Balaton-felvidéki királyságomban népes udvartartásom van. Madáretetőimnek télen nagy a forgalma. A cseresznye-, és mirabolán fáimra kitett mesterséges odúim ritkán maradnak üresen tavasszal. Az erdei lakásügyi hivatalban, bizonyára sorállás van ezekre a fészekrakó program keretében. Egyik-másikban két fészekaljat is felnevelnek egy évben.

Nyúlanyó sem veti meg a frissen szedett (rágott) kerti zöldséget. Az elmúlt nyáron – amikor belügyminisztériumom éppen kerti tróntermembe szólított ügyeim intézésére – a deszkák résein át láttam, amint körültekintő óvatossággal a pünkösdirózsa aljába lopakodott. Aztán másnap, szintén ott, már épp a papírmunkánál tartottam, mikor a tapsifüles onnan bújt elő, és elment bevásárolni a brokkoli ágyásom környékére. Dolgom végeztével, csendben benéztem hát a levelek közé. Így egészítettem ki korábbi ismereteimet. Megtudtam ugyan is, hogy a mezei nyúl – a pacsirtához hasonlóan – a „talajon fészkelő madarak” közé tartozik. Fűszállakból rakott nyúlszőrrel bélelt fészkében 8-10 épp csak kibolyhosodott, félig vak golyószóró csemete lapult.

Padlásomon görények őrködnek, hogy a mezeipocok populáció ne szaporodjon túl. Késő este, mikor már az ágyamban olvasok, hallom halkan koppanó lépteinek neszét. Birtokom kiemelkedő pontjaira rendszeresen oda helyezi ívesen kanyarodó névjegyét. Látni valóan vigyáz az egészségére, mert szeder éréskor böjti napokat tart. Olyan is volt, mikor holdvilágnál érkeztem kirándulásomról haza, s a diófa ágáról akkor ugrott át a tetőre, hogy a padlásablakon át  surranjon be lakosztályába.

De ő is csak társbérlő a tető térben, mert a széna alatti agyagos pelyva szigetelés egérlyukaiba – miután a tulajdonost elfogyasztotta – vízisikló költözött. Egyszer találkoztam csak vele. Épp sietett valamerre, még levedlett bőrét sem vitte magával.

Az alkonyi tücsök szó mellett, hangos zúgással szarvasbogár repked az öreg tölgyek felől. Puha, hangtalan vergődéssel bőregerek ritkítják meg a szúnyogok hadát. Az erdő felől gyöngy-bagoly sikoltozik, s a kicsi kuvik kiül a szomszéd ház gerendájára, hogy a csillagos égben gyönyörködjön. Köpeteit már többször láttam. Úgy látszik ő is befogadott, nem zavarja, ha így a kora esti csendben elmélázok a kerti asztalnál.

Hajdan peléim is voltak. (Nem a focista) Mi után diótermésemet felzabálták, a vályogfalba kapart üregekbe építették meg fészkeiket. Aztán összegömbölyödve jól megérdemelt téli pihenésre tértek. Miután palotámat kívülről tataroztam. Sárral kevert száraz fűvel újra betapasztottam, s reá csirkehálót is tettem, hogy ezt újabb réteggel takarjam, és úgy meszeljem le, úgy látszik megsértődtek. Bár az is lehet, hogy azt vették zokon, hogy a dióra én is igényt tartok. Pedig  80-100 szemet minden évben hagyok a fa alatt nekik.

És akkor időszakos vendégeimről még nem is szóltam. Éjjelente jól kitaposott váltóikon – ősi joguk alapján – átjárnak a szarvasok, őzek vaddisznók az Ökör völgyi patakhoz inni. Ez még nem is lenne baj, de egyik évben egy fiatal süldő, mi után valahol oldalba lőtték a borbolya bokrom tövében heveredett le, hogy többet már fel se keljen onnan. Amikor újra lementem tanyámra, a messzire ható édes dögszag, és a felette zsongó legyek vezettek nyughelyéhez. Nehogy megfázzon szegény, betakartam a lekaszált szénával. Aztán a következő tavasszal a kukacok által szépen letisztított koponyáját kitettem az egyik karó hegyébe. Most is onnan    a hozzám betérő kedves vendégre.

Róka koma délutánonként a fiatal mandulafák és sombokrok alatt szokott vadászni, hogy népes családját ellássa hamuban sült pocokpecsenyével.

A Magyar erdők királyai, a szép hangú szarvasbikák kórusa minden év szeptember elején ingyenes orgona koncertet adnak a közeli hegyoldalból. Olyan év is volt, amikor az egyik szóló énekes, március elején koronájának egyik felét házam előtti úton felejtette.

Május végén leendő kerítésem oszlophelyeit ástam ki. Aztán megpihenve a partoldalba ülve halk korcogásra lettem figyelmes, mintha időnként csendes sivalkodás is vegyült volna bele? A Polgármester úr elvadult, beerdősödött, suvadásos birtokán a szederindák sürejéből jöttek a hangok. Pár héttel később egy kora hajnalon folyó ügyeim intézése végett mentem ki a házból. A kert alsó végében, csíkos ruhás társaság csetlett botlott. Az öreg koca éppen azon fáradozott, hogy a krumpli ágyásom kemény talaját kicsit fellazítsa. Kiszedve belőle a szép kövér cserebogár pajorokat. Hogy a már virágba borult kolompéraim alól egy-egy gumó is belé vándorolt, az már igazán megbocsátható.

Aki olyan lusta mint én,  könnyen rászokik a szelektív hulladékgyűjtésre. Télen fával fűtök, tehát a csomagoló papírok, dobozok, tojástartókat félre teszem, azzal gyújtok be. Ugyan ilyen célból itthon se öntöm ki az elhasznált étolajat, mert ha épp elfogyott az aprófám, még a vizes hasábfát is könnyen meggyújtom vele a kályhában, vagy a tábortűznél.

Ami komposztálható, abból trágya lesz. Az ételmaradékokat, és üres konzervdobozt kiteszem a háztól kicsit távolabb az erre járó kóbor cicáknak. Ők nem állandó lakóim, de napi rendszerességgel megjelennek. Ha több hetet töltök lent, hamar összebarátkozunk. Lábamhoz dörgölőznek egy kis fültővakargatásra. Néha napján felső szomszédom kutyusa is meglátogat.

A kiürült, elnyalt konzerves dobozokkal, és az egyéb fém tárgyakkal meg az erősen pigmentált kisebbség megélhetését támogatom. Egyedül a műanyag szemetet hozom haza itthoni szemetesembe.

Tarthatnék én qutyát is. Jól is érezné ott magát. Csak hát én, amikor hazajövök, el tudom látni magam itthon. Viszont, ha ő is ugyan ezt tenné oda lenn, abból bizony nagy galiba származna.  Szomszédaim, bizony rossz néven vennék. 

Ott van ugyan is a qutya elásva, hogy a néhai szőlő az enyém. A pincéből átalakított vityilló, a gyümölcsfák, a zöldség, ami terem rajta az is mind az enyém (már amit a vadak meghagynak belőle). De a környék vadjai már a területet bérlő vadásztársaság tulajdona. Ha a kerítés drótjai között átbújnak, beugranak, akkor sem csaphatom őket agyon. Ha még is megtenném, tetemüket ki kellene hajítanom a kerítés túloldalára. (Nagyon örülnének neki a szomszédok!) Ha a nem lévő qutyám nyulat, fácánt, foglyot fogna, a vadőrrel találkozó kóbor cicák sorsában osztozna. Hát ezért nem tartok ebet.

Vannak a hegyen olyan szőlős gazdák, akik tüzzel-vassal irtják az oda tévedőket, de a lelkiismeretük megnyugtatásán kívül semmi látható eredményre nem jutnak vele. Én hát inkább a hozzám betérő szárnyas,  két-lábú,  csúszó-mászó,  ugráló és egyéb vendégeimben gyönyörködöm.

Címkék: Vad-vendégek Denevér Pele Görény