Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Téli éjszaka, hóesés, varázslat...
2011/11/18 16:34:52 Küldte: repeics

Ez nem egy szokványos túrablog lesz, de ez tőlem nem is meglepő annyira. Hogy mégis miért írom le, pedig lehet, hogy nem megy át a rostán, mint blog? Mert ez a történet ma jutott eszembe, és arra gondoltam, hány ilyen kis szösszenetből áll össze az életünk... és ez ugyanígy itt a Túratárson is megeshet vagy bárhol... így aztán megpróbálom becsempészni ide a blogok közé, hátha maradhat...
Több mint öt éve történt... Téli este volt. Nagyon sokáig dolgoztam, már éjfél felé közeledett, lapzárta, bolondok háza. De végre kész, elment az újság. Megkönnyebbülve és nagyon fáradtan léptem ki a sajtóház kapuján. Arcomat megcsípte a hideg téli szél, de jólesett a friss levegő, szaporán szedtem lábam a buszmegállóhoz, mert percek kérdése volt, hogy jöjjön a busz. Busz jött, én felpattantam. Fáztam, összehúztam magam és bekuporodtam az egyik hátsó ülésre... 4-5-en lehettünk összesen utasok... Megtöröltem a bepárásodott ablaküveget és tompa aggyal bámultam ki a vizes ablakon... fáradt voltam, ilyenkor jobb békén hagyni... ezt az előttem ülő nagyon tudhatta... azt vettem észre, hogy hátrafordul és néz rám... automatikusan ránéztem és zavarba jöttem, hogy mit néz... kibámultam az ablakon, de éreztem, hogy néz engem... nem voltam túl szociális hangulatomban, de gondoltam, hát legyen, odafordultam és jobban megnéztem... egy meghatározhatatlan korú srác volt, lehetett úgy 25-35 között talán... az az örök kölyökképű... fülén ... akkor láttam, hogy mintha picit illuminált állapotban lenne... ... megszólított: – Hallgass bele! – Értetlenül bámultam rá... Hogy mi van?   ... ezt most komolyan mondja nekem, a kétgyerekes anyának, csak így? ... és a méltóságom? ... mosolyogva intettem a fejemmel, hogy inkább nem... De nem volt egy könnyen feladós fajta...  ... – Na, hallgass bele, kérlek! ... Ilyen szituációban még életemben nem voltam... de láttam, nem szabadulok könnyen, mondom, egye fene... odahajtottam a fejem, és az egyik fülemhez odanyomta a fülhallgatót... igazából nem emlékszem, milyen zene is volt, valami alternatív, de tetszett, nem volt rossz... –  Igen, mondom, tényleg jó... – Ugye, mondtam? – és elégedetten bólogatott. – Milyen egy pimasz, gondoltam magamban ... de nem tudtam haragudni rá... főleg, hogy láttam, teljesen abban az állapotában, hogy tudja, mi a helyes és mi nem... fél óra volt a munkahelyemtől az út hazáig, azalatt végig mesélt nekem... hogy most kicsit maga alatt van, mert rájött, csalja a lány, akivel együtt él... hogy nem tudja elhagyni, se vele, se nélküle... hogy hány helyen dolgozott már... most éppen árupakoló az egyik nagyáruházban... az italosztályon... hobbija többek között a főzés, rögtönözni szeret, gyakran főz a haverjainak is, álma, hogy egy saját szakácskönyve legyen, már össze is állította hozzá nagyjából az anyagot, amiből egy-kettőt meg is osztott velem hirtelenjében... ... hogy néha összejárnak zenélgetni saját szórakozásukra... negyedóra múlva úgy éreztem, régóta ismerem... elkezdett érdekelni a története, amit úgy mesélt nekem, mintha régi barátok lennénk... ... közben minden ötödik mondat után: – De ne haragudj, tényleg! Nem baj, ugye, hogy elmondom? ... – Nem, már nem volt baj... olyan szeretetreméltó emberke volt, egyszerűen nem tudtam neheztelni, pedig borzasztó fáradt voltam...
Együtt szálltunk le... (abban sem vagyok biztos, ott kellett-e leszállnia, vagy csak be akarta fejezni a történetét...) ... minden kihalt volt... sötét volt, a lámpák fénye megvilágította, ahogy nagy pelyhekben hullt a hó... arra indult, amerre én... mentünk csendben egymás mellett, mint két régi ismerős... éreztem, hogy fájdalom van benne, valami nagyon össze van törve odabent, és segítettem volna, de én nem tudtam, csak azzal, hogy meghallgattam... mondta, most hazamegy, de láttam rajta, valahogy nem találja a helyét... hirtelen megszólalt: – Szeretem a hóesést... mondtam, én is... majd kérdezte:  – Angyalkát ismered? ... mosolyogtam, – Persze... és éreztem, most lenne kedvem akár vele angyalkát csinálni a hóban, csak látnám boldogabbnak... ... felnőtt identitásom valahol a béka feneke alatt, gyerek lettem mellette egy pillanatra és ezért nagyon hálás voltam neki... Odaértünk a házunkhoz, megálltunk, mondtam: – Én megérkeztem... örülök, hogy találkoztunk, remélem, minden helyrejön... a vállamra tette a kezét, belenézett a szemembe és azt mondta:  – Én is örülök neked... Legyél jó, de ne túlságosan... vigyázz magadra és tényleg ne haragudj...  Álltunk így egy pillanatig mosolyogva, aztán elsétált... talán haza... nem tudom, arra lakott-e egyáltalán... a házunk felé fordultam, automatikusan dugtam a zárba a kulcsot, még egyszer utánanéztem... a fejemet csóváltam, hogy mi volt ez, és még elalváskor is mosolyogtam... úgy éreztem, valami pici csodának voltam részese... ... tudtam, hogy többet nem látom ezt a fiút, és arra gondoltam, vajon hogy alakul majd most az élete, ha hazamegy, kibékül-e a barátnőjével stb. stb...
Olyan élénken él bennem ez az emlék, mintha tegnap történt volna... sok emberrel találkoztam életemben és sok emberrel beszélgettem, de ebben volt valami különleges... mintha azon a téli éjszakán egy pillanatra megállt volna az idő... mintha egy elsuhant volna felettünk... nagyon érdekes volt... azóta néha eszembe jut, vajon mi lehet vele... azzal a picit pityókás, de nagyon emberi, nagyon kedves és szemtelenül jóképű fiatal emberkével... remélem, Ő is megtalálta helyét ebben a kesze-kusza világban...
Hát ezért írtam le, mert sok ilyen apró találkozás van, lehet az erdőben vagy csak egy buszmegállóban... és hozzátesznek az életünkhöz... ezért érdemes nyitottnak lenni, mert hajlamosak vagyunk bezárkózni... pedig van, amelyik röpke találkozás nagyon sokat ad... Ez egy ilyen volt...
Sok ilyen pillanatot kívánok mindannyiótoknak!





Bejegyzések 1 - 10-ig. Összes bejegyzésed: 27


Oldal:  1 | 2 | 3 | Következő >  Utolsó >>

repeics
2011/12/13 20:56:24

Egy pár évig én se nem akartam... de aztán mégiscsak kikívánkozott...



repeics
2011/11/24 14:48:57

Igen, ezt én is így gondolom, beszélgetni is jó valakivel, de legalább olyan jó hallgatni valakivel... Én köszönöm Géza, hogy elolvastál!



Gejza
2011/11/24 12:33:52

Az évezredek folyamán az ember sok féle pót cselekést "feltalált" Mozi, TV, sétálló magnó, ámítógép...


Pedig egy jó beszégetésnél ma sincsen jobb. Lehet, hogy csak az egyik beszél, a másik csak hallgat, még is mind ketten többek lesznek. Jó dolog beszélgetni is, és jó együtt hallgatni a csermely csacsogását, a felhők énekét, a szél susogását...


...és az is áldás, ha mind ezt valaki le is tuja írni...           Köszönet érte!



repeics
2011/11/21 16:09:06

Ennek szívből örülök, akkor már megérte!



Zsolt68
2011/11/21 15:47:46

Adott bizony, adott!



repeics
2011/11/21 07:17:47

Köszönöm szépen Zsolt! Igen, először meg akartam őrizgetni magamnak... de most, hogy valamelyik nap újra felidéződött bennem, úgy gondoltam, ez a történet adhat másoknak is valamit, ezért aztán mégis megosztottam Veletek...



Zsolt68
2011/11/20 21:40:13

Szép!

(Öt évig takargattad..?)



repeics
2011/11/20 20:19:37

Nagyon kedves Tőled Jorka, örülök, hogy ezt a szép történetet idéztem fel Benned... igen...  jó lenne, ha minél több ember eljutna az Angyalok Tisztására...



jorka
2011/11/20 20:05:04

Erről a történetről még Wass Albert meséje az erdőről jutott  eszembe. Érdemes lenne mindenkinek elolvasnia egyszer!!



repeics
2011/11/19 19:50:03




Oldal:  1 | 2 | 3 | Következő >  Utolsó >>


*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.