Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

2012 emlékére
2013/01/30 13:29:57 Küldte: Angyom


2012 emlékére


Utazás a hegyek világába

képes bemutató



Már jó ideje nem írtam blogot, avagy élménybeszámolót. Ennek aztán több oka is volt, főként időszűke. Azonban '12-ben sem tétlenkedtem, amikor lehetőségem és kedvem volt, máris belevetettem magam a mesebeli világba. Megküzdöttem az elemekkel, a dombokkal, néha a magányossággal és főleg önmagammal.


Mindegyik túrámról két képet mutatok be. Térkép a helyszínekkel blog legvégén található! Schneeberg nem fért rá, azt úgyis ismeri mindenki Hát akkor vágjunk bele. 


2012.01.22 Schneeberg, déli oldal    /Ausztria, Niederösterreich, Rax-Schneeberg Gruppe/ 


Első utam a téli Schneebergre vezetett, a déli oldal felől, hótalp nélkül. Nagy hóban sajnos lehetetlen egy napba beleférni, mind időben mind erőben. Így a Kienthaler-hüttéig jutottunk, itt egy négyes csapatban próbálkoztam. A Weichtalklamm járhatatlan volt a sok víz miatt, a völgyben erősen olvadt. Feljebb pedig valóban méteres hó fogadott.

egy

Kienthaler-hütte alatt pár méterrel


kettő

 Szemben már a Rax látszik



2012.03.10 Seekarspitze  /Ausztria, Tirol, Karwendel/ 


Igazán  szép időt sikerült kifognom, és Achentalban egy méteres havat. Nagyban ment a síszezon, én pedig egy könnyed bemelegítő túrát vettem, és gyönyörködtem a tájban.                                         

három

Érintetlen terület

 négy

Achensee, télen sem fagy be 


2012.03.18 Benediktenwand  /Németország, Bayern, Bayerische-Voralpen/ 

Megküzdöttem a méteres hóval hótalp nélkül. Az eredménye, hogy kimerültem a csúcsról visszafelé. A Bajor-Felföldön már nincs hó, viszont a hegyekben még csak a hőmérsékletben mutatkozik meg a tavasz jele.


öt

Hómentes már a Bajor-Felföld


hat

Március közepén még javában tél van


2012.04.06 Monte-Altissimo  /Olaszország, Süd-Tirol, Gardasee-Alpen/ 


Hát eljutottam eme gyönyörű helyre is. Kedvesemmel tettünk egy lájtos kiruccanást a mediterránumba, Horváton keresztül A Garda-tóig. A természet majd egy hónappal előrébb jár, már szinte teljesen kihajtott minden fa, növény. Ennek örömére kis visszaruccanást tettünk a télbe. Jó volt látni az igazi hegyi övezetességet, a pálmafáktól a három méter magas hóátfúvásig. A túra 30km-e és 1650m szintkülönbsége picit megfeküdte a  gyomrunkat.


hét

Kontraszt


nyolc

sokak kedvence, Torbole és Riva városa már éjszakába merültek


2012.05.17 Notkarspitze  /Németország, Bayern, Ammergauer-Alpen/

Hirtelen jött meglepetés szerű havazás, már 900méteren. Lassan nyárnak kellene jönni, de most havazott. Gyorsan meg is látogattam Fritzel az egyik általa javasolt, panorámában bővelkedő helyet.


kilenc

 élesen látszódik a hóhatár, lent az Ettáli-bazilika



tíz

dél fele Garmisch sípályái, és a föléjük tornyosuló Dreitorspitze majd' 2700 méterével



2012.05.20 Wank  /Németország, Bayern, Bayerische-Voralpen/


Három nappal az előző kiruccanás után ismét a térségben vagyok, ezuttal a Wankon, amint csak úgy hívnak: Panorámahegy. A Wetterstein-hegység egész vonulatára rálátni, és körbe mindenfele hegyek és hegyek... A leesett 20cm hó három nap alatt eltünt teljesen. 

tizenegy

 izzanak a 'garmischi-hegyek': Alpspitze és Zugspitze


tizenkettő

erdők-mezők bújnak meg az ormok között



2012.06.03 Ellmauer-Halt  /Ausztria, Tirol, Wilder-Kaiser, Ellmauer Halt/ 


Úgy döntöttem, meglátogatom a "Wad-Császárt". Nem csalódtam benne. Eléggé radikális, kicsipkézett vonulatok, éles gerincek, és rengeteg kőomlás. Szinte folyamatosan morgott a hegy, de ebben biztosan a tavaszi olvadás is szerepet játszott. A csúcsért 45 fokos firnlejtön kell átvágni, majd I. és II.-es mászás, sok Klettersteiggel fűszerezve. Voltak akik a firn láttán visszafordultak. Nem unatkoztam, egy három fős müncheni csapathoz csapódtam, majd együtt másztunk fel-le. 


tizenhárom

 a Wilder-kaiser fővonulata, középen az Ellmauer Halt


tizennégy

 Grutten-hütte fölé tornyosuló ormok



2012.06.17 Hohe-Munde  /Németország, Tirol, Mieminger-Kette/


Szép időben vágtam neki Daniellel a túrának, egy 'sima' fel le jövet, de azt nagyon. Edzetlen lévén sok volt az az 1600m szint, viszont a látvány fantasztikus, alattunk két kilóméterrel lejjebben terült el az Inntal. 


tizenöt

 Virágzó mezők, de a csúcsokon még látszik a tél nyoma


tizenhat

imazászlót lobogtat a szél, háttérben már a Stubai-Alpok



2012.07.15 Tegelberg  /Németország, Bayern, Ammergauer-Alpen/ 


Úgy volt, hogy kastély. Aztán hegy lett belőle a monumentális kígyót látván, aminek alkotórészei kb. ezren, vártak a jegyükre... De nem bánkódtunk, én mondjuk könnyen beszélek, voltam benne. Túráztunk egyet az Alpok peremén.


tizenhét

 Neuschwanstein, az álomkastély


tizennyolc

és a Bajor-Felföld üdezöld legelői



2012.08.05 Hohe-Kiste  /Németország, Bayern, Bayerische-Voralpen/ 


Ide is elkísért kedvesem, viszon még ketten jöttek velünk, így újra nem unatkoztam az ösvényeken. Szép napnak indult, szép lett a vége is, de a közepén egy ronda vihar kerekedett egy óra alatt. Alig értünk vissza az erdőhatárhoz, máris rettenetes villámok csapkodtak, úgy, ahogy még soha nem hallottam. Baj szerencsére nem történt.


tizenkilenc

 az Alpok eleje


húsz

 gyönyörűen látszik a Birkkarspitze majd' egy kilóméteres északi fala a Karwendelben



2012.08.12 Hochfelier  /Olaszország, Südtirol, Zillertaler-Alpen/


Kedvesemmel nagy falatot vállaltunk be, ideje volt már 3000 fölé menni, hát kitaláltam, hogy menjünk a Hochfeilerre. Egy nap alatt sikerült bedarálni, de senkinek sem tanácsolom követenbdő példaként, márcsak a 16 órás időtartama(kényelmesen) miatt is. Ehhez társul a 1700 m-es szint és 20km gyaloglás. Viszont tetézi a helyzetet a magasság, aminek hatását 3200m  körül kezdtük érezni. Viszont itt eléggé lesújtott az aklimatizálatlan és már fáradt szervezetre, így minden 20m után megálltunk fújtatva. Nyár ellenére eléggé hideg volt, köszönhetően egy előző hidegbetörésnek, így 2000m-en fagy volt reggel, és a csúcsgerincen kesztyűt-sapkát-kabátot kellett húzni.  A célt elértük, 3500 fölé sikerült lőni, igaz csak 10 méterrel 


huszonegy

gyönyörő gleccservölgy oldalában vezet az út


huszonkettő

Kilátás az Alpenhauptkamm-ra, Gross-Möseler és a gleccserei


2012.09.09 Zugspitze  /Németország, Bayern, Wetterstein-Gebirge/ 


Már egy éve érlelődött bennem, most viszont lett hozzá bátorságom, az előző túrán felbuzdulva. Egyben a Glocknerre való felkészülés első állomása. Igazi mixút ez, gyönyörű szurdokvölggyel kezdődik az út, amiben elázás nélkül majd' lehetetlenség végigmenni. Később Klettersteig, majd gleccser és megint hosszú Steig vár. 8 órát írnak, tényleg annyi. Csak fel. 2200m szintet kell legyűrni, ami már elég jelentős. Itt szembesültem másodszor a gleccser veszélyeivel, hasadékokat kell átlépkedni, és nem lehet lelátni az aljukra. Ijesztő. Visszafele mindenki vagy drótkötélpályán, vagy a hegy belsejében jövő fogaskerekűvel megy le. A túra gyönyörű,  5 ország csúcsait látni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki errefele jár. Hágóvas kell!


huszonhárom

még egy kilóméter szintben


huszonnégy

 Wildspitze és hatalmas gleccserei



2012.09.16 Birkkarspitze  /Ausztria, Tirol, Karwendel, Hinterautal-Vomper-Kette/


Karwendel tetejére vágytam, hát elmentem. Maga a hegység hatalmas, és több hosszú hegylánc alkotja. Második állomás a készülésben. Kisebbet nem akartam, mint a Zugspitze, így esett őrá a választás. Kétfelől is jól meg lehet közelíteni, a rövidebb 33km. Ehhez társul 1850m szint, aminek javarésze a csúcsnál teljesedik ki. Első hóban mentem, viszont az idő szép és meleg volt. Rövidnadrág, póló dukált. 2300-on már volt hó az északi oldalon, majd feljebb érve, a csúcs vetette árnyékban már 20-25cm volt, és keményre volt fagyva. érdekes. A csúcsra érve hatalmas panoráma tárul elénk.


huszonöt

mindenhol 700-800m-es falak


huszonhat

első nagyobb hó a magasban, háttérben a Magas-Tauern és Zillertal háromezresei



2012.09.23. Alpspitze  /Németország, Bayern, Wetterstein-Gebirge/ 


Szorgosan készülgettem, így a következő hétvégén a jellegzetes formájú Alpspitzére ugrottam fel. Nem egyszerű falat felvonó nélkül, 1900m szint vár a gyanútlanokra. A szép idő ellenére hűvös és szeles volt az idő. A csúcs alatt hosszan vezet fel az Alpspitze-Ferrata. Könnyű, de mindenképp kell szett hozzá. 


huszonhét

Zugspitze és a szeszélyes-veszélyes Jubiläumsgrat


huszonnyolc

 alpesi táj, törpefenyvesekkel és kopár sziklákkal, hátul a Dreitorspitze, jobbon a falban pedig az extrém nehézségű Mauerläufersteig



2012.10.03 Habicht  /Ausztria, Tirol, Stubaier-Alpen/ 


Sajnos a Glockneről le kellett tennem, mert a munkám mégiscsak prioritást élvez, így valamit ki kellett találnom, hogy megkoronázzam az évet. Őkelmét is már régóta dédelgettem álomként, most belevágtam. Már-már értelmetlenségbe merülő dolog egy nap alatt kivégezni egy ekkora hegyet, a kerek 2000m-es szint (1280-3277m) földbe tud döngölni. Mindezt 11 órában. Mivel egy napom volt rá, így már 2-kor úton voltam. Bizony, korai kelés ez. A napfelkeltét 2000m-en néztem végig. Gyönyörű volt! Alig volt hó, még nem jöttek meg a nagyobb havazások. A hegy a Hochfeilerrel egyetemben az Alpok központi részéhez tartozik, kristályos közet alkotja. Vizesen ez rettentően csúszik. Kirándulás-mászásügyileg a dolomit-mészkő páros sokkal jobb. Ide muszáj több képet betennem, egyszerűen fantasztikus a panoráma, és az érzés!


huszonkilenc

 napfelkelte. Szinte hihetetlen a táj...


harminc

Aranyba öltözik a Habicht előcsúcsi része


harmincegy

 életérzés


harminckettő

Stubai-Alpok gleccsertömege


 

térkép

helyszínek

Véget ért az utazás, remélem nem volt uncsi


Ráadásként Kedvesem következik, aki több túrára is elkísért! 


dd




Címkék: Alpok





Bejegyzések 1 - 9-ig. Összes bejegyzésed: 9

pavluxek
2013/02/14 23:20:20



repeics
2013/02/03 09:09:43

Köszönet a beszámolóért, gyönyörűséges képek!



Ervin
2013/02/02 20:25:43

Fantasztikus képek!



Gejza
2013/02/02 12:12:43

gjsruxzmlatenhapxaetyuvczdélkhgdfzdafkhhhhf


 


Guruló barátunk hozzászólását átalakítottam  a Times New Roman írásjeleire - csak hogy, jobban megértsétek


 



barimari
2013/02/01 13:49:43

Csodálatos képek. Nagyszerű élmények lehettek. :)




josikaland
2013/02/01 09:26:34

Remélem idén is sikerül összhozni megannyi közöa, élményekkel teli túrát! 



Pal_Andras
2013/01/31 11:26:55

A legjobb beszámoló, amit eddig olvastam. Tömör, célratörő és fantasztikusok a képek. 



Angyom
2013/01/31 11:01:21

Kedves Géza! Köszönöm, hogy megnézted, javaslatodra térképpel egészítettem ki, ami tényleg elengedhetetlen kellék. Na igen, tudnék írni egynéhány túráról többet is, lassan ideje előjotorászni az emlékeket és élményeket!



Gejza
2013/01/31 08:10:04

Tudod, irigykedem is, meg örülök is. Amikor ennyi idős voltam, nem volt ilyesmire lehetőségem. Most pedig már az erőnlétem hiányzik hozzá. De öröm nézni a fotóidat és a rövid beszámolókat hozzá. Tényleg nagy élmény, köszönet érte!


Időnként a térkép is hiányzik, mert az Alpok hegyeit nem ismerem ilyen részletességgel. Bizonyára voltak olyan csavargásaid is, amikről bővebben is tudnál írni...




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.