Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Rajkától, Győrön át, a Római partra
2012/07/27 19:37:31 Küldte: Gejza

Az öt kenu halk surrogással siklott a sodrással az erdőn át. A parton botoló fűzek, égeresek váltották egymást a lila szirmú nebántsvirággal, kék nefelejccsel és boglárkákkal. A kanyarokban a partot alámosva kiszélesedett kicsit a víz, ott még láttuk az előttünk haladót, amint a vízfölé hajló kecskefűz mögött tovatűnt. A forgóknál halkan csobbant a víz, s a levegőben acélkék szitakötők vadásztak.

 

Még a Tiszán hallottam Szgábortól a Mosoni-Dunára szervezett evezésről. Kíváncsivá tett a dolog. Kata és Csibolya is szépeket meséltek róla. Sokszor eveztem már a Sziget-közben, de itt még nem voltam. Utolsó pillanatban hát én is bejelentkeztem.

Rajka alatt az „Arany kárász” kempingnél tettük vízre a hajókat. Az éjjel kicsit megáradt a folyó. A buja ártéri növényzet eltakarta a partokat. A folyam kilométereket gondos kezek a vízbedőlt fák törzsére szegezett apró táblákra festették fel. Pár éve nagy vihar lehetett erre. Még lehet látni, ahol az alámosott, bedőlt fák csúcsát motoros fűrésszel levágva utat nyitottak az evezősök számára. Másutt, ahol nem a víz fele dőltek vízszintesen futó gyökereik most égnek állnak

Lejjebb, hogy az erdőt magunk mögött hagytuk, kiszélesedett a meder. Egymást bevárva, összekapaszkodva csorogtunk az árral. Épp csak annyit evezve, hogy a kiálló csonkokat elkerülhessük. Gondtalan pihenés volt. Szívesen becsavarogtam volna a szigetek melletti kis ágakat is, de igyekeznünk kellett, hogy a következő vendéglátó helyen több időnk legyen.

 

Szombat éjjel megérkezett az eső, ami hosszabb-rövidebb megszakításokkal estig ki is tartott. A délelőtt folyamán páran ugyan felvetették, hogy a bizonytalan idő miatt talán érdemes lenne átmennünk a lipóti meleg-vizes fürdőbe, de aztán senki sem mozdult rá…

Reggel nyolc óra körül a hétvégére beharangozott 8-10 főből négyen meg is érkeztek, hogy aztán 2-3 órás céltalan téblábolás után hárman angolosan lelépjenek. Nem tudjuk mi lehetett a gondjuk, pedig délután három előtt pár perccel már útra is keltünk, hogy alig egy órás evezés után egy újabb kocsmában folytassuk a táborbontás miatt félbeszakadt délelőtti programot.

  

Vasárnap reggelre eltakarodtak a felhők, s fél tizenkettőre a hajók is vízen voltak. Az utolsó 16 kilométer végig lapátolása kicsit lassabban ment. Elfogyott a sör. Kimerültek a pálinka készletek egyedül valami ihatatlan vörösbornak látszó lé maradt. Azért csak odaértünk, s közös pizzázás mellett búcsúztunk el a hazatérőktől.

Mi azonban még csak az utunk felében voltunk, s ezen az újabb 16 kilométeren a nagy Duna visszaduzzasztása miatt alig volt már folyás. A széles, majdnem egyenes medret  ki mélyítették, hogy Győrig feljöhessenek az uszályok. Most nem volt forgalom. Béke volt és csend. Csak a „nylonzacskók” (szürke gémek) álldogáltak egykedvűen halakra lesve a bedőlt fákon.

Nyolc óra is elmúlt, mire kiértünk a főágba. A kőgát végénél kavarogva örvénylett a megáradt folyam. Szinte repültünk az árral, úgy meglódult a hajó. Percek alatt a sziget alsó csúcsánál voltunk, s mire a nap bíbor szín felhőkkel megágyazva nyugovóra tért, mi is partot értünk.

 

Kedves barátom! Mielőtt folytatnám, beszámolómat engedjél meg nekem egy kényes kérdést. Topgráfiai kérdés. Nem akarlak zavarba hozni. Tudom, régen jártál már iskolába, levizsgáztál, s a javát réges-régen el is feledted. Még is megkérdezném

-         Tudod te, hol is vannak azok az Erebe-szigetek?

Van a földnek még néhány ilyen civilizációtól mentes sarka, ahol ember nem jár, ahol az érintetlen természetben lehet még gyönyörködni.

Nem kell tartanod tőlem, nem foglak elárulni. Tedd a szívedre a kezed, s mond meg bátran van fogalmad róla merre is keressed?

-         ……………?

Csend. No, se baj!

Jó sorsom néhány barátommal ebbe a földi-paradicsomba vezérelt a minap. Ne gyötörd hát magad, elárulom: Gönyütől keletre, pár kilométerre az öreg Duna szigeteit nevezik így. A Fertő-tavi Nemzeti Park része. Északról a Duna, s az országhatár védi. Délről a kis-Duna eliszaposodott ága, az iszapkásás gyepek, s a mindég éber gémek csapata óvja a betolakodóktól. Pár éve a hódok is visszatelepedtek, s éjszakánként vidrák úsznak a vizekben. Mi sem zavartuk sokat ezt a kicsiny édenkertet. Csak belestünk a szigetek rejtett ösvényeire. Gyönyörködtünk a jégmadár színpompás röptében, s a vízi rigók füttye mellett tovasiklottunk a homokos partok mentén.

 

Húsz éve eveztem  utoljára erre. Akkor még mosták a parti föveny aranyát. A sötét bordó vulkáni homok köbméterenként 1,4-1,8 gramm aranyport tartalmaz. Bizony ma is megérné, de az erőmű megépítésével egyre kevesebb az arany tartalmú hordalék, s egyre több meddőt kell hozzá ellapátolni.

Örömmel láttam  viszont, hogy sokkal tisztább a víz. Eltűntek az orsócsigák, s újra van a vízben folyami kagyló. Előbb-utóbb talán a folyami rák is elszaporodik benne.

 

Nem én akartam, de ha már épp ott kötöttünk ki megnéztem a Nyáros-sziget csúcsán (1722 fkm) a lövegállásokat, és a földsáncot. A Pilis térkép római kori sáncnak írja, de az újabb kori kutatások bebizonyították, hogy Esztergom 1594-95-ben a törököktől való visszafoglalásakor itt keltek át a Dunán a királyi seregek, s a kiserőd a hídfőállást védelmezte. Erről a Wikipédia így ír:

 

1594. április elején összegyűltek a magyar hadak Esztergom visszafoglalására. Hídfőállásuk Esztergom-Szentkirályon volt. Május 7-ére Mátyás főherceg serege körülzárta a várost mintegy 35 ezer katonával, réseket lőttek a várfalon, és 14-étől folyamatosan rohamozták a várat. 19-én 800 fős magyar és német csapat indult rohamra köztük Balassi Bálint. A költő mindkét lábát elvitte egy ágyúgolyó, és 30-án a borbélyok hanyagsága miatt vérmérgezésben meghalt a szentkirályi táborban. 29-én a felmentő török sereg közeledtére, 56 napi ostrom után elvonultak a magyarok. A pápa ezek után pénzt és katonát ajánlott az ostrom folytatásához.

[9]1595 áprilisától újra gyülekezni kezdtek a keresztény seregek a Prímás- és a Nyáros szigetek közötti partszakaszon. Június végén mintegy 60-80 ezer fős királyi sereg élén Karl von Mansfeld generális átkelt  a Dunán, és május 4-én körülzárta Esztergomot.”

Egyszer, csak egyetlen egyszer tettünk kitérőt, a Garam torkolatánál. A tiszta, kékvizű folyó a felvidék hegyeinek üzenetét hozta, s a lapályra érve terhét lerakva, gömbölyűre csiszolt öklömnyi és gyermekfej nagyságú kavicsokból szigeteket épített. Csak a főágában volt számottevő sodrás. A mellékágakon az áradó öreg Duna visszaduzzasztása miatt szinte állóvízen siklott hajónk.

Csend volt, csak a vízből kiálló dárdafák mellett csobbant egy-egy apró örvény. Az öreg nyárfák koronájába ligeti szőlő venyigéje kapaszkodik, s a vihar tépte, hasadt törzsű fűzről, szürke gémek kémlelik a víz felszínére tévedő potykákat és kárászokat.

 

 

A Duna-kanyar hegyei mindég megkavarják a szeleket. A legváratlanabb pillanatokban csap az emberre valamelyik völgyből  a viharos fergeteg. Csak hogy rajtunk sem lehet ám egy könnyen kifogni! Nóra nagy mágus, és jóban van Aiolossal a szelek istenével. Némi rábeszéléssel most is megszelídítette,  s a Nagymaros után ismét csendes vizeken evezhettünk

 

Aki még nem ült hajóban, nem tudhatja mit veszített.  Milyen gazdag a mi gyönyörű országunk.   Milyen csodálatos egy keskeny folyón útra kelni, s egy hatalmas folyamon tovautazva, hazaérkezni. Ebben a pár sorban csupán néhány felvillanó emlékről tudtam beszámolni, s mind ehhez nem kell távoli országokat felkeresni. Ne tétovázz hát, ha kedvet kaptál hozzá, még ma indulj útnak!

 

 

Címkék: Mosoni-Duna Öreg-Duna Szigetek Pia





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Gejza
2012/07/28 11:24:43

Ha megkérdeztél volna nyílfű ügyben, ott helyben felhomályosítottalak volna már.



Nora
2012/07/28 10:07:05

- merre jártál a szabdságod alatt?
- az Erebe-szigeteken nyaraltam

Jól hangzik lehet irigykedni.


Sok szépet láttunk. Volt egy növény, amit nem ismertem, mondtam, hogy majd utánanézek. Olyan érdekes nyíl alakú levele volt. Megkerestem, úgy hívják, hogy nyíllevelű nyílfű. 





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.