Meleg júliusi nap volt. Végig az Inn mellett, Innsbruck felé vígan kerekeztünk a gyönyörű alpesi díszletek között. Ezt a könnyebb utat választottam, mert az első komolyabb - gyerkeimmel közös - túránkon, nem akartam, hogy a nehézségek a kedvüket szegjék. Olaszország felől érkeztünk vonattal Chiassoba és pár napot barátoméknál töltöttünk Ticinóban, Svájc legdélebbi völgyében, a Valle de Muggioban. Csodás időnk volt. Hazavezető kerékpár-utunk első éjszakáját a Comoi-tó partján, a szabad ég alatt töltöttük, aztán délben egy kiadós fürdőzés a tóban, majd nekivágtunk a hegyeknek, hogy legyőzzük az 1815 m. magas Maloggia-hágót. Ettől nem messze ered az Inn, melyet egészen Passauig követhetünk. Tovább a folyó mentén, már végig lefelé haladtunk, betérve az Engadin-völgybe, még mindig igen kellemes időben. Jól esett ez a meleg, az óriás hegyek aljában, kissé furcsállottuk is, mivel egy itteni közmondás szerint: "Engadinban kilenc hónap a tél, három pedig a hideg" Ezt már Benedek Istvántól tudom, aki a "Csavargás az Alpokban" c. regényében megörökítette ifjúkori élményeit, amikor az 1910-es években, bátyjával kerékpáron erre is kalandoztak. De egy másik nagy "elődöm" is felkereste ezt a vidéket: Borbély György tordai tanár és sportember, 1889 augusztusában járt itt, nagykerekű, tömörgumis kerékpárjával. Július 25-én indult el Tordáról és a Kolozsvár - Budapest - München útvonalon ment Párizsba, volt a Világkiállításon és látta a frissen átadott Eiffel-tornyot. Hazafelé Torinóba ment, hogy ott átadja Kossuth Lajosnak az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tisztelgő ajándékát, az Emkegyopárt. De arról értesült, hogy az idős Kossuth Svájcban, az Engadin-völgyben tartózkodik, ezért visszatekert a hegyek közé és ezen az úton Zernezig ment, hogy megkeresse, de nem járt sikerrel. Ezután egy újabb hágón, a 2152 m. magas Ofenpasson átkelve, Bolzano felé jött le az Alpokból Olaszországba, el Fiumébe és onnan haza. (Útja során 54 napon át kerékpározott, összesen 4300 km.-t megtéve) Ezt az adatot, miszerint Kossuth a torinói emigráció éveiben a meleg nyarakat a Felső Engadin-völgyben, talán Zernezben töltötte, eddig csak az ő utibeszámolójában olvastam. Ezért, mikor ebbe a helységbe érkeztünk, én is keresni kezdtem történelmünk eme nagy alakjának emlékét és egészen véletlenül ebben az évben volt halálának 100. évfordulója. Igen, 1994-et írtunk akkor. Gyerekeim megmosolyogtak, amikor gyér francia tudásommal próbáltam megértetni magam, ezen a ladin*/olasz nyelvterületen (*=raetoroman) megkérdezve járókelőket, boltosokat, sőt a falu legöregebb emberét, a századik felé közelítő egykori hegyivezetőt is. Bár a feltörő, elfojtott érzés: a nemzeti büszkeség szárnyakat adott és egyre pontosabban tudtam megfogalmazni, mit akarok: megtalálni egy XIX.századi magyar hazafi, az egyetemes történelem nagy alakjának emlékét. Megértettek - a francia nyelvtudás, bizony itt sem ritka - és úgy tűnt tiszteletet is ébresztettem, de nem tudtak segíteni. Nem hibáztathatom őket, ahogy nem ismerték Kossuth Lajost, én sem sokat tudtam tartományuk, Graubünden történelméről. Landecket elhagyva, talán Anikó lányom vetette fel, hogy milyen kevés havat látunk, még a háromezres hegyek tetején is. Valóban, a magasabb csúcsok felső részén is csak egy fakó, barnásszürke sáv volt látható, néhány piszkosfehér hófolttal. Benedek könyvében, a magakészítette fotókon sokkal több hó van. Így visszagondolva, én ekkor tapasztalhattam először a gleccsetek visszahúzódásának, a globális felmelegedésnek jeleit, melyeket a tudomány ugyan már 1850 óta megfigyel, de felgyorsulásának kezdetét 1995-re teszi. Az is csak véletlen volt, hogy amikor mi ezeket az észrevételeket tettük, éppen az Inn-könyök által határolt Ötztáli Alpoknál jártunk. Ennek felső, 3200 m. magas részén találták meg három éve, 1991. szeptember 19-én az évszázad leletét, az 5300 éve élt őskori vadász, "Ötzi" jégbefagyott, mumifikálódott tetemét. Hegymászók találtak rá, mivel részben leolvadt róla a jégréteg és kinyújtott karja szabaddá vált. Talán egy intő jel volt: az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy a földtörténet már a szemünk előtt, mi több, a részvételünkkel folytatódik, nem lehetünk közömbösek iránta. A törvényszerű, dinamikus éghajlatváltozások, mostanra természetellenesen felgyorsultak, a kapzsi emberi tevékenységnek, az erdőirtásoknak és az ipari szennyezéseknek köszönhetően. "Csak mértékkel uraim..." - mondaná Borbély és ezzel vissza is kanyarodnék az úti élményekhez. Innsbruck után már gyorsabban haladtunk és fel-felhangzott egy vidám kis dal, mely nekem szóló célzás is lehetett:                                                                                         "Vonatra szállunk, úgy megyünk,                                                                                                   Megváltottam már a helyjegyünk..."                                                       Hát igen, én is úgy gondoltam, hogy gyerekeim számára, ezúttal talán elegendő lesz ez a kb. 550 km. és megígértem, hogy Salzburgtól vonattal utazhatnak haza. Én persze biciklin folytattam tovább az utat, Linz - Bécs - Pozsony (a szokásos) útvonalon. Végül egy idézet Benedektől, aki könyvének előszavában, a hegyekről szólva, a jelenkori túrizmusra is utal: "A hegyek nem öregedtek az eltelt fél évszázad alatt, de titkolatlan fölénnyel néznek le a lábuknál nyüzsgő siserehadra, a gerinceiket keresztül-kasul hálózó drótkötélpályákra és cinkosan viszonozzák pillantásomat: Te még ismertél bennünket háborítatlanságunk idején... Beszéld el, milyenek voltunk együtt, te meg én."

Tivadar              

Címkék: Engadin-völgy Ötzi