Első túranap - Születésnap(folytatás)

2011. május 22.

(Mától Andrásnak, túratársam honlapjára hivatkozva kínálok majd képeket, mindig külon ablakban megnyitva. Javaslom továbbá András honlapját vagy az abban lévő képes beszámolót megnyitni külön. És amikor találtok tőlem egy itteni hivatkozást, akkor az ott témához csatlakozó többi képet is meg tudjátok nézni.) Mivel Rómában András és feleségem is készítettek képeket, odaérve változik majd a képek hivatkozásának módja. Oda a a tizenkettedik túranap végén érünk.)

Egy ékszerdoboz

A lejtő után kis hullámvasutazás után indulunk a szülinapi partira vagyis a Fedaiara, ahol a mezőnyt szeretnénk bevárni. A Passso di Fedaia, a Marmoladának az olasz Dolomitok egyik legnagyobb hegyének hágója. Észrevesszük, hogy a mezőnyt majd leterelik a főútról Rocca Pietore és Sottoguda között. Mi is erre megyünk. Egy hangulatos kockaköves kis sikátorba meredeken visz fel az út. Először balgaságnak tűnik a dolog. Aztán megvilágosodom. Mire ideér a mezőny, már az addig megmászott öt nagy hegy miatt szét lesz szakadozva a mezőny. A tévé meg élőben mutatja majd ezt a gyöngyszemet, ahogy a menők és a mezőny lassan kapaszkodnak.

O sole mio!

Valamivel feljebb meg festő ecsetjére kívánkozó szoros, szakadék és vízesés követik egymást. Nem tudom a heggyel küzdő profik mit fognak fel belőle, de ezek a képek bizonyosan vonzzák majd a turistákat. Az aszfaltra kedvenceik nevét festik. Éppen Roman Kreuziger nevén dolgozik az alkalmi piktor, aki valószínűleg cseh. Olasz földön lévén apámtól örökölt nevem olaszos változatát kiáltom neki és hogy azt írja oda. „Io sono Agosto. Perfavore scriva Agosto!” Nem hallgat rám. Nem is értem, miért? Hiszen kedvence csak a legjobb junior lett és összetettben a hetedik.

Még feljebb dalos ajkú csapat tart spontán koncertet. Éppen az „O sole mio”-ról bizonyosodik be itt is, hogy elcsépelhetetlen olaszok szájából hallva ez a dal.

A Passo di Fedaia-ra menet olyan keményen küzdöttünk az emelkedővel, hogy a sok festői téma a hágó tetejéig megörökítetlen maradt.

Holtpont

Meleg van. Nem túl lelkesítő látni hosszú emelkedők alján a  15%-os meredekséget jelző táblákat. Ennek megfelelően sokszor pihenünk ezen a napon már a második ezer méteres szintemelkedésű hegyre menve. A dzsemborihangulat ellenére nem várt momentum, hogy András, a sokat látott bringás kesereg. Ha fel is érünk, jó ha ezt a mezőny érkezése előtt tesszük. Már-már útvonalmódosításra gondolunk, aztán a térkép elmondja, hogy már másfelé sem könnyebb. Megyünk terv szerint tovább. Kiderült, ezzel estünk túl a túra tűzkeresztségén.

Várakozás a mezőnyre

Aztán csak megtaláljuk a hágót. A verseny hegyi hajrájának kapuján csengetve és nagy hajrát kivágva gurulok át. Őszinte taps a „gran bagaglio”-nak(Ez lennék én nagy csomagom miatt). András előzetes elgondolása szerint, gyorsan foglalok helyet az utolsó kanyarban, őt már oda hívom. Egy profi csapat kísérőautója mellet még van jó hely. Itt is érdekes seregletet találunk. Sok amatőr jön még a mezőny előtt. Én is megcsodálom, aki már-már egy boltba járós bringával meglehetős súlyfelesleggel érkezik. Sok műkedvelő bringás enyémhez hasonló elismerést arat. Egy olasz úr egy lakóautó tetejéről a parabolaantennája mellől fürkészi a távolt. Mellettünk egy hatvan körüli decens olasz hölgy. A nézők egyike-másika a kőomlástól védő acélhálóba kapaszkodva talál páholyt magának. Egyikük ki is tűz egy nagy olasz trikolórt. Ezt látva András is előveszi a csomagból a bringáshoz és magyarokhoz illő kisebbet. Ezzel sem kell szégyenkezni.

Szülinapi party a hegyi hajránál

 Mai győztesünk, a 62 éves András: Picasa iwiw  Az otthonról hozott születésnapi bejgli is előkerül. A csomagoláson egyszerű jókívánság. Kolléganője sütötte.  Néhány rádióból hallható a verseny közvetítése. Van időnk, mert a mezőny ma is sok hegyet mászik meg. Ahogy közeledik a mezőny, a kimért olasz hölgyből szurkoló lesz. Garzelliért szorít. Az olaszok veterán menője megszökött a mezőnytől. András is neki szurkol. Egyszer csak rajta kapom magam, hogy már én is. És már jön is.!!!!!Picasa iwiw  Vai-vaiiii! Így biztatják. De hiszen nekem és a többi amatőrnek is ezt kiáltották az emelkedőn. Ezen a téren tehát egyenrangúak vagyunk a profikkal. Ha a teljesítményben le is maradunk. Ezt a hegyi hajrát Garzelli nyeri.

Az időjárás-előrejelzésben már napokkal korábban várt zápor a jelzett időre, 17:00-ra megérkezik. De mire a ritka módra szétszakadozott mezőny elhalad, már fel is szárad az aszfalt.

Igazi szurkolók

Kicsit irigylem azt a néhány szurkolót, akiknek eszébe jutott egy régi módszer a bringázás hőskorából. Még ma is jó szolgálatot tesz az újság osztogatása a mezőny tagjainak a lejtő előtt, mert azt a mez alá berakva sokkal kevésbé fáznak a lejtőn. Mások magas cukor- és koffeintartalmú üdítőt adnak. Mindkettőt elfogadják. Többnek is volna keletje. A mezőny elhaladása után lassan mi is nyeregbe szállunk. De még meghallgatjuk, hogyan érkezik a mezőny Gardeccia val di Fassa-ba. Garzelli-t a végén 1p 41mp-el megelőzi Mikel Nieve, az Euskaltel bringása. Így is igazi sportemberhez méltóan küzdött. Contador, tovább növelte előnyét összetettben. Garzelli a három hetes versenyen a hegyi trikóra esélyes.

Meglepetés

A lejtő itt is. mint a Giau-ról lefelé egyöntetűen új és tükör sima aszfaltszőnyeggel borítva. Mi is élvezzük. Még egyszer jól megnézzük a Marmoládát  Hamarosan találunk egy kempinget Pozza di Fassa-ban. Nagy a nyüzsgés, de jó helyet kapunk. Annál is inkább, mivel sátorverés után egy olasz házaspár férfi tagja jött oda hozzánk. Az érdekelte, hogy milyen bort szeretnénk inni, mert olyat hoz. Látván meglepődöttségünket még avval biztatott, hogy kerékpárosként ő is fogyasztott. A vöröset választottuk, mert ez a bringások legjobb hipotóniás itala. Kitűnő bor volt, 0,75l-es palackban. Már a csomagolása, címkéje is ezt mutatta. Az itala még ezt is jócskán felülmúlta. Egy szomelié többet is tudna mondani. Bizonyosan csupa jót. Az eseten felbuzdulva a túra folyamán még kétszer vettünk egy literes dobozos asztali minőségűt. Egy eurót bőven megért. Sőt! Nagyon megbízható minőségűek az olaszok asztali borai is. Ezen az estén teát is főztünk. Ezzel üzembe helyeztük kis konyhánkat is. Jól esett a meleg ital.

Most a blog írása közben elgondolkoztam. Emberi ésszel még meg tudom magyarázni, hogy az a férfi nem akarta hazavinni a borát. Bár nem sok ilyennel találkoztam még, ha vadidegenekről van szó.

De hogy lehet az, hogy mindez épp egy születésnapon történik meg!?

Címkék: Róma Kerékpártúra Arcok