Azoknak, akik szokták olvasni a hablatyaimat  jelentkezek, hogy még nem haltam meg. Azon gondolkodtam egy ideje hogy, attól hogy itthon vagyok, mármint Magyar földön még írhatok. Meg amúgy is már rég nem adtam életjelet.

Eltelt a nyár, kisebb nagyobb zűrökkel, múlt kutyulással mindennel. Nem tudom, valahogy mindig változik minden, meg mindenki. Én legalábbis 

Be kell hogy valljam, igen melankólikusan telt az első két hónapom, habár a legtöbb így telik. Először is megint „költözködnöm” kellett, csak most kollégiumba. Naná hogy nem pesten van, hanem mellette, Törökbálinton. De igazából, szeretem, mármint azt hogy egy dombtetőn van az egész -lepukkant- kóceráj, azt is szeretem hogy napi 30 percet buszozok (csak oda) és hogy mindennap látom a napfelkeltét a dombok túloldaláról. Ahogy azt is, hogy mindig szerelmes leszek hosszabb-rövidebb időre amíg így utazgatok.  Hihetetlen mennyi szép ember(férfi.srác) van. És az hogy nem ismerem őket, pluszban jó, mert így olyannak képzelhetem amilyennek csak szeretném.

Hál' Istennek a budai oldalon vagyok legtöbbet, ami tök zöld meg parkosított, szóval elég élhető az olyan szentimentalista elvágyódóknak mint én.

Eleinte nem barátkoztam senkivel, és most is úgy vagyok, hogy inkább nem is kéne. Az a baj, hogy nálam 2 évvel fiatalabbak vagyok így együtt, habár vannak nálam idősebbek is a csoportban, de azokból is van pár hülye. Valahogy olyan más az értékrendjük, és olyan felszínesek. Azt hittem, tényleg lesz majd olyan, akinek fontos leszek, és ő is fontos lesz majd nekem. Nem mint pasi vagy valami, hanem barát barát. De mind annyira.. furák. Magukkal törődnek csak, meg a képpel amit mutatni akarnak magukról, illetve hogy minél szekszibb/menőbb-nek tüntessék fel magukat. (Apropó szekszi. Itt megjegyezném -Neked- hogy rám se ismernél ha látnád milyen ruhákba lejtek mostanában  )

Szóval, inkább olvasok, ez valahogy sikeresen elválaszt és elvonja a figyelmem a többiekről. Mielőtt felmerülne, hogy alaptalanul ítélkezek, elárulom azt is hogy az első hónapban -mikor nem csak olvastam- azzal szórakoztattam (?) magam, hogy együtt voltam a többiekkel, de nem nagyon beszéltem, csak csendben hallgattam amit mondanak, ahogy kifejtik a véleményüket, mert ebből igenis lejön egy töredéke min. annak hogy milyenek. Néha meggondolom magam és elkezdek nyitni pár ember felé, aztán persze mindig megbánom. Én valahogy sosem tudtam jól választani. Valahogy az kell, hogy más válasszon engem. És már nem is megy olyan könnyen ez a barátkozósdi.

De hogy ne csak magamról írjak.. Tehát, minden reggel – azaz akkor ha egyedül megyek- az 1 perccel hosszabb úton megyek, mert az átvisz egy parkon, ami bár telis-tele van csövesekkel, imádnivaló. Nagy komor tábla hirdeti már a bejáratnál, hogy fekete, kétlábú, póráz nélküli kutyát tilos bevinni. Ennek dacára minden reggel egy csapat kutyasétáltató engedi el a kutyáit, hogy azok hadd játszanak, szóval rajtuk szoktam kuncogni, mert olyan aranyosak és olyankor nem hiányzik annyira az én Pottyos kutyám. Ha nincs kutya akkor tele van galambbal, sokan utálják őket vagy félnek tőlük, de én pont nem. Egyiksem. Általában vagy legelnek, vagy a pocsolyákba ülnek bele, mint a kacsák.  Van egy mini vízsugár ami csordogál egy ilyen kőmicsodából, a múltkor alatta pancsoltak a galambok, plusz van itt valami fekete varjú vagy nem is tudom mi, mindegy, az meg szökdécsel 

A sulim is zöld, mármint a környezete nem a színe  arborétum veszi körbe, az egyetlen ami zavar, hogy egy kib****tt hegyen van  az egész és nehéz föltotyogni folyton a tetejére főleg úgy ahogy én közlekedek, hogy állandóan „márcsakazértisnanáhogy” késésben vagyok..

Szóval eleinte nem volt a legjobb, de aztán megszoktam a dolgokat. Na meg most már helyközi bérletem van és amikor úgy van akkor haza is megyek, nem kolizok.  Jajj azt elfeljtettem, hogy két szobatársam közül az egyiket, nagggyon nem bírom. Olyan álszent mindenkibarátja közbe meg egy kiss kötsöööög  Mindig beszól valamit így burkoltan. Ami persze hogy csak később esik le nekem  ... Vagy épp ugráltatni próbál. De ugye én nem az vagyok aki.. sokáig tűri az ilyet. Meg különben is.. A másik az normális, szerencsére, plusz csendes. És hozzá szeretek is beszélni.

És a bónusz, ha minden igaz, akkor van egy rajongóm, aki követ elvileg a suliban... hihetetlen milyen tróger helyre járok. Én még észre se vettem őt, de ezentúl sűrűbben nézek majd hátra. Félek 

Na ahogy átfutottam a szöveget, oda lett kissé az „írói vénám” már ha volt ilyen. De majd edzek rá ezentúl 

Fule meg a Potty