1998.szeptember 12.

Reggel 7:00, ébredés. Hurrá! Indulás Korfura. Kitekintés az ablakon: madárdalos napsütés helyett őszi eső, olyan igazi. Csomagok bepakolása a kísérő autóba, majd esőruha fel, és jókedvű indulás a gyülekezőhelyre, Óbudára. A Ride Free-ben hosszas tanakodás, hogy érdemes-e ma elindulni. A csapat kettészakad, az egyik tábor szerint menjünk, a másik szerint maradjunk. Nem fontos indulni, mert hosszúra hagytuk a lefelé vezető utat, de megállapodunk abban, hogy a több mint egy órát késő Attila döntse el: indulás vagy maradás.

Másfél óra mulva befut a Heritage, nyergében a gatyáig ázott Attila, aki nagy hangon kiáltja: ,,Na mi van, nem jöttök?" Eldőlt...

Egy percen belül mindenki indulásra kész, esőruhák fenn. Az indulás látványosra sikeredett. A Pacsirtamező utcán megállt az élet, ahogy elindult a 4 H-D meg a VT1100. Nem azért, mert ilyen még nem volt, hanem azért, mert 5 tarka nylonba bújt alak felmálházva elindul a szakadó esőben. A helyijáratról szánakozó pillantást vetettek ránk az utasok.

Kb. 30 km-t mentünk a 7-esen, mikor már semmit sem láttunk az esőtől, ekkora esőben még nem motoroztam, pedig nem ma kezdtem. Az esőruha semmit sem ér, minden nyílásán folyik be a víz. Józsinak nincs is igazi esőcucca, csak a csaja síruhája, ami biztos hóálló, de az esőt beszívja és ki sem engedi. Kb. 20 kg lehet a súlya. Kényelmes viselet...

Meleg tea után indulás tovább, de valahol elveszett a Honda gyújtáskulcsa. 1 óra keresés után megtaláljuk az étterem virágládája alatt. Már dél van. Azt terveztük estére valahol Velencénél (az olasznál) héderelünk. Nem akartunk az esős, hideg Alpokban éjszakázni. De fogunk...

A tapasztalataink megcsaltak bennünket, mert ahogy Rábafüzesnél átlépjük a határt a nap kisüt, az esőnek nyoma sincs Ausztriában. Gyönyörű napsütésben utazunk az Alpokban (ahol máskor mindig esik), de Griffennél ránk esteledik. Szerencsére ismerünk egy fogadót, ahol minket is ismernek, és befogadnak csurom vizesen is. Hihetetlen, hogy az Alpok közepén az erdő szélén éjszaka milyen csend van. Olyan, mintha süket szobában lennénk. Döbbenetes... Ferry és Attila a csajukat is magukkal hozták (az Attié vezeti a kísérő autót ez OK is) ezért ők 2-2 ágyasban alszanak. Józsi meg Sanyi és én egy 3 ágyasban. Mivel Józsival senki sem akar ujjat húzni övé a szóló, Sanyival miénk a franciaágy. ,,De semmi buzulás"...

Szeptember 13.

Szűkös reggeli (se kó'bász, se szalonna) után a tejszerű ködben megpróbálunk indulni. A Spory csak kattog, akksi kuka. Semmi gond hegyen vagyunk..., irány a völgy. Simán elkapja. Villach után határátlépés, Udine után le a sztrádáról, irány a tengerpart. Az idő gyönyörű, de a parton még motorral sem lehet haladni. Mindössze Riminiig jutunk. Mivel nincs már szezon pár százezer líráért (kb. 1.000,-Ft) kapunk faházas szállást az egyik előkelő kempingben. Sporyt minden megállás után tolni kell. Kicsit aggódom, mert még messze vagyunk Korfutól, és onnan vissza is kell jönni. Nem alszom nyugodtan...

Szeptember 14.

Már megint gyönyörű napra ébredünk. A Sporyt ismét tolni kell, mert nem indul. Válságértekezlet után 5:0 arányban a feszültségszabályzó halálára voksolunk. A HOG-os mindentudó térkép szerint Ancona mellett van egy Harley-Davidson szerviz. (HOG=Harley Owners Group=gazdag, motort az utánfutón drága autóval húzó motorosok csoportja. Ezt egy kicsit kifejtem, mert ez csak magyar viszonylatban van így. Külföldi viszonylatban rengeteg olyan HOG csoportot ismerek, akik súlyos km-eket mennek, sátraznak...) Józsinak remek ötlete támad. A Fat Boy-ból kiveszi az aksit és beteszi az enyémet, hogy a lemerült akksi kapjon töltést és ne haljon meg végleg. Az övét meg betesszük a Spory-ba, hogy töltés hiányában valameddig indítson. A trükk bejön, és most már biztos, hogy a fesszab. állt ki a játékból, mert a Fat Boy-t indítja az én akksim 50 km múlva. Nincs más választásom, irány Ancona és a H-D szerviz. Anconát elhagyva kis kavarodás után rábukkanunk a tengerparti út mellett a szerviz reklám és útbaigazító táblájára, majd ez alapján a szervizre is Civitanovában. Mikor a főhajjakend megtudja honnan jöttünk, felajánlja a szervizét és a szerszámait, hogy a fesszab.-ot kicserélhessük, és persze természetesen van alkatrészük is a raktáron, pedig 11 éves a motor. Sanyi véres munkával és az én kitartásommal szétbontja a kupplungot (Hogy minek? Mert a generátor a kupplungkosárban lakik az öreg EVO Sportster-ekben, és meg kellett néznünk, hogy az rendben van-e.), majd szidkozódva visszaszereli. Én azért örülök, mert az drága lett volna. A fesszabályzó cseréje kb. 2 perc, de generátor vizsgálata miatt már erősen délután van.

A többiek ezalatt elhúztak egy közeli H-D outlet-be és betegre vásárolták magukat, vettek egy-egy helyi feliratú pólót, mivel senki sincs túlságosan eleresztve. Érted?! (Itt jegyezném meg, hogy egy magára valamit is adó Harley-s világjárás közben szívesen begyüjt ilyen trófeát az általa meglátogatott helyről.) 

Mire visszaérnek mi is a vége felé járunk, és én szegényebb lettem 250,-DM-val. Persze ez az előre kiszámolt utiköltségből ugrott, úgyhogy telefon haza az utánfutónak, hogy szerezzen még márkát és hozza magával, különben Korfun a küszöböt fogja rágni, mert kaja nem lesz.

Egy fontos momentumról nem szóltam. Sanyi és az én csajom repülővel jönnek utánunk a szigetre 18-án délután. Csak nem rázatják magukat végig Stájerföldön meg Taljánországon? Azt hiszem jobb ez így mindenkinek. Tényleg jó bőr mind a két ,,utánfutó", nem nekik való a nomádkodás, meg aztán nekünk is kényelmesebb így.

Nem! Két fontos momentumról nem beszéltem. A Jorgos-nál még tavasszal az Utazás kiállításon foglaltunk szállást Sidariban. Az volt a legolcsóbb 4 szobás apartman, és még abból is kaptunk kedvezményt. És két repjegyet is belealkudtunk.

Szóval, a motorom már pöpec, hála Sanyinak.

Sanyiról illik tudni, hogy jelenleg ő Magyarország legsikeresebb motoépítője. Az egyik általa épített motor 4. lett a motoépítő világbajnokságon!

A szervizes nagyon rendes volt, egy fillért sem fogadott el a javításért, vagy a műhelyhasználatért. (Mondjuk nem tudom, mit kezdett volna a fillérrel?) Világjárásaim során egyébként mindenhol tapasztaltam ezt a hozzáállást a külföldi motorosokkal szemben, és ezt mi is szem előtt tartottuk mindig az itthoni szervizes pályafutásunk során. Fájdalmas búcsú előtt azért adtunk egy üveg hazai bort a fiúknak. Gondoltuk úgysem ittak még ilyen jót. (Azon a környéken ha jobbra nézel tenger, ha másfelé nézel szőlőültetvények ameddig a szem ellát. Csepp a tengerbe.)

Mivel hamarosan sötétedni látszik keresünk a parton egy kempinget. Itt is nagyon olcsón szállunk meg. Az olasz líra furfangos pénz. Szerintem ők sem tudják mennyit ér a pénzük, sosem tudom megszokni. 1 kifli 1 milla. Nem normálisak. 

Mivel a múlt éjszaka nem aludtam jól, most hamar elalszom a jó motor biztos tudatával.

Szeptember 15.

Tengerparti út, semmi extra. Ezért most leírom az olaszok (és egyéb déli népek) másik nagy találmányát: a sziesztát (így magyarosan). Déli 12:00-től - iparosonként változóan - de általában 14:00-ig mindenki eltűnik. Persze mikor fogy ki a benzin a motorokból. 12:00 útán, de 14:00 előtt. Kétségbeesetten beállunk a benzinkútra és mit látunk:  a szél ördögszekereket hajt, a felfüggesztett nyikorgó táblákat lengeti a szél. Tiszta Volt egyszer egy vadnyugat, már hallom a fejemben a jól ismert harmonikaszót. Sehol egy teremtett lélek. Tanakodás, hogy mitévők legyünk, mikoris beáll a kútra egy olasz autó, naná, hogy Fiat. A csinos hölgy kipattan, majd rutinosan betol néhány millió lírát a kút oldalába, és felcsendül a jól ismert pumpa zakatoló hangja. A csaj tankol, s amikor végez, bepattan a kocsijába (na jó Fiatjába) és elhajt. Ó hát ez nem is olyan bonyolult. Elő a milliósokkal, betol, pisztolyt leakaszt, tankol. Itt jön a csavar a dologban. A helyiek tudják, hogy mindig kevesebb pénzt tolj be a kútba, mint amennyi benzin a tankodba fér. Hogy miért? Mert az olasz benzinkutasok becsületesek. A gép nem tud visszaadni, és azt nem vennék a lelkükre, hogy pár százezer líra benn maradjon, ezért a leharcolt kutak addig küldik a naftát, amig a pénzed tart. Képzeld el a szitut: szivattyú zakatol, folyik a benzin a tankba, látod, hogy mindjárt teli van, de a pisztoly nem kapcsol ki... Hogy a benzin a motor tankjának az oldaláról ne a forró blokkra (hajtómű) csorogjon (kellemesen levegőbe repítve a környéket) kénytelen vagy kivenni a pisztolyt és a maradék benyát a földre folyatni. Itt értettük meg, miért áll a benzin a kút aszfaltján. Most elmesélve mulatságos helyzet, de ha akkor a kútkezelőt megtaláljuk... 

Szokásos kemping, szokásos fáradtság és mily meglepő: alvás.

Szeptember 16.

Reggeli ébredés után egy újabb nap a tengerparti úton, ami nagyon sok figyelmet igényel, mert a rengeteg túrista és/vagy gyalogos, bámészkodó autós és kamikaze robogós tiszta életveszély. Egész nap semmi különös nem történik velünk, csak annyira elfáradunk, hogy amikor Józsi azt kiáltja egy kereszteződésnél, hogy jobbra, csont nélkül elkanyarodok balra. Persze a többiek utána végig ezzel húznak. Alig várjuk az utolsó kempinget Bari körül. Meglepetten tapasztaljuk, hogy egyre több Harley-t látunk. Egy olasz meg is szólít bennünket. Beszédbe elegyedünk vele. Talán ő az egyetlen olasz, aki beszél angolul. Megtudjuk tőle, hogy Bariból indul komp Korfura, ő is a kikötőbe igyekszik. Kér tartsunk vele, de mi rövid megbeszélés és matekozás után inkább elbúcsúzunk tőle. Már értjük a motorok (nem robogók) megnövekedett számát. 

Semmi bajom a robogósokkal, de amikor jobbról a hónaljam alól bújnak ki előzési szándékkal az félelmetes. Ők már biztos megszokták, de én elhatázoztam, hogy nyakon fogom vágni a következőt, mert ez redszeres. Szerencsére nem került rá sor ezen az úton.

Visszatérve arra, hogy miért nem megyünk Bariból Korfura? Mert a komp sokkal drágább, és lassú, alig érnénk korábban, mintha az eredeti tervek szerint megyünk. 

Bari egy nagyon lepukkant iparváros, Havanna szerű lakótelepekkel. A tájkép is megváltozik errefelé. Láttál már olasz westernfilmet. Na pont olyan. Medvetalp kaktusz, vöröses homok és hőség még szeptemberben is.

A város színvonalához méltó kempingben találunk szállást, de mivel már elég fáradtak vagyunk remekül alszunk.

Szeptember 17.

Alapvetően az utolsó előtti nap, hogy Korfura érjünk, de elhatározzuk, hogy felmegyünk a pályára, és lenyomjuk a hátra lévő kb. 600 km-t estig, és elkapjuk a kompot, mert akkor rajta alszunk. Nincs unalmasabb dolog, mint tengeri kompon utazni csórón. De van egy: nem luxus kompon, hanem egy lepattant kompon utazni. De erről majd, ha eljön az ideje.

Rettentő unalmas autópályán végignyomtuk a napot. A sztrádák amúgy is durvák átalakított motorokkal, mert a tempó max. 140 km/h, de a nyitott sisakban ez a sebesség már kirántja a nyálat a szádból. Marad a 100-120, ami a kamionoknak is kevés, ezért állandóan le akarnak tolni az útról. Nem kellemes... Ráadásul Bari környékétől a táj sík és egyhangú, mint egy sivatag. Csak tankolni állunk meg, és 19:00 óra felé befutunk Brindizzibe. Gyengébbek kedvéért az olasz csizma sarkába. Innem 22:00 óra körül indul a komp Korfura, de mivel az Unió még csak álom, a kikötő egyben határátkelőhely. Rengeteg rendőr és finánc, amit megértek, mert olyan fekete emberek élnek arra, hogy ,,netovább"... Képzeld el a Marseille-i kikötőt, na olyan.

A kikötőbe (határátkelőre) való beléptetés nem egyszerű. Minden iratunkba belekötnek, de azt nem értjük, hogy mi a probléma, mert az egész kikötőben senki nem beszél az olaszon kívül semmilyen nyelven. Lassan tíz óra, de még mindig a beléptetőnél állunk, és le se sz*nak bennünket. Józsi megelégeli a dolgot és erősen gesztikulálva, lassan artikulálva a következőket mondja a vámosnak behajolva a pici ablakon: ,,Na ide figyelj te k*g, ha most azonnal nem engeded, hogy felszálljunk a kompra kirángatlak ezen a lukon a belednél fogva a k*a anyádat!!!" Mégiscsak tudott magyarul a vámos, mert 1 perc alatt meg volt minden pecsét a paszpotokban, és intett, hogy siessünk, mert lekéssük a hajót.

A regényekben ilyenkor az említett alakot részletesen leírják. Nos, Józsi nem túl magas, de jelentősen sportos testalkatú, gyönyörűen kopaszra borotvált fejű, középkorú nagypapa, jakuzákat megszégyenítő tetoválással a testén. Azért nem azt írom, hogy tetoválásokkal, mert az egybefüggő tattoo nálam egynek számít. Ennek egyébként később még lesz jelentőssége.

Tehát rohanás (motorral?! minő képzavar) a komphoz, aminek a felcsukódó rampájára kellet kapaszkodnunk, hogy felengedjenek. Igen, jól gondolod, a matrózok is értették Józsi magyarul elrebegett kérését. Biztos azért mert lassan mondta.

A tengerjáró kompok általában 12 emeletes luxus hajók. Na ez nem az. Olvastál már Rejtő regényt, na ez az. A legénység is.  

A motorokat 1 kenderkötéllel?! kikötjük a raktérben, teli a gatyánk, hogy összeborulnak, de a matrózok csak legyintgetnek, később megérjük miért. Kabinra nincs pénzünk, csakúgy mint a többi utasnak. Az olajos dekken héderelünk hálózsákban. Kivéve Józsit. A szupermen tengeri beteg... És, hogy mégjobb legyen neki, feltámad a szél és elered az eső. A vaksötét éjszakában 8 órán keresztül elfehéredett arccal és ujjvégekkel kapaszkodik a hajókorlátba. Pedig a komp meg se billen. Ezért mosolyogtak a matrózok. Hiába a hullámverések, hiába kicsi a komp, egyenesen siklik a vízen. Szemhunyásnyit sem tudunk aludni, mert esik az eső, és a teljes utazóközönség 2 négyzetméternyi ponyva alatt álldogál. Mi is...

Szeptember 18.

Reggel hat óra, kikötöttünk Korfun. Hulla fáradtak vagyunk, kivéve Józsit, mert ő szinte halott. Ezen a hajóúton biztos fogyott 10 kilót. 8:00-ra kell az utazási iroda kirendeltségén megjelennünk, nem sietünk, mindenkit leengedünk, majd ,,elóggyuk a táltosokat" és Kerkyrából megindulunk Sidari felé. Az eső már elállt, de minden csupa víz. A szigeten is esett és a nap nem akar előbújni. Nem jó előjel. A megbeszélt időben és helyen (jó hivatalos) felvesszük a kapcsolatot a csinos magyar utazási ügynöknőnkel, akit Józsi azonnal meginvitál a szálláshelyünkre. Persze nemet mond, biztosan jobb szállása van, mint amit nekünk fog adni... Nem említettem, de nem csak mi vagyunk jelen, hanem még vagy 50 magyar túrista, úgyhogy jön az apartmanok szétosztása. Minden itt dől el, úgyhogy Józsi heves udvarlásba kezd, felajánlja a motoros túrát a szigeten, de a hölgy biztosan nagyon jól keres, mert nem lehet megvesztegetni. Megkérdezi tőlünk, hogy zavar-e bennünket, ha egy bár fölé szállásol el bennünket. Akkor azt hittük nem fog zavarni, bevállaljuk...

A papírok kiosztása után felkerekedünk és megkeressük a szállásunkat. Hangulatos kétszintes épület a fő utcán. Alul szórakozóhely, ahol folyamatosan megy a foci VB vagy EB. Fenn három lakás, két-két szobával. Optimális elosztás. Az utolsó lakásban Attila sógorjelöltje, Attila és a nője. A középsőben Józsi és Sanyi meg Móni. Az elsőben Ferry és Nana valamint Jómagam és a csajom.

Az előre kifizetett szállás (tudod utazás kiállítás) csak 9 főre szólt, Józsi nem fizetett egy petákot sem, végig ingyen héderel külön szobában. Mégiscsak bejött a Jorgos-os csajnak, mert addig kavargatta a papírokat, míg Józsinak is kiutalt egy ingyen kecót. Persze ezzel mi sem járunk rosszul, mert innentől ő állja mindenki szörpjét.

Szépen bevackolunk és utána Sanyival elindulunk a reptérre, a két ribit összeszedni. Kb. félúton a szerpentinen elkap bennünket a világ legnagyobb felhőszakadása, naná, hogy esőruhát nem hoztunk.

Korfu szigetén nincs öt méter egyenes út, csak kanyarok. Motorosoknak paradicsom. Az egész sziget 50 km hosszú. Egy nap alatt bárhová eljuthatsz úgy, hogy haza is érsz utána. Még a nyár végén is gyönyörű zöld a sziget, ellentétben a kontinensel és a többi görög szigettel. Ennek az oka, hogy itt esik a legtöbb eső. Az utak jó minőségűek, csak ebben az időszakban érik az olajbogyó (igen az oliva) és az útra potyogva kellemesen meg is keni az aszfaltot. A szerpentineken motorozva ez úgy csúszik mint a jég. Volt néhány meleg helyzet.

Csurom vizesen megérkeztünk a reptérre. A váróban szárítkoztunk, mire megjönnek a lányok már szép tócsa van körülöttünk. Vagy kétszer körbetörül bennünket a szakszolgálat. Visszamotorozunk a szálláshelyre. Persze addigra még az út is felszárad, a csajok már megint megúszták.

A szállás remek, a fő utcára néző hosszú, fedett, árnyékos teraszon üldögélünk és nézzük az életet, és szörpöt iszogatunk.

Kedvencünk a szemközti közértben kapható Budweiser (akkor még nem védte le a cehske budejovicei cég a nevet, jelenleg American Bud), amit szorgalmasan bontogatunk foggal-körömmel, csavarhúzóval, mígnem a közértes megszán minket, és megmutatja, hogy ezen a típuson a koronazárat elcsavarva kinyílik a palack, mert menetes a söröskupak. Óriási találmány!!! Mégis adott valamit amerika a világnak... 

A tenger sajnos lehűlt az esti vihar miatt, de Sanyival úgy döntünk, hogy gádzsi aki nem fürdik meg benne. Lesétálunk a partra csajokkal, akik bevállalják, hogy azok, és nem jönnek be a vízbe. Persze mi igen. A víz annyira hideg, hogy mégis gádzsik vagyunk, mert a 2 cm az már nem férfi.

Vacsorára a lányok rittyentenek valamit, de Józsi kijelenti, hogy azt a sz*rt nem eszi meg, és pár perc alatt összeüt egy felséges borsópörköltet tarhonyával (nem azzal a sörétszerűvel, hanem amit a levesbe lehet tenni). Jobban járunk...

Vacsi után svédtorna, mert közben visszanőtt, és már itt van az ideje majd alvás 22:00-ig, mikoris a bárban elkezdődik a Disco. Nem hallatszik fel nagyon, csak mintha a párna lenne a hangszóró. Szerencsére 22:15-kor minden elcsendesedik. Most már tényleg szunya hajnalig.

Szeptember 19.

...Szunya hajnalig. 6:00 órakor megérkeztek a szemetesek, akik a szűk fő utcán olyan zajt csaptak, hogy hiába csuktam be a szobánk teraszajtaját, nem használt. Hurrá nyaralunk! Gyors reggeli, szedelődzködés (ezt a szót még soha nem írtam le, lehet most sem jól) és irány a HOG találkozó Ypsosban.

Az európai HOG szervezetek minden évben rendeznek éves Harley-Davidson találkozót mindig más-más országban. 1998.09.18 és 20 között Korfun, Ypsos faluban az ottani kempingben volt ez a rendezvény. Egyébként a H-D tulajok rendkívül összetartó népség. Csak európában 2 fontos éves összejövetel van: egyik az említett HOG Rally, a másik a Super Rally néven elhíresült. Ezenkívül minden HOG és H-D club is megrendezi a saját találkozóját, lásd az alsóörsi cirkuszt, ami a HOG Budapest Chapter találkozója.

Arra persze nincs koponyánként 15.000 forintunk (akkor fél havi fizetés), hogy be is menjünk, de kint letelepszünk és nézzük a mienkénél 5-6-szor drágább cicomás motorokat. Itt találkozunk meglepetésünkre a magyar HOG Chapter 4 előkelő tagjával, köztük Ginoval.

Gino (eredeti nevét nem írhatom le, mert úgy csak a házvezetőnője hívhatja. Na jó - Gino ne figyelj ide - leírom a sztorit. Történt egyszer, hogy Ginonál voltunk a dombon lévő villájában - na melyik dombon? - a motorjáért. Éppen betoltuk a mocit a furgonba, mikor megjelent a néni a garázsban és jelentette a gazdának, hogy készen van: Jencikém, készen vagyok a vasalással, megyek. Jó-jó Marika néni, de már annyiszor mondtam, hogy ne szólítson Jencinek. Mire a mama: Jól van Jencikém, szervusz... ) egy rendkívüli figura. Magam nagyon bírom, pedig nagyon más világból vagyunk. ,,Valamikor kidisszidált az USA-ba. Szakmáját tekintve fodrász, kint is azt csinálta, és egyszer a moziban látta a Shampoo (magyar címe Sampon) című filmet Warren Beatty-vel a főszerepben. Ott látta, hogy a főhős - szintén fodrász - a hajszárítóit, mint két Coltot az övébe tűzve hordta, és motoron közlekedett. Gondolt egy nagyot, bement egy Kawasaki kereskedésbe és rámutatott egy motorra, hogy megveszi. Az eladó megkérdezte, tud-e motorozni, mert azonnal meg is tudják tanítani, mire ő azt mondta, hülye vagy, persze, hogy tudok. Holott sohasem motzorozott még, kitolatta a gépet az útra. Az elhagyott Los Angeles-i nyílegyenes utcán egyetlen autó parkolt, gondolta itt az idő, egyes, kupplungkar kivág, motor egykeréken, kontroll sehol, neki a parkoló autónak, át a tetején, majd hatalmas zakó." Persze mindez nem vette el a kedvét, és a '90-es évek elején egy Heritage-el tért haza, hogy ettől kezdve itt rabolja el az idősödő, de még nem öreg hölgyek szívét. Biztosan sokan láttátok Budapest utcáin abban az időben a rózsaszín Harley-Davidson Heritage Softail-t lovasával. Na az Gino volt. Később fehérre festette és a hátsó sárvédőbe belevágatta a Gino feliratott. Talán emlékeztek még rá, hogy a Napkelte minden reggel úgy kezdődött, hogy egy fehér Harley nagy gázzal elhúz a Dohány utcában, de az út vizes a motor beszitál, oldalra dől és mint egy csillagszóró 20 métert szikrázik az aszfalton. Az is Gino volt. 

Nos, beszédbe elegyedtünk a fiúkkal, és Gino elmondta, hogy hatalmas feeling ez a motorozás, csak ez a rengeteg kanyar nagyon zavarja. Továbbá miért nincs a Harley-n is visszajelző, hogy melyik sebességben van, mert ő sosem tudja. Bezzeg a Pannonián volt. Megtudtuk azt is, hogy viszontagságos volt az útjuk, mert Budapest Keleti Pu.-ra motorral kellett érkezniük. Ott feltették a motorokat egy bérelt tehervagonba. Ők pedig kénytelenek voltak Igoumenitsáig egy csíra luxusvagonban utazni. Onnan megint motorozás a kikötőbe, átkompozás 1 óra alatt Kerkyrába, és még 10 perc szerpentinen való motorozás Ypsosig. Rémes...

Ennyi rémtörténetet nem tudunk megállni könnyek nélkül, de nem akarjuk, hogy sebezhetőnek látszódjunk, ezért bemotorozunk Kerkyrába, ahol rengeteg ingyenes!!! motoros rendezvénnyel szórakoztatják a nagyérdeműt. A motor szépségversenyre Sanyi is benevezi a Sportster-ét. Beáll a többi Sportster közé (Sportster=a Harley legkisebb motorjaival szerelt típuscsalád. Az enyém ,,csak" 1200 köbcentis, a Sanyáé ,,csak, csak" 883 köbcentis. Mindig azzal húztuk, hogy 1000 alatt nincs motor, csak hintaló...), csak később vesszük észre, hogy a LOH (Ladies On Harley, a HOG női szekciója) motorok között nevezett. Ezért is kap utána eleget: gádzsi motor.

Itt az ideje a motorpark ismertetésének.

Ferry motorja egy teljesen gyári régi Honda VT1100 fekete színben extra szélvédővel.

Józsi egy főleg hátsó részében módosított Fat Boy (amivel Schwarzenegger a Terminator 2-ben leugrat a hídról. Megint eszembe jutott egy sztori. Fiatalember a budapesti Harley szalonban: Egy herit szeretnék venni, de olyant, amelyikkel a Svarci ugrajtott a Terminátoba, de fekete legyen ám!) nyergében utazik. Hátul egyedi sárvédő és 200-as gumi, ami akkor nagy szó volt, szélesebb tank mindez feketében.

Attila egy gyári fekete Heritage Softail Classic nyergében érkezett. Azóta már jelentősen átalakult, de ő még akkor kezdte.

Sanyi már akkor is nagy faragó mester volt. A 883-as Spory big twin (1200 köbcenti feletti típusok) dupla tankkal, upside down (fordított) saját gyártású első telókkal, egyedi 200-as hátsó kerékkel, Supertrapp kipufogóval és gyönyörű 2in1 könyökkel (amit tőlem kapott, mert az én stílusomba ez nem fért bele) és vidám Dolly Roll stíluban készült tigriscsíkos fényezéssel van ellátva, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. Egyébként később rengeteg díjat nyert ezzel a motorral is, pedig ez még ,,sufnitunning" volt. Pld.: Wild 37. szám címlap.

Végül a candy zöld Spory 1200 répaszín lángnyelv sormintával (Erik fényezte, aki azóta a King Machine piktora és országos hírű airbrush-os, de ezt nagyon elku*ta, bocs Erik), hónalj szellőztetős 40cm magas apehanger (majomhinta) kormánnyal, előretolt lábtartókkal és folytás nélküli egyenes cső kipufogókkal, melyek a sötétben lángot fújnak. Persze minden felelsleges alkatrész ledobálva, ahogy egy chopper-nek lenni kell.

Szóval, hatalmas feeling a főtéren, nem lehet úgy köpni, hogy ne Harley-t találj el. Nyüzsgés, de nem tolakodás, motorok és motorosok mindenütt, bomba hangulat. A napunk ezzel telik, ülünk a füves főtér közepén, napozunk hesszeljük a csajokat, a csajok a pasikat, fagyizunk, motorokat kukkolunk. Éjszaka érünk haza, s ahogy megérkezünk a bárban lehalkul a zene. Nem értem miért...

Szeptember 20.

Hajnal 6:00, igen a szemetesek, kelés, reggeli. Úgy döntünk visszafekszünk egy kicsit. 11:00 óra felé telefoncsörgés. Magyar szám. Ki a p*csa lehet az.

- Halló!

- Szevasz rokker, Varjú vagyok.

- Szevasz Varjú, nem jókor hívsz, kinn vagyunk Korfun, drága lesz, meg nem is vagyunk nyitva, nem tudok segíteni.

- Hülye én is Korfun vagyok.

- Hol?

- Sidariban.

- Mi is. Te hol vagy?

- Nem tudom, de ha kinézek az ablakon két lovat látok. Legelésznek.

- B*meg, azok a mi kecónk mellett vannak. Gyere ide azonnal.

Egy gyors integetés, mert látjuk is egymást, majd 2 perc múlva baráti ölelések.

Varjú Józsi clubtársa volt az egyik legpatinásabb magyar MC-ben. A nevét nem írhatom le, mert hál' istennek még mindig műkszik, s az íratlan törvényt nem szegem meg. Hasonlóan komoly felépítménnyel rendelkezett mint Józsi, de sajnos egy nagyon durva betegség támadta meg, csúnyán összeesett, ráment mindene. Felépülni jött, s csak mankóval tudott járni. Vele volt a csaja is Csumpi, aki kitartott mellette, tudomásom szerint még mindig együtt vannak. Nem úgy mint Ferry, Sanyi, Attila és jómagam. Mindannyian elbúcsúztattuk az akkori párjainkat (nem ott, te...). Józsi meg vagy 3 váláson már akkor is túl volt. Jelenleg teljesen felépült, szoktunk találkozni, bár motor azóta sincs. Sic transit gloria mundi... Viszont egy bizonyíték, hogy a jók néha nem mennek el fiatalon (Iron Maiden: Only the good die young).

Indulás a fővárosi rendezvényekre, Varjú Józsi mögé ül, hiányzik neki a motorozás, mondja. A botjával hadonászik útközben, és aki helytelenül közlekedik jól hátbavágja, persze csak szeretetből. Jó érzés, hogy egy jó arccal többen lettünk. Pont a felvonulás közepébe csöppenünk. Sosem állok be felvonulásokba, mert annyi az idióta, részeg, vagánykodó, stb..., hogy nem vállalok fölösleges kockázatot, de most olyan jó a hangulat, hogy mégis beállunk. Megússzuk... Érkezés után bemegyünk a helyi H-D üzletbe, már tudjátok pólót kell venni Korfu felirattal.

A korfui Harley bolt egy eldugott zsákutcában van, és inkább divatüzletre héjjaz, mintsem rock bazárra. Az árak az égben (nyilván a találkozó miatt) a színvonal a béka se*e alatt.

Móni és a csajom persze kinéznek maguknak horror pénzért egy csizmát, ami egyébként nagyon jól néz ki, de a vásárlást elnapoljuk, ha marad lóvé megkaphatják. 

Mikor visszamegyünk a motorokhoz a hátsó kerekem furcsán áll. Közelebb megyek, defekt... a k*a anyját. Hol a p*csába szerzek Korfun oldalszelepelt 16-os belsőt. Estig gumistól gumisig járunk, de nemhogy belsőjük nincs, el se vállalják a motort. Végül egy szutyok gumiszervizben megegyezek Kosztasszal (ott mindenkit így hívnak), hogy én kiszedem a kereket, ő lebontja a külsőt a felniről, aztán meglátjuk. Szerencsére nem nagy a lyuk, tipp-topp és már kész is. Külső vissza, majd a kerék is a téglára bakolt motor alá. Alaposan beesteledett és az olajos úton este mégnagyobb lutri motorozni, irány haza.

Felejthetetlen éjszaka. Megnyílt egy újabb kapu a kapcsolatunkban. Ezen a héten biztos nincs Disco, mert megint csend van alattunk... 

Szeptember 21.

Sidariból valószínűleg évek óta kivonult az ébresztőóra árusok céhe, mert reggel 6:00-kor az ébresztésről a köztisztasági vállalat gondoskodik. Ma reggel Ferryből kitör az újságíró. Azt javasolja, csináljunk a Wild-nak fotókat. Sanyi motorját címlapra szeretné tenni, és ilyen hátteret még nem tud fizetni a lap, ki kell használni az alkalmat. Gyönyörű napsütés, enyhe szél, optimális idő a motorozásra és a tengerparti fotózásra. Megyünk vagy 30 km-t, mert Korfu kicsiny sziget, nem sok elhagyatott pontja van, főleg nem a tengerparton. Szerencsére találunk egy magányos fogadót a homokos parton, ami éppen megfelelő. Tudatlanul beállunk a partra a többi motorral is szépen sorban, majd a fogadóban megiszunk egy szörpöt, és közben a csajom kifesti Mónit, mivel ő lesz a motor mellett a modell.

Tudni kell, hogy a csajom sminkes, Móni pedig nagyon dekoratív lány, és ő az első nem hivatásos modell a címlapon az újság történetében. Emiatt azonban egyáltalán nem marad alul a profikkal szemben. Szőke hosszú haj, pompás futómű, megfelelően méretes cicik. A címlap magáért beszél. (www.wild.hu, 01Born To Be Wild, archív lapszámok, görget a 37.-ig)

A fotózás lezajlik, némi baki is becsúszik, mert a hullámzó tenger időnként kijön a partra és a motor a ,,modellel" együtt térdig víz alá kerül. Fotózás után indulni szeretnénk tovább, azonban a motorok a homok fogságába esnek. Egyenként együttes erővel tologatjuk ki mindet, mert nem elég, hogy vázig sűllyedtek, még el is kaparnak. Még egy kis örömmotorozás a festői vidékeken, majd egy iszonyú jó ebéd egy olcsó, elhagyatott, de remek panorámával rendelkező étteremben. A délután szabadonválasztott motorozással telik. Rengeteg szűk kis hegyi út van a szigeten, nincs is más. Nagyon jól lehet motorozni, mert a minősége középen elfogadható. A motoroknak nem is kell több egy nyomtávnál. Naplemente előtt érünk Kerkyrába, és elmegyünk ahhoz a kis templomhoz, ami egy kis szigeten van. A Béres Alexa kazettán - amire a csajom szokott fittnesskedni - is ez van a háttérben. Meg a 2 forintos Korfu utifilm borítóján. Egy gátszerű valamin lehet bemenni, s miközben gyalogolunk befelé, elszáll felettünk egy utasszállító repülő. Olyan alacsonyan repül, hogy ha valaki a nyakamba ülne, megérinthetné a kerekét. Na, több se kell nekünk, megvárjuk a következőt és amikor már elég közel ér hozzánk mindeki elkezd vakuzni a fényképezőgépekkel, a pilóta meg csak hadonászott a kezével. Biztos azt mutogatta, hogy jól van, ügyesek vagytok.

Később kiderítettük, hogy azért ilyen alacsonyan száll a gép, mert olyan rövid a kifutópálya a szigeten, hogy Korfuváros egyik fő utcáját is lezárják sorompóval az autók előtt, hogy a repcsik le tudjanak szállni. A túrizmusért mindent. Észbontó...

Az éjszaka nyugodtan telt, ma sem volt Disco alattunk?!

Szeptember 22. 

A nap megint motorozással telik. Délelőtt az egyik szerpentin tetejére érve feltűnik egy helyijáratú busz. Ferry megy elől, mint kinevezett Road captain (ő a túravezető, ő készítette a túratervet is otthon, s természetesen ő megy elől mindig) és ahogy a motoros íratlan kódexben meg van írva meztelen felsőtest, rövidnadrág gumipántos szandál a viselete. A hirtelen semmiből előbukkanó busz látványa megilyeszti, fékez, leteszi a lábát, de a forró aszfaltba beleragad a polifoam talp, le is válik azonnal. A csupasz talpát nem tudja letenni, mert égeti az aszfalt, mit tehet mást, becsúszik a busz alá az első kerék mögé motorostól, Nanástól. Csak a fejük látszik ki a busz alól. A sofőr biztos látott már ilyet, mert a pillanat töredéke alatt állóra fékezi a járművét, és rosszallóan hajol ki az ablakon, de nem szól semmit, mert látja nincs nagy baj. Rezignáltan megvárja, míg barátaink kibújnak a busz alól, majd közös erővel kihuzkodjuk a motort is. Sem személyi, sem dologi sérülés nem történt, eltekintve néhány karctól (járművön és emberen egyaránt). A mentés után mindenki ment a dolgára, nem volt anyázás, tettlegesség vagy más atrocitás. Mindenesetre a megdöbbent arcok a busz alól nagyon viccesek voltak...

Egy másik baleset is történt aznap. Motorozás közben elsuhant mellettünk egy robogó, amit egy lány vezetett, és mögötte a barátnője ült. Kb. 50 méterre volt tőlünk, amikor elvétette a kanyart és a robogó beleesett egy 2 m mély 1,5x2 méteres kibetonozott kanálisba. A lányok előtte rutinosan letették a lábukat, ezért ők a kanális szélén álltak, a robogó pedig kiesett a lábuk közül, bele a kanálisba. Ha nem a saját szemünkel látjuk nem hisszük el. Alig bírtuk kivenni a robogót a gödörből, annyira passzos volt, de végül megoldottuk a feladatot, és a lányok tovább tudtak menni.De előtte még halálra nevettük magunkat...

Én ezt a Discost biztosan nem fizetném, sohasem zenél 22:00 után.

Szeptember 23.

A reggeli ébresztőt ma sem a komornyik végezte, hanem a szemetesek. Milyen meglepő, hogy a nap ismét motorozással telt. 

Annyi zergeba*ta kis út van Korfun, hogy még mindig találunk olyat, ahol nem jártunk. Sidariban van a szerelmesek öble, amin ha a párok átúsznak sohasem szűnik meg a szerelmük. Nekem nem jött be. Paleokastritsa valami meseszép, főleg fentről a szerpentinről lenézve, minden Korfus honlapon rajta van. A főváros is gyönyörű, igazi mediterrán hangulat, álompaloták, klasszikus polgárházak, egyszerű bérházak, rendkívüli tisztaság a túristák által járt részeken, de déli lazaság az eldugottabb helyeken. Erzsébet királyné tudta hol kell nyaralni, a kastély amit a nevéhez fűznek, pedig csak úgy kapta, nagyon ász. A sziget egyik oldalán remek homokos strandok találhatóak. Van amelyik tömve van, de találni olyat is, amelyik teljesen elhagyatott. 

Mi magunk is kipróbálunk egy elhagyott öblöt. A csajok monokiniznek először életükben. Később jutott eszünkbe, hogy ezzel pénzt is kereshettünk volna. Korán hazamentünk, mert ma ünnepeljük Attila születésnapját. Hol máshol, mint az alattunk lévő bárban. Bármennyire berúgunk is, csak felvisz valaki.

Javában folyik az ünneplés, Józsi felszed két angol csajt, akiket kellőképpen le is itat, bár nem olyan ember aki magától megvonja az italt, szóval mindenki igen jól néz már ki, a gátlások teljesen feloldódnak, az is táncol aki nem tud (nem magamról beszélek...). Egyszer csak elhallgat a zene. A fali óra éppen 22:00 órát mutat. Odasétálok a lemezlovashoz (nem Dévényi Tibi bácsi volt az) és kérem, hadd szóljon a zene. Ő hevesen rázza a fejét, és azt mondja, pénteken este lejött fentről egy kopasz ember és barátságosan közölte, hogy amennyiben tíz után nem halkítja le a zenét kitépi az ádámcsutkáját. Mivel neki arra még szüksége van nem hangosítja vissza a zenét. Nem volt más választásom szóltam Józsinak, hogy oldja fel a tilalmat erre az estére. Ezután már zavartalanul folyt a vigalom, meg az alkohol. Négy program volt aznap estére kitűzve: berúgunk, behányunk, belefekszünk, meghempergünk. A program akkor jó, ha teljesítve van. Megtettük ami tőlünk tellett...

Hát így oldódott meg a ,,csendes Disco" rejtélye. 

Szeptember 24.

Eljött az utolsó nap, de a kukások ezt nem tudhatják, ezért ismét korán ébresztenek, pedig nem is kértük. Pont a szállásunkal szemben van egy csónakkölcsönző, de akármikor odamegyünk, hogy csónakot kölcsönözzünk, mindig azt mondja a tulaj, hogy nagyon hullámzik a tenger, most nem lehet. Hát milyen legyen egy tenger, ha nem hullámos? Gyanítom, a terasz teljes hosszát ötszörös sorban megtöltő szörpösüvegek is közrejátszanak abban, hogy nem kölcsönöz nekünk.

Sebaj, irány egy másik falu a tengerparton. A motorokat egy tágas parkolóban leállítjuk és már a parkoló szélén egy ideiglenes bódéban csónakot ad ki egy helybeli férfi. Rögtön kettőt bérelünk egy kevés drachmáért. A férfi csupán azt kéri, hogy ne ugráljunk a sziklákról a tengerbe, ne kössük ki a hajót a sziklákhoz, ne dobjuk le a horgonyt. Kérte továbbá, hogy 1 óra mulva jelentkezzünk. Ki sem kell jönnünk, csak jelezzük, hogy még maradnánk. Megnyugtattuk, hogy nem lesz semmi gond.

Két kis fehér, oldalán piros csíkos 4 személyes üvegszálas motoros csónakot béreltünk. Mindkettő újszerű állapotban volt, nem is volt semmi kivetnivalónk.

Kihajózunk, megkerülünk egy kis félszigetet és elhatározzuk, hogy kikötjük a csónakot és aki férfi kiúszik a parti sziklákra beugrani a tengerbe. 

A mi csónakunkba Móni, Ági, Sanyi és én foglaltunk helyet, a másikban Nana, Ferry, Józsi és Attila.

Tehát mi bedobjuk a horgonyt, de rájövünk, hogy túl messze vagyunk a parttól, ezért fel akarjuk húzni, hogy kicsit kintebb jussunk. Persze a horgony beakad a vulkanikus tengerfenékbe. Erre Attila is kidobja a horgonyt, majd beugrik a vízbe, hogy majd manuálisan kiakasztja a mi horgonyunkat. Igenám, de 10 métert nem tud leúszni, ezért Sanyi, majd én is megpróbáljuk, de nem tudjuk elérni a tengerfeneket. Nem baj, gondoljuk, lekötjük a horgonykötelet és rákötjük az egyik mentőmellényt, hogy a kölcsönzős megtalálja a kivetett horgonyát. Az a tervünk, hogy felhúzzuk a másik horgonyt, kijjebb megyünk, ismét lehorgonyzunk és összekötjük a két hajót, s mehet is a tiltott ugrálás. Jól gondoljátok, a másik horgony is leakadt. Ekkor érkezik egy Barlangnéző 30 személyes túristahajó. A matróz rögvest felajánlja, hogy segít. Kiköti a horgonykötelünk végét a hajójuk bal hátsó sarkára és nagy gázt ad. A túristahajó orra 45 fokos szögben megemelkedik, a halálra vált NDK-s nyugdíjas túristák hányják a keresztet és sikoltoznak, mire a matróz azonnal visszaveszi a gázt, rohamos gyorsasággal leköti a kötelet és menekülőre fogja, de még odakiáltja, hogy majd küld segítséget. Nincs más hátra a másik kötélre is mentőmellényt kötünk, és behajózunk a közeli barlangba.

Minden túristaleírásban festői szépségű, hajózható barlangokról írnak. Ezért leírom az igazságot. A barlang annyira hajózható, hogy 4 személyes csónakjaink éppen beférnek. Benn kavicsos part van, ahol mindenki a kissebb- nagyobb dolgát végzi. Iszonyatos pöceszag.

Gyorsan elhagyjuk a barlang WC-t, és kikötjük a két csónakot a parti sziklához. Felmászunk a szikla tetejére és ugrás. Mindenki leugrik, kivéve Józsit. Lentről unszoljuk, hogy jöjjön már, amikor megjelenik a Coast Gurd (Parti Őrség) és a hangosbemondójukon a ,,tarka szvetteres" fiatalembert letessékelik a szikláról (pedig az a tetoválása volt). Megússza, mert nem kellett ugrania, de azért ,,legádzsizzuk". Kisvártatva megérkezik a csónakok tulaja is egy harmadik csónakon, és már messziről üvöltözik. Nem értjük mi a baja, hiszen már nem is ugrálunk a szikláról. Akkor vesszük észre, hogy a parti sziklák alaposan lekoptatták a dukkót a csónakokról, és a leakadt horgonyokat is nehéz megmagyarázni. Ezért a legkompetensebbet kérjük fel tárgyalófélnek. Igen, Józsit... Kiderül, hogy a fickó azért annyira mérges mert 2 órája eltüntünk. Mondjuk neki, hogy láthatja, nincs nálunk karóra. Sajnos ez nem győzi meg. Követeli, hogy fizessük ki a két csónakot. Józsi finoman elmagyarázza neki, hogy köszönjük, de nincs szükségünk a csónakjaira, ezért nem vesszük meg, de a plusz 1 órát szivesen kifizetjük neki. Ha ez nem felel meg felgyújtjuk a kóceráját és beledózeroljuk a tengerbe vele együtt. A kölcsönzős gyors fejszámolás után rájön, hogyan jár jobban, elfogadja a ,,potya" pénzt és jó utat kíván görögül. (Lehet, hogy mást mondott, mert hazafelé mindenkire rájön a csuklás.)  

Nos, megint hoztuk a formánkat. Sikerült mindent elk*ni, amit csak lehetett. De higgyétek el, nagyon jól szórakoztunk. Megérte... nekünk... 

Szeptember 25.

Külön szóltunk a szemeteseknek, hogy 6:00-kor ébresszenek, és ők meg is tették. Eljött az indulás napja. Eredetileg úgy terveztük, hogy Anconába kompozunk, és onnan 2 nap alatt hazahajtunk, de az idő is elromlott, és találtunk egy nagyon olcsó kompot Trieste-be (innentől Trieszt). Kimatekoztuk, hogy sokkal olcsóbban jövünk ki, ha ezt a hajót választjuk, mert üzemanyagot is jócskán spórolunk. (Akkor az olaszoknál volt a legdrágább a benzin európa szerte.) A baj csak az, hogy a repülő a két csajjal csak 18:20-kor indul, a komp viszont reggel 10:00-kor. Sebaj, hagyunk taxipénzt, és elbúcsúzunk előbb a lányoktól, majd a szálláshelytől, aztán Varjúéktól (még egy hetet maradnak) és lemotorozunk a kikötőbe.

Mielőtt elindultunk, bekészítettünk egy reklámtranszparenst a kísérőkocsiba. Talán emlékeztek rá, akkor dobták piacra a Harley-Davidson kozmetikai termékeket Mo.-on és egy Albán származású táncdalénekes motorja volt a reklámhordozó. Azt sajnos nem írhatom le, hogy Delhusa Gjon ez az énekes. Az ő motorja volt maga a reklámtábla kb. 50x30cm méretben szépen körbevágva és pirosra retusálva (akkor még zöld volt a motor). Mindezt tettük azért, mert Delhusa is akart jönni, de ez valahogy meghiúsult. (Delhusa nagyon sokat motorozik a közhiedelemmel ellentétben, évi 30 ezreket. Ezt én is tudom tanúsítani.) 

Tehát a kikötőben letámasztjuk a motort ábrázoló transzparenst, úgy hogy a helyszín egyértelmű legyen, és lefotózzuk alacsony szögből, mintha egy igazi motor volna. 

Később, előhívás után át is adtuk neki a megdönthetetlen bizonyítékként szolgáló fotót, miszerint tényleg járt Korfun. Persze jót nevettünk rajta mindannyian.

Miután befejezzük a bizonyítékhamisítást, motorzúgás közepette megérkezik a magyar HOG delegáció is. Kiderül, ők is ezzel a hajóval utaznak haza. Triesztben várja őket a vonat, amivel ,,haza motorozhatnak" Budapestre. Kis idő elteltével megérkeznek a szórakoztatásukról gondoskodó cicababák is GYALOG! Az összes bőröndöt magassarkúban húzva a macskakövön. Nagyon látványos, és még a körmük is letörött. Rémes... Az igazi férfiak tudnak élni mi? A rendkívül szakértő társaság, mindenki széria motoron persze, elkezdi nézegetni Sanyi motorját.

Kis technika: Aki ismeri a H-D típusokat tudja, hogy a Big Twin-ek szekunder hajtása eredetileg minden esetben - akár lánccal, akár szíjjal - a bal oldalon történik. Ellentétben a Sportsterekkel, ahol ez a jobb oldalon van. 

Lajos fel is teszi a kérdést:

- Hogy raktad át a láncot a jobb oldalra?

- Ez egy Sportster. Válaszolja Sanyi röviden.

- Jó, jó! De hogy raktad át a láncot a másik oldalra?

Persze most már röhögünk rajta, mert látni, hogy lövése sincs az egészhez. Majd mindenki egyszerre:

- B*dmeg, te hülye. A Sporyn mindig is ott volt!

A hajó az ANEK LINES 12 emeletes luxus tengerjárója. A motorokat most már rutinosan nem kötjük le. Már tudjuk, hogy ezek a hajók nem dülöngélnek a hullámverésben. Elfoglaljuk hálóhelyeinket a 12. emelet folyosó fordulójában. Azon a szinten már a padlóburkolat is plüss. Lemegyünk az elsőre a hallba, ahol látjuk, hogy Gino épp az első tiszttel balhézik, mert a tömérdek pénzéért nem kapott TV-t a szobájába. Hangosan panaszolja, hogy ő csak úgy tud aludni, ha szól a TV, vagy nő van mellette. Erre később alaposan rácáfol majd. Persze a mi jóságos lovagunk - Józsi - azonnal ott terem, és 1 percen belül Ginonak van TV-s szobája. Szerintem minden görög tud magyarul, csak titkolják. Gino nagyon boldog, és jó tett helyében jót várj felkiáltással meginvitál bennünket a luxus bárba, egy-egy Long Island Teára. Gondoljuk jót fog tenni ebben a szeles időben egy kis meleg tea. Kérdezi, hol lakunk, mondjuk a 12.-en. Erre teljesen felháborodik:

- Nekem van sok pénzem és csak a 6.-on vagyok, ti csórók vagytok és a 12.-en kaptatok szobát?

Teljesen kiborul... Jól gondolod, nem árultuk el neki a mai napig sem, hogy a folyosón laktunk, ingyen.

Rutintalan olvasók kedvéért - akkor még mi sem tudtuk mi az - a Long Island Tea receptje: 

1/6 rész fehér rum

1/6 rész vodka

1/6 rész gin

1/6 rész tequila

1/6 rész citrom

1/6 rész cola, amitől végül tényleg olyan színe van, mint a teának, és ott 0,5l-es pohárban szolgálták fel.

Nos megiszunk ebből kettő-kettőt, Gino ettől nagyon barátkozóssá válik, és még egy pár emberrel is megiszik kettőt-kettőt. Jön a pincér a számlával, Gino előrántja az ARANY kártyáját (korlátlan fedezet), de a hajó görög zászló alatt fut (tudjátok 12:00 után szieszta!), sziesztázik a kártyaolvasó! Abban maradnak, hogy majd szieszta után fizet. Két perc elteltével Gino kómába esik, Józsi elhúzza a kabinjába, mi pedig fel a ,,lakosztályunkba". Az idő pocsék, esik és hideg van, a látótávolság nulla. A part mellett haladunk, mégsem látjuk a ködtől egész nap. A hajón vannak kaszinók, shopping street-ek, de ezek minket nem mozgatnak. Egész nap heverészünk, beszélgetünk, unatkozunk.

A jegy mellé jár mindenkinek egyszeri menza étkezés, a hajó egyik önkiszolgálójában. Ezt este ki is használjuk. Üldögélünk az asztalunknál és az egyébként silány vacsorát eszegetjük, amikor felcsapódik a kantinajtó és beront a hajó kapitánya, és két katonai rendész (még ilyen is van a Liner-en) meg a pincér aki a teákat szervírozta délben. Már az ajtóból mutogat ránk. Minden utas minket néz, mi meg nem tudjuk mit csináltunk már megint. Körbefognak minket és jelzik fegyver van náluk és nem félnek használni. Kérjük térjenek a tárgyra. - Miért akartak fizetés nélkül távozni a bárból. Kérdi a kapitány

- De hiszen a pincér nem tudta lehúzni a kártyát a szieszta miatt, és abban maradtunk, hogy később Gino fizet.

- Hol a cimborájuk a kártyájával?

- A kabinjában alszik.

- Délután 2 óta nem tartózkodik ott, megfigyelés alatt tartjuk a kabint.

Mindenki Józsira néz.

- Melyik kabinba vitted? Kérdezzük.

- Hát amelyik nyitva volt és üres. Válaszolja Józsi. Szerencsénkre ekkor előállítják a HOG kontingenst szembesítésre. A három józan motoros egyszerre előrántja az ARANY kártyáját, és közli a kapitánnyal, hogy:

- Ebben a pillanatban megvásároltuk ezt a hajót. Sajnálattal közöljük önnel, hogy felmentettük a szolgálat alól. És vigye magával a pincért is. Ki vannak rúgva.

A kapitány és a többiek azonnal alázatosan elvonulnak, és kérik, hogy az italokat tekintsük az ő ajándékának. Végül kiderült, hogy Józsi keresett egy üres kabint, ami nyitva volt és belökte Ginot, aki másnap reggelig a földön aludt. Itt betelt a tárhely és amit utána írtam elszállt! Folytatás a Kerkira 2 alatt.