Paci pimpili a popódba!

Igen, az alábbiakban egyik leggyakrabban használt káromkodásunkról lesz szó. Az ó-török nyelvben volt egy kifejezés, amit a korabeli írások lfc-ként emlegettek. Tudni kell hozzá, hogy a közel-keleti nyelvekben csak a mássalhangzókat írták le, és csak olvasásnál ejtették hozzá a magánhangzókat is. Például ennek köszönhető, hogy a Bibliában és a Koránban is szereplő brhm-et a zsidók Ábrahámnak, a mohamedánok pedig Ibrahimnak ejtették, pedig egy és ugyanazon ősatyáról van szó.

A fentebb említett lfc-t kódexeinkben már „lofac”-ként írták. Hogy aztán valójában hogyan ejtették ki, azt ma már senki sem tudja meg mondani. Ez a bizonyos lofac a vendégoldalnál, vagy petrencerúdnál hosszabb, és vastagabb, körülbelül három és fél, öt méter hosszú, lekérgezett, többé-kevésbé egyenes fa oszlop volt, melynek több féle felhasználásáról is tudunk.

1. A lakótornyoktól körülbelül 20-30 méteres távolságra körbe árkot ástak, majd a földbe kerülő végét elszenesítve, (A faszént nem támadja meg a gomba, nem korhasztják el a baktériumok. A Szabolcsi földvár elszenesített gerendái 1.400 éve nem korhadtak el a földben.) ebbe állították egymástól 40-60 centire ezeket az oszlopokat. Ennek az volt a célja, hogy a falak aljához sem szekérrel sem lóval, sem pedig falromboló hajítógéppel (katapulttal) nem lehetett közel menni. Egyedül a lóról leszállva, az oszlopok között átbújva, gyalogosan lehetett az épületet megközelíteni. Az így érkező ellenséget már jóval könnyebb volt ártalmatlanná tenni.

2. Máshol szintén árkot ástak, de ennél sűrűbben állították bele az oszlopokat. Majd hajlékony vesszőkkel (az Alföldön fűzvesszővel, a hegyek között mogyoró, nyírfa vagy éger ágakkal) egymáshoz kötözték őket. Így készültek a kővárak elővédművei, az úgy nevezett huszár-várak.

3. Ha az ilyen sövény-falat kívül-belül sárba kevert pejvával betapasztották. Ebből lett a patics fal. Ezzel a módszerrel épült például a Felső-Tisza vidéken a Tákosi Református templom fala is. Ennek az építkezésnek az is előnye volt, hogy ha kiöntött a folyó, nem dőlt össze az épület. A sár tapasztást elmosta a víz, de a váz és a tető megmaradt. Csak újra be kellett tapasztani.

4. Az Alföldön – ahol nem volt kő a várépítéshez – két ilyen sövény-fal közé földet hánytak. A fűzvesszők és a tetejébe szurkált ördögcérna (Líceum halimifólium) aztán ebbe bele is gyökeresedtek. Az így készült erődítésről kapta nevét például Sövényegyháza.

5. A harctereken, egymástól két-három méterre, több sorban hálósan, ferdén 35-40 fokos szögbe ásták be a földbe ilyen karókat, és felsővégét kihegyezték. Ezzel törték meg a talpasok előtt a lovas-roham lendületét. A vágtató ló ugyan is lovasával együtt könnyen felnyársalta volna rá magát, ha lovasa időben meg nem fékezi az állatot előtte.

Talán rájöttetek már, hová akarok kilyukadni? Igen, a török kor egyik legkegyetlenebb kivégzési módja volt, amikor az elítéltet karóba húzták. Ha valakinek azt mondták: „Lofac a seggedbe!” Ez azt jelentette: „Húzzon karóba a török!” Csak hát a hódoltság elmúltával, a török kifejezés is kiveszett nyelvünkből. Végül az értelmét vesztett szót, egy nagyon is érthetővel cserélték fel.

Végeredményben a többi káromkodásunk is ugyanerről szól. Mert ha azt mondják: „Egyen meg a fene!” Valójában azt kívánják a másiknak, hogy a fekete himlő nevű betegség rothassza le a csontjaidról a húst! (A Károli Gáspár által fordított bibliában ezt a betegséget még bélpoklosságnak emlegették.)

Vagy amikor azt kívánják neked: „Vigyen el az ördög!” Ezzel nem csak a halálodat óhajtják, hanem azt, hogy még a lelked is az örök kárhozatra kerüljön!

Tehát mindhárom kifejezés annyit jelent, hogy: „Dögölj meg!” Csak hát ennél sokkal borzalmasabb kínhalált kívánnak vele.

Ajánlott irodalom: Ilyés Gyula: Ebéd a kastélyban Dr Mészöly Gedeon: Adalékok a káromkodásnak és büntetésének történetéhez. Nép és nyelv. 1944.

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: Patics Lakótorony Sövényfal