Akkoriban a Madách téri nagy, nyolc-emeletes vörös téglaház negyedik emeletén laktunk. Négy ablakunk a Tanács-körútra (ma Károly-körút) nézett, nyolc pedig a térre. Jó dolgunk volt: A május elsejei felvonulást az erkélyről nézhettük. Augusztus 20-án pedig, a Gellért-hegyi tűzijátékot az ágyunkból.

Öt éves voltam azon az őszön, Gedus (Gedeon) bátyám pedig nyolc. Így csak időrend nélküli felvillanó emlék-képek maradtak meg bennem.

-----------------------

Nyár közepén egy beesett szemű, sántítva járó, sovány bácsi járt nálunk. Lötyögött rajta a ruha. Halkan, szinte suttogva beszélgettek a szalonban. Engem kiküldtek, pedig máskor bent maradhattam, ha vendég jött. Azt mondták:

- Te ezt úgy sem értenéd, mert kicsi vagy még hozzá!

Csak egy-egy szófoszlányt hallottam a beszélgetésükből: Tábor, ávós, professzor úr, smasszer, éhezés, Recsk, Zichy, ütöttek...

A következő hetekben aztán, ha valaki járt nálunk, neki is elmondták, amit hallottak. S ahogy egy-egy fél mondat, szó megütötte a fülem, lassan összeállt bennem a titok:

Nagyanyám testvérének, Zolti bácsinak hatalmas bűne volt: Egy villa az Istenhegyi úton. Valamelyik pártvezér szemet vetett rá. Aztán egy nap egy fekete kocsiba tuszkolták és nyoma veszett. Felesége csak egy utcai járókelőtől tudta meg mi történt. Aztán őket is kitelepítették a Hortobágyra.

Tárgyalás és ítélet nélkül a recski kőbányába vitték. Papokat, grófokat, kutatókat, a magyarság színe javát gyűjtötték ott egybe, hogy aztán nehéz testi munkával, embertelen körülmények között halálra dolgoztassák őket. A tudósok, tanárok, lelkészek esténként teljesen kimerülve, összebújva melengették egymást a priccseken. A szél átfújt a deszkabarak résein. S hogy a silány koszt mellett mégis tartsák egymásban a lelket, minden este volt valaki, aki a saját munkájáról, – építészet, orvos tudomány, művészetek, vagy éppen az  elektromosság – egy-másfél órás előadásokat, vasárnaponként pedig igehirdetéseket, tartottak egymásnak. Ez adott nekik tartást. Az egésznapi fizikai-, és lelki megterhelést úgy tudták túlélni, hogy gondolatban már az esti „szabadegyetemre” készültek.

Neki még szerencséje volt, későn került oda. Tizenhárom hónap után felszámolták a tábort. Alig pár hete szabadult. Hat évvel később még is az ott szerzett gerincsérülésébe halt bele.

------------------------------

Augusztusban a Balaton túlsó végén, Gyenesdiáson nyaraltunk négy hetet. A hónap végén valami történhetett, mert egyszerre mindenki nagyon kedves lett velünk. Összesúgtak a hátunk mögött, elvittek csónakkal a tóra, amit máskor soha sem tettek. Fényképeket készítettek rólunk, és oda adták Meminek a kész képeket, és a filmet is.

Én akkoriban, – ha nem is minden nap, de többnyire – még koradélután aludtam egy-két órát. A zöldes-fehér kérgű, hatalmas nyárfa alá terített le valami ruhát Anyám, s én azon fekszem hanyatt. Nézem a szél billegette fehér fonákú levelek villódzó forgását. Érzem a hajamban Memi kezét. Egy darabig még simogatott, aztán megállt, de nem vette el rólam. Nem tudom, mi van vele. Tekintete messzire réved, arca időnként megvonaglik, és valami végtelen szomorúság van a tekintetében.

Csak jó hónappal később, sírással küszködve mondta el nekünk, hogy Pepivel (Apánkkal) soha többet nem fogunk már találkozni, mert meghalt. Vitorlázni ment a tóra. A vihar felborította a hajót. Ki akart úszni, de a villám a vízbe vágott és megállt a szíve.

Aztán hirtelen felgyorsultak körülöttünk az események. Az emberek idegesen össze-vissza beszéltek. Laci bácsi egyre gyakrabban hallgatta az „Amerika Hangját”, meg a „Szabad Európa Rádiót”.

---------------------------------------

Az Astória felől, a Tanács-körúton rendezetlen sorokban vonult felénk a tömeg. Volt, hogy énekeltek, máskor meg mély, érthetetlen, zúgó hangon mormoltak valamit. Ahogy közelebb értek egyes szavakat már mi is megértettünk, aztán Gedus kérdésére Memi (anyám) megmagyarázta, hogy a „ruszki” az az oroszokat jelenti. A „Ruszkik haza!” meg azt, hogy az oroszok menjenek ki az országból! A „Vesszen Gerő!” pedig, hogy Gerő Ernő komcsi vezért váltsák le a hatalomból!

Rongyos, tépett nemzetiszín zászlók is voltak velük. Lassan haladtak a Bajcsi-Zsilinszky út felé. S a tömeg egyre nőtt… Már a Gerlóczi utcából is jöttek

Aztán a Film Múzeum felől a macskaköveken csörömpölve, csattogva két T-34-es tank érkezett.  Hátul, lazán szétszóródva haladók elébb még félre álltak előle, de ahogy az első harckocsi a tömeget utolérte, tanácstalanul lelassított, és a tömeg körbeözönlötte őket, felmásztak rá. Kitűzték a nemzeti trikolórt a tornyára.

A szomszéd erkélyen nagyszüleim boldog ujjongással éljeneztek…

Máskor nem szoktak ilyet tenni…

De máskor teli vannak az erkélyek emberekkel. Most pedig a nyolcemeletes házból, egyedül mink vagyunk kint…!?

Ezek persze csak jóval később tudatosodtak bennem. Aztán este hallottam egy új, eddig ismeretlen szót: Tüntetés!

Hát akkor ez nem felvonulás volt?

Szádeczky-Kardoss Géza

Címkék: Forradalom Sabad-Európa Tüntetés