Szlovénia, Júliai-Alpok (2006.07.11 - 2006. 07.15.)

Nagy várakozással és felkészüléssel indultunk 2006. július 11-én, kedden kora hajnali órákban Szlovénia felé. Célunk a Skrlatica és Triglav csúcsok elérése volt.  Csapatunk a Mecsek Egyesület Hegymászó Szakosztálya által szervezett túracsoporthoz csatlakozott.

Az első nap nagyrészt utazással tellett. Leküzdve a sok alagutat végre megpillantottuk a Karavankákat. Hát hegyek voltak a javából, de hol van még a Triglav Szlovénia legmagasabb csúcsa?

Szebbnél szebb völgyek, hegyek, települések kísértek bennünket. Hosszú autózás után végre befordulhattunk a Mojstranánál nyíló Vrata völgybe. Az út minősége erősen megváltozott, a kocsi több helyen leért, de a csodálatos táj feledtette velünk az utazásból adódó fáradtságunkat.

A völgy elején találkoztunk a csapat előőrsével. Ők, akkor már a gyönyörű Pericnik vízzesésnél voltak. Bennünket sem kellett biztatni mi is rohantunk fel. Hát bizony elállt a szavam, mikor megláttam az 52m-ről alázúduló hatalmas vízesést. Csodálatos volt, ahogy dübörögve hullt alá és a napsugarai a felszálló vízcseppekben szivárványt képeztek. A vízesés mögött járható út volt kis permetfürdővel ízesítve. A nagy melegben jól is esett a frissítő víz. A felső kisebb 16m vízesés is lenyűgöző látványt nyújtott.

A vízeséstől már együtt haladt újból a csapat. Az Aljazev dom – 1015m – előtti parkolóból gyalog kellett felmenni a házig, hol előzetesen foglaltunk szállást. Szobáink birtokbavétele és egy rövid közös vacsora után tettünk egy kis rövid túrát.

Megbeszélteknek megfelelően másnap korán keltünk és a Skrlatica meghódítására készültünk. Skrlatica 2740m magasságával Szlovénia második legnagyobb csúcsa a Triglav (2864m) után. Korai kelés és indulás után még együtt haladt a csapat a meredeken emelkedő hegyre. Aztán rövid idő után észleltük, hogy mi hárman igen lemaradtunk. Sokat megálltunk fotózni, illetve a táj szépségében gyönyörködni. Persze az sem volt mellékes, hogy úgy éreztük, mintha a levegőt elszívták volna előlünk.

Kitartó emelkedés után eltűnt a lucfenyves, a törpefenyő vette birtokába a hegyet. A csapat tagjait már nem láttuk és nem is hallottuk. Magunkra maradtunk teljesen. Utunk során a havasi hegyek gyönyörű virágait fényképeztem. A havasi flóra egyik legszebbje volt az enciánkékben virító pompás tárnics, de a sziklákon élő különböző színes virágok is megejtően szépek voltak.

A meredek kaptatókat több helyen vízszintes haránt utak kötötték össze az újabb emelkedőkkel. Magányunkban már kicsit kezdtünk elszontyolodni, hogy a csapat eltűnt s mi újoncok itt maradtunk egyedül. De aztán a IV-es bivak (1980m) mellett messziről láttunk egy emberkét. Odaérkezésünk után nagyon megörültünk, hiszen Jónás Rudi várt ránk. Később a bátyja is bevárt bennünket, így már öten folytattuk véget nem érő mászásunkat a csúcs felé. Hatalmas leszakadások mellett, hófoltokban kaptattunk egyre feljebb és feljebb. Közben az alattunk megnyíló Vrata völgy teljes szépségében bontakozott ki.

A Skrlatica csúcsa alatt a moréna árokban meggyült a bajunk. Igen nehezen tudtuk csak haladni felfelé. Nekem sikerült is elcsúsznom, jó kis horzsolásokat begyűjtenem. Aztán végre elérkeztünk a csúcsra való beszállás helyszínéhez. Hát elakadt a szavunk, csak gondoltunk, hogy ide mi nem megyünk fel. Kimondani senki sem merte, hogy vége, nincs tovább. Aztán rövid lelkitusa után nekivágtunk az irdatlan nagy szikláknak, bemélyedéseknek. Előtte még felhúztuk a beülőket, kantárokat rögzítettük és minden felesleges holmit bebageltünk. övid eszmecsere után folytattuk a hasadékok, sziklák, repedések leküzdését. Gábor Rudival már messze előrejárt, minél előbb fent akart lenni a csúcson a tériszonya miatt. Végre mi is elértük a vasaltutat. Beépített vasszegeken, drótkötélben kapaszkodva kellett több százméteres szakadékok felett átmennünk. Hát több mint érdekes volt. Többször megálltunk körülnézni, hiszen a táj csodálatos volt s mi is szoktatni akartuk magunkat ehhez a magassághoz, mélységhez. A vasaltút után már szinte mi is rohantunk fel a csúcsra a nagy sziklákon, repedésekben. Fent a csúcson, 2740m magasan erős szél, gyönyörű panoráma, Gáborék és eleséget kolduló havasi csókák fogadtak. Örömmel véstük be a nevünket a csúcskönyvbe, aztán a fotózás, rövid kajálás után mi is elindultunk lefelé. Persze most már tudtuk mi vár ránk, így előszedtem a fényképezőgépemet és lefelé menet fotóztam, még a vasalt részen is.

A menedékháztól félórára az eső is elkapott bennünket. Innét már esőköpenyben, csúszkálva, átázva értük el késő este a házat. Gabóval leérkezésünk után a kápolnánál egy rövid imát mondtunk ezért a szép napért, a szerencsénkért, hogy fent járhattunk a csúcson. Külön köszönet illeti meg Jónás Rudit és testvérét, hiszen a nehéz szakaszokon velünk voltak és biztattak bennünket. Köszönjük nekik is.

Rövid vacsora, fürdés, beszélgetés után aludni tértünk, fájdítva minden porcikánkat. Álmomban többször nagyokat rúgtam félelmemben, hogy leesem. Szerencse, hogy a magasságom miatt a földön aludtam, mert az ágyból nem maradt volna semmi.

Pénteken  korán keltünk, kiadós reggeli után elindultunk a Triglávra.I smételten végig mentünk a Vrata völgy felső szakaszán, de most már nem a patak szintjén. A hegyre való beszállás után nagyon gyorsan és meredeken emelkedtünk. Szinte függőlegesen másztunk felfelé, lábunk alatt végig látszott a nyitott völgy. Több helyen hófoltokon kellett átmenni. Katáék kb. 1700m magasan megelőztek bennünket. Persze mi most is lassabban haladtunk, sokat fényképeztünk most is. A táj, virágok csodálása mellett kisebb túrákat tettünk különböző érdekes szikla alakzatok, mélyedések felé.

Felfelé haladva most is több helyen rejtettünk el ivóvizet, hogy feleslegesen ne cipeljük fel a csúcsra, illetve visszafelé pótolni tudjuk megfogyatkozott készletünket.

Mászásunkat a kitettebb helyeken beépített kapaszkodók, lépéshelyek, drótkötelek segítették Beülőket most nem használtunk, habár különböző áthajlásoknál, kapaszkodásoknál jelentősen növelte volna biztonságérzetünket. A Triglavszki dom alatt lévő platón már igen elfáradtunk. A Nap is melegen ontotta ránk az áldását, a sziklák egyhangúsága is, kerülgetése is lohasztotta jókedvűnket.

A Triglavszki domot megpillantva elmondhatatlan csodálatos érzés kerített hatalmunkba. Hát idáig is feljutottunk, megcsináltuk! A domnál 2515 m magasan fogyasztottuk el ebédünket, illetve újból csatlakoztunk Katáékhoz, kik a menedékházban éjszakáztak és másnap készültek a csúcs meghódítására. Felettünk pedig ott magasodott 349m szintkülönbséggel a csúcs. Sajnos a mi utunk viszont csak idáig tartott. Sem energiánk, sem időnk nem lett volna a Triglav 2864m-es csúcsára feljutni.

A közelgő vihar miatt rövid pihenő után, beülőinket felvéve gyorsan haladtunk a hegyről lefelé. Nem szerettünk volna viharba kerülni, hiszen állandóan nyílt terepen kellett menni! Féltünk az esetleges villámoktól, illetve attól, hogy csúszóssá válik a szikla s csak nehezen tudunk majd haladni.

Lefelé menet hegyi kecskék szórakoztattak és követtek bennünket. Volt, hogy az általunk használt keskeny ösvényem böllenkedtek egymással. Kiabálásunkra nagy nehezen tovább álltak, mi pedig folytathattuk utunkat. Vrata völgyet megpillantva megint szédítő mélység feletti ösvényeken kellett átkelnünk. Sajnos az eső elért bennünket, de szerencsére villámok nélkül. Az utolsó 150m-t már csúszós sziklákon kellett megtennünk. Persze mire a völgybe leértünk az eső is elállt. Fáradtan és nagyon sok élménnyel gazdagodva tértünk be a menedékházba.

Még aznap összepakoltunk, hogy reggel haza induljunk. Az éjjel ismételten vadakat álmodtam és továbbra is fájt minden porcikám.

Szombaton a reggeli elfogyasztása után elindultunk Postojnára, hogy megnézzük az itt lévő hatalmas, Pivka patak által formált 20 km hosszú barlang turisták által is látogatható részét. Szombat lévén Szlovéniában és a környező országokban is mindenki útra kelt a hűsítő tenger felé. Több helyen igen nehezen tudtunk csak közlekedni a sok autó miatt.

A postojnai barlang monumentalitásával lenyűgözött bennünket. A borsos belépő kifizetése és közel egy órás várakozás után kisvasúton vittek be bennünket a barlangba. Be- és kimenet is nagyobb részt így tettünk meg a barlangban. A vonat csodálatos cseppkőképződmények mellett, hatalmas termeken haladt át. A barlang középső részét gyalog járhattuk be ámulva a természet által alkotott gyönyörű műremekeken.

A barlang megtekintése után végleg haza felé fordítottuk az autó kormányát. Karavankák elhagyása után szinte fájt a szívünk itt hagyni ezeket a fenségesen izgalmas csúcsokat, hegyeket.

Szlovén határ előtt Ormoson rövid pihenőt tartottunk, hogy az itt lévő 1600-as években épült templomot és a mellette álló kisebb négytornyos kastélyt megcsodáljuk. Jó pát fotóval gazdagodva léptük át a Szlovén határt, hogy most már tényleg hazánk felé vegyük az irányt.

Az ötnapos, aktív pihenéssel töltött túránkról sok szép képpel és rengeteg izgalmas emlékkel tértünk haza. Én azzal a reménnyel, hogy nem sokára családommal együtt szeretnék visszatérni ide, hogy nekik is megmutathassam Szlovénia ezen gyöngyszemeit. Persze nem feledhetem, hogy fiamnak a Skrlatica csúcsáról hozott kőzetet egyszer vissza kell vinnie oda, honnét elhoztam.