Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 


Anyák napi vadállatkodás a Csellengéssel
2012/05/17 10:40:33 Küldte: Maty

Azt hittétek, hogy megússzátok, mi?! Hát nem! Nesze! ...oké, elrakom a bicskát, levetem a bőrkabátot és visszaváltozom szelíd tollforgatóvá. Tehát pótolnám az elmaradásomat, és beszámolok a legutolsó gyerektúráról.

Danival a CSCSCS-KKK becenevet adtuk a programnak – és ha meglenne a sajtpapírom, amire följegyeztem, akkor bővebben ki is tudnám fejteni nektek. (Szerencsétek van: Dani emlékszik még: Családi csatangolások a Csellengéssel, avagy kerületen kívüli kirándulások lett a programsorozat rövid címe. A Babazsúr nem volt népszerű. A lényege csak annyi, hogy apróságokkal is teljesíthető banzájokról beszélünk.)

Ami igazából még idevág, hogy erre a napra és ugyanide terveztük már Danival, hogy lesz kirándulás, de aztán a kórházlátogatás fix időpontja miatt kétségessé vált, hogy meg tudok-e tartani bármilyen programot, amit én vállalok el (bullshit #159). Azonban a vakvezető kutyások kiírták, így én is csatlakoztam az utolsó pillanatban: meghirdettük a Csellengés berkein belül is. Mivel nem volt egyértelmű, hogy a kutyások bejönnek-e az állatok közé, én úgy értesítettem a népet, hogy igénytől függően mindenképp be tudjunk menni. (Elintéztem, hogy a vakokat is beengedjék a parkba. Vagyis ne csak őket, hanem a munkakutyákat is. De végül nem éltek vele.) Na jó, most már eleget csigabigáztam az ősz hajszálaitokat, elárulom: a budakeszi vadasparkban jártunk. Mi tényleg, a kutyások csak a környéken, nem az állatbemutatós részen.

És akkor most érkezzünk meg a közös találkozóra. 3-2-1... és... Négyen állunk a buszmegállóban: három felnőtt és egy kutya. Zsuzsi húgom az egyik. Tomi, az ő élete párja a másik. Tomi kezétől egy rövid hám húzódik, amely egy aranyszőrű nembárányban végződik. A nembárányt Hádésznak hívják. Civilben fajtatiszta labrador retriever, egyenhámban a VVK-A001-es vakvezető kutya. A harmadik felnőtt én volnék.

Valaki integet egy autóból. Ahogy jobban odabámulok, Gábor és Zsolti az. Befordulnak a következő sarkon. Odafutok, beülök, elnavigálom őket a parkolóig. Amíg odaérünk, gyorsan elmondom, ki kicsoda. Gábor a gyógymasszőr osztálytársam, Zsolti pedig a fia. A télen már túráztunk együtt, onnan van az ismeretség a légnehéz (Meindl Air) bakancsomhoz. (T. i. Gábor épp ajánlgatta, hogy van egy ilyenje valakinek, amikor a kiscipőm beázott – kénytelen voltam lecsapni a dologra, és eddig nem bántam meg.)

Míg visszasétálunk a buszmegállóba, a fiúk megreggeliznek. Mire odaérünk, a népsűrűség sokkal nagyobbá válik. Megérkeznek a többiek: plusz két kutya, plusz sok ember. Be kell valljam, a bemutatkozásokkal mindig hadilábon álltam, így most sem sok nevet tudok megjegyezni. A túravezető Károly, akivel pedig korábban a túráról leveleztünk, Vitya, a kutyája pedig Athosz. Voltak még gyerekek és felnőttek, „lányok, fiúk vegyest”, és egy harmadik kutya, aki talán egy Gábor nevű sráccal felügyelte egymást. (Mea culpa, hölgyeim és uraim! Annyira rövid volt a közös fél kilométer, hogy nem tudom mind a tíz vagy tíz-egynéhány nevet.)

Mire lemegy a bemutatkozó kör, Anita is megérkezik. Már nagyon kíváncsi voltam rá, mert valahogy mindig volt valami, ami miatt nem túráztunk együtt. De most...! Nincs menekvés! (Hoppá, megin' elszabadult bennem az állat...)

Elindulunk a 400 méter hosszú ösvényen lefelé, a park bejárata felé. Közben mindenki mindenkivel beszélget, ismerkedik. Hádész megpróbálja domináns személyiségét érvényre juttatni, amit és akit Tomi próbál féken tartani. Kívülről nézve nagyon jó kis csapat ez így – de hamarosan elválnak útjaink. Ők egy nagyobbacska kört mennek – mint Zsuzsitól később megtudtam. Nálunk viszont Anita, mint széthúzó elem, mindenképp az állatokat akarja. (Remélem, annyira már megismert, hogy nem veszi komolyan a piszkálódást. Ha mégsem, -1 fő a Raxban... És ne úgy értsétek, hogy a mélybe taszítom majd! – Jaaaj, ezek az olvasók! De sok a baj velük. Mindent félreértenek és jobban tudnak...) Mit van mit tenni, engedek a nyers erőszaknak – annál is inkább, mert úgy került be a programtervezetbe, hogy mi alapesetben bemegyünk. Alapeset van, tehát a kapu felé vesszük az irányt. Négyen maradunk Zsoltival és Gáborral, és négyen ülünk le a legelső padra a büfé mellett. A reggeli idefelé megvolt, most tízóraizni kell. Aztán a balra induló emelkedőt választjuk, ahol a nagyvadak kifutóit találjuk.

Nem tudom, mikor járhattam itt utoljára. Nagyon-nagyon rég, annyi bizonyos. Még ifjú süldő koromban talán, amikor épp a jávorszarvas volt a fő attrakció. Emlékszem a nagy, barna, meleg szemére... De ami igazán emlékezetes, az kisgyerekkoromból a hétvégékhez köthető. Nyilván az idővel megváltoznak az emlékek is, de bennem úgy él, hogy amikor épp nem Sukoróra mentünk anyai nagyszüleimhez, akkor apuval itt kirándultunk, a vadasparkban. Akkor még a parkhoz tartozott egy sokkal nagyobb terület, amit mi csak Nagy-völgyként emlegettünk. Volt ott egy kis tó is, valószínűleg félig-meddig mesterséges. Ma már a parkhoz csak az állatok kifutói tartoznak, a tavacska pedig dagonyává vadult (vagy szelídült, ez nézőpont kérdése). Nagyon szerettem gyerekfejjel itt kirándulni. Apu ezekkel a vasárnapi kiruccanásokkal örökre elültette bennem a természet szeretetét. (Sokszor nem is értem, miért nem követtem őt a földrajzos pályára...) Amit persze a mindent-jobban-tudok korszakomban kicsit mélyebbre elástam, hogy aztán a magból néhány év szunnyadás után az a cserje hajtson ki, ami napról napra csak növöget. Egyszer hatalmas tölgyfa lesz, majd meglátjátok! Akkora, hogy egymaga megtartja a mennyboltot! Akkor aztán leszedek róla egy-egy szem makkot, hogy vasárnaponként én is észrevétlenül a gyerekeim zsebébe csúsztassam. Lesz, amit a vaddisznók elé vetnek, és persze lesz, amiből újabb tölgyfa hajt ki.

És ha már a makkot és a vaddisznókat emlegettem: kisgyerekként e kettő volt a kedvencem. Egész pontosan nagyon szerettem makkal etetni a vaddisznókat – akikért pedig olyannyira rajongtam, hogy amikor még óvodás fejjel a német tanár nénink (Marika néni, Isten áldja őt is, annyira szeretettel tanított) megkérdezte, hogy mit rajzoljon (mert mindenkinek rajzolt, amikor elvégeztük a feladatot), akkor a világ legtermészetesebb hangján... vaddisznót kértem. Marika néni meg is rökönyödött ezen, de becsülettel megrajzolta, amit kértem. Ma is emlékszem a kunkori farkú, nagy agyarú röfire.

Time flies, ahogy a Donnie Darko egyik betétdala végződik. Most a medvék és a farkasok közös kifutója a sztár – mindannyiunk számára. Itt töltjük el a legtöbb időt. Aztán fölmászunk a kilátó tetejébe, ahonnan megcsodáljuk a vidéket, a környező hegyek láncolatát, a zöldellő fákat, az ébredező természetet. Odafönt kicsit fújt ugyan a szél, de a napmelegtől kellemes hőmérsékletű bádog könyöklő ellenpontozza ezt. Anita közben meghív a majdani Erzsébet kilátó versenyfutásra. Jól hangzik – főleg mert már KSI-s koromban is szerettem lépcsőzni. Igen, perverz állat vagyok – és akkor még keveset mondtam...

Leérve a huzatból ismerős arcokba botlunk. Egy fiatal család: Vanda, Janó és az ifjú trónörökös, Marcus. Vanda azt írta, hogy meglepetésnek el szeretné hozni a fiúkat, ha ki tudja rugdosni őket az ágyból. Hát, sikerült neki. Lányos zavaromban elfelejtek bemutatni mindenkit a másiknak – de talán Gáborék elvannak a bicskák és tűzszerszámok taglalásával,amíg mi különcködünk... (Utólag pedig elnézést kérek az érintettektől.) Marci pedig hatalmasat nőtt, sokat ügyesedett – és nemsokára vénül: elfújhatja az első gyertyát! Azért a kis legény még tényleg kicsi: egy idő után nyűgös kezd lenni. Jelzi anyának és apának, hogy ideje hazafelé indulni. Elbúcsúzunk, mert mi még maradunk.

Kicsit még disznólkodom, ha már a gyerekek szóba kerültek. (És ne tessenek itt asszociációt keresni, főleg ne illetlen módon!) A kirándulás egyik célja természetesen az lett volna, hogy tiszteletbeli keresztfiam, Bendegúz (emlékeztek még rá? „Igazi sáááár!”) végre lásson vaddisznókat. Egy ideje ugyanis róluk áradozik. Sajnos ez a hétvége nem jött össze, de majd bepótoljuk. Közjáték vége.

Most, hogy a nagyobb állatokat megnéztük, lesétálunk a kisebb testű vadakhoz. A kedvencem a rókaalagút lett: a föld alatt kialakított üregből testközelből lehet nézni, ahogy a vörös jószág tevékenykedik. Anita pedig beleszeret az egyik hollóba. Szerintem a békakirályfival jobban járt volna, de ő tudja...

Valamikor három óra körül aztán, amikor már mindent megnéztünk, gudbájt intünk a baromfiudvar gudbájgúnárjainak, és elhagyjuk a vadasparkot. Pár lépés után egy gumicukorárus újabb nosztalgiahullámot indít el. Gábor ugyanis de rég evett már krumplicukrot. Anita a vajkaramellára esküszik. Zsoltival nem édes a szánk, így csak megdézsmáljuk a többiekét. Még itt is üldögélünk egy keveset a padon, de mivel Zsoltinak holnap suli van, ők elbúcsúznak. Anita viszont ráér, ezért bevetjük magunkat a sűrűbe. Sűrű turistautak hálózata kavarog-kanyarog itt. Megmutatom neki a tó maradványát, majd elindulunk az egyik ösvényen. Valószínűleg valami hasonló utat járunk be, mint a kutyások. Néha olyan meredek a kaptató, vagy épp olyan sűrű a bozót, hogy mi magunk is kutyául érezzük magunkat.

Egy vadvédelmi kerítés mellett jövünk, a susnyás igencsak behatárolja a mozgásunkat. Az egyik oldalon az erdő, a másik oldalon viszont már kivágták, most szép a kilátás a szemben lévő domboldalra. Itt megpihenünk. Sokat beszélgetünk, jót ücsörgünk az egyik tankcsapda peremén, hogy aztán újult erővel továbbhaladjunk.

A fennsíkon (ez a meghatározás talán túlzó arra a pár négyzetméternyi tisztásra) két vaddisznótúrás között egy rozoga vadlesen ismét üldögélünk egy sort. Aztán átszeljük a tisztást, megcsodáljuk a füvek és a kövek természet alkotta harmóniáját. Minden tökéletes, mint valami festmény! Innen már nincs följebb – közeledik az út vége. Ismét a Nagy-völgybe érkezünk, hogy visszamásszunk a kerítésen át a kinti világba, elhagyva a vadaspark tág értelemben vett területét. Még egy rövid séta a fák között a buszmegállóig. Itt válnak el útjaink: Anita még belibben a Gesztenyésbe palacsintázni (mert már mindkettőnk szeme kopog), én viszont egy cserép virággal a szülői ház felé eredek. Hiszen mégiscsak anyák napja van...

Címkék: Csellengés Budakeszi Vadaspark





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.