Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Fénykardozás a Tündér-sziklánál
2012/05/16 00:27:27 Küldte: Maty

Állok a megállóban, várom a 155-ös buszt. Az orrom megtelik az eső utáni levegő tiszta illatával. Teleszívom vele a tüdőmet. Aztán a busz lefékez mellettem, és már száguldok is hazafelé az éjszakai terepfutás után.

A múlt héten már odáig eljutottam a mozgás újrakezdésében, hogy az új Nyúlcipőboltban (megérdemlik az ingyenreklámot, igazán lelkiismeretesen foglalkoztak velem, a futási szokásaimmal, az ízületi és egyéb nyavalyáimmal, mire belőttük a tutit) vettem egy akciós pár balettcipellőt (hogy Évit, a kolléganőmet idézzem). Ma pedig már majdnem fölavattam. Azért csak majdnem, mert esett az eső. És egy nem terepre szánt csuka első bevetését nem biztos, hogy bokáig sárosan kellene abszolválni. Bár használatra vettem, nem a vitrinbe, de rögtön a mosógépbe vágni sem volna illendő. Így Danival negyed tízig dilemmáztunk, hogy ilyenkor mitmivan (t. i. neki is új a futócipője). Aztán maradtunk a kicsit kiszolgáltabb daraboknál, és homlokunkra gumiztuk a fejlámpát. Még a lakásban bemelegítettünk, mert aztán nem kicsit meredek az utca. (Itt törtem össze magam tegnap egy éve – de kussolok, megígértem, hogy nem nagyon fogom ezt nyomatni a későbbiekben.)

Az első pár lépés beállította az alapokat, már ami a pulzusunkat illeti. 180 körülre saccolom a frekvenciát, de még így is vigyorogtunk, mint a vadalma. Hiába, mozogni jó! Egy jobbos után pedig kiváló: onnantól ugyanis síkban haladhattunk – egészen a következő emelkedőig. A város Hegyvidék nevű részében (esetünkben ez Kútvölgy) pedig ezekből akad szép számmal. De addig némi relax, pulzus visszaáll 150 alá, szív örül, tüdő tágul, pocsolyák pedig fröccsennek.

Próbáltam több-kevesebb sikerrel a mezítlábas futótechnikára rájönni, de elég furcsa mozgást eredményezett. Azt ne kérdezzétek, hogy jó-e. Nem tudom, jól csináltam-e, vagy valami összeszedetlen katyvaszt próbáltam ultramodernként és tudományosként eladni. Az aszfaltot elhagyva minden esetre lemondtam a további kínlódásról. Egyszerre úgysem szabad túlzásba vinni.

Tehát végre megérkeztünk a tényleges erdei futás helyszínéhez. Közben kihasználva, hogy relatíve kevés természetes fény van, próbálgattuk a fejlámpánkat. Mit tud az egyik, mit a másik – és mit együtt? Fullos fény, minimál fény... Még fénykardoztunk is! Azért a bringás fotonágyúmnak nyomába sem ér egyik cucc se. (Köszi, Hozé Mester!)

Szeltük a turistautakat, hasítottuk az ösvényeket, és csak kapaszkodtunk tovább, egyre följebb és följebb. Viccelődtünk ugyan a János-heggyel, de egyelőre nem volt komoly az ötlet. Aztán ki tudja? Lehet, hogy egy-két hónap, és itt edzünk a Rax-túrákra...

Ma viszont beértük a Mátyás király útjával. A Tündér-szikla fölött lyukadtunk ki, majd a lépcsősoron leértünk a sziklákhoz. Csodálatos panoráma fogadott bennünket: a nyugovóra térő város látványa. Hiába, innen tényleg gyönyörű! Már csak a fénypontok látszanak, nem a szélfútta nejlonzacskók. A zaj helyett idáig már csak valami tompa morajlás szűrődik föl. Elég ahhoz, hogy a városi tejbegrízhuszár énünknek biztonságérzetet adjon, de nem olyan hangos ahhoz, hogy zavarja a bennünk lakozó bozótmívest. (A kifejezéseket a Túlélni a természetben blogról kölcsönöztem.)

Miután kigyönyörködtük magunkat, a lépcsőn, lejtőn, vízmosáson – vagy ami épp akadt – folytattuk az ereszkedést. Aztán amikor ismét aszfalton tapodtunk, megpróbáltuk a lehető legrövidebb utat belőni hazáig. Mozdulataink és viselkedésünk kísértetiesen a tavalyi mustár-váltót idézte, de most színjózanok voltunk mindketten.

Ahogy megint fölfelé kanyarogtunk a hegyvidéki utakon, keserédes nosztalgiával gondoltam egy-egy tavalyi eperfa-dézsmára vagy kutyasétáltatásra. De hamar túlléptem ezen, a múlt nem a legjobb tanácsadó. Nálam legalábbis semmiképp...

Hazaérve Dani berakott valami jóféle zsidó reggae-t, majd a teraszon nekiálltunk kókuszt bontani. Gondolom, hogy a szomszédokat nem tettük vele túl boldoggá – de az ízlelőbimbóinkat annál inkább! Kókusztej és -gyümölcs, alma, joghurt és keksz... Mmmm! Aztán gyorsan elbúcsúztam futópartneremtől, hogy hadd főzze a holnapi lencséjét, én pedig levezetésképp leszaladtam a buszmegállóba. Épp a 155-ös buszt várom. Az orrom megtelik az eső utáni levegő tiszta illatával. Teleszívom vele a tüdőmet, és azon gondolkozom, mikor fénykardozunk legközelebb.

Címkék: Csellengés Terepfutás





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Maty
2012/05/16 18:26:22

Köszönjük! Épp most csöngetett a postás bácsi egy futófölsővel, és már talán dagonya sincs, úgyhogy éjjel megyünk avatni Avanti!



spetra
2012/05/16 16:27:25

kellemes :) sok ilyen futást nektek!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.