Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Édes anyanyelvünk 10.
2012/07/03 23:43:54 Küldte: Gejza

Szigetbecsétől, Tátra-Széplakig

Becs, becses, becsül, megbecsül, lebecsül, becsület, becsületes, becsületesség, nagy becsben tart, becsüs, felbecsül, felbecsülhetetlen, becsvágyó, becsmérli, becstelen. Régi szótőre vall, ha ennyi értelmezésben használj a nyelv. Mind ez onnan jutott eszembe, mert pár hét múlva Janival (Remeron) Tiszabecsről fogunk kenu túrára indulni.

Térképeinken számos „becses” helynevet találunk: A Vajdaságban van Becse, Óbecse és Törökbecse. Nógrádban Becske, Erdélyben Szamosbecs, a Tisza-háton Becsvölgye, de még a Balaton Györök melletti Bece-hegy és a Szigetvárhoz csatolt Becefa is ide tartozik.

Azt kérdezed, honnan az elnevezés? Közvetve ugyan, de megtudhatjuk mind ezt a névtelen jegyző gestájának 44. fejezetéből:

 

„ Ezután pedig Árpád vezér elindult arról a vidékről, ahol most a Bodrog vára áll és a Duna mentén a nagy szigetig haladt. Tábort ütöttek a nagy sziget mellett, majd Árpád vezér, meg nemesei bevonultak arra. Mikor látták a helynek termékenységét és gazdagságát, továbbá, hogy a Duna vize milyen erőssége neki, kimondhatatlanul megszerették. Egyszersmind elhatározták, hogy ez lesz a vezéri sziget, s a nemes személyek mindegyike ott udvart, meg majort kap. Árpád vezér azonnal mester-embereket fogadott, és velük pompás vezéri házakat építtetett. Aztán meghagyta, hogy a napok hosszú során át elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el a szigetet Csepelnek egészen a mai napig. Árpád vezér és nemesei pedig férfi, meg nőcselédeikkel együtt békében és hatalomban ott maradtak április havától október haváig.” (Paizs Dezső fordítása 1926.)

 

Joggal feltételezhetjük, hogy a pompás vezéri házak a sziget legbecsesebb pontján, tehát a mai Szigetbecse környékén állhattak. Mint ahogy a későbbiekben is, a birtokok legértékesebb, legbecsesebb pontjára építették a nemesi kúriákat és kastélyokat.

Mások a becses helyekre majorságot tettek, a kastélyt pedig a birtok legszebb pontjára helyezték. Innen kapta nevét a ma már Zamárdihoz csatolt Balaton Szép-lak, a Tátra Lomnic melletti Tátra Szép-lak. Budapest III. kerületében a Szépvölgyi út. Szlavóniában Dedrád Szép-víz. Székely-földön Csík Szép-víz, és a Gyimesbükk feletti Szép-havas. Vagy a Bonyhád és Cikó között lévő, rom templomáról nevezetes Mária-széplak.

Később ezek mintájára nevezte el lakhelyét Kazinczy Ferenc is Szép-halomnak.

 

     --------------------------                      ---------------------                --------------------

 

Végezetül még GURU-ló barátunknak megnyugtatására elmondom, hogy BECS-após a dolog, mert vannak más szótövekből képződött BECS-es dolgaink is!

 

Amikor például a várúr haragosa BECS-örtetve, BECS-elezve BECS-ekkol, így köszönti vendéglátóját: BECS-úf vagy! Akkor a vendéglátó bizony gyakran BECS-inál, és kiengesztelésül a vendéget a BECS-ali csárdába viszi, ahol kicsit BECS-ípve elébb BECS-inált levessel kínálja, majd alaposan BECS-iccsentek. Végül BECS-ókolva egymásnak BECS-öveznek.

Hazafelé menet a kapun BECS-engetve a várárokba BECS-úszva BECS-obban, majd abból kimászva BECS-ukolva BECS-oszogva BECS-ápol. Kedvese így fogadja: BECS-inosan mentél, s most BECS-árén áll a kalapod, BECS-órén nézel ki! Ő még BECS-ábítva BECS-ecserészné, de az ajtót BECS-apják előtte…

 

A rossz nyelvek szerint Mátyás Király vadászat közben gyakran meglátogatta a Szépjuhásznét - innen a Budai-hegyekben a helynév -, a kastélyát még sem oda építette...

 

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

 

Címkék: Becse Szép-lak





Bejegyzések 1 - 3-ig. Összes bejegyzésed: 3

Gejza
2012/07/06 07:24:53

A bécs kifejezéssel több helynévben is találkoztam már. A pontos jelentését nem ismerem, de olyasmi lehet, mint a tabán, tehát a lakott területektől kívül eső nem szántó, nem legelő, nem erdő. Lehet, hogy szőlő, így pince, amit akár börtönként is használhattak.


A becs, és ennek származékaihoz, vagy ilyen helységnévhez nem hiszem, hogy bár mi köze is lenne.



szilaci
2012/07/04 22:25:33

Én nem azt mondtam, hogy így van, hanem azt, hogy lehetett akár így is - etimológiával is foglalkozó barátom szokta ezt mondani, mikor számunkra túl bonyolultnak tűnik a magyarázata.



Gejza
2012/07/04 16:41:22

Ezt nem tom.


Viszont Jászfényszaru és Balaton Világos a fénylően, világos színű földjérő kapta a nevét.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.