Fél 1. Fáradt szemeim riadtan nyitom ki, de a lustaság felülkerekedik, így ráhúzok egy huszast. Ám nem csak én, párom is. Most aztán tényleg ébresztő! Egy órányi vakarózás után, háromnegyed kettőkor már úton is vagyunk Keszthely felé Zsuzsival, hogy felszedjük barátainkat, akikkel aztán nekiindulunk. Hogy hova?

Régi motoros, Tündi, és volt csoporttársa, Józsi vár minket a kóter előtt. Hopp, bepakolunk, és rátérünk hamarjában a 84-es főútra, ami egészen a Sopron-Klingenbach határátkelőig vezet minket. Zsuzsival halkan elbeszélgetünk elől, a többiek javában alszanak. Pereg az idő, esik az eső. Most kiderül, hogy mennyire pontosak az időjósok (Schneefallgrenze 680 m), és mit számít a tapasztalat. Gloggnitz után már ébren mindenki, és én csak hajtogatom: még van pár falu, még ennyi, még annyi, és már ott is vagyunk. Az eső szemerkél, a feszkó nő. Esőkabátja senkinek nincs. Optimistán belemondom az utastérbe, hogy amikor beérünk a Höllental-ba, az eső átvált havazásba. Félig igazam lesz, havaseső, de inkább valami darás eső fogad a Weichtal-hütte parkolójában. 

Gyors helyzetjelentés: nincs összefüggő hó, és olvad rendesen. Pörög az idő, máris a tervemhez képest csúszásban vagyunk. Fél 7 után aztán nekivágunk.

Át a hídon, el a hütte mellett, és…és Megállj! Mi ez a sok víz? Ajaj, ez nem jó hír. A Weichtalklamm-ból túl sok olvadékvíz folyik ki. Eddig is hezitáltunk otthon, hogy bevállaljuk-e a klammot, de mivel már kétszer voltam télen benne, így kíváncsi voltam élőben is, hogy mi a valós helyzet. Ez így nem megy – mondom, túl sok a víz, a szűk létrás részeken elázunk. Nosza, nem kellett több győzködés, már indultunk is a tervezett lejárón, a Ferdinand-Mayr-Weg-en. Fejlámpa elkél a sötét fenyvesben, vezetem a csapatot a cikk-cakkos ösvényen. Itt a GPS sem pontos, figyelem a sárga jelzéseket.

Apropó: jelzés. A lefele irányban hosszúkás piros prizmák segítik a tájékozódást, így már lámpával rávilágítva messziről kiszúrhatjuk a helyes irányt. Sötétben pláne fontos, mert néhol szakadékos a terep.

Kezd világosodni, és összefüggő lesz a hóréteg. Ropog a bakik alatt, olvad, és esik is egyben. Józsi, humorherold módjára nekiáll szórakoztatni a társaság két női tagját. Engem most leköt a terep figyelése. Kb. 800 m-es magasságban már érzékelhető az átmenet. Észre is vesszük, csakhamar megszaporodik a hó, fagy van. Immár 20-25 cm fagyott réteg borítja az erdőt. Józsi panaszkodik a kevés hóra, mire én rákontrázok – várd ki a végét. Rettentő ütemben növekszik a hóvastagság. 1000 m-en a térdemig ér az ösvényen. Eddig jól haladtunk, de sejtjük, hogy feljebb még több és több lesz, amiben aztán lépkedni…

Kiérünk a fenyveses részből, át egy bükkösbe. A szél azonnal lecsap ránk. Fejemben motoszkál, hogy a felső régióra Bft. W11-es szelet jósoltak (104km/h). Lökésekkel a duplája sem valószínűtlen.

Egy-egy nagyobb lökés hordja a havat az erdőben. Felérünk a makadám útra, most laza egy km gyaloglás vár ránk, míg elérjük a klamm felső végét, ahol jobb esetben kiértünk volna.

Az úton ugyancsak nagy a hó, másfél méteres befújások fogadnak, szerencsére csak a külső részén. Keményebb is a réteg, el tudok lavírozni rajta, így jóformán olyan, mintha 30-40cm-es hóban kellene csak menni. Persze néhol be-beszakad alattam, és olyankor még egy 30-as hozzájön. A lányokat közben Józsi szórakoztatja minduntalan. Meg-megállok, fújtatok. Józsi átveszi a vezetést, de csak azért, hogy rájöjjön, ezt nem neki találták ki. Márpedig valakinek muszáj elől menni –visszaveszem az irányítást. A tempó az úton már vontatott, és én már sejtem, amit a többiek még hallomásból sem tudnak.

Gyerekek, a klamm utáni részen böszme nagy hó lesz, előtte pihenünk, eszünk. Zergék sétálnak tőlünk nem messze, rá(fel)látni a Kienthaler-hütte melletti Turmstein-re: 

Fél 11 múlt, kezdünk a csigákhoz hasonlítani tempó ügyileg.

Nekivágok ugyancsak elől a meredélynek. A csuda tudja már, mekkora a hó, de legalább most szél nincs a kis völgyben. Részben fenntart, néhol négykézláb haladok. Amikor „beszakad”, akkor általában ágyékig süllyedek. Vergődünk rendesen, elhagyjuk a Jacobs-forrást, ő most is folyik. A jelzés aztán balra a gerinc felé vált. Zsuzsi kipróbálja, milyen elől haladni. 20 m gyakorlás után a padka tetején vissza is adja az első helyet. Nem csodálom, pont egy meredélyen kellett fellépni párat, de a lejtőforma miatt ágyékig ér a hó. Itt már jól látszik, hogy sajnos nem kemény, és a felső része dara. Olyan, mintha szét lenne zúzva a polisztirol. Így aztán süllyedünk bele.

Tündi már többedszerre panaszkodik, hogy beizzadt, most átöltözik, mert addig nem vagyok hajlandó tovább menni. Figyelem a jelzéseket, közeledünk a bükkösben egy gerinchez, feltámad a szél. A gerinc innenső mentén végig hosszú hófúvás húzódik, ezen pedig most fel kell menni, mert a gerinc élén nem lesz majd hó (rutin meg az évek ).

Oda vergődünk a fújás aljához. Ti itt várjatok meg, felmászok rá – közlöm.

50 fok? Neeeem, annál azért meredekebb. A 60 reálisnak tűnik. Kemény valamennyire, de így is az elején csak egy helyben lépkedek. Nehéz az első fellépés. Beugrik egy ötlet, két kézzel ledöngölöm a havat, és arra lépek rá. Működik! Nem kell 10 perc, már kész is a mászóka. 

Közben motoszkál a fejemben, hogy a Rax-Schneeberg csoportra 3-as lavinaveszély van kiadva keleti és déli lejtőkre. Mellettem megfogom a felső réteget, és 15 cm vastagságban lerántok egy nagy táblát. Jah’, ezt így le lehet hámozni? 

Gyertek, integetek a többieknek.  Itt egy fa mellettem, picit körbefújta a szél, itt szerintem kemény lesz a hó. Törzs mellé lépek, és slupsz, elnyel egy lyuk. Jobb lábam alatt üreg ficereg, a bal kifordítva a fujáton, ágyékom meg majd szétreped. Kezeimmel ledöngölöm a havat, hogy két kis markolatot készítsek, aztán egy lendülettel kirántom magamat. 

Huh. Kacérkodok addig is a lyukkal, amíg mindenki fel nem ér, de csak nem érnek le a lábaim az aljára, beleugrani meg nem merek. Lehet 3-4 m is a fúvás. Néha a szél már-már kifejezetten erős, elfordulva védekezünk ellene. Söpri, viszi a hószemcséket tova, épül tovább a mesterműve.

A gerincen tényleg csak 1-2cm-es jégkéreg fogad, ezen most „gyorsan” haladunk.

Elérkezünk a Turmstein szikla tövébe. Már vártam. Látni akartam, mekkora az ösvényen a befúvás. Két éve is marha nagy volt, de akkor fele ennyi hó sem volt. Na, most mi legyen? Így soha nem érünk fel a csúcsra, esélytelen. 

11:50. Eldöntjük, hogy mégis kell, legyen egy jelképes cél, most a hütte az. Nekiállok, és átváltok markoló és döngölőgépbe.

Folyamat a következő: Lekaparok 30-40 cm polisztirol féle havat, ez szerencsére könnyű. Négy-öt kétkezi rántásra meg is vagyok egy 40centi széles sávval, majd második szakaszban kézzel ütve letömörítek újabb 30-40 cm keményebb havat Erre már könnyen fel tudok lépni, de lábbal is tömörödik még vagy 30cm-t. Talppal addig döngölöm míg meg nem tart rendesen.

Nos, a huszadik percben már igencsak kivan…Józsi átveszi, majd visszadobja a labdát. A lányok már fáznak, engem meg majd’ ver a víz, így pláne nem tudok gyorsan haladni.

Egyszer csak újra bekattan a fejemben a „slupsz”, mikor elnyel a mélység. Kb. olyan, mikor beszakad alattad a jég, csak víz nélkül. Lábaim levegőben kalimpálnak alattam, kezeim pedig fent maradtak, épp csak tartom magam. A többiek most nem tudnak segíteni, önerőből megoldjuk. Látom ám, itt a sziklaperem, ezért üreges itt a hó, nem bírta a taposást.

Úgy, mint a fás esetnél, kezeimmel kőkeményre döngölök két kis részt, majd beléjük kapaszkodva kirántom magam. Csudába is. kerüljétek ki, szólok hátra.

Meglátom a hütte kéményét. Nem füstöl. Nem is vártam mást, ilyenkor az öreg sem tud feljönni, pedig pont 7végeken van (lenne) csak nyitva.

Útépítők

50 perc alatt sikerül eljutni a hütte mellé, hisz ez csodás sebesség. Kb. 70 m a szakasz. Lehet átlagsebességet számolni. Bebújunk a szikla árnyékába, egy üregszerű képződménybe. Itt nem fúj a szél, viszont a hütte korlátjáig vár egy 6-7 m-es kaptató a szikla tövében.

Jól összehordta a havat. Khm, akarom mondani polisztirol féle darát. Felvergődök szó szerint, majd utánam a többiek. Átlépek a fakorláton, a hely már ismerős az előző évekből.

A steiget kihagyjuk, amúgy sem hoztunk szerelést, bár én szerettem volna kipróbálni, de plusz két kiló az sok lenne most csak egy 5 perces mászásért.

Pár fotó, és a lányok majd oda fagynak, tényleg szeles idő van. Aki elől lapátolt, nos ő nem fázik… Visszasietünk a szélárnyékot adó szikla tövébe, és ebédet tartunk. Vagy hasonlót. A továbbhaladás még gondolat szintjén sem merül fel bennünk, be kell látni, hótalp nélkül esélytelen és értelmetlen még kb. 300 m-t menni (szintben) az egyre növekvő hóban, hogy aztán kiérve a törpe fenyves sávjába, hátba csapjon a romboló nyugati szél. Indulunk is lefele. Kis hóban másfél óra alatt le lehet döcögni a parkolóig, most biztos több lesz, de szerencsére már megvan a csapa.

Átlépve a nagy hófújáson természetesen már látom, azaz nem látom a nyomot. Volt-nincs. A szél dolgozik, de most egyszerűsítünk a képleten, és irányban megyünk lefele egy picit.  Az ember el-elsüllyed ágyékig, de jóval könnyebb a haladás, mint felfele.

Megemlítenék egy másik baleseti forrást. Történt, hogy lefele „vadulás” közben elsüllyedtem, és a legalsó, már kötött hórétegben a bakancs belesüllyedt, de úgy is maradt fixen, miközben a testem esett tovább előre. Ilyenkor csavarodik a boka és a térd is. Ennek tetejébe egyedül kiásni az embernek magát nagyon nehézkes. Segítettek a többiek. Ez előfordult nem egyszer, és nem csak velem.

Visszaérve kb. 1200 m-re, ahol véget ér a klamm, csak hűlt helyét találjuk a kitaposott járatnak, így megint végig kutyagoljuk azt az egy km-t nagy hóban. Innen megint lehet rövidíteni a bükkösben, belövöm a fiatal fenyvest, és már zúzunk is lefele. A hó egyre fogy, az idő is szépen telik, háromnegyed 4 előtt le is érünk a parkolóba. Ez a 13:10-es visszainduláshoz nézve egész jó. Felfele 6, vissza már csak 2,5 óra. Végre újra ülhetünk, de azt viszont hazáig.

A hátsó sor utolsó ébren levő tagja is elalszik Sopronnál, már én is fáradt vagyok. Szerencsére Zsuzsi ébren tart, beszélgetünk Keszthelyig. Tündi és Józsi kiszállnak mi meg Zsuzsival 9 előtt már haza is érkezünk.

Konklúzió: 

Sok-sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, és kaptunk egy kis telet is, olyan valódi formát.

Feltevődik a kérdés: idióták vagyunk-e, hogy hótalp nélkül mentünk? Lehet, de mester legyen, aki meg tudja jósolni 3 webkamerából és a Puchbergre jósolt időből, hogy a hegyen milyen az idő. És amúgy is, a hegyre 50 cm havat írtak (Az kimaradt, hogy ezt milyen magasságra értelmezték). Lent nincs még hó, a fenyves felett már nincs, de középen…

 Szép  túratársas (mind a négyen!) túra volt, épségben hazaértünk, és mindenki jól érezte magát, de a sikerért, még a félért is, meg kell néha szenvedni.  

Jövőre is visszajövök, és negyedszerre, immáron hótalppal egészen a csúcsig lépegetek…

Csak akad újra vállalkozó kedvű társ is, ügye Zsuzsim?! 

Schneeberg, Niederösterreich, Österreich, 2012-01-21

Címkék: Alpok Schneeberg