Pireneusoki kalandtúránk egyik legizgalmasabb momentuma a Magas-Pireneusok meghódítása volt. Sajnos, kitűzött célunk -egy 3000méter feletti csúcs meghódítása- az időjárás viszontagságai miatt nem volt kivitelezhető, ugyanis minden délután vagy vihar tombolt, vagy egyszerűen csak a gomolyfelhők ködébe vesztek a hegyóriások kalapjai. Azonban a Roland hágón való átkelés élményéről nem voltunk hajlandók lemondani és ezért meg is kaptuk jutalmunkat.

Az Ordesa kanyon és környékének alapos és többszöri bejárása után, egy szombati napon indultunk kempingünkből egy három naposra tervezett kalandra, mit sem törődve a vasárnapra előrejelzett igen erős hidegfronttal. A Bujaruelo csodálatos völgyén keresztül kezdődött vándorlásunk. Szombaton este a francia határ közelében vertünk tanyát 2000méter magasan egy elhagyatott kőházban töltve az éjszakát. Aztán vasárnapra virradóan megérkezett a hidegfront. Szakadó eső, orkán erejű szél sem állhatta utunkat- eleinte... A 2250 méter magasan fekvő francia határon azonban fájdalmas döntést kellett meghozzak: eső, köd, szél; kb 5-6 fok; előttünk ismeretlen sziklás terep. Visszafordulás! Béla barátom eleinte tiltakozott, de nagy nehezen belátta, hogy ennek így valóban nem sok értelme lenne, hiszen a Roland hágóból sem látnánk sokat, meg egyébként sem. "Most legyőztél minket" - szóltam a Pireneusok főgerincét fenyegetve- "de holnap visszatérünk!"

Nem maradt más esély: a hétfő volt az utolsó túranapunk. Így egy nap alatt kellett megtennünk azt a szintet és távot, amit három napra osztottam be eredetileg. Vasárnap koradélután visszaértünk a kempingünkbe és rápihentünk a másnapi 28km-es távra, 1900méter szintemelkedővel.

Hétfőn korán reggel, még sötétben kezdtük meg a támadást. Lábunkban egyheti kemény túrázással, vízhólyagos talppal, meggyötört Achilles inakkal stb. Az időjárás viszont fantasztikus volt! Hűvös, viszont csodálatos napsütéses idő, mélykék égbolt. Legalábbis a spanyol oldalon. Mindeközben, ahogyan később kiderült, a Roland hágó közelében és főként a francia oldalon hóvihar tombolt... Az Ordesa északi falán felküzdve magunkat, néhány óra alatt 2400méteres magasságig emelkedtünk a magas Pireneusok Holdbéli világába. Ekkor azonban már sejtettük, hogy fogunk mi még ezen a napon frissen esett hóból hógolyót gyúrni. A főgerinc nagyjóból 2500méter felett, hideg sőt fagyos ködfelhőbe burkolózott. Misztikus látvány volt, ahogyan a francia oldalról érkező hófelhők a spanyol napsugarak hatására azonnal elpárologtak:)

Lassan meneteltünk a 2300-2400 méter magasságon elterülő placcon, ami afféle fennsík az Ordesa felett, a főgerinc alatt. Gyakran ösvényt tévesztettünk, köszönhetően annak, hogy a Pireneusokban -eltekintve a fő útvonalaktól- nem használnak turistajelzést... A túrázók által rakott kőrakások jelzik az ösvények helyét, de azt, hogy jó ösvényen jársz-e, neked magadnak kell eldöntened. Korábbi magashegyi túráim során a Magas-Tátrában többször is találkoztam ilyen kőrakásokkal, de azok igazi szerepére és eredetére csak most döbbentem rá. Megérkezve a Roland hágó alatti óriási sziklafolyam alá csalódva vettük tudomásul, hogy 2500 méter felett még mindig a ködfelhő az úr. "Basszus már látnunk kéne a hágót! Mutasd meg magad, te nyamvadt főgerinc, három éve várok erre a pillanatra, hogy átkeljek rajtad; miért teszed ezt velem?" Aztán láss csodát, ahogyan megkezdtük emelkedőnket, hirtelen elkezdett tisztulni az idő! Meghallgatott a hegy... Csodás napsütésben, immár friss hóban trappolva közeledtünk Roland és a főgerinc felé. Ahogyan a szél dobálta át a hágón a ködcsomókat, a nap pedig játszadozott velük mielőtt felfalta volna őket... Meseszép volt. Hátunk mögött a távolban feltűnt az Ordesa és egyre megdöbbentőbb rálátást kaptunk a fura pireneusoki világra. Az élményt pedig fokozta, hogy szinte teljesen egyedül voltunk, a hágóig mindössze 2 francia túrázóval találkoztunk.

Többször elképzeltem azt a pillanatot, amikor a 2807méteren fekvő Roland hágó közepén állok a francia-spanyol határon: 15-20fok, napsütés, kezemben sör, ücsörgés, körülöttem szép spanyol túralányok... Aha Robika... Okos vagy:-) Tehát ehelyett: iszonyatos szél, mínusz 2 fok, vak ködbe vesző, jégpáncélba burkolózó francia oldal, élő ember nyoma nélkül... Ugyanakkor azt kell mondjam, egy percig sem bántam. Nagy érzés volt!

Óvatosan kezdtük ereszkedőnket, az első méterek eléggé veszélyesek voltak a sziklákra fagyott hó miatt, de hála Istennek nem történt zakó. Gleccsereken átkelve ereszkedtünk lefelé a Sarradets menedékház irányába. Kicsit idegesített, hogy a köd miatt nem látom azokat az iszonyatos mélységeket, melyek körülvesznek, hiszen itt található a nagyon híres Gavarnie cirkusz-völgy a Grand Cascade vízeséssel. Aztán mire leértünk a Sarradets házhoz (2587m) a köd erejét vesztette és hirtelen feltárulkozott előttünk a cirkuszvölgy a vízeséssel együtt. Csodaszép volt! Viszont sajnos szorított minket az idő, már délután fél 5 volt és le kellett érnünk a hegyről még lehetőleg sötétedés előtt. 

A francia oldalon mindössze néhány km-t gyalogoltunk, nagyon szép kilátást kapva észak felé Franciaországra. Természetesen jelzéseket itt sem találtunk. A gerinc felől egy patak zubogott meredeken lefelé a szikla-rengetegen. A fáradtságom számlájára írom, hogy egy igen meggondolatlan és ügyetlen lépésem következtében sikerült megmártóznom jéghideg vizében a pataknak. Úgy láttam, mintha az ösvény a vízfolyás túloldalán vezetne, ezért át akartam kelni rajta, csak éppen azt nem néztem mire lépek. Mohás szikla húzta ki alólam a talajt, teljes erőmmel a térdemre estem, könyékig, térdig a patakban, fényképezőgépemet erősen sziklához csapva. Eőrsítettem a statisztikát: "A magashegyi balesetek többsége nem a legveszélyesebb részeken történik blabla....." Viszont csodák csodájára se a térdemnek, se a gépemnek nem lett baja. Vigyáztak rám fenntről...

Este fél 8 után értünk ki az erdőből, fél 10re érkeztünk meg a kempinbe, mondani nem kell: hullafáradtan. Viszont sikerült pireneusoki kalandunkat egy ahhoz méltó búcsútúrával zárni.

Viva Pyrenees, Viva Espana!