Vasárnap hajnalán az ébresztőórára riadtam. Az ablakon kinézve a deres autó látványa eléggé nehézkessé tette a készülődésemet. Szép lassan összekaptam magam, mert már a túra meg lett beszélve, így minden érv a lustálkodásom ellen szólt.

A garázsból kitolva a bringámat, megéreztem a -2°C-os hideget, alig akartam a bicajra felülni. Azt gondoltam, majd a belvárosban melegebb lesz, de hát tévedtem. Kínkeservesen fogytak a kilóméterek, az újjaim elgémberedtek. Biztos hogy én ezt most akarom? -tettem fel magamnak a kérdést.

Már épp Pákozd elött jártam, mikor e nyűglődésemből a telefonom csengése zökkentett ki. Warhorse barátom hívott, hogy hol a csudában vagyok, mert már ő megérkezett. Megnyugtattam hogy mindjárt ott vagyok én is.

Pákozdra beérve ismerősen vigyorgó bringás közeledett felém. Miután a kis abc-ben némi élelmet beszerereztem, neki vágtunk a hegymenetnek. A Bella-tó előtt kapaszkodva kezdett a végtagjaimban helyre állni a vérkeringés. Kicsit, sem bántam hogy felfelé kell menni, sőt most kimondottan jól esett, sikerült kimelegednem. A Pogány-kőre felérve, miután megálltunk, bizony még kerestem a napos részeket.

De mivel még elég fázós volt a reggel, átgurultunk a közeli Kocka-kőhöz, hogy a napon elfogyasszam a gyors reggelimet, megalapozva az energiámat a hegymenethez.

Nem sokat vacakoltam, és átgurultunk a Pandúr-kőhöz. Ott nem maradt el a szokásos sziklamászásom sem. A felettem elvonuló hőlégballonból nézték ahogy zergeként állok a szikla tetején.

Miután kibámészkodtam magam, elindultunk a völgybe, ahol gyakorolhattuk a bringa cipelés külömböző technikáit.

A völgyben aztán végre bele húztunk a bicajozásba, mert a hideg reggel miatt elég sokszor meg álltam.

Abajkát elhagyva gyorsan kapaszkodtunk fel a Hurka-völgyön át, egészen a Meleg-hegy tetejéig. Onnét leereszkedtünk a Kövecses-hegyen keresztül Nadapig, ahol ismét felfelé kapaszkodtunk a Magos-hegyre. Innét már egy gyors szakasszal  a Bence-hegyi Panoráma út aszfaltos lejtőjén találtuk magunkat. Vidám száguldozással leértünk a hegyről, és Velencén elbúcsúztam barátomtol. Nekem valahogy nem volt kedvem az aszfaltos haza bringázáshoz, így vissza kapaszkodtam a hegyre, hogy terepen gördüljek hazáig. A Magos-hegyen lefelé száguldozva éreztem hogy a fékem kissé furcsán viselkedik, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, mondván biztos poros a fék. Nadapról aztán a sárgán indultam Sukoróra. A Gyapjas zsáktól megcsodáltam a  Velencei-tavat, majd Sukorót érintve, Borjú-völgybe kormányoztam a bicajomat.

Folyamatos erős kaptatón haladtam, de a sziklák szépsége kárpótolt a szenvedésért. Bizony szenvedés volt az áthűlt izületek miatt ezt abszolválni most.

Az emelkedő egyre inkább megszelidült, és az Angelika-forrásnál találtam magam.

Innét aztán könnyű dolgom volt mert jó kis lejtő van lefelé a Bodza-völgyben.

Bringámat mégsem mertem megereszteni, mert jöhetnek szembe túrázók és bringázók is, így markoltam a fékeket végig. Érdekes volt hogy, meg-megcsúszik bringám hátsó fele, pedig gondolhattam volna hogy az első fék már vajmi keveset reagál a fékkar húzásra. Az erdő szépsége lekötötte a figyelmemet, úgy gondoltam, a száraz talaj okozza a kerék csúszást, így nem törödtem vele különösebben.

Az egykori lőtér területére érve megkezdtem a szokásos száguldozásomat. Jöttek a megszokott buckák, vízmosások, a tempó egyre erősödött. Markolom a féket, és majdnem  kiugrott a "sportszelet"! Hiába téptem a féket, bizony fékhatás olyan halovány volt hogy  csak gyorsultam tovább.

A lejtő tetején gondoltam hogy feltornázom az adrenalin szintet, de ezt nem egészen így képzeltem el. Bringám kerekén kopogtak az öklömnyi kövek, a küllők örömódát "zenéltek".

Basszus Easy! A letörés!

Nem volt mit tenni, bringát megkaptam, és megszünt a rázkódás.  HURRÁ REPÜLÖK!

Két másodperc után jött a becsapódás, kimozdult a sisak a fejemből. Bringám őrült táncba kezdett alattam a laza murván, de sikerült megfogni erős küzdelem árán. Pillanatra azt hittem ismét fel kell áldoznom egy fogamat a hegyikerékpározás oltárán, mint pár éve a Bakonyban egy bukfencet követően. 

Mikor megálltam, első dolgom az volt, hogy szemrevételezzem mi történt az első fékkel.

Mint ahogy a képen is látszik, a "fékmunkahenger" karja elérte a házat, így hiába markoltam a fékkart, esélyem nem volt a lassításra. A kereket kiszedve, kiemeltem a fékbetétet, amin egy vaskos, széles szántás látszott, a betét anyagából alig maradt valami. Utólag rekonstruálva, valami kemény tárgy bekerült a fékbe, és megzabálta a fékbetétet ahogy kell. Ezért volt ez a rohamos fékteljesítmény romlás. Ez  érdekes mert már a harmadik garnitúra fékbetétet koptattam el, de ilyent még nem tapasztaltam sohasem. 

Miután vissza szereltem a kereket, bicajra ültem és szép nyugodt óvatos tempóban haza tekertem...

Címkék: Easybiker Kalandjai