Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Kamera a magasban
2012/03/07 11:43:16 Küldte: szamoca86

Remélem, senkinek nem volt még olyan élménye a kamerájával, hogy szeretne felvenni valamit, amit érdemesnek talál rá, és a kamerája ugyan működik, minden funkció hibátlan, csak éppen a felvétel nem rögzül. Mertbizony velem sajnos megtörtént. Voltak előjelei is, de egyszercsak végleg bemondta az unalmast.
A történet messzire nyúlik. Földrajzi értelemben is, de ne szaladjunk előre. Kezdem az elején.
Úgy bő három évvel ezelőtt vettem egy SONY HDR-SR11E típusú merevlemezes handycam-et, amit igen nagy becsben tartok és technológiai fejlődés ide, vagy oda, nem cserélném le szívesen. Ezekre a manapság kapható egyetlen kézbevétellel is gagyiságot sugárzó, gyerekjáték érzetét keltő mütyürökre meg főleg nem. Majd, ha tényleg szükség lesz rá, egy újabb féléves kutatás után...
Vissza a problémához, ami még a tél közepén történt, miszerint nem rögzítette a felvételeket mindenféle adathibára hivatkozva. Ez nem is okozott egetrengető problémát eddig, de a hétvégén elővettem a kamerát, hogy most pedig rendbe rakom, akármi is van. Lementettem azt a pár felvételt, ami volt rajta és uccu neki. Kezdtem egy formatálással. Semmi javulás. Aztán rákötöttem a gépre és lefuttattam a windows többórás merevlemez javító rutinjait. Ezután már egy percet (Full HD - 16Mb/s) fel tudott venni, de aztán újra a régi. Ez bizony komoly harvder probléma lesz. Eléggé kerreg is, amikor próbálja írni a merevlemezt. Na szép. Akkor jöjjön gugli bácsi, majd ő megmondja mitévő legyek. Rákerestem a szokásos két hibaüzenetre angolul és nem kellett sokat kattintgatnom, hogy megtudjam, miért beteg a kamerám.
A vinyó egyébként is egy ütődésérzékeny valami ez köztudott. De van egy másik, alattomosabb ellenség is, a nagy tengerszint feletti magasság. Ez le is van írva majdnem minden HDD-t tartalmazó mobileszköz használati útmutatójában. De én sajnos nem vettem a fáradságot, hogy elolvassam azt a 124 oldalt...
3000 méter (9800 láb) felett már csak szerencse kérdése, hogy az egyszerű használat (írás, vagy olvasás, mindegy) tönkreteszi-e a merevlemezt!
Természetesen baromi kíváncsi voltam, hogy ez miért van és ennek is utánajártam. A merevlemez egy miniatűr mágneses lemezjátszó - itt is van a lemez és van a fej, ami olvassa azt. Ez a fej viszont nem érintheti a lemezt, mert akkor károsul a fej és a lemez is. De mégis nagyon közel kell lennie a kettőnek egymáshoz, hogy a parányi mágnes-biteket olvasni lehessen. Ezt azzal a zseniális technikával oldották meg, hogy ha a lemez elég gyorsan forog, akkor ez egy légpárnát hoz létre a lemez és a fej között (ezt Bernoulli áramlásnak is hívják), ami megfelelő távolságban tartja a fejet. Viszont nagyobb tengerszint feletti magasságokban a levegő jóval ritkább és ez a jótékony légpárna nem tud létrejönni.
Márpedig már tavalyelőtt is kijutott a kamerámnak a 3000 méter feletti magasságból rendesen. Igaz, akkor éjszakára kétezeröt-hatszáz méteren volt, bár nem ez számít, hanem hogy milyen magasságban van használva. Tavaly viszont egy hétig nem is került háromezer alá a kamera és hát használtam is elég sokat. És bizony valóban azóta szaporodott meg a hibaüzenetek száma. Szóval ezúton szeretném mindazoknak a figyelmét felhívni erre a problémára, akik nagyobb magasságokban merevlemezzel rendelkező bármilyen eszközt szeretnének használni, hogy tartsák szem előtt ezt a magassági korlátozást.
Milyen megoldások vannak, ha mégis megtörtént a baj? Két lehetőség van. Vagy kicserél(tet)ni a merevlemezt, vagy memóriakártyát dugni a készülékbe, ha azzal is teljeskőrűen lehet használni.
Gugli bácsi már azt is megmondta, hogy a SONY kamerák ZIF típusú (ez egy szalagkábeles, párhuzamos adatátvitelű) 1,8 collos Toshiba merevlemezzel vannak szerelve. (Tehát, ha egy ilyenre van cserélve az eredeti HDD, nem kell belenyúlni a kamera szoftverébe, elég egy egyszerű formatálás a behelyezés után és már működik is.) Akinek van affinitása a saját kezű cserére és segítségre szorul, a youtube-on arra is talál egy tíz perces útmutatót. Egyébként ezt a technikát azoknak is tudom javasolni, akik csak egyszerűen egy nagyobb vinyóval szeretnék használni a már meglévő kamerájukat. Csakhogy az ilyen merevlemez igen ritka kincs ám kis hazánkban; újat egyszerűen nem is lehet kapni, csak néha egy-egy használt felbukkan a neten (prohardver.hu, ilyesmiken). Úgyhogy marad a külföldről rendelés. Egyébként nem olyan vészesen drága; 20e Ft körüli összegért lehet kapni 50-100GB körülieket.
A másik lehetőség, hogy memóriakártyával használjuk a kameránkat. Ez már arányait tekintve zsebbenyúlósabb, hiszen a legolcsóbb helyen is 15e Ft egy 16GB-os Sony Memory Stick Pro Duo HX - ez a nagysebességű változat, hogy a full HD adatfolyamot fogadni tudja. (Lelőhely: gameshop.hu - a Mammuttól egy saroknyira a körúton, de persze rendelni is lehet.) Nos, én ezt a gyorsabb megoldást választottam egyelőre. A nyári svájci túráig viszont még vagy ki kell cserélnem a merevlemezt, vagy egy másik memóriakártyát kell vennem, hogy legyen elég tárhelyem, de addig ez a megoldás teljesen megfelel.

Címkék: Kamera Sony Merevlemez Magasság Svájc





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

szamoca86
2012/03/19 09:50:02

@Paya:

Igen, az akksik is tudnak megelepetést okozni. Én ezt takarékos használattal és az akksik számával oldom meg. A napelemekhez sajnos nem sok közöm van, mert már a keresés elején feladtam, hogy találjak egy megfelelőt a kamerámnak és telefonomnak. Meg a súlya... Szóval inkább még egy akksi. De azért szívesen veszek minden tanácsot, ötletet a napelem témakörben.

@guruloo:

Nikon masina mennyiért? A sony kamerának csak a vinyója kell...

@Angyom:

A különbség tényleg óriási. Talán még a HDD-t is leveri. (Ezt onnan látni, hogy videó felvétel közben valamivel sűrűbben enged fotózni.) Nincs is kedvem igazából a csere vinyó után szaladgálni, szóval egy 32-es lesz még. Az elvileg gyorsabb is a 16-osnál. Bár 32-es HG ProDuo-ból is több féle van.



Angyom
2012/03/08 21:24:41

Lehet, hogy drága a kari(nekem is van a fotógépbe egy 8as HG ProDuo) de nincs mechanika és ez a legjobb, nem számít, hogy hide-meleg, vagy rázkódás. Mellesleg hatalmas a különbség a sima és a HG verzió között, szóval inkább még egy kari. Szerintem.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.