Ifjú koromban sokat túráztam egyedül. Nem jó szántamból tettem. Az idősebbek kényelmesebbek voltak, a velem egykorúak pedig nem mindég értek rá. Olyankor csak az időjáráshoz, az erdőhöz és a magam hülyeségéhez kellett alkalmazkodnom. Boldog idők voltak!

Később Suri bácsival kettesben jártuk a Kék-túrát. Ez már sokkal jobb volt, mert tudtunk beszélgetni, és tudtunk együtt hallgatni, volt kivel megosztanom az élményeimet. S ha baj ért volna, lett volna segítség. Mert hát a turista balesetek 85 %-a az egyedül túrázásra vezethető vissza! Egy rossz lépés, egy bokahúzódás, akár fagy halállal is végződhet! Egy durr-defekt a bringán… s ha nincs ott térerő, vagy eszméletét vesztette… és csak napok, vagy hetek múlva vetődik valaki arra?

Négy-öt emberrel is jó menni. Legjobban a 8-12 fős társaságot szeretem. Ilyenkor már hallgathatom mások beszélgetését is. Én is beleszólhatok. Ha akarok. előre mehetek, vagy lemaradhatok, s hallgathatom az erdő csendjét.

A 14-16 fős csapat még együtt mozog. A 17-18, vagy annál több, már 2-3 részre szakad. Mennél nagyobb a csapat, annál nehezebb az együtt tartása. Annál nehezebb megoldani, hogy az élen haladók ne úgy érezzék, hogy nekik egész nap a végére kellett várakozniuk. Míg a hátul beszélgetve ballagók ne úgy érezzék, hogy nekik meg egész nap csak rohanniuk kellett a banda után.

--------------------------

Ha valaki egyedül csatlakozik egy társasághoz, viszonylag könnyen alkalmazkodik. A társaság is könnyen befogadja.

Ha két barát, vagy két barátnő, vagy valaki a kedvesével, vagy a gyermekével csatlakozik egy társasághoz, általában ez is gond nélkül megy végbe. Mind ketten külön-külön és együtt is jól alkalmazkodnak, és őket is hamar befogadják. De ha valami gond akadna, akkor ők valószínűleg együtt fognak kiválni is, és ebből sincsen gond.

Amikor két közel azonos létszámú csapat együtt megy, akkor nagyon észnél kell lennie a túravezetőnek. De most nem erről akarok írni.

---------------------------

Amikor valaki kiviszi a kutyáját a szabadba, boldog az eb, hogy mozgás igényét végre kielégítheti. Boldog a gazdája is, mert együtt örül az állattal. Ilyenkor elsősorban nem az erdőre, hanem egymásra figyelnek. Azt gondolom, hogy a kutya tulajdonos ezt az örömét szeretné megosztani azzal a túra csapattal is, ahová kutyástól érkezik.

A baj ott kezdődik, hogy nem vagyunk egyformák. Van, akinek szintén van otthon ebe, vagy volt. Ismeri őket és valóban együtt örül velük. Van, aki közömbös iránta. Van, aki fél tőle, de nem meri felvállalni a népszerűtlenséget, és inkább nem szól. És vannak, akik korábbi rossz tapasztalataik alapján inkább külön utakra térnek.

Ha a kutya jól nevelt, szófogadó, hívásra azonnal oda jön, pórázra vehető, akkor általában nincs baj. De ilyenkor is előfordulhatnak konfliktusok. Mennél nagyobb a társaság, mennél nehezebb a túra, annál nagyobb rá az esély. Túravezetéseim során többször belefutottam már ilyen gondokba. A kerítésmászásról már írtam. (Qutyákról 1.)

Tanultam belőle:

Azon túl, ha valaki kutyával jött velünk, az elején elmondtam mindenki előtt: Ha a kutyával út közben bár mi gond lenne, az nem az én gondom. Nem is a túra csapat gondja. Egyedül csak az állat gazdájának a gondja. Magyarul: Semmi féle felelősséget nem vállalok értük!

Később egy másik túrámra eljött egy kutya a gazdájával, és egy anya a 12-13 éves gyermekével. A gyerek előbb még játszott a kutyussal, aztán megijedt valamitől, és menekülni próbált. Az eb utána kapott és megvérezte a lábát. Nem volt komoly a seb, de azért elláttam.

Az eredmény viszont az lett, hogy a csapat három részre szakadt. Volt, aki a kutya és gazdája pártját fogta. A lányok jobbára az anya és gyermeke mellett álltak ki. És olyanok is voltak, akik engem okoltak.

Tudtam, hogy nincs jó megoldás. Bár melyik félnek is állnék a pártjára, a többiek nekem esnének. Végül a túrát megszakítva, levittem az egész társaságot az első faluba, buszra ültünk és hazajöttünk. A dolgot tovább bonyolította, hogy nem találták meg a kutya oltási papírját. Utánajárás… Fájdalmas veszettség elleni oltás… Kiadások…

A megoldás az lett volna, ha az állat gazdája a túra előtt megkérdezi tőlem, hogy elhozhatja-e a kutyáját? Így azonban 38 embernek tette tönkre a hétvégéjét.

Ismét tanultam belőle:

Az általam szervezett és vezetett túrákra senki NE hozzon állatot!

Ha valaki a találkozó helyen valamilyen állattal jelenik meg, ott mindenki előtt kijelentem, hogy ők NEM hozzánk tartoznak! Egyben felszólítom, hogy más útvonalon túrázzanak. Vagy legalább fél órával mögöttünk haladjanak.

----------------------------

És végül még egy dolog: Mindenki a maga felelősségére túrázik. Ha valaki csatlakozik az általam vezetett túrához, és én nem küldöm el, attól kezdve erkölcsileg még is felelősséggel tartozom iránta. És ez érvényes volt akkor is, amikor egy kutya csatlakozott hozzánk, akit utóbb a vadőr lelőtt! (Qutyákról 1.)

Igen, azóta is lelkiismeret furdalásom van miatta. Ha tudtam volna, mit fog tenni, akkor azt mondtam volna:

-         Nem az enyém a kutya, de hozzánk tartozik.

Tehát felelősséggel tartozom érte, ugyan úgy, mintha egy ember csatlakozott volna hozzánk.

Hogy mi lett volna a megoldás? Vissza kellett volna mennünk a faluba, mert akkor a kutyus is visszakísért volna minket.