Szuper lehetőség adódott,  frissen megismert túratárs párossal indulhattunk útnak a Kamniki-Alpok ( Szlovénia) felé március 23-án délután. Kissé elcsúsztunk az idővel, mivel kijöttek értünk pest szélére. De addig barátnőmmel sütögettünk, legyen mit enni útközben. Kellemes volt az út, Nagykanizsáig a nap is lenyugodott, mi pedig feltankoltuk magunkat elemózsiával. A fiúk felváltva vezettek, mi pedig kezdtük élvezni a kis falvakat, a magyar-horvát határt (mai napig nem értjük miért ott mentünk át, kerülőnek tűnt), majd pedig a horvát-szlovén határt.

Éjjelre érkeztünk uticélunkhoz, ami ca. 900méteren volt, itt kerültek felállításra a sátrak az autó mellett. Igazából semmit nem láttunk a sötétben, és csoda, hogy a nagy sötétben megleltük a kis felvezető utat is. A sátorállítás után nem is emlékszem már ettünk e, csak kidőltünk. Majd hajnalban (nekem hajnal a 6-7 óra) már keltünk is. Erre már kezdek rájönni, természetben a nappal kel az ember. Hajnalban tehát láthattuk a tájat is. Teljesen elámultam a hegyektől, attól a pár kis háztól amire ráláttunk. Míg az Alpok, és a Tátra is a nagy fagyokkal, és havazással küzdött, addig itt épp, hogy volt némi fehér a 2000m feletti részeken. Reggeli teázás, óriás virágban való gyönyörködés után, pedig (elég későn, de) elindultunk, naivan a Grintovec-el számolva (2558m).

Felfelé először sziklás, fenyvessel teli völgyben indultunk, majd áttértünk egy meredek vízfolyás szerű részbe, itt másztuk meg kb a hegy nagy részét, sokat fotóztunk, pózoltunk. A nagy fenyőket elhagytuk, gyönyörködtünk a kilátásban, míg a majd szintbe menő ösvényen haladtunk. Útközben már volt egy-egy rész ahol havon keltünk át. Később a semmiből jövő felhőből hóvihart kaptunk a nyakunkba, míg két zergével szemeztünk.

De irány tovább. Jöttek a törpefenyők, bőven hófoltos sziklák, párszor nagy meglepetésünkre be is szakadtunk. Így küzdöttük fel magunkat Cojzova Koča házacskáig. Ez a tábla szerint csupán 2 óra 45 perc, nekünk a fél nap ráment. Mivel volt vagy 10 óra mikor indultunk és 14körül értünk fel., 1791m-re.

Itt ebédeltünk, másokkal is találkoztunk (felfele kb senkivel), láttunk egy havasi csókát. Az idő pedig annyira eltelt, hogy lemondtunk a csúcsról. Se megfelelő felszerelésünk, se időnk már rá. Inkább maradtunk a ház teraszán, ahol csokit ettünk, és tea mellett beszélgettünk, vártuk meg a napnyugtát. Ezután indultunk vissza. Nem kis feladat volt még így szürkületben is az ereszkedés. Lefele egy helyen szakadtam be combig, egy szikla mellett, ez kissé meglepett, de ez volt a legmélyebb része a napnak:)

este már csak az állatokat füleltem, van-e, milyen? De teljesen nyugis, csendes környék volt. Teáztunk, vacsoráztunk, melegedtünk a tűznél majd nyugovóra tértünk. Másnap a terv egy másik csúcs hódítás lett volna, de egésznapos lazításba, teázásba fulladt. Hazafelé még barlangozni szerettünk volna, de csak egy romantikus vacsora fért bele, a hegy másik oldalával, naplementében.

Ennek ellenére szuper túra volt: Kitti először volt nagy hegyen, így neki még napokkal a túra után is gondot okozott a kollégiumi lépcső :) Szerintem pont elég megerőltető volt, és inkább adtunk a természetnek, magunknak, és pihentünk is egy nap terhelés után. Hazafelé teljesen sötétben jöttünk. Érdekes volt a szigor a szlovén-horvát határon, a magyarnál pedig engem még külön figyelmeztettek arra is májusban lejár a személyim.

A legnagyobb poén éjjel volt, mikor közel hozzánk (pesti ideiglenes lakhely) a Hűvösvölgyi úton leintettek minket, és Attilát meg is szondáztatták:D

Na ezen hazáig nevettünk, a határátkelések, a szigor, miközben itthon még első szondáját is átélhette :)

Persze nagyon sok belső poén, apróság is kísért minket, de hát ezekről sajnos nem tudok írni, mivel visszanézve a képeket, én nevetek rajta nagyokat, de másnak üres mondatok, szavak.

Köszönöm ezeket a napokat!

Címkék: Alpok