A Káli-medence. 

A dombvonulat túlsó oldalán, a szőlők határán találjuk meg a középkorban elpusztult Szent Balázs falu templomát. Az első kápolna alig 4x6 méteres lehetett, középen kriptával. Falába a köveket érdekes, halszálkaszerű elrendezésben rakták. Később a hajót háromszorosára bővítve harangtoronnyal, karzattal és szépen faragott bejárattal látták el. A bejárat két oldalát fügebokrok díszítik. Többször körbejárva gyönyörködöm a régi mesterek munkájában. Karcsiék ledőltek az árnyékba pihenni. Tizenkettő lesz pár perc múlva. Megkérdezem: ebédeljünk-e? Aztán még is felcihelődünk.

 A tőkék között kötényes, öreg bácsi dolgozgat. Távoli harangszót hoz a szél valahonnan. Kapáját letéve keresztet vet, s tekintetét az ég felé fordítva összekulcsolja a kezét. Ráncos, napcserzett arcáról nyugalom árad, míg ajkai hangtalanul mondják a miatyánkot. Más világ ez, mint amit otthon hagytunk. Itt békében él a nép egymással, Istennel és a természettel.

Tovább indulva a távolban feltűnik a Hegyestű kúpja. 6-8 kilométeres vándorlás áll előttünk, nagyüzemi szőlő táblák között. A jelzést elhagyva toronyiránt, vagy inkább hegy-iránt baktatunk. Süt a nap, izzadunk. Ahogy lassan távolodunk a Szent Balázs templomától, úgy közeledünk első bazalthegyünkhöz. Jobb oldalt bánya okozta seb ékteleníti. 1962-ben a hegyet védetté nyilvánítva szüntették be a kőfejtést Hajdan a csúcson 12-13 méter magas, karcsú bazalt tű állott. Erről kapta nevét. Ezt azonban már csak az ezernyolcszázas évek végén készült fotókról tudjuk. A 40-60 centi vastag oszlopokból álló kőzet nem faragható. Vasút és útépítéshez használták az üvegszerűen törő kőzetet. Az erdőszélen újra rátalálunk a jelzésre. A bokrok tövén zöld hátú gyíkok surrannak. Az ösvény elvész, s a boróka szúrja meztelen lábszáramat, de a hegy már itt van karnyújtásnyira.

Egy pince kőpárkányára ülve pihenünk meg. Nem találom a csúcsra vezető utat. Virágos kőris hárs-bokor erdőn keresztül verekedve jutunk egyre feljebb. A csúcs környékén a korai vaskor emberének földsáncmaradványai láthatók. Még néhány lépés, és a csomagot lerakva széttekintünk. Sokat javult az idő. Alattunk a bányaudvar. Délre a tó tükre csillog, előtte a hajdani zánkai úttörőváros, távolabb a Káli-medence és az azt övező hegyek koszorúja, leghátul a Badacsony sziluettje.

Három óra van. Társaimnak már kopog a szemük az éhségtől. Hamarább is szólhattak volna. Otthon reggelire teát szoktam inni. Tízóraira almát eszem, s ebédre sem sokkal többet. Délután négy körül eszem bőséges ebédet. Hát ők NEM! Ahogy telik a gyomruk, úgy jön meg a hangjuk. Kis híján a keresztvizet is leszedik rólam.   Aztán a bakancsot lerúgva napozunk.

Nézem az égen cikázó sarlósfecskéket, és nagyfiamra gondolok. Európa majd minden országát bejárták már, de itt még nem voltak. Hívtam őket, de ők már a saját életüket élik. Kanadáról, messzi óceánokról álmodoznak. Pisti szívesen jött volna velem, de sok a tanulni valója.

A medence északi peremén csak sejtem az Eötvös kilátó helyét. A régi kilátó a hegy oldalán épült. Amikor 1968-ban erre kéktúráztam, alkonyatkor jártam ott. A lenyugvó nap narancsvörös fénye a hegyek között tizennégy helyen csillant meg a tó tükrében. Olyan volt, mint egy széles, nagy folyam. A hegy tetejét fedő láva a korábbi Panon-tenger üledékeit borította be. A bazalttakaró repedésein beszivárgó esővíz a mészkő rétegeket oldva barlangjáratokat hozott létre. Ezek beszakadása révén a bazaltplató megsüllyedt, és a lefolyástalan mélyedésekben összegyűlt az esővíz. A Barkás-, és Monostori-tavakban ritka tőzegmoha fajok is vannak. Ma este az egyik ilyen tó partján szeretnék sátrazni.

Négy óra is elmúlik, mire továbbállunk. Jól esett ez a pihi. A bányaudvarról készítek pár felvételt, aztán a szerpentint átvágva próbálok utat keresni a völgy felé. Ezt jól megettem! Olyan szeder, vadrózsa, boróka sűrűbe keveredtem, alig győzök kilábalni belőle. A többiek is köpködnek, de ők legalább hosszúnadrágban vannak.

A műút után átkelünk a Horogi-Séd mocsarán, aztán előbb szálerdőben, majd a legelőn megyünk Köveskálra. A cukrászdában Noémivel elnyalunk egy-egy fagylaltot, majd a jelzést igyekszem követni, de nem sok értelme van. A domborzat alapján még is megtalálom a Cserekút szépen kikövezett csorgóját. Megtankoljuk a kulacsokat, műszaki szünet, újabb pihenő. Kicsit hosszúra sikeredett ez a mai nap. Otthon térkép mellett úgy terveztem, hogy csak a Hegyes-tűig fogunk eljutni. Az utolsó héten sokan lemondták a túrát és kevesebb ember gyorsabban halad.

Még egy nekirugaszkodás a bazalttörmelékekkel borított meredek, bozótos lejtőn, aztán a platóra érve a Bika-tó mellett találom magamat. Dimbes-dombos, ligetes terep, öreg fekete fenyőkkel. A tó túl partján tölgy-erdővel.

Itthon vagyunk! Negyedóra múlva állnak a sátrak. A tavon tőkés-, és csörgőrécék úsznak. A parton szürke gém halászik. Közeledtemre nehézkes szárnycsapásokkal, hangosan méltatlankodva száll át a szomszédos lápra. A sekély vizű tó nappal felmelegedett. Tiszta, de a rothadó lombtól olyan szagú, mint a ciszternába gyűjtött esővíz. Hamar meggyőzöm magam, hogy én vagyok a büdösebb. Térdig belegázolva tetőtől talpig lefürdök. Felfrissülve bújok a hálózsákba. Jó lett volna tüzet gyújtani, de a szúnyogok csípnek és fáradtak is vagyunk. Jutkával kölcsönösen lekullancsozzuk egymást, aztán a sárga hasú unkák éneke mellett hajtjuk álomra a fejünket.

Címkék: Hegyestű Boncsos-tető Hegyitó