Amikor kisfiú voltam, nálunk otthon az volt a szokás, hogy a mese, és az esti imádság között anyánk egy dalt énekelt. Egy héten át minden este ugyan azt. A szövegét leírta, s a cipőnkbe tette. Napközben többször elolvasva, másnap estére már mi is tudtuk, s a hétvégére együtt énekeltük vele. Általában zsoltárokat, vagy dicséreteket tanított, de a Pákozdi csata hetében egy nemzeti érzelmű nótát dalolt nekünk.

--------------------------- 

Nagybátyám a két világháború között jogász volt. Így aztán az új rendszerben sokáig semmilyen munkát sem kapott. Végül elment a sztálinvárosi építkezésre segédmunkásnak.

Később barátai segítségével az Európa étterembe került ruhatárosnak. Tartásával, udvarias modorával hamar kivívta az étterem dolgozóinak megbecsülését.  Felvidéken nevelkedett, így már gyerek korában elsajátította pajtásai nyelvét: a tótot, a németet és a cigányt. Később az iskolában latint, angolt és némi franciát is tanult. Ha külföldi vendég érkezett – és ez ott gyakran megesett – őt hívták tolmácsolni.

Csak minden másnap dolgozott, így a szabad vasárnapokon, és a nyári szünidőben vele jártuk a hegyeket. Egy alkalommal a Szénásokon és a Vöröspocsolyás-háton nagy zsák lilapereszkét, és szürke tölcsérgombát szedtünk. Hazafelé menet meghívott még az étterembe egy somlói galuskára. Már épp befejeztem az evést, amikor a prímás lépett oda hozzánk:

-         Elhúzhatom a fiatalúr nótáját?

Laci bácsi elmagyarázta, énekeljek valamit, s a cigány majd a hegedűjével kíséri.

-         Bármit énekelhetek?

-         Nem hiszem, hogy lenne olyan dallam a világon, amit én ne ismernék!

Válaszolt rá önérzetesen.

 Én a pár hete tanult nótába kezdtem:

Magyarország az én hazám,

Itt nevelt fel Apám, Anyám.

Az első sor után halkan cincogni kezdett a hegedű. Az éterem elcsendesedett, s mindenki felénk figyelt Lassan a banda is bekapcsolódott, s én vékony gyerek hangomon tovább énekeltem:

Itt ringatták a bölcsőmet,

E szép honnak szent ölében.

Azért oly szép ez a világ,

Mert a szíve Magyarország.

Nincs is több ily áldott hona,

Ez a földnek minden java.

A zenészek itt elhallgattak, s a cigány kérdőleg nézett nagybátyámra, de ő elfordult. Akkor, és ott még ez nem tudatosodott bennem, és folytattam:

Hányszor voltunk megtámadva?

Hányszor voltunk leigázva?

Most is borul a hon ege,

Talán már egy esztendeje.

Ha ellenség lép a földre,

Bátran szembe nézünk vele.

Villám a huszár vágása,

Hiszen Kossuth katonája.

Az utolsó hang-foszlányok elnémultával, döbbent, halotti csend ült a teremre...

   ...Aztán néhány pillanat múlva az egyik asztalnál valaki vivátot kiáltott, s három fiatalember felállva tapsolni kezdet…

A következő pillanatban elszabadultak az indulatok… Éjjeneztek, tapsoltak, többen kezet ráztak velem… Én pedig semmit sem értettem az egészből... Laci bácsi karon fogott, s csendben kivezetett az utcára.

Aztán, amit otthon Anyám kapott…

-         Mire tanítod te ezt a gyereket!? Ezért kirúgnak az állásomból, lecsuknak!

-         Ez csak egy Kossuth nóta…

-         De 56-ban betiltották! Ki gondol most 48-ra? Ma ez nyílt lázítás az oroszok ellen!

Laci bácsit nem rúgták ki, le sem csukták. Igaz, dicséretet sem kapott, pedig a következő hetekben teltházzal üzemeltek esténként…

A hír futótűzként terjedt el a városban. Abban az évben hirdettek amnesztiát, s először térhettek haza az 56-os diszidensek. Igaz, a cigányok nem játszhatták többet a dalt, de a harcostársak ott adtak egymásnak találkozót, s az asztalok napokra előre foglaltak voltak...

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: 1956 Amnesztia Kossúth-nóta