Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Qutyákról 6.
2012/01/26 00:28:48 Küldte: Gejza

Következő évre vagy a kutya döglött meg, vagy hölgynek nem volt kedve a megmérettetéshez, de nem jöttek el. No, gondoltuk, most legalább megússzuk a qutya szépségversenyt botrány nélkül.

Nem is volt semmi gond. A verseny rendben lement. Díjjak át adása, taps, s a kutyákat fákhoz kötve, vagy csak a gyerekre bízva, a teraszon sörözgetve beszélték meg a világ dolgait.

Mikor emelkedettebb lett már a hangulat elkezdődtek a csipkelődések. Oda-oda mondtak egyet, meg mást egymásnak. Elébb még csak úgy humorosan, amiken mindenki jókat hahotázott. Aztán, ahogy fogyott a sör – volt, aki rummal hígította – mind vaskosabbak lettek a tréfák. Végül egy éltesebb hölgy, ki egykor ünnepelt művésze volt valamelyik színtársulatnak, s kiről utóbb kiderült nem keveset áldozott a zsűri jóindulatának megolajozására, kifejtette abbeli gondolatát, miszerint a jó harminc évvel ifjabb kolléganője bizonyára természetbeli juttatásban részesítette az állatorvost, aki szintén a bíráló bizottságban volt. Hogy így volt, vagy más kép, nem tudni. Akik ott voltak, már sokat ittak. Kollegáim csak arra lettek figyelmesek, hogy a teraszról csak úgy repkednek a ló nemi szervek, b.+-ek és repedtsarkú, prostituált, jó édes mamák. Részletesen elmagyarázva egymásnak, hogy kinek mit és hová kívánnak, csak hogy a szolidabb kifejezések mellett maradjak.

Nem is jöttek hozzánk többet.

 

Egy évre rá viszont jött valami kerületi civil szervezet, akik snauzer szépség versenyt rendeztek. 5.000.- forint volt a nevezési díj, tehát nevetséges összeg azoknak, akik havonta százezreket költenek kedvenceik fürdetésére, fésülésére, körömvágásra és „egyéb nélkülözhetetlen igen fontos” dolgokra.

Meghirdették, ki plakátolták kerület szerte. Még a vecsési piacra is jutott belőle. Jöttek is a megjelölt napon olyan országúti cirkálókkal, hogy csak lestünk.

----------------

Pár éve egy túratársam is vett egy ilyen kiskutyát fiacskáinak. Amikor aztán eljött az ideje be is pároztatták díjnyertes, törzskönyvezett kannal jó pénzért. Meg is született nyolc kicsi ördögfióka. Boldogok voltak a gyerekek, a szülők, tán még a kutyák is.

Aztán, ahogy nőni kezdtek, úgy nőtt az étvágyuk is. Meghirdették hát, hogy mennyiért, és hogyan eladók a kölykök. De rajta vesztek. Mindössze egyet sikerült valakire fél áron rásózni. A többit elosztogatták ide-oda, csak hogy vigyék, s ne fogyjon már a kutya kaja annyira. (Az már más kérdés, hogy utána öten-hatan is jöttek volna ebtenyésztők vérvonal frissítésre vásárolni. Ahogy mondták, nekik is pénzbe kerül a kaja, azért nem jöttek előbb)

Így került az egyik szomszédba is. Új gazdáik, két jó barát, kik az állatokon kívül a bort is kedvelték. Ha éppen volt pénzük, valóban jó barátok voltak. Csak hogy amikor a merev részegségből kijózanodtak, és még kenyér sem akadt otthon, akkor adódtak gondok. Szakmájukat nézve festők és mázolók voltak. Csurrant-cseppent is néha valami munka, de hát a festés is csak úgy ment, ha már elérték az „üzemi nyomásukat”. Aztán, ha kifizették őket, ismét jól berúgtak. 

A kert akkori vezetőjének éppen ilyen emberekre volt szüksége! Akik fillérekért számla nélkül dolgoztak neki. A munka is elkészült, bor is volt, számla is került róla (azt talán már ne firtassuk kiadta a számlát, s mi volt azon…) Az önkormányzat kifizette – mindenki jól járt!

Mindenki jól járt?

Inkább talán ezt se firtassuk... Elmúlt… Hála Istennek!

De hát nem is erről akartam írni, csak úgy kijött belőlem.

-----------------

Szóval ott tartottunk, hogy a kertben snauzer szépség verseny volt. Épp egy öt-hat éves rózsaszínbe öltöztetett kicsi lányka futott körbe a sövények között pórázon vezetve a család kedvencét. Apuka videóra vette. Hogy hányadik lesz a versenyben, az már talán nem is annyira fontos.

A sövény mögül viszont a következő párbeszédet hallottam

-         Figyelj már! Vicceljük meg ezeket! Itt van a kutyátok?

-         Ne csináljuk főnök, baj lesz belőle!

-         Én kifizetem az öt ezret! Még öt liter bort is kapsz hozzá, ha körbe futtatod ott a sövények között.

-         De hát fel sem vagyok rendesen öltözve!

-         Annál jobb! Egye a penész a sok bugris piperkőcöt! Ide jönnek bohóckodni a büdös dögeikkel, mikor mások az utcán alszanak, s rendes ételre sem telik nekik.

Így esett, hogy a mosdatlan, lompos szőrű kutya, és a bortól nekibátorodott gazdája is körbe futott. Csak hogy a kör után kijáratot tévesztve pár asztalt felborítva távozott a megrökönyödött díszes társaság összejöveteléről.

 

Szerintem, ők sem fognak nálunk többet versenyt szervezni!

 

Címkék: Kutya Verseny Korcs Snuzer





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.