Egyszer úgy adódott, hogy a Balti - tengeri országok néhány fővárosait bejárhattam, azokat többé - kevésbé megismerhettem.

Magát az utat Koppenhágában kezdtem. Jó volt látni a színes épületeket, a tiszta és rendezett utcákat, de meglepődve tapasztaltam, hogy a város minden egyes utcájában, - s ez jellemző volt Aarhusra is, mely Dánia második legnagyobb városa, s ahova harmadnap jutottam el, - a biciklistáknak legalább 2 méter széles, útjelekkel felfestett, a legfőbb kereszteződéseknél jelzőlámpákkal ellátott kerékpárút volt található. Mindenhol. Otthon meg örülhetek, ha nem ütnek el.

Másnap Oslóban voltam ahol korabeli Viking hajók maradványait néztem meg egy túra alkalmával. Mint az idegenvezetőmtől megtudtam, ezekkel a hajókkal képesek voltak Kolombusz előtt több száz évvel az amerikai kontinensre is eljutniuk. De láttam ott a híres balsafából készült Kon-Tiki hajót is, melyen Thor Heyerdahl közel 8000 km-t utazott, bebizonyítván hogy lehetséges volt a történelem előtti időkben Polinéziát Dél-Amerikai felől is elérni, Ra II. papirusz hajóját, melyen az Atlanti-óceánt hajózta át, illetve Roald Amundsen Fram nevű hajóját, mellyel sikerült Robert Falcon Scott előtt elsőként elérnie a Déli-sarkot. Sajnos nem elég hogy a norvég megelőzte Scott kapitányt, ráadásul az angol négy társával visszaúton halálra is fagyott. Érdekes volt a történelem híres eseményeihez fűződő tárgyakat (hajókat) egy helyen megtalálni.

A 4. napon Warnemündében, mely Németország északi részén helyezkedik el, szintén elmentem egy túrára, pontosabban Berlinbe. A túra ugyan hosszú volt, de megérte, mert utoljára akkor voltam ott, amikor még állt a berlini fal. Jó volt látni, hogy a Berlin keleti része mennyit változott az évek során az előnyére. Egy picit irigykedve néztem az a fejlődést, ami remélhetőleg hazánkba is előbb-utóbb bekövetkezik.

Másnap Tallinban voltam, ahol a mi Várnegyedünkhöz nagyon hasonló építészeti stílusú, de területében nagyobb, több száz éves várnegyedet csodálhattam meg.

Innen Szentpétervárra hajóztam, ahol 2 teljes napot tölthettem el. Ez azért volt kedvező, mert nagyon-nagyon sok mindent szerettem volna megnézni. Mint az köztudott, ez a város több száz évig Oroszország fővárosa volt. Míg Moszkva napjainkban inkább a gazdasági és politikai dominanciáról híres, addig Szentpétervár az ország kulturális, művészeti értékét képviseli. Mint megtudtam a nagyon kedves helyi idegenvezetőnktől, a várost I. Péter orosz cár alapította szó szerint egy mocsaras helyre, majd az elkövetkező 200 évben a soron következő cárok mindent megtettek azért, hogy lehetőleg minél több palotát, múzeumot, parkot és nem utolsó sorban ortodox templomot építsenek. Meglepődve hallottam, hogy itt kb. 2400 épületet az UNESCO, műemlékvédelem alá helyezett. Azt is kevesen tudják, hogy a város Velencéhez és Amszterdamhoz hasonlóan szigeteken fekszik, pontosan 42 darabon!

Sajnos egy hét is kevés lenne ahhoz, hogy a várost megismerjem. Másnap Helsinkibe utaztam. Finnország fővárosában a városközpont rövid megtekintése után elmentem egy skanzenbe, más néven egy szabadtéri néprajzi múzeumba, ahol az évszázadokkal ezelőtti épületek másaival, illetve a korabeli emberek munkájával ismerkedhettünk meg. Ami vonzó ebben az országban, hogy 5 millióan osztoznak egy hazánknál 3.5-szer nagyobb területen, melyben több mint 180 ezer tó található. Ha ehhez azt is hozzávesszük hogy az ország (egyedülállóan) 60%-a erdő, (utána néztem, ez hazánkban 17%) akkor egy egész barátságos kis országot kapunk. Kár hogy nem volt időm az ország északi részén található gyönyörű Lappföldet is megnéznem.

Kora délután elbúcsúztam Helsinkitől és az utam utolsó állomása felé vettem az irányt, mely nem más volt, mint a híres Stockholm. Mint azt megtudtam, Svédország sem a túlnépesedéséről híres. Itthon ennek is utánanéztem. Míg hazánkban, mely szintén nem a többmilliós városairól híres, 107 ember él átlagosan minden egyes négyzetkilométeren, addig a svédeknél 20-an. Ehhez jön a fejlett gazdaság, a jólét stb… Ezekre gondoltam miközben Stockholm házai között egy hajós túrán vettem részt, mint egy lezárva életem egyik legcsodálatosabb 11 napját.