Az idei túraprogramomat is a tavalyihoz hasonlóan képzeltem el, azaz májusig mindent úgy alakítani, hogy megfelelően fel tudjak készülni a K100-ra. 20-30 km-es túrákból több, aztán jöhetnek az ötvenesek, főpróbának a Sárga 70 és utána jöhet a „nagy falat”.

Erre már a túra hetén meggyőztem Pistát, hogy tegyük próbára magunkat, az időjósok se riogatnak semmivel és mi bajunk lehet? Előző este még agyaltam, hogy mit vegyek fel, de aztán a jól bevált 2 réteg polár és aláöltöző mellett döntöttem, tartalék cuccal bekészítve.

Reggel Alsógallán időben kint vagyok, péksüti betárazva, már csak a vonatra kell várni fél órát, mert képtelenek megoldani a pontosságot. Azért csak megjön, keresem Pistát, gyors telefon és kiderül, hogy a párjával nem jutott közös nevezőre, így mehetek egyedül. Klassz…Na nem mintha nehezemre esne antiszoc módban végigmenni.

Azért csak megérkezek, gyorsan feltérképezem a kocsmát, ahonnan rajtolni kell, pénzt adok itinerért és 07.20-kor indulhatok is. Gyorsan belepillantok, térkép nincs, de a leírás olyan részletes, hogy nem is fog hiányozni, meg turistatérkép mindig van nálam. Szűk 500m után meg is kapom a gyors pecsétét, az 1. ellenőrző ponton, a Turul szobornál, talán még soha nem kaptam ilyen hamar. Körbejárom a Turult és nekivágok a túra legnagyobb szintemelkedésének, még mindig a városban. Akik annak idején a lépcsőt csinálták nyílván soha életükben nem mentek végig rajta, mert feltűnt volna nekik, hogy egy lépcső kevés, kettő meg sok. Na mindegy, az idő szorít, hűvös van, haladni kell előre. Gyorsan megvan a Z sáv jelzésen a 2. ellenőrző pont, a Széchenyi emlékmű. Itt is megvan a gyors pecsét, frissítésre még nincs szükség, tovább előre. Követve tovább a Z jelzést, szert tettem egy alkalmi túratársra, akivel alaposan kitárgyaltuk a gazdasági válság és a tárázás kapcsolatát, illetve ittam szavait, mikor a Turul 192-ről mesét. Minden elismerésem a teljesítőknek! Normafánál megcsodáltam a kilátást és egy parkolón keresztül odakorcsolyáztam a 3. ellenőrző ponthoz: Normafa. Pecsét, zsebre rakom a csokit és lendületből megyek tovább. Utam a Z+-on folytatódik. GPS elő, a nagy csúszkálás közben levadászok egy geoládát, ha már erre sodort az élet. Végig lejtve gyorsan eljutok a 4. ellenőrző pontra, Makkosmáriára. Saját készletből továbbra sem frissítek, de a pontőrök bográcsos teája nagyon jól esik. Itt futok össze az egyik netes túraoldalról megismert Tündével és túratársával. Céljuk a 14 órán belüli teljesítés….Na rápróbálok én is, bár ez gyorsabb mint az én átlagos túratempóm. Felveszem a tempójukat. Előbb tisztes távolságból követem őket, nem soká már velük, majd elhagyva őket. Így érek el, minden különösebb esemény után az 5. ellenőrző ponthoz: Budakeszi műút, 09.10. Bezsebelem az autóból osztogatott pontőri aláírást, gyorsan megszabadulok a műúttól, be az erdőbe, gyorsan haladok, de valami nem stimmel. Menet közben végig ellenőrzöm magam. Hát igen. A lábam, köszönhetően a bakancsnak. Nincs komolyabb gond, de nem szeretem érzés van bennem. A fagyott részeken csúszik, ahogy kiérek az erdőből és sárral találkozok csúszik, ha kell, ha nem. Munkahelyi bakancs, adtam neki egy esélyt, többet tuti nem kap. Semmire nem jó…. Azért csak elérek a lovas tanyáig(tanya???). 6. ellenőrző pont, Petneházy tanya. Tovább folytatva a P sávon az utamat kieszközlök egy felszerelés könnyítést, olyan szépen süt a nap, hogy elég egy polár és egy széldzseki. Megelőzök egy nagy turistacsoportot, akik lelkesen szüretelik a csipkebogyót, már bőven szezonja van. Szintemelkedés nem sok, inkább csak óvatosan hullámvasutazok, a ponthoz közeledve lejt a terep. Beérve a városba a főúton csapok egy balost és gyorsan elérem egy őszi túrám végpontját. Most ez a 7. ellenőrző pont Nagykovácsi Római Katolikus Plébánia, 10.42. Bent a túrán megszokott kedvesség, választok egy meggyes rétest, de az útravaló csomagot, zsemle és sajt visszautasítom, van bőven kajám, eddig semmit nem ettem. Pecsét után robogok is tovább Perbál felé. Az út ismerős az említett túráról, bár most visszafelé haladok. A következő pontig majdnem 12 km-t kell megtenni a S sávon. A napnak köszönhetően egyre nagyobb a sár, de itt még kezelhető. Balra szép panoráma, majd kerítés és létra, Békás patak. Aztán furcsát látok. 2, majd utánuk kicsit leszakadva egy harmadik futó. Küzdenek a sárral, velük tart a depójuk is, egy bicajos túratárs. Nyakig sáros, csúszkál rendesen, de küzd.  Lassan magam alá gyűröm ezt a résztávot is és elérek a 8. ellenőrző ponthoz, Perbál, Kis Kaiser söröző, 12.34. Kricsmi hátuljában pecsét, akpok egy tea jegyet, ami gyorsan be is váltok és a túrán először leülök. Megeszek egyet a 3 szendvicsem közül, a tea után kortyolok egy kevés vizet, fogyjon csak és kell is. A frissítő jót tesz, de a bakancs ellen nem tudok mit tenni. Perbálon átvágva, felmegyek a gombatelephez, aztán az egyértelmű szalagozást követve kezdődik az igazi kihívás. Sár mindenhol. Kikerülhetetlen, lerázhatatlan. Nincs mit tenni, menni kell…A futó, bicajos társasággal egymást kerülgetjük egy jó darabon. A bringát ketten cipelik, teljesen esélytelen haladni vele. Nekem sem egyszerű a helyzetem, de őket végképp nem irigylem. Nagy nehezen, morgások árán elérem a 9. ellenőrző pontot, Anyácsapuszta. Csak 5 km volt, de rosszabb volt az eddigi összes, nagyon nem tetszett. Kígyós pecsét után folytatva a sárdagasztást, lassan közelítek a következő ponthoz. Útközben találkozok a kivételes képességekkel rendelkező vadászok nyomaival, akik a vadles elé 15m-re etetnek és gondolom, emberfeletti képességeikkel lövöldözik az odatévedt állatokat. Kérdem én: hol van a cserkelés? Vagy ez a vadászati módszer már nem létezik? Az anyácsapasztai horgásztó be van fagyva, de még nem ajánlatos rámenni. Séta tovább a szalagozáson, határozott balos, elkeseredett szuszogás az emelkedőn és meg is van a 10. ellenőrző pont, Kakukk hegy. Pontőr nincs, de van zsírkréta, okozok vele egy jó nagy pipát a megfelelő helyre. Leereszkedni nem jó, ellenkezik a térdem, de nyílván fent nem maradhatok. Bő egy kilométer után bent is vagyok a faluban, a település központjában vár rám a 11. ellenőrző pont, Szomor, Pintér kocsma. Megkapom a pecsétet és a finom virslit, a felajánlott forralt bor, tea közül megmaradok a másodiknál. Úgy terveztem, hogy itt tartok egy zoknicserét, hintőporozást, de nem érzem szükségét, így kihagyom. Folytatom is az utamat a közeli Gyermely irányába, ezúttal műúton. A falu közepén nekem nem volt egyértelmű az itiner leírása, de rövid tanácstalanság után megvan a helyes út. A buszmegállóban gyorsan pólót cserélek, második réteg polárt magamra veszem. A nap már nem igazán melegít és a szél is feltámadt kicsit.  Tovább követve a szalagozást végigsétálok a boros pincék között, a gazdák nem igazán értik a motivációt, hogy mi a csudának sétál az ember ennyit. A következő geoláda lassan közeledik, gps elő, de mint kiderül nem, hogy közeledik, hanem el is hagytam. Márpedig vissza tuti nem megyek, így kimarad. Gyorsan megvan a 12. ellenőrző pont, Gyarmatszállás. A pontőrök már készülnek az éjszakára, készítik a tábortüzet. Kölcsönösen kitartást kívánva egymásnak folytatom az utamat. Már nincs sok hátra, ennyit simán kibírok, biztatom magam. A szalagozás mentén továbbra sem szabadulok meg a sártól, küzdök vele rendesen, miközben hullámvasutazok a következő pont felé. Ahogy szerettem volna, még világosban elérem a 13. ellenőrző pontot, Tarjáni halastó, 16.37. Itt kapok egy jó hírt, nem kell a kijelölt úton végigmenni, hanem a tavat a faluval összekötő műút a mienk. Örülök, hogy nem kell tovább sarat dagasztani és így lámpát sem kell kapcsolni, a murvás út könnyen követhető sötétben is. Előttem, mögöttem túrázók, senki nem előzget senkit, kényelmes, de jó tempóban érünk a 14. ellenőrző ponthoz, Tarján templom, 17.36. Iszok egy pohár bubis pontőr vizet és megyek tovább. Kb. 100m után vissza is fordulok, nem találom az igazoló lapomat, biztosan a pontnál hagytam. 50 m után mégis megtaláltam, hátraarc és menet. A falu végén jobbra be a kék +-en, szalagozás s segít, de utána valahogy sikerül elkavarni. 3an mentünk itt együtt, egyikőnk se vette észre se a jelet, se a szalagot balra lefordulni. Vagy 15 perc tanácstalankodás után találjuk meg a helyes utat. A jelzés régi, de követhető, egészen egy szántásig. tt hirtelen megszakad, se jel, se szalag. Mázli, hogy van valaki, aki volt már ezen az úton a Turul 192-n és meggyőz, hogy vágjunk át a szántáson, tuti, hogy a túloldalon folytatódik a jel. Kételkedek, de végül igaza lett. Ahogy jobbra elnézek, sokan kavarognak rossz irányban, kiáltunk, de nem hiszem, hogy hallják. Innen megint rendben megy minden, K sáv, a több túráról is már jól ismert Koldusszállás. Hazai terep. Könnyen megvan innen a Panoráma út és a végén a 15. ellenőrző pont, Tatabánya, Turul emlékmű. Az időjósok által beírt havas esőből szerencsére itt még csak a hó jött meg, kifejezetten szép a szobor az esti megvilágításban a kavargó hóesésben. Megkapom a mosolygós pecsétet, hozzá egy pohár pont kellemesen meleg levest, nagyon jól esett. Kitartást kívánok a pontőröknek, nekik még csak most jön a neheze. Lépcsőn le, alkalmi túratársaimat elkalauzolom a Célhoz: Tatabánya, buszpályaudvar, 20.33. Megkapom az első teljesítésért járó díjazást és a túráért egy külön jelvényt, oklevelet. Szép mindhárom. Még kényelmesen átsétálok a vasútállomásra és 20 perc múlva már áztatom magam otthon.