Nem igazi blog ez, csak egy piciny gyertyagyújtás kedves túratársunk emlékére, így Mindenszentek idején. Sajnos személyesen nem ismerhettem, egy-két mondatot váltottam csak vele, de emlékszem, mennyire megrendített, amikor meghallottam a szomorú hírt. Az Ő tiszteletére álljon itt ez a kis vers.

Szabadi Lívia: Sírkőbe vésve

"Az élet törékeny!" Szökevény!
Csüngünk rajt`, mint fa a gyökerén.
Vágyunk, járunk, végén megállunk,
holtként porrá, s hamuvá válunk.

Temetőbe szökött az élet,
lehajtott fő, rengeteg ima,
s a sírok régmúlt életképek,
fájó, gyászos emlékária.

Elénekelt utolsó dalban
nem ölelnek át már a karok...
Fejfa mellett család apraja
szalad, nagyja érez bánatot!

(...)

"Az élet törékeny!" Kőbe zárt
igazsága örök, s mindig jár
az összes élőnek intelem:
az élet eltűnhet hirtelen!