Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

A szeretet szigete
2012/05/12 09:05:48 Küldte: Lolli

...hát ezt írtam már jó régen, de ez most egy állomás nekem..visszaemlékezni egy állomásra, ami új gondolatokat, és érzéseket nyit meg bennem...

Milyen jó, ha van az embernek múzsája, akkor van kihez írni. Volt egy férfi múzsám. Valósággal ontottam a történeteket. Aztán kitalálta, hogy ne legyünk barátok, azóta sem értem, hogy hogy lehetett valaki ilyen felelőtlen. Mintha épp csak egy szikrányi pillanatot töltött volna el az életemben, és ez a pillanat, azóta is világít bennem.


A SZERETET SZIGETE

/sk - saját költés/

Késő este van, már végeztem az utolsó cikkel is. Mélyet sóhajtok és kimerengek az ablakon.
A nagy folyó végtelen csendben kúszik tova a város közepén. Finoman fodrozódó tükre visszaveri a part menti fényeket, olyan mintha a város vékony fénytű lábakon állna.
Milyen szép… andalgok magamban.
Aztán a főnök töri szét magányos csendemet. –Jó estét, látom már végzett. Ezt magának hoztam. -mondja és átnyújt egy repülőjegyet.
Remegve nyitom ki a borítékot. A meglepetésem óriási. –A szeretet szigetére megyek? –kérdezem csodálkozva.
-Igen és az a feladata, hogy írjon egy cikket az ott szerzett tapasztalatairól. –válaszolja ellentmondást nem tűrően, elejtve közben egy félmosolyt.
-Köszönöm! –kiáltom és hálából a nyakában landolok. Mire lágyan eltol: -Jól van na, menjen már!
A hétvégén utazom. Becsomagolok. A bőröndömbe minden szükséges dolgot odakészítek, bár lelkileg mégsem készülök sehová. –Csak a pillanatnak, a jelennek élek. –határozom el magamban.
Hosszú az út. A repülő ablakán kitekintgetve a vattapamacs felhőket bámulom. Lassan elálmosodom. A végtelenről álmodok, semmi sem megfogható benne, mégis a biztonság tudatában létezem. Aztán arra ébredek, hogy egy utas bökdös: -Ébredj, hé! Leszállunk! –Vigyorog izgatottan.
A reptéren térképet kapok. Csak véletlenül tudatosul bennem, hogy másoknak nem olyan a térképük mint az enyém. Sebaj, meglátjuk mi lesz.
A gyalogút valami erdőn keresztül vezet, amelynek a közepén egy panzió áll, oda kell eljutnom. Lassan besötétedik, egyre nehezebben látok a leomló szürkületben. A sűrű erdő közepén vonszolom a csomagjaimat teljesen egyedül.
-Azt hiszem meghibbantam. -cikázik át az agyamon egy ítélkező gondolat.
Végre a távolban halványan pislákoló kis fénypont ötlik a szemembe. Lelkesen megindulok. Jó tíz perc múlva a ház elé érek. Nagyon puritán épület, néhány hangulatos kőoszloppal, és az ajtó fölött egy pár nevetgélő puttóval.
Benyitok. Bent a tágas előtérben egy rakat jókedvű ember táncol, szinte lépni sem lehet. A zene nem igazán hangos, így az ott lévők könnyed csevelyt folytatnak egymással. Csak egy üres asztal van a közelben. Leülök, hogy kifújjam magam. Úgy fél perc múlva egy nagy darab matróna lép az asztalomhoz. –Segíthetek? Kér valamit enni, inni? –kérdezi mosolyogva.
-Egy zsályás omlettet szeretnék. –jelentem ki határozottan. Matróna tudomásul veszi, felfirkantja valami cetlire és azzal a svunggal elslattyog a táncoló tömegbe.
Nem telik el negyed óra, és elém tálalja a gőzölgő ételt. Jóízűen enni kezdek.
A tömeg még mindig vihorászva táncol. Aztán az egyik pillanatban mikor épp felnézek, összeakad a szemem egy másik engem bámuló szempárral. A fickó egyedül ül egy asztalnál. Amint rámosolygok, szinte azonnal elfordítja a fejét.
-Mogorva. –keresztelem el magamban.
Mire az evést befejezem, duhaj tánc kezdődik a parketten, a hangulat a tetőfokára hág. Egy fiatal srác kérés nélkül felránt a székből, és csábítóan ringva táncra invitál. Kajánul rávigyorgok, aztán elképesztő táncviadalba kezdünk. Annyira önfeledten rázom magam, hogy az egyik pillanatban megtántorodom, elveszítem az egyensúlyom és neki ütközöm egy asztal szélének. A rajtalévő pohár ital szétömlik, menthetetlenül körülölelve egy ott heverő könyvet is. Mire ijedten felnézek, meglepetésemre egyenesen a Mogorva szeme közé. Most még jobban megijedek a rám meredt nagy kék óceán végtelenségű szempár láttán. De már jottányi időm sem marad a bocsánatkérésre, táncpartnerem könyörtelenül visszaránt a forgatagba. Néhány perc múlva a zajos tömeg közepette keresem a tekintetemmel Mogorvát, de egyedül csak Matrónát látom serénykedni az asztal körül, amiként felitatja a kiborult ital utolsó árulkodó cseppjeit. Lassan oszladozik, csendesül a vidám sereglet. A házat eléri az éjszaka tompa leple, mindenki aludni tér.
Korán reggel kelünk. Matróna ébreszt, ellátja az embereket reggelivel, majd összehívja a társaság apraját-nagyját, hogy kihirdesse a következő programot: -No kedveskéim, ma hajókirándulásra mennek egy távoli szigetre. Mindenki ujjong.
Az összegyűlt csapat felszáll a szépséges Miracle nevű yahtra. Isteni az idő, süt a nap, lágy szél fújdogál. A yaht egyre nagyobb sebességre kapcsolva hasítani kezdi a vizet.
Elmélázok. Felettünk a végtelen ég, alattunk a végtelenül mély tenger. És csak egy kapaszkodó van. A hajókorlát... Nagy bámészkodásomban Mogorvában akad meg a tekintetem. Egyedül ül a hajó néptelenebbik felében, és a vizet kémleli a távcsövével. Már azon meditálok, hogy tán bepótolhatnám az elmaradt bocsánatkérést, de az akaratos tömeg újból magába szippant.
Kikötünk. Kétség sem fér hozzá, hogy egy igazi szigetre érkezünk. Finom homokos part, pálmafák. –Mehet mindenki amerre a kedve tartja! –kiáltja vidáman a hajókapitány.
Míg a többiek átadják magukat a fürdés örömeinek, én egyedül vágok neki a sziget belsejének.
A partot szegélyező pálmafáktól már jócskán távol vagyok. Egy selymesen füves tisztás tárul elém, finom virágillatokat dörgölve az orrom alá. Nem sokkal később egy vízesés zaja üti meg fülemet. Nagyokat rikoltva a fák közé futok. Az óriási robajjal lezúduló víztömeg látványa teljesen rabul ejt. Annyira csodálatos, hogy szinte alig tudok elszakadni innen. Aztán egy kis kaptatón találom magam. Egyre feljebb és feljebb jutok, végül egy szikla ormáról figyelem a szigetet méltóságteljesen körbeölelő végtelen óceánt.
Olyan aprónak érzem magam.
Egyedül vagyok.
De még mennyire! –kiáltok teljesen megijedve, mikor meglátom az utastársaimmal teli yahtot eltávolodni a kikötőből.
- Most már mindegy. –nyögöm. Aztán futok és futok árkon-bokron át, amíg le nem érek a partra. Addigra a yaht már csak egy elenyésző pontnak tűnik a láthatáron. Leülök a homokba és magamba roskadva bámulom a vizet. Ekkor a hátam mögött valami nesz hallatszik, ijedten megfordulok. Mogorva mászik ki a bokrok alól.
–Eltévedtem. –néz csöndesen maga elé, majd leroskad mellém.
Némán figyeljük a vizet, immár ketten egyedül. Mogorva egyszerre csak felkiált: -Nézze! –és ujjával a part menti sziklák felé mutat. A kis öbölben egy fehér csónak ringatózik. Rohanni kezdünk. A csónakban egy pár evező van. Azonnal beülünk, Mogorva újult erővel evezni kezd.
A nap éget, egyre nyomasztóbb órák telnek el. Egyáltalán nem beszélgetünk. Mogorva lassan elfárad, és leteszi az evezőket a hajófenékre. Én meg behúzódom az egyik sarokba és szunyókálni kezdek. A közelgő est némán ránk borul, csak a magányos hold tart fáklyát nekünk. Nagyon álmos vagyok és fázom, de még homályosan érzékelem, ahogy Mogorva rám terít egy plédet. Álmomban minden inog körülöttem, szédülök, áradó tudatom nem lel egyetlen biztos menedéket sem. Aztán valahol nagyon mélyen elveszítem a fonalat. Olybá tűnik, mintha valamikor még is partot értem volna.
Arra ébredek, hogy reggel van. Egy ágyban fekszem. Körülöttem bambusznád falak, bambusz bútorok, bambusz ajtó. A nap besüt a réseken át, játszi csíkos árnyékot vetve a falakra. A bambusz plafonról lelógva szépségesen színes orchideák nevetnek rám. Cserepüket egy-egy gondosan köréjük tekert kókuszpálmarost alkotja. Minden nagyon természetes, és harmonikus.
Az ajtón keresztül Mogorvát érzékelem, valamit főz. Aztán észreveszi, hogy megmozdulok, egy bögrével a kezében bejön és leül az ágyamra.
-Ezt igya meg. –nyújtja felém.
-Mi ez? –Most fogok halucinálni, vagy eddig is kómában voltam? –kérdezem tőle megvetően.
-Igya meg! –parancsol rám.
Kénytelen-kelletlen belehörpölök a bögrébe. Meleg gyümölcstea ízét érzem.
Mogorvára nézek. –Hol vagyok?
-Nálam. –feleli halálos nyugalommal.
-Mi, ezt most nem értem?!
-Elraboltam! –közli, majd nyomatékosan belém meríti az óceán kék szemeit.
-Ne vicceljen, ugye csak ugrat?! –kérdezem, most már hitetlenkedve.
-Nézze, tartozom egy vallomással. Amióta megláttam azokat az óceán végtelenségű szemeit, én nem tudtam elfelejteni magát. És … kitaláltam, hogy elrabolom. Elkötöttem egy csónakot a yahtról, a többit meg már kitalálhatja maga is.
-Hát ez óriási, maga teljesen megőrült, ez egyszerűen nem lehet igaz! –üvöltöm magamból kikelve.
Mogorva abban a pillanatban úgy magához szorít, hogy mozdulni sem tudok.
-Elegem van, engedjen el! –kiabálok tovább. Majd egy pillanat múlva kiszabadulnak leszorított karjaim, és tiszta erőből ütni kezdem a vállait, a mellkasát, ahol csak bírom.
Elkapja a kezeimet és megszorítja, a szemeit rám mereszti: -Elmehet, ha akar! –kiabálja.
-Hülye bolond, ezt most miért csinálta velem?! –ordítom a szemébe.
-Miért, velem jött volna, ha álá natúr megkérem rá, hogy nézze meg a szigetemet?! –szinte felöklel a tekintetével.
-Nem, mert maga fel sem mert volna tenni nekem egy ilyen kérdést! –üvöltöm még maradék büszkeségem tudatában, de abban a pillanatban a zihálásom alább hagy, kezdek megnyugodni.
-Nos? –kérdezi a szemeimet kutatva.
-Hülye bolond. –válaszolom duzzogva.
Aztán gyengéden átölel, én is őt.
-Édes bolond. –suttogja a fülembe.
Egy perc múlva kivonul, és magamra hagy. Hol pihenek, hol szunyókálok, aztán alszok…lassan beesteledik.
Egészen sötét van már, csak egy kis petróleum lámpa fénye világít a szobában.
Mogorva lép be az ajtón. -Gyere a partra. -kér halkan.
Kéz a kézben sétálunk. A finom homokot néha felkapja és megtáncoltatja a hűs esti szél, az óceán zenélő morajára.
Mogorva otthagy a part közepén, majd lihegve futkorászik ide-oda, ágakat, farönköket összehordva egy helyre.
Aztán meggyújtja a kis rakást. A fellobbanó tűz melegénél egymáshoz bújunk.
-Haza kell mennem. –suttogom a fülébe teljes nyugodtsággal.
-Miért? –kérdezi halkan.
-Írnom kell a szeretet szigetéről.
-Oké. –mosolyog rám és már nem is tűnik olyan mogorvának.
Késő este van, mire leírom az utolsó betűt is. Mélyet sóhajtok és kimerengek az ablakon.
A nagy folyó végtelen csendben kúszik tova a város közepén. Finoman fodrozódó tükre visszaveri a part menti fényeket, olyan mintha a város vékony fénytű lábakon állna.
Milyen szép… andalgok magamban.
Aztán a főnök töri szét magányos csendemet. –Jó estét, látom már végzett. Ezt magának hoztam. -mondja és átnyújt egy repülőjegyet.
Remegve nyitom ki a borítékot. A meglepetésem óriási. A repülőjegyen nincs úti cél megjelölve. -De hová kell mennem? –kérdezem kissé bizonytalanul.
-Sehová, illetve ahová csak akar. –válaszolja ellentmondást nem tűrően, elejtve közben egy félmosolyt.
-De mi a feladatom? –firtatom csodálkozva.
-Semmi, illetve legyen önmaga. Minden pillanatban legyen önmaga. –néz rám határozottan.
-Megölelhetem, vagy nem igazán értékelné?! –kérdezem kuncogva.
Némán felnéz a plafonra, sóhajt egyet, majd megadóan széttárja a karját. -Köszönöm. –kiáltom és mély hálától eltelve a nyakában landolok. Mire lágyan eltol: -Jól van na, maga szentimentális, menjen már!



Címkék: Szeretet Sziget





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

Lolli
2012/05/13 21:08:00

Köszönöm!

És a mai kirándulást is!

Kúrálom a lábam...




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.