Még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy hol ebben a történetben a túra, szeretném megnyugtatni, hogy naponta rendszeresen túrázok, vagy közvetlenül a Maros-parti füves pályán edzek. Busszal utazok Nagylakig vagy Marosleléig és vissza nordiccal nyomom a gáton. A kellemetlen amikor a városba érek, - és mindenki ismer - megszólitanak látva a botot a kezembem: "Mi van haver, hun hagytad a silécöt?" Na erre nehéz válaszolni. Eddig az volt a válaszom, hogy várom a havat, de most ezt se mondhatom, mert van 35-40 centis.

A legutóbbi nagylaki utamon találkoztam a gáton a korábbi tanitványaimmal, akik "rőzsegyüjtés tárgyában tartózkodtak az ártéri erdőben" - mondaná egy profi rendőr. Az igaz, hogy egy kicsit megkéstek, mert korábban lehetett volna ideális körülmények között "akciózni", de a szükség nagy úr. 

Ezeknek a fiataloknak a közös jellemzője, hogy HHH-ek. 

Az iskola elvégzése után néhány évvel már többszörösen boldog családanya az első történetem "főhőse". Nevezzük K. Ramóna kiskorúnak, akihez hasonlót a Dáridóban lehet látni. Csinos, és ezt tudja is. Utólag átgondolva már nem értem, hogy mi nem tettszett nekem akkor, amikor minden átmenet nélkül elkezdte rázni magát az óra kezdetekor. Szépen kértem, hogy nyugi. Légyszives. Megkérnélek. Ugye nem zavar, hogy elkezdődött az óra, és igy tovább. Hét sikertelen könyörgés után kiszaladt a számom, amit utólag már nagyon bánok, és ez tényleg nem méltó egy ilyen szép 35 évhez, de ez van: "Kussoljál már, mert pofán váglak" Ezt meghallotta, talán ez a szelektiv hallás, és azonnal lereagálta:" Ki kérem magamnak ezt a stilust!" Bizonyára formában voltam, mert azonnal kontráztam: "Ha kikéred, akkor már meg is kaptad!" A további részletektől eltekintek, de a 6-8 tartalmas mondatom után a helyzet normalizálódott. Miután átgondoltam a történetet, arra számitottam, hogy másnap megjelenik a "famili foszt", de érdekes módon ez elmaradt. Ami jött az ennél sokkal rosszabb volt, mivel a lányok pletyizők, és bizonyára elmondták a többieknek, másnap két fiú áldogált gyanútlanul a folyosón, és amikor közeledtem feléjük, akkor az egyik meglökte a másikat, és mondta: " Kussoljál már mert pofánváglak!" Ez szállóige lett a suliban, és legalább 4 évig tartott. Megbűnhődtem keményen, de megérte.

Az elmúlt években a 8 érettségizett autószerelő tanuló közül kettő HHH volt. Bemutatkozáskor mondják K. Mihály, K. Roland. Bennem volt a szemétkedés, és rákérdeztem, hogy sportoltok fiúk? Miért kérdi tanár úr? Csak azért, mert tegnap láttam az ujságban az ASK /Apátfalva/ összeállitását: A kapuban Kolompár I., a védelem Kolompár II., Kolompár III., stb. és gondoltam, hogy Ti vagytok. Ez megadta a barátságunk alapjait, és hozták is formájukat. Mindent tudtam a szórakozóhelyeken történtekről, a mezei lopásokról, és mindenről, ami csak érdekelt. Persze ennek ára volt, mert egyre gyakrabban alkalmazták a lépcsőzetes munkakezdést, -amennyivel később jöttek, annyival hamarabb mentek, hogy ne legyen tumultus a buszon. Már kezdett unalmas lenni, és mondtam, hogy itt van vége. Roli könyörgőre vette a figurát, csak most engedjem el mert dolga van. Mondtam, hogy nekem is van dolgom, és mégis itt vagyok. "Ugyan mi az a fontos?" Korábban sose kérdeztem, mert magánügy. Mire Ő: "Mögyök gyúrni!" Minek neked gyúrni, mivel most is olyan erős vagy, hogy egyesben húzod az ekét, próbáltam kedveskedni, de mégis meggyőzött, és elengedtem. Miután végeztem a suliban, és haza indultam, eszembe jutott, hogy csak megnézem a Barátomat, hogy ott van-e a Sportcsarnokban. Ott volt, és keményen dolgozott, de olyan gyakorlatokat, ami a derekat hazavágja. Miután bementem, kértem hogy mutasson már valamit, hogy mit kell itt csinálni. Úgy próbáltam viselkedni, mint aki a Holdról jött, és még nem látott ilyet. Arról nem beszéltem neki, hogy én már a 60-as években Bujtorral kondiztam a Közgázon, és arról sem, hogy a triatlonosaimat is kondiztattam. Végül nekem a fekvenyomás tetszett a legjobban, és kipróbáltuk közösen. Ő bemutatta, és én utánoztam. 60 kg-al kezdtünk, és én sirtam, hogy milyen nehéz, de Ő hajthatatlan volt, és rakta fel, 70, 80, 90. Neki a 90 -nél már minden trükköt be kellett dobni - széles fogás- és kiszállt. Mire én: "Rolikám, ne szarozzál, rakd már fel az a pirosat!" A 105 kg-ot kinyomtam neki 3x. Mire Ő: "Tanár úr hány éves?" Most múltam 60. Ahhoz képest elég jó! Én pedig flegmán otthagytam, és mondtam neki, hogy Rolikám gyakoroljál még! Eddig sem volt fegyelmezési gondom, ezután meg pláne.

A harmadik főszereplő is Roli, de városi gyerek. Távirati stilusban próbálom összefoglalni a lényeget. Diplomázik a fiatal - Ő az első aki szakmát szerez a családban - géplakatus lesz. A felkészitését én végeztem, ami talán túl jól sikerült. Elmondtam, hogy nem kell megijedni, ha valami nem megy, akkor lapozni, guritani, pörögni ezerrel. Nekik ez nem volt nehéz. Roli miután kihúzta a tételt, részletesn felkészült, és sok papirral felszerelve kijött. Nyomta a Fábryt, úgy lapozott, mint Rodolfó, úgy szárnyalt, mint az a bizonyos. Az volt a baj, hogy a trükközés közben az anyagismeret kimaradt. Jó szemű kérdező társam ezt kiszúrta - később mondta is neki a vizsga után, hogy ilyen szemből elég lenne egy is. Rolikám még az anyagismeret! "Na ez az ami nem mögy." Rolikám, ne viccelj, egy géplakatosnak az acélgyártás! Tudod van a nyersvas, abban sok a szén, és ti gyűjtitök az ócskavasat, és azt hozzáolvasztják, és az elvonja a szenet, és igy lesz az acél. Robi összevonta szemöldökét - úgy Rózsa Sándor módra - és rákezdett a Disszertációra: Szeretném tájékoztatni a Tisztelt Vizsgabizottságot, hogy ócskavasban nem utazunk. Elsősorban aluminiummal foglalkozunk, közúti jelzőtáblák, andráskereszt, szállitásra elkészitett rézkábel, bevonattal vagy anélkül, vagy ha minden kötél szakad, akkor esetleg egy kis arany! Az elnök a pad alatt, a Bizottság romokban, de sikerült a vizsga, és Robi nagyszerű lakatos lett.