Szépen lassan elkezdtem belecsöppenni a mászás szépségeibe, először persze szigorúan csak mászótermi körülmények között. Aztán elkezdtek felvállalni, én meg bevállalni a sziklafogdosást élőben is. Először Andrásék vittek ki a Róka-hegyre élményt szerezni. Ez kellőképpen meg is volt, mivel a felmászás után az ,,engedjem el a sziklát, ereszkedjek,, dolog nehezen ment. Konkrétan jó 5 perc kérlelés után voltam hajlandó önként elengedni a fix fogást. A másik út mászásánál pedig beleütköztem némi, számomra már nehezebb részbe, aminek következtében újfent be kellett vállalni a fogás elengedését, de már szépen át is lengtem jó pár métert, és a lábamat is használhattam sziklafal eltolásra.

Ezek után jött a terv Attiláékkal is, hogy irány egy nagyobb fal, kihívás ésatöbbi. Sikeresen el is indultunk június 16án, Győrnél még karabinert szándékoztunk venni, de a Decathlon nem volt meggyőző, a belvárosi boltokat meg lekéstük, mivel kb 13 óra körül lehettünk ott. Nagy nehezen meg is érkeztünk ca 16 óra tájékán az óriási sziklafalhoz. Én már a parkolóban elhűltem, ezt most tényleg meg szándékozzuk e mászni. Persze, hogy meg!

Most keresem mit is másztunk, de nem lelem, majd ha megszerzem az infókat frissítek. A lényeg, hogy kb 16.35körül szálltunk be a mászó útba. Attila elöl, mint tapasztalt mászó, én középre kötve, majd Laca zárta a sort. Az elején kellemesen kapaszkodtunk fel, majd jöttek a félelmetes sziklatömbök, amiket leküzdve vagy a hegy új arcát (óriási függőleges falát), vagy a messzebb lévő mászókat láttam meg, miközben próbáltam átölelni a sziklát, és átküzdeni magamat. Megmásztunk pár ilyet, ahol alig fértünk el egy-egy placcon, miközben biztosítottuk egymást. Lassan haladtunk, mivel bevállaltuk ezt a hármas mászást, szinte mindenki duplán biztosítva lett.

Majd elértünk egy pontot, ahol épp átküzdöttük magunkat megint egy ilyen pár méter x pár méterben végződő szikla-torony-csúcson, már ment le a nap, fújt a szél a kitett függőleges falon. Csak kisebb repedések, lukak látszódtak, és Ati közölte a tényt, igen arra kell tovább mennünk. Hát itt egy darabig gondolkoztam, hogy fogom én ezt teljesíteni, de végül egész jó fogások voltak, csak messziről tűnt félelmetesen vízszintes felületű függőlegesnek :D

Ezen a részen azért kezdett bennünk tudatosodni, hosszú mászás lesz ez. Vizünk van, kaja nincs, és pulóverrel sem készültünk, mivel potom 2-3 órát írt a mászóút megtételére. Viszont ezen a ponton mi még csak az út felénél voltunk, a szél kezdett minket átfújni. Mozgásban ez nem volt probléma, viszont mikor több percig csak a másik biztosításáról volt szó, érezhető volt. Aztán eljött szürkületben az utolsó előtti szakasz, némi finom áthajlással. Mai napig nem tudom, hogy tudtam megcsinálni. Kb 30percet küzdöttem vele, az volt a szerencsém, amikor nem bírtam tartani magam, megcsúszhattam, beleeshettem, mélység volt alattam. Egy kicsivel előbbi szakaszon is volt egy enyhe csúszásom, ott némi horzsolást össze is szedtem. Itt csak az volt félelmetes, hogy gyors sötétedésben, ott küzdök egy luk szerű sziklánál. Lassan felküzdöttem magamat, úgy hogy mindig szóltam ,,most!,, és én akkor kerestem fogást, húztam magamat, és Attila is engem. Mire felértem sötét volt, jött Laca. Utólag mondta, kissé kétségbe esett, hogy nekem ilyen nehezen megy, kb őt is ezzel a technikával húztuk fel. Az egész út alatt annyit jegyeztem meg, ez a rész volt 5-ös szintű, és utána már csak egy lightosabb talán 3-as következett, amin kb vígan felsétáltunk a csúcsra.

Este 23ra értünk fel, kifáradva de vígan, hogy megcsináltuk. Nagyon éhesek voltunk, a kötelek és önmagunk elrendezése után pedig egy teljesen bontatlan szendvicsbe botlottunk amit azonnal megettünk. Az evés után nekiálltunk a levezető ösvényt megkeresni (lámpa volt nálunk), és hajnali fél1re a kocsihoz is leértünk, ahol egy rövid borozgatással és némi rendes meleg kajával megünnepeltük az eredményes utat.

Másnap maradtunk a közelben, de végül teázásba, beszélgetésbe fulladt a nap, majd egy kora délutáni indulásba. Egy nagyon klassz mászás volt, félelmetes magasságokban. Érdekes, hogy mászás közben már nem a mélységre, balesetek lehetőségére figyelek, hanem teljesen lefoglal a mászás. Szuper élmény átmászni egy kisebb szikla tornyot, új részeket meglátni. Megélni a naplementét a falon, látni az alváshoz készülődő környező falvakat, mezőket. Az érzés leírhatatlan! ... de én most leírtam :D