Hargita egy semmivel sem összehasonlitható csoda, oda eljutni télen pedig egy embert próbáló kihivás. A receprt egyszerű, olyan túravezetővel kell menni, aki már ismeri a terepet, és nem a társasággal együtt akar rácsodálkozni. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy Kéktúrás néha ránézett a térképre, és várta azt a pillanatot, amikor merőlegesen áthaladunk az amúgy méteres hóval behavazott túristaúton. Ő nem sikban gondolkodik, hanem szintben, és ezért előfordul, hogy egy célpont légvonalban x kilóméter, de Ő mindig tud egy rövidebb utat!

Egy ilyen öt napos útnak az élményeit visszaadni szinte lehetetlen, de azért próbálok néhány eseményt kiragadni. A hosszú úton beiktatott templon látogatásokon az volt számomra meglepő, hogy az amúgy is "huncut" székelyek milyen jól ismerik a magyar politikai viszonyokat. Ilyen mondatok: Ibolyában biztunk /dávid/, de "megbokrosodott" /bokros/. Azt is világosan látják, hogy a magyar politika csak felhasználja őket, pedig szerintem magyarabbak bármelyik anyaországi magyarnál!

Az esti kultúr program Norvégiáról szólt. Csodás képeket láttunk, és meglepő volt a társaság számára, hogy Kéktúrás hátizsákjában mennyi cucc elfért, mert még olyan ruhát is vitt, amit mindig fotózáshoz vett fel, mert minden képen úgy nézett ki, mint akit "katulyából húztak volna ki", nálunk ezt úgy mondják, hogy "első divat szerinti". Eleinte egy kicsit nehezteltünk a bemutatkozás miatt, mert az első alkalommal csak "egy piciny, törékeny" lánynak sikerült , de annak viszont rendesen.

Volt itt motoros szán is, de a lovas szán volt az igazi élmény, mert a székelyeknél a másodállásban dolgozó lovak - főmunkaidőben fa szállitással foglalkoznak - egészen speciális vezényszavakat fogadnak el. Tehát a "ne ide", "tüledt", "gyi" nem játszanak, hanem a gazda különböző sziszegéseit figyelik, és a beépitett fokozatmentes sebességváltót használják.

A méteres hóban történő túrázás mellett, vagy után volt lehetőség sielésre is. Ebben jeleskedtek a szobatársaim, akik a még nem sieltem soha, de biztosan tudok elv alapján bevették Hargita lankáit. A helyiek gyorsan átlátták, hogy itt két olyan száguldó klasszis van, akit inkább jobb figyelni, mint versenyezni velük. Ezért ketté szakadt a mezőny, volt egy két fős csapat - Ők Hargita Ördögei -, és egy szerényebb 50 fős társaság -a helyi mükedvelők. Ellentétes fázisban sieltek, amikor a Barátaim siklottak - inkább szárnyalásnak nevezném - addig a másik csapat felvonózott, és forditva. Óriási volt a sebességkülönbség az Ördögök javára, mert Ők olyan dolgokkal, mint kanyarodás, irányváltás, fékezés, völgyláb, hölgyláb nem foglalkoztak, csupán a vaxban rejlő lehetőségeket használták ki. Olyan óriási volt a népszerűségük, hogy másnap, amikor az egyik túra során a sipálya közelében haladtunk el kisgyerekek hada fogta közre Őket autógramm kérés miatt. Az Ördögök tervbevették siiskola nyitását Hargitán, engem kértek fel meneagernek, most folyik a részletek kidolgozása, és ezért hamarosan visszamegyünk, de talán más oka is van a visszatérésnek.