesz. De nem. Csak pár méterrel előtte venni észre, hogy felérünk.

Juppi, megcsináltuk. Szerintem ez a torony a kulcshely, és a legnehezebb rész. A nagysága teszi nehézzé. A tetején aztán lehet sétálni. Előtűnik a 9., egyben utolsó torony, tetején már a kiszállás vár minket. De még messze van az. Eltart megint egy darabig, mire a Kummetstein C-s túloldalán leereszkedünk.

 


     Innen aztán jön egy csipetnyi D. Előtte azonban pihi megint. Sokan leelőznek. Eltelik egy kis idő, majd fel is mászunk. Ez azért már érezhetően nehéz. (Jelentem, a Mauerläufersteig D-jeihez képest ez azért kevés). Meredek a fal, de csak 8-10m, és már könnyebb is. El is érkeztünk az utolsó részhez, ami már viszonylag könnyen teljesíthető, de a kiszállás alig akar közeledni. Az idő telik, meleg van, izzadunk. Azt hittem, 2800m körül azért hűvösebb fogad majd. Tévedtem.


Aztán szinte pontosan 6 órával a beszállás után, délben egyszer csak elfogy a drót. 2875M-en állunk.


Nincs tovább, megcsináltuk! Van is öröm, már ideje volt. Ez az utolsó rész, ami volt vagy fél óra legalább, nem tetszett. Untam már, picit nyűgös voltam, bár ez nem látszott rajtam. A jóból is megárt a sok – tartja a mondás.

 

De végre, elénk tárul a Hochkönig masszívum teljes pompájában. Gleccsermaradványok mindenfele, hófoltokkal tarkítva. 


Észak-nyugat fele aztán észreveszem a Watzmann falának sávos szerkezetét, amiről nagyon könnyen fel lehet ismerni. Gyönyörű! Déli irányban a Hohe-Tauern terpeszkedik. Oh, és ott a Matras-haus, a csúcson. Ideje is indulni, messze van még. Köves-havas út vezet odáig. Komótosan haladunk, meg-megállunk, fényképezek. Muszáj, különben most mit mutatnék nektek :P Mindenfele vízcsobogást hallani, olvadnak a jeges részek. Tetejük kásás. Másfél órába telik, mire felérünk a hüttéig. A norma azért kevesebb.

2941m-en. Nincs feljebb.


Gyönyörködünk, fotózunk. Jó pár csoportnak készítek képet, majd meglátogatjuk a hüttét. Belépve megijedek.


Nem látok! Szó szerint nem látok semmit, várjunk csak picit. Az első rész sötét, a fényről idelépve durván hat. Valami már dereng annyira, hogy ne essek el. Továbbmegyünk, meg is találjuk a fogadó részt. Kérek is két gombócos levest vagy micsodát. Mellé víz és sör dukál. A sör az élvezetért, a víz pedig szomjoltásnak. Ugyanis vízhiányban szenvedünk lassan, így drágán, de muszáj volt venni. Az étel legalább finom.

Milyen jó kis panorámájuk akad a szakácsoknak, ennél szebb nincs is a környéken. Miközben ügyködnek, ki-ki tekintenek észak felé. Látszik teljes egészében a König platója, háttérben a Berchtesgadener-Land többi hegyeivel. Felhő szinte egy szál sem.

Nekünk azonban indulásra int az idő, így hát fél 3 magasságában elindulunk vissza. A csúcson magyarokkal találkozva tájékoztatnak minket, hogy a normál út kb. 5 óra alatt teljesíthető lefele. Azt már elfelejtették mondani, hogy honnantól 5 óra...

     Eredetileg is ezt terveztem, a steig melletti meredek köves lejtőt ki akartam kerülni, és ott amúgy sincs semmi látnivaló. Így maradt a normál út. Dimbes-dombos rettenetes kőmorzsalékos út vezet tova kelet fele. Először olybá tűnik, soha nem lesz vége. Át kell öltöznöm, a hosszú nadrág sok. Meleg van nagyon, legalább annyira, mint a völgyben. Érzésre. A Nap erősen tűz. Ellene 40-es faktorú tejcivel védekezünk.


Egyszer aztán látótávolságba kerül a lefelé vezető völgy, a mellette álló, gyönyörű Torsäule sziklakúppal.


Lehet vagy 300m legalább. Taminak nem tetszik az út minősége. Én sem vagyok elragadtatva. Nehézkes fáradtan a gyaloglás. A ritkább levegő is okoz talán még némi fáradtságot, így lassan haladunk. Tippelgetek, mikorra érünk vissza a parkolóba, még mennyi táv van vissza. Lassan kirajzolódik, hogy bizony messze kerülünk a kocsitól, ennek még böjtje lesz...

Elhaladunk a Torsäule meleltt, sziklamászók ereszkednek az oldaláról lefele.


Órákon keresztül egyhangúan csak lefele a rossz úton – ez a része nem tetszik. De nincs mit tenni, haladni kell, így talán sötétedésre visszaérünk. Megjelennek az első törpefenyők, már 2000m alatt vagyunk! A Nap ereszkedik lefele, túrázók viharoznak el mellettünk lefele. Hogyan?

Lehet, ők minden 7végén kirándulnak? Elképzelhető valami hasonló.

     Aztán egyszer csak megállunk, és lefekszünk a fűbe. Meguntuk a lefelé menetet. Ez beárnyékolja lassan az egész napot. Mindig azt hisszük, hogy lejjebb jobb minőségű út fogad majd. De csak hisszük, a köveknek nehezen akar vége szakadni, meg is utáljuk őket mindketten ott nyomban. Már nincs messze a Mittelfeldalmhütte. Szép név. 1670m körüli magasságban található. Innen jól látszik a Tennengebirge és a Dachstein is.

 

Már fotózni sincs kedvem. Vizünk? Az nincs. De szerencsére a marhaitatóba forrásféle folyik bele egy csövön keresztül, ami ivóvíz, így tankolunk. Megnézve a hütte ételkínálatát, inkább továbbállunk.


Elérkezett a zombisodás ideje, a fáradtság lesz úrrá rajtunk. 7 órát mutat a GPS, már a hegy árnyékában haladunk lefelé az 1502m-en lévő Arthurhaus-ig. Te jó ég, milyen messze van még a parkoló...

Keresem a GPS térképén, de nem találom az utat az Erich-hütte irányába, ami rövid, jó, és gyorsan is lehet haladni rajta. Feladva maradunk a betonút változat mellett. Ismerjük a betonutat, májusban a Budai túlélőtúrán már ráfaragtunk, ez megismétlődni látszik. Sok alkalom lenne a Dachsteint lefotózni, de egyelőre lusta vagyok a gépet elővenni a hátizsákból. Nem ér már annyit...


     Leérünk a hüttéhez. Taminak egy jó 5lete támad. STOPP. Ha elmesélném, mennyit kellene még mennünk visszafele gyalog, megértenétek a tett szükséges mivoltát. Úgy dönt, az első lefele induló autót leinti. Jön is a kis Suzuki Vitara benne a család. Inti tami, megáll, köszönünk – erre az öreg kiszól, hogy csak angolul. Oké, Tami előveszi az angoltudását, de az „öreg” csak nem tud angolul. A jó ég tudja csak kideríteni az anyanyelvét. Sebaj, lefele mennek, elvisznek. Kanyarog az út rettenetesen – mit úsztunk mi meg – beszéljük közben. Az „öreg” nyomja rendesen még lefelé is. Így hamar Mühlbach am Hochkönig falucskába érünk, és kitesznek a falu végén minket. Ők itt alszanak az egyik hotelben. Megköszönjük, és elindulunk az úton tovább. Nyolcszázhavahány méteren vagyunk, 1350-ig kell(ene) felkutyagolni, még 6km. Áh, stoppolni kell. Ami jó, hogy aki arrafelé megy, úgyis elmegy a parkoló előtt, errefelé már nincs semmi, a legközelebbi falu is jóval odébb van.

Megbeszéljük, hogy a következő autót leintem, Tami pedig beszél. Hopp el is ment a Volvo közben...Megbeszéljük mit kell mondani/kérdezni. Természetesen németül, hisz a német nyelvterület kellős közepén vagyunk, nemde?

Nemsokára jön is a népautó Golf, kiteszem a kezem, jaj' látom ám francia rendszám. Megáll utánunk pár méterre. Mire eszmélek, Tami már kérdezne is. Odaszólok, ezek franciák!

Hirtelen szegény nem tud mit mondani, de gyorsan angolra vált az agytekervénye, és már le is zsírozza a potyamenetet. Szuper! Nyomja neki a 12%-os emelkedőn a férfi, látom a fedélzeti computer 24 literes pillanatnyi átlagfogyasztást mutat(100km-re vetítve). Nem rossz egy 1.4-es turbóstól. Csakhamar felérünk az 1370m-en lévő hágószerűséghez, ami után pár 100 méterre már ott is a parkoló. Megköszönjük a fuvart, és örülünk, mint majom a farkának.

     Háromnegyed 8-ra visszaértünk, 10km-t és 1000m szintet megspórolva. Még világos van. Harapunk valamit, és beszállunk. Már indítok is. Közben ránk sötétedik, Salzburg előtt aztán elkezd esni. Úgy a javából. Tovább haladva a látótávolság nagyon lecsökken, 50-el halad a forgalom. Tudtuk, hogy jön a vihar, de reméltem, hogy Münchenig nem kap el. Persze szembe megyünk vele, így könnyebb neki elérni. Tami folyamatosan beszél, énekel, ébren tart. Kell is a figyelem, mert alig látom a zuhogó esőben a felezővonalat. A középső sávban vezetek. Így telik el a visszafelé vezető út nagy része. Fél 11 magasságában aztán végre visszaérkeztünk. Vége a napnak, ideje egy nagy alvással megkoronázni.


A Jodlerre még nem kerül korona, a König nevet tőlünk csak később kapja meg, amikor a fáradtság és szenvedés emlékei már csak fakón látszanak, és a szép részek pedig egyre jobban ragyognak. Ez mostanra már beérett :)

Szép volt. Hosszú volt.


Megérte!


A róla készült videó linkje: http://www.youtube.com/watch?v=GUSeV647lEY  (másold ki)

Königsjodler-klettersteig, Hochkönig, Berchtesgadener-Land, Österreich, 2011. 08. 13-14



Címkék: Klettersteig Königsjodler Hochkönig





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

Angyom
2012/03/07 20:19:22

Sajnos nincs meg, A googleMaps-ról pedig csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni.

Azonban megvan a Klettersteigführer Österreich, amiben: N 47.41119 E 13.05437 szerepel. Nos ez a mapson nézve szinte teljesen pontos, szóval kb. ez az Einstieg pozíciója.



horvathzsoltj
2012/03/06 22:06:05

Szuper a beszámoló! :)

A beszállás Gps koordinátái nincsenek meg véletlenül?

Köszönettel:

Zsolt

horvathzsoltjanos@gmail.com



szasa
2011/10/10 21:42:08

@Hangi

egy ilyesmit kellene magatokkal vinni:

http://www.petzl.com/en/outdoor/transport-pulleys/tandem-cable

Plusz kötél, hogy a következö is használhassa...



Angyom
2011/09/30 19:08:16

Örülök, hogy tudok segíteni! Szóval a rókát ki lehet kerülni, egyszerűen tovább kell mászni lefele, majd a másik toronyra fel. Van végig kötél, viszont D nehézségű a kerülőmanőver. Szerintem ne hagyjátok ki a rókát, de csiga mindenképp ajánlott oda, azzal hamar át lehet csusszanni... Túrának a csúccsal együtt legalább 12 órát tervezz ha a steig mellett jöttök vissza le :) Pihivel, fényképezéssel kevesebb idő alatt nem igazán lehet megoldani.

Sok sikert hozzá! Várom majd a blogot  



Hangi
2011/09/30 16:13:15

Jajj de jó volt!

Nekem is forog a fejemben a Königsjodler, nagy segítség a blogod a szervezkedéshez. Még annyit, hogy mi az a mód, hogy átjussunk a repülő rókán, ha nincs célsszerszám? Ezt nem nagyon értettem, de tudni kéne. 

 




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.