Előző írásomra sok hozzászólás érkezett. Voltak, akik arról írtak, melyik nyelv mit honnan lopott? Azt gondolom, hogy ez olyan, mint a gyerek nevelés. Látszólag a szülő neveli a gyereket, de valójában kölcsönösen neveik egymást. A nyelv is valami ilyesmi. Folyamatosan veszünk át szavakat és kifejezéseket más nyelvekből, és vesznek át tőlünk is más nyelvek. Ez teljesen természetes.
Igazából nem is az a fontos, hogy a nyelv milyen eredetű szavakból áll, hanem hogy mennyire gazdag a szókincse. Egyszerűbb, vagy bonyolultabb a mondat szerkesztése. Van-e írásbelisége? 1.100 évvel ez előtt, amikor a Kárpát-medencébe érkeztünk, nekünk már volt rovásírásunk. Az idő tájt az itt talált európai népek közül egyedül a görögök dicsekedhettek ilyesmivel.
A nyelvek többsége 3-4.000 szóból állnak. Ebből a rendszeresen használt szókincs kb. 1.500-2.000. Shakespeare közel 6.000 kifejezést használt. Arany János pedig több mint 12.000-et. Így hát nincsen szégyenkezni valónk. Más kérdés, hogy én, vagy te mennyire választékosan beszélünk? Továbbá mennyi kifejezést értünk még meg?
Én sem vagyok nyelvész. De nagyapám az volt. Minálunk a gyerekeket nem szokás kiküldeni a szobából, ha vendég érkezik. Hozzá pedig gyakran érkeztek tanár társai, vagy volt tanítványai. Természetesen nem emlékszem mindenre, de szófejtéseit olvasva sok minden visszacseng bennem. Arra gondoltam, hogy néhány a túrázáshoz kapcsolható gondolatát fogom veletek - persze jelentősen lerövidítve - megosztani. Most azonban inkább - hogy lássátok mennyire gazdag a mi nyelvünk Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versét másolom ide.
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!
Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
Címkék: Szókincs Idegenszavak
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
a csángó testvéreinket pedig tényleg ideje meglátogatnom, remélem, mihamarabb sikerülni is fog... 
