Ha valaki azt gondolja, hogy könnyű olyan túratársat találni, akivel tartósan, éveken át együtt tud bringázni, az vagy még soha nem próbálta, vagy valójában soha nem is volt rá igazán szüksége.

Éveken keresztül kerestem egy népszerű túrázós internetes portálon bringás túratársakat bel- és külföldi túrázáshoz. A tapasztalatokat szeretném megosztani, kinek-kinek okulásul, vagy csak érdekességképpen, de semmiképpen nem elriasztásból.

Kb. 40-50 jelentkező akadt a "felhívásomra", férfiak is, de többségében nők, amit nem feltétlenül vettem rossz néven. Aztán legtöbb alkalommal kiderült, hogy talán elhamarkodták a jelentkezést, sokan viszakoztak, sokan válaszolták a második-harmadik jelentkezésre azt, hogy most nincs szabadidejük, most nem érnek rá, majd nyáron, majd csak ősszel, már elfogyott a szabadságuk, most idén külföldre utazik, most a nagymamájához kell mennie, beteg a kolléganője, azt látogatja meg, most másra kell pénz, és efféle átlátszó trükkökkel hárították el a közös túrát. Pedig sohasem találkoztak még velem, sohasem láttak, még csak fotón sem, udvarias voltam velük, és előzékeny, tehát én semmivel nem riasztottam el őket. Sokan arra hivatkoztak, hogy az, hogy ők nagyon szeretnek kerékpározni, az azt jelenti, hogy évente 1-3 alkalommal el szoktam menni bringatúrázni valakikkel valahová. És én rosszul ítéltem meg őket, mert ők nem olyan bringamániások, mint én, hogy akár évente 25 túrát is csinálok. Hát igen. Én sok mindent útálok az életben, mégis előfordul, hogy évente 1-3 alkalommal meg kell kényszerűségből csinálnom.....amit pedig szeretek, azt ugye azért többször. És hogy tud valaki a napi 20 km-ről a 30-ra lépni, a hollandiai sík terepről az enyhén hullámos táj felé elmozdulni, ha évente 3 alkalommal ül a bringára? 

Aztán voltak olyanok is, akik megijedtek, megrémültek: "HŰ! Ha valaki már 50 000 km-t bringázott, az nagyon profi lehet, le fogok égni mellette kitartásban, ügyességben, sebességben.... nem fogom égetni magam....inkább nem megyek". Pedig erről szó sincs! Egyszerű halandó vagyok én is, ráadásul rendszeresen öregebb és túlsúlyosabb azoknál, akik jelentkeztek. Ha nekem ment, nem igaz, hogy nekik ne ment volna! Minden alkalommal először érdeklődtem, ki mennyiket szokott menni, merrefelé, milyenek a bringázási szokásai, és mindig ennek függvényében terveztem meg a túrákat 40-80 km között. Én profi túravezetőnek és túraszervezőnek tartom magam, a legtöbb túrámon lehetett rövidíteni és alternatív hosszabb útvonalakat választani. Olyan csoportokat vezettem külföldön, akik között 12 éves gyerekek is előfordultak, de 60 éven felüliek is, és ők is élvezték és teljesítették a túratávokat.

Aztán voltak, akik "eltévesztették a házszámot", és összekeverték a túratárs kereső oldalt a társkereső oldallal, egyesek a sex-partner kereső oldallal is. Így aztán egy 28 éves leányka kicsábított Szentendrére, mondván, hogy a "nyaralóban" van a bringája, és általában csak a Pilisben szokott bringázni. Hát elmentem, de nem jelent meg a megbeszélt helyen. Aztán mikor telefonáltam neki, megigérte, hogy jön. 30 percet vártam rá, ennyit még rám sem szoktak várni a túratársaim akkor sem, ha én voltam a túravezető. Nem volt egy bombázó, én sem vagyok egy csodacsődör, így még el is hittem, hogy tényleg bringázni akar. De amikor 3 km-en belül 3-szor is lemaradt vagy 100 méterre, pedig olyan lassan mentem, hogy majdnem eldőltem, gyanús lett. Aztán egyszercsak kibökte, hogy meggondolta magát, mégsem akar jönni bringázni. Jólnevelt voltam, és nem küldtem el délre..... csak elköszöntem tőle és mondtam neki, hogy nem ártott volna ezt előbb eldönteni, mert nekem semmi kedvem nem volt Szentendrére kitekerni feleslegesen, a Pilisben már eleget jártam, másfelé szívesebben mentem volna túrázni!

Aztán voltak vidéki hölgyek is. Egyik azt írta, szeretne Budapestre költözni, tudnék-e ebben segíteni. Nem tudom, hogy jött ez a túrázáshoz, és mi köze volt hozzá... gyorsan feledtük egymást. Más azt írta, nagyon szívesen jönne bringázni, de nincs biciglije, tudnék-e kölcsönözni neki egyet. Sajnos csak 1 bringám van, kölcsönzéssel nem foglalkozom. Nem is gondoltam soha arra, hogyha azt szeretném, hogy valaki eljöjjön velem kerékpártúrázni, ahhoz még a kerékpárt is nekem kell adni hozzá. Nyíregyházáról is jelentkezett valaki, aki 1 napos túrákon szívesen résztvett volna, de ekkora távolságra egymástól ennek nincs sok jövője, ez könnyen belátható. Pécsről is akadt egy tanítónő, aki viszont el is jött egy áprilisi Duna-kanyar túrára. Sajnos az áprilisi hideg szembeszelet nem én szabadítottam rá, az jött magától. Fázott. Mikor bementem egy kocsmába egy fröccsre, kijelentette, hogy egy ilyen becsületvesztő helyre ő be nem teszi a lábát. Sajnos a kúltúrház nem volt nyitva, hogy ott igyak egy málnaszörpöt, pedig isten bizony megtettem volna a kedvéért azt is. Elsőosztályú éttermet sem találtam belátható távolságon belül, így maradt a kocsma. 5 percembe került az egész és még a becsületemet sem vesztettem el, pedig az egészen biztosan van, ebben senki ne kételkedjen! A szállás Dorogon volt egy kollégiumban. Eleinte egy 4 ágyas szobát akartak adni, de mivel 3 fiú volt és ő az egyedüli és ráadásul teljesen ismeretlen nő, kiharcoltam neki a recepción egy saját egyágyas szobát, nehogy úgy érezze, hogy mindjárt itt első nap "partiba" akarják vágni. Az egész kollégiumban csak 2 db ilyen egyágyas szoba volt. Nem is ellenkezett miatta, eleinte örült is neki, de aztán jött panaszkodni, hogy ő még ilyen vacak szálláshelyen az életben nem volt. Mondanom sem kell, hogy előtte én sem jártam még ott, tehát nem azért választottam, mert egyszár már bevált és annyira tetszett. Mivel ő nem árulta el a túra előtt a szállásigényét, nem tudtam magamtól kitalálni, mit óhajt. Én egyetemet végzett, és ma már viszonylag jól kereső ember vagyok, ki tudtam volna fizetni egy 6-10000 Ft-os magánszállást is, de túrák alkalmával soha életemben nem voltak túlzott elvárásaim a szállással kapcsolatban. Legyen tiszta, lehessen fürödni és aludni benne, és legyen felette "fedél". Amikor az Országos Kék-Túrát csináltuk, aludtam iskola tornatermében a birkózószőnyegen, huszadmagammal, aludtam egy söntéspultban a padlón hálózsákban, Hernádcécén a kultúrházban a duplaajtók között matracon, hálózsákban, Ausztriában egy garázs fölött a padláson szivacsmatracokon, amiért ráadásul 70 Shillinget kértek éjszakára. Nem mondom, amikor külföldi tudományos konferencián veszek részt valahol, akkor szívesen alszom légkondicionált, svédasztalos reggelis négycsillagos szállodában.... Íme itt egy újabb buktató, amit a túratársaknak még a túra előtt tisztázni kell. Aztán ez a hölgy a 3 napos túra másnapján, kora reggel megpattant, csak egy üzenetet hagyott maga után, hogy fázott, így inkább haza ment. Több túránk nem volt. Egy darabig még a kapcsolatot is fenntartottuk, ő is, én is beszámoltunk egymásnak külföldi túráinkról. Csak éppen közös túránk nem volt mégygszer.

Volt egy nyugdíjas hölgy is, rengeteg szabadidővel, és nagyon eddzett is volt. Első túrán a 65 km, másodikon a 80 km se kottyant meg neki. Csak ő meg sajnos átesett a ló túlsó oldalára. A vasárnapi túra után ő már hétfőn délelőtt átküldte nekem e-mailben a következő hétvégi túra tervét, ahová ő szeretett volna menni, és kérte, hogy tervezzem meg a túrát, vagy mondjak az övéről véleményt. Én pedig csak csütörtökön jelentkeztem. Hát erre meg is kaptam a magam beosztását! Nem veszem komolyan, nem is foglalkozom vele, őneki a csütörtök már késő, ő nem tudja úgy beosztani a hétvégéjét, ha csak csütörtök jelentkezem, ha én nem érek rá a hétvégén, akkor ő már csütörtök délután nem tud másik programot tervezni.....stb. Én pedig sajnos dolgozom, hétköznap nem érek rá minden nap a túrázással foglalkozni, vannak olyan napok, hogy otthon már be sem kapcsolom a számítógépet. Ezt ő nem tudta felfogni, megérteni, tolerálni. Olyan "uralkodó" típusnak láttam, aki nem tűr ellentmondást, gondolom a házassága alatt is ezt szokta meg... talán ezért is lett válás belőle. Én pedig rendkívül nehezen viselem el, ha valaki dirigálni, utasítani akar valamire, vagy túlzott elvárásai vannak velem szemben, amire én nem adtam alapot, úgymond "pedálozik, ambícionálni" akar... Én sem erőltetem rá a személyemet, akaratomat senkire, mindenkit "partnerként", túratársként kezelek. És azt sem szeretem, ha valaki más jobban tudja, hogy én mit miért teszek vagy mit miért nem teszek, mint saját magam.

Sokan voltak, akik olyan "vadnyulak" voltak, vagy fiatal "szilaj csikók", akik mindenféle sportokat űztek egyszerre. Síeltek, hegyet másztak, lovagoltak, paplanernyőztek, bringáztak, vitorláztak.... azaz mindenféle dolgot meg akartak ízlelni, ráadásul úgy, hogy ahhoz még a kisujjukat sem szerették volna mozdítani, csak a puszta "feneküket" adták volna hozzá. Azaz valaki szervezze meg hová, mikor, amikor persze elsősorban neki jó, rendezze le a szálláshelyeket, előlegezze is meg, tudja fejből az utat, a mentrendeket, gondoskodjon az étkezésről, a kalandről, a kerékpárszállításról, a szórakozásról, neki csak meg kelljen jelennie az indulás napján és részt vennie, és amikor teljesítette a túrát, akkor az is ki van pipálva, máris nagy tudója, tapasztalt ismerője lett annak a sportnak is. Erről persze folyamatosan dicsekszik egész úton, egész idő alatt, hogy ő már mennyifélét megcsinált és kipróbált, és ha azt az 1 hegymászást meg tudta csinálni, akkor a 10 napos 600 km-es kerékpártúra sem lehet nehéz a számára...... stb. Az, hogy fiatal, nagyon jó, az hogy sokmindent ki akar próbálni az életben, nagyon dícséretes, az, hogy teljesíteni is tudja őket valahogy, le a kalappal, de akkor is "zöldfülűek", tapasztalatlanok, és sokszor meggondolatlanok, merészek, nem ismerik a saját korlátaikat, nem fogadják meg a tapasztaltabbak tanácsait, őket senki ne oktassa ki, a saját fejük után mennek. Egy kicsivel több szerénység elvárható lenne tőlük.  Számtalanszor olvastam már olyan túrabeszámolót, hogy egy fiatalokból álló kis csapat tervezett egy 20 napos 1500 km-es túrát, olyanok, akik még soha életükben nem mentek 60 km-nél többet, és még sohasem bringáztak 3 napnál többet egyfolytában, és még sohasem túráztak együtt egy alkalomnál többször, egészen 150 km-ig jutottak, aztán a harmadik nap valamelyikük feladta, amitől a többinek is elment a kedve és hazautaztak. Magyarán mondva mindegyiknek el lett intézve rendesen a túrája, a nyaralása, kalandja. Énvelem ez még sohasem fordult elő. Érdekes. És többek között pont azért sem szeretek ilyen fiatalokkal túrázni, mert ővelük egészen biztos, hogy nem lesz mégegy másik közös túrám, mert akkor ők már a bungi-jumpingot, a kanyoningot vagy a vizisízést fogják űzni. Egyébként pedig nagyon szeretek fiatalokkal túrázni...

Rendszeresen előfordult az, hogy a leendő túratársak programfüzetet, egész éves túratervezetet vártak el tőlem, amiből aztán kedvükre választhattak volna. Magyarra lefordítva: egy ember rengeteget melózik azért, hogy másoknak örömet szerezzen, rengeteg szabadidejét cseszi el, hogy másoknak ne kelljen ezzel foglalkoznia, aztán jönnek néhányan, amiért még nekem kell hálásnak lennem, és persze mindezt teljesen önköltségi áron, jó olcsón, az igényeiknek és kívánságaiknak megfelelően, és nehogy csalódniuk kelljen benne, mert akkor többet nem jönnek és még szemrehányást is tesznek! Na ez nálam nem így működik! Teljesen bolond vagy megszállott azért nem vagyok! Szponzorált egyesület sem vagyok! Sem más szervezet! Egy ugyanolyan elfoglalt ember vagyok, mint bárki más! Nem létező, potenciális túrázók kedvéért nem fogok 3 hétig programokat, túraterveket összeállítani füzetkévé, hogy abból aztán szabadon lehessen garázdálkodni. Ha már vannak olyan túratársak, akik kedvéért ezt érdemes lesz megtenni, akkor igen. Tehát ez már eleve feltételezi, hogy olyan embereknek kell lenniük, olyan túratársaknak, akik nem egy alkalomra zuhannak be egy túrára, nem egy alkalomra "szerződnek". Egy összeszokott társaságnak, csapatnak, a barátaimnak, munkatársaimnak, jó ismerőseimnek, az egyesületünk tagjainak hajlandó vagyok túrákat tervezni, szervezni, mert őket ismerem, ismerem a szokásaikat, az égényeiket, az elvárásaikat, pontosan olyanra tudom a túrát megtervezni, ami nekik kell. És ha ezzel örömet szerzek nekik, akkor magamnak is!  És tudom, hogy legközelebb meg valaki más szervez egyet, ahová meg én mehetek és ott is jól érezhetem magam.    Vagy.... igen, vagy terveztem utakat "fizető" kerékpáros túristák részére külföldre és belföldre. De ott a szállásom ingyen volt, a ki- és visszautazásom ingyen volt és napi 20 Euró napidíjat kaptam, mivel enni is, inni is kell a túravezetőnek is! Ráadásul hatodszor menni végig ugyanazon az útvonalon már nem fogja ugyanazt a varázst nyújtani, mint elsőre. Akkor viszont a "szolgáltatások" (a szállás, túravezetés, látnivalók ismertetése, útvonal, fakultatív kirándulások, utaztatás) előre rögzítettek és adottak, az árral együtt, mindenki maga eldöntheti, jön vagy nem jön, fizet vagy nem fizet.

Címkék: Túra Túratárs Bringázók Kerekesek