December elején barátaimmal a Kiskunságban jártunk. Kiskunmajsáról a csattogva döcögő, keskeny nyomközűvel mentünk tovább a pusztába. Apró vályog tanyák között zötykölődtünk. A vékony hó alól kilátszik a szépen zöldellő vetés. Amott néhány őz keresgél a száraz napraforgó-szár között, majd tapsifüles szalad a szántáson keresztbe. A csapat gyerekei az ablakra tapadtak. Alig akartak eljönni, s most nem tudnak betelni a sok látnivalóval.

Szikrázó napsütésben kászálódunk le a Móricgáti tanyáknál. A sínek mellett öt fogat vár ránk. Időbe telik, míg mindenki megtalálja a helyét. Előbb szántók és gyümölcsösök között kanyargunk, a lányok ijedten sikoltanak, amint a kocsi egyik oldala lehuppan az árokparton. Majd a füves pusztára érve már toronyiránt galoppozunk az Ősborókás szélén álló istállók felé. Jártam már a borókást madárdalos májusban, sátorral bóklászva végig Dabastól Petőfi-szálláson át, Kunfehértóig. Akkoriban még szigorú védelem alatt állt. Az oroszok védték tankokkal meg gépágyúkkal. Időnként becsapódott egy-egy eltéved löveg, de ez a madarakat, és a ritka pusztai növénytársulásokat nem zavarta.

A Pásztor Múzeum most zárva. Az ivót is csak a mi kedvünkért nyitották ki. Az istállókban kisbéri magyar félvérek ropogtatják a zabot. A korlátok mellől végig nézzük a „puszta ötös” bemutatóját, amikor elöl három, hátul a két ló farán állva együtt hajtja a csikós a lovakat. Sokadszor láttam már az ostorpattogtató vendég csalogatót, figyelmem elkalandozik. Fogathajtó világbajnokunk felesége kalauzol most minket.

Egy kérdésre válaszolva megtudjuk, hogy a fűz csoport valaha tó volt. S a szárazságtól sínylődő fák mentén egykor ér csordogált, ahol negyven-ötven éve még horgászni is lehetett. Egy hosszú folyamat alig észrevehető jelei ezek. Az ember természetátalakító munkájának apró baklövései.

Évtizedek óta pereskednek jogászaink a Gabcsikovói erőmű miatt. Valamikor nagyon akartuk. (Legalábbis egykori pártunk és kormányunk szerint) most meg mást „akarunk” nagyon. Érvek és ellenérvek csapnak össze. Az ember már azt sem tudja, kinek adjon igazat.

Egy régi prédikáció alap igéje cseng a fülemben...

Amikor Jézust a római katonák a keresztfán csúfolták, csak annyit mondott: „Bocsásd meg nekik Uram, nem tudják, mit cselekednek!”

Alfréd Nobelről feljegyezték: Repesett a lelke, amikor a dinamit titkára ráébredt. Úgy érezte végre valami hatalmasat alkotott. A bányászok sok éves munkáját tudja percek alatt elvégezni a kőfejtőkben… És, mivé lett az emberek kezén? Százezrek pusztulását okozó, milliók szenvedését hozó fegyver. … „Bocsásd meg nekik Uram, nem tudják…”

Nekünk magyaroknak akarják megmagyarázni mi a folyamszabályozás, gátépítés, a vízi utak megzabolázása? Vásárhelyi Pál irányításával a mocsarak kiszáradtak, több százezer hold föld vált művelhetővé. Eltűntek a vérszívó, betegség terjesztő szúnyogok milliárdjai. De ezzel együtt a tejjel mézzel folyó halbőség is oda lett. Megszűntek a kiöntések és az ívó helyek, a kutak kiszáradtak. Az elmúlt száz évben három és fél méterrel csökkent a Duna-Tisza közének talajvízszintje. Csökkent a levegő páratartalma. Elmaradnak a hajnali harmatok. A termőföldek kiszáradnak, s a folyamatnak még nincs vége. Mert a kiszáradt földek és erdők vízmegtartó képessége lecsökkent. A lehullott csapadéknak csak töredéke tud beszívódni a talajba. Így a vízgyűjtő területről gyorsabban folyik le a csapadék, megemelve az áradások szintjét. Folytassam? …”Bocsásd meg nekik…”

Egy barátomnak Szolnok alatt a Tisza árterében van horgász tanyája. Négy méteres lábakra építette, gondolva az áradásokra. Pár éve már egy másik is van a telkén. Feljebbről, a nyolcadik szomszéd faházát hozta át az egyik tavaszi nagy víz. Oldalára fektette, s ablak szintig töltötte iszappal.

Hogy mi a megoldás? A gátakat nem lehet a csillagos egekig emelni. Nem is kell. A hullámteret kellene kiszélesíteni. A Szekszárd melletti Gemenci erdőt is elönti a Duna, attól olyan szép. Az elmúlt száz év arany érmes szarvas bikáinak egy harmada innen került ki.

A felső-Tiszán, Milotán az árteret diófákkal ültették be. Létrehozva az ország legnagyobb dió ültetvényét, számos tájfajtával.

Hány ezer hektárt borított idén tavasszal is a belvíz? Ha ezeken a területeken az intenzív mezőgazdasági művelés erőltetése helyett időszakos tárolókat hoznának létre virágzó halgazdálkodással lehetne foglalkozni a csapadékos években. Milyen áldás lett volna az öntözés lehetősége az idei száraz nyáron is?

Szállásunkra visszatérve estebédet eszünk, majd a termálfürdőben lubickolunk. A harmincas évek végén olaj után kutatva akadtak a forró vízre. A barnás színű, alkáli sókban gazdag, lágyan simogató vízben ellazulunk. A szabadtéri medence felett lebegő vastag párából időnként rám nevet a hold kerek képe…

… Dédanyámra gondolok. Ő mondott nekem történeteket a mocsárban látott lidércről, a betyárok viselt dolgairól, meg a tavaszi nagyvizekről, amikor Kecskeméttől Félegyházáig egyetlen nagy tó hullámzott a síkon. Kunszentmiklósról – ahol ők éltek – csáklyával hajtott ladikon mentek kislány korában rokon látogatóba Majsára.

Késő este a telihold világította be a végeláthatatlan, szellő fodrozta vizeket. Hajladozva susogtak a náddal szegélyezett szigetek fűzbokrai. Halkan csobbant a víz, és ilyenkor olyan hihető volt a tündér-mesék világa is…

Szádeczky-Kardoss Géza

Címkék: Kiskunság Bugac Csikósok Pusztaötös