Múlt vasárnap már két gyertya égett az ádventi koszorún. Apró fényével beragyogta előszobánkat. Vacsora előtt leoltottuk a lámpákat, s a kicsi lángok imbolygó fényénél egymás kezét megfogva mondtuk el az asztali áldást. Fiaim már apányiak. Leányom nincsen, de most még is van: egyik fiammal kedvese is eljött. Csillogó szemeikben régi emlékek éledtek.

Nekem is sok minden eszembe jutott az alatt a pár pillanat alatt, míg a lámpákat újra felgyújtottuk…

---------------------

Nagyon fájt,  amikor rájöttem, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékokat. El is döntöttem magamban, hogy ha felnövök, leendő gyermekeimnek mindég igazat fogok mondani.

Aztán eljött a nap, hogy nekem is feltették a kérdést. Csillogó szemükben egyszerre láttam a kétséget, reményt, s a ki nem mondott szót:

- Ugye ti nem hazudtatok nekünk?

Kitérő választ adtam:

- Igen is, meg nem is.

Aztán kérdő tekintetükre így folytattam:

- Jézus azt mondta, valamennyi törvény közül, legfontosabb a szeretet. Így hát én is azt mondom nektek, hogy az ajándékokat a szeretet hozza. Nem csak úgy találomra adunk egymásnak valamit, hanem év közben megpróbáljuk kifürkészni ki, mire vágyik, és azt tesszük a fenyőfa alá. Van, hogy egy felnőtt visszaemlékezik, mi az, amire egykor nagyon vágyott, de soha sem kapott meg, s most megveszi nektek. De ott az égő gyertyák fényében senki sem tudja kitől kapta, mert a szeretet hozta. Most már nagyobb fiúk vagytok, így megértitek, miért mondtam egykor, hogy a Jézuskától kaptátok.

- Jó, de nekem nincsen pénzem, hogy drága ajándékokat vegyek nektek. – Mondta Bélus.

- Az ajándékot nem az ára teszi értékessé, hanem az, hogy rájöttél mit szeretne a másik. Az igazi ajándék azonban az, amire nem csak vágyik a másik, de te a két kezeddel magad készítetted el. Tudjátok, a boltban vásárolt szaloncukornál mindég sokkal finomabb az, amit a Mama süt.

- És mi mit tudnánk készíteni?

- Hááát…? Ezen, nekem is gondolkodnom kell, de ti is töprengjetek rajta!

Másnap kisebbik fiam ragyogó arccal jött felém:

- Anya már két hónapja szét szeretné ültetni a virágait, de nem ér rá. Ha megmutatod, hogyan kell, én megcsinálom. – És, ugyan minden földes és maszatos lett a gyerekszobában, de véghez vitte művét.

- Neked is van valami ötletem. Fordultam nagyobbik fiamhoz. Gyere, beszéljük meg!

- Tudod, ősszel a Mama szemüvegéből kiesett egy kicsi csavar, és újat kellett neki venni. Anyával napokig járták az üzleteket, végül vettek egy jóval drágábbat, szebbet. Mama még sem szereti, mert a régit szokta meg. Ugye meg van még a te eltört napszemüveged? Emlékszel, amikor tavaly a vízbe esett fényképezőgépet szétszereltem a műszerész csavarhúzóval, hogy ki tudjon száradni? Fiamnak csillogni kezdett a szeme.

- Apa, segítesz megcsinálni?

- Te is el tudod készíteni! Csak akkor szólj, ha elakadsz valamivel.

Valóban megjavította. Egyedül a készletben lévő apró mágnes használatát kellett megmutatnom. De a legnehezebbje még hátra volt: Megvárni a szentestét. Mert ő azonnal oda szerette volna adni.

Aztán az is eljött. Nagyanyja öröme határtalan volt. Talán csak fiam boldogsága szárnyalta túl, mert megértett valamit az élet legszebb titkai közül…

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35