Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Maglić, köd nélkül
2013/06/11 20:53:58 Küldte: pavluxek

Sutjeska – éppen 40 éve, 1973-ban készült a jugoszláv partizánfilm, olyan sztárokkal, mint Richard Burton (Tito szerepében), vagy Irene Papas. Nem egy nagyon jó film, kiskoromban viszont nagy hatással volt rám, különösképpen a táj, ahol játszódik; azért lettem turista, hogy ilyen szép helyeken mászkáljak, mint ahol ők harcoltak. Smaragdzöld folyók (Drina, Sutjeska), fenségesen zord fennsíkok és hegyek (površi i brda). Maga a Sutjeskai csata pedig épp 70 éve, 1943. májusában tombolt. Amikor tehát Pietrele barátom jelezte, hogy május végére a Maglić a kiszemelt úticélja, én levakarhatatlanul csatlakoztam a projekthez.


 

Irány tehát Bosznia-Hercegovina legmagasabb csúcsa, a 2386m magas Maglić! Az útvonal megválasztása sem okozott fejtörést: a hegyre vezető három út közül kettő rövidebb, de láncos. (A „normál út” a Mirkalj Klade nevű kis tisztásról indul és északkeletről megy fel a hegyre, másik a Prijevor-gerinctől indul és nyugatról hág fel a csúcsra.) No, nem mintha a lánc vagy a mászás akadályt jelentene, ide azonban nem a teljesítményért, nem is a mászás öröméért, hanem látni, a tájba beleolvadni jöttünk, ezért egy technikailag sokkal könnyebb, tájképileg azonban nagyságrendekkel szebb útvonalat járunk be. Ez az út viszont fizikailag jóval megerőltetőbb: míg a mászós utak néhány kilométeren belül győzik le az 1600m fölötti kiindulópont és a csúcs közötti 700m szintet, addig a mi útvonalunkon 22km-en +/- 1600m szintet küzdünk le. A Maglić ködöset jelent (magla=köd). Remélem, azért látni is fogunk valamit…

Kora hajnalban indul a Pietrele házaspár Győrből, Pesten felveszik Gandalf Bécit és Attilát, s még a kedd reggeli csúcs előtt találkozunk Mohácson, ahonnan aztán Horvátországot és Bosznia-Hercegovina jelentős részét keresztezve robogunk le, a montenegrói határ felé. Már amennyiben Boszniában robogni lehet… A csapatban egy új fiú van: Attila. Személyében egy botanikus szakemberrel gyarapodott a csapat. De ne valami halvérű, világtól elrugaszkodott tudósra gondoljunk ám! Attila volt a basszusgitáros (és az „és”) a „Nyilinyala Bácsi és az Ocelot” nevű, szép emlékű bandában, valamint a 80-as évek olyan további újhullámos zenekaraiban, mint a Víz, a Cianid, az Elméleti Tömb, mely remek zenekarok kohójából került ki aztán Vincze Lilla – ha mond ma még valakinek valamit a sajátos orgánumú remek énekesnő neve.

 

Délidőben Szarajevóban járunk, majd egy magas hágót keresztezve a smaragdzöld Drina mellé érünk, s innen kanyarodunk fel a Sutjeska-völgyébe. Kora délután érkezünk meg Tjentištébe a Sutjeska Nemzeti Park központi településére. A hajdan jobb napokat látott falu csárdájában frissítőt veszünk magunkhoz, veszünk ezt-azt a boltban, majd megkezdjük a részben aszfaltozott, részben szórt köves úton a 20km-es emelkedést a Dragoš Sedlo, illetve a Prijevor-táborhely felé. A szűk úton szerencsére csak egy faszállítóval találkozunk szembe, azzal is mindjárt az út elején.

A falu fölötti kanyarok után sorompó következik, itt kell leperkálnunk az őrnek a nemzeti park belépőjének árát, fejenként 5 konvertibilis márkát (amit persze euróban is be lehet fizetni),illetve a gépkocsit és a sofőrt beírják a nagy könyvbe. Ez az aktus korlátlan idejű tartózkodást biztosít a park területén és valamilyen zavaros módon ez biztosítja a lehetőséget a zöldhatáron való jövés-menésre, oda-vissza átkelésre. A ranger készséges és szimpatikus.

 

Következő megállónk a Dragoš Sedlo (nyereg), ahol nagyobb parkoló, partizán emlékmű és táborhely is található. Innen indul egy jelzett ösvény a Peručica őserdőbe; egy sziklagerinc, amelyről látható az azonos nevű völgy 70m magas, Skakavac nevű vízesése. Fent, ennek a víznek az egyik forrásánál fog állni néhány óra múlva a táborunk.

A vízesés megtekintése után kanyargunk tovább fel, a hegyoldalban, s az erdőhatárhoz érve – ami jelen esetben majomkenyérfa-szerűen zömök bükkfákat jelent – megtaláljuk a Prijevor-gerinc táborozó helyét. Az egészet ellepik az orchideák (kosborok), itt 3 sátrat jelentős károkozás nélkül bajos lenne felállítani. Az esővédő tető alatti betonozott placcra állítjuk hát a sátrainkat, s hálából rögtön el is ered az eső, amellyel mi most vígan dacolunk. (Egyébként itt, a tábor felett található a Maglić nyugati útvonalának egyik beszállása, míg egy másik lehetőség az úton egy kissé feljebb, a forrás fölötti részen.)

 

Este 6 óra alig múlt még, így amint eláll az eső, elmegyünk egy kis vacsora előtti terepszemlére; konstatáljuk, hogy jóval több a hó, mint azt gondoltuk volna, felfedezzük a Prijevor forrását, és jól megnézzük magunknak a fölöttünk tornyosuló Maglić-csúcsot, a Suha-völgy túloldalán húzódó hópárkányos Volujak-gerincet, a völgyfőben – már Montenegró területén - zöldellő Velika Poljana rétjét, s a rét fölött a Trnovačko jezero erdős tófalát. Igen, a Trnovačko jezero a hajdani Jugoszlávia egyik legnagyobb és legszebb tengerszeme az, ami miatt a direkt út helyett a sok kilométeres kerülőt vállaljuk, mert azt – ha már itt járunk – mindenképpen látni kell!

Az éjjel azt álmodom, hogy beázott a bakancsom. Marrrhaság… Reggel tábort bontunk és feljebb megyünk a gépkocsival a tó felé, ameddig lehet. Hát…nem sokáig lehet. Előbb néhány hatalmas kő, majd komplett hegyomlás torlaszolja el az utat. Korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy nem úgy robbantották ide a törmeléket, gyepűsítve a zöldhatáron átvezető régi utat. A gépkocsival járható útszakasz végén – még boszniai területen - leparkolunk. Egy szerb és egy montenegrói személyautó áll még itt. A szerbek – mint azt később a mozaikokból összerakjuk – a tó partján táboroznak, a montenegrói kocsi pedig a tónál szolgálatot teljesítő crnogorac (montenegrói) testvérpárt hozta.

 

 

Az út egy darabig szintben halad, majd ereszkedni kezd a Suha-völgybe. A terepen ugyan semmi nem utal rá, de közben átlépjük az országhatárt. Ennek a biztos jelei a frissen faragott, csinos erdei bútorok (padok), amiket a montenegrói ranger készít, láncfűrésszel. Leérünk a Velika Poljana nárciszokkal ékes, vizenyős rétjére, majd erdőben, illetve egyre több és vastagabb hófoltot keresztezve kisvártatva felérünk a tengerszemhez. Ahogy megpillantom, az első benyomásom az, hogy „már láttam”. Persze nem láttam még, csak a hangulata olyan, mintha a Dachsteinben a Felső-Gosau-tóhoz értem volna. Aztán persze, ahogy kitárul a panoráma, más értelmet kap a táj. Szemben a Maglić-gerinc (amelyen végig fogunk menni), a végén az azonos nevű csúccsal, mellettünk, illetve mögöttünk a Volujak-gerinc hófoltos kétezresei… Nem nagyon lehet betelni a látvánnyal, de mennünk kell, mert a dolog neheze még csak most következik.

 

Továbbindulunk, miközben beszédbe elegyedünk egy férfival, akiről akkor még nem sejtjük, hogy ő a helyi ranger, mindenesetre elég alaposan kikérdez és sok tanáccsal lát el bennünket, mielőtt elválnak útjaink. A mi utunk egy erdős sziklahasadékon vezet ki a tó cirkuszvölgyéből, majd egy sziklafal alatti meredek törmelékrámpán vezet fel a Trnovačko jezero 1514m-es magasságából a Jezerski klanac 2148m magas nyergébe. Az egész ösvényt, annak teljes hosszában vastag firnszerű hószegély borítja. Ha tudnánk, hogy végig ezen (ez alatt) vezet az út, megfontolnánk, hogy felmenjünk-e rajta, de ezzel a ténnyel majd csak félúton szembesülünk, így hát megyünk tovább, és gyűjtjük a tapasztalatokat. Rugdosom a lépéseket a kemény hóba – ami délután, lefelé jövet nyilván kellemetlen hókása lesz – és igyekszem nem gondolni arra, hogy mi van alattam, a lejtő végén.



 

 

Az erdőhatár fölött annyit javul a helyzet, hogy választhatunk a hó, a minden lépésre meginduló törmelék és a nemrég elolvadt hó által lenyalt füvű lejtő között. Ha van rá mód, a füves oldalt választjuk, és egyenletesen emelkedve szépen nyerjük a szintet, aminek eredményeképpen egyre jobban kibontakozik alattunk a tengerszem gyönyörű szív alakja. A tó látványa a fölé tornyosuló havas Volujakkal minden nehézségért bőséges kárpótlást nyújt, s habár a tevékenységünk nem minősül hegymászásnak, bőségesen termeli az adrenalint, hiányérzete tehát egyikünknek sincsen.

Kisvártatva felérünk a Jezerski klanac (2148m) nyeregbe. (A helyszínen ez a név nincs kiírva, a táblán „Maglić –Trnovački Durmitor” helymegjelölés szerepel.)

A Piva Drina és Sutjeska folyók által határolt hegység három nagy gerince közül a Maglić vonulatnak - amelyen vagyunk – csak kis töredéke látható innen, jól belátható viszont az eddig is látott Volujak, s újdonságként tárul elénk a hegység legmagasabb, teljes egészében Montenegró területére eső vonulata, a Bioć, rajta a hegység legmagasabb csúcsa, a 2396m magas, impozáns Veliki Vitao. Fényképezünk, falatozunk, s közben elmesélem, hogy a hegy neve nagy csörlőt, motollát jelent. Ha valakinek ez irányú kétségei lennének, hát ne legyenek. A csúcs a Vitlovi-csoportban található, a vitla szó pedig a magyar nyelvben is létezik. Rabló vitla a neve pl. annak a bányászatban használatos bivalyerős csörlőnek, amit frontfejtések omlasztásánál használtak, avagy a felhagyott bányavágatokból a későbbiekben még hasznosítható támokat, egyebeket kihúzták – miközben omlik a bánya. Amúgy csupa féloldalas hegycsúcs ez: egyik oldaluk csaknem függőleges, a másik ferde. Elképzelhető, hogy a csúcs egyik oldalán gomolygó-kavargó felhők – láttam már több ilyen képet a csúcsról – ihlethették a hegy elnevezését.

  

Minden sokkal nagyobb és sokkal szebb, mint ahogy azt otthon elképzeltem. Idefönt még több a hó is, de szerencsére jobbára az oldalak mélyedéseiben, kárfülkéiben és dolináiban gyűlt össze, s a gerinc egészen jól járható. 4km még a csúcs, oda-vissza az 8, nem nagy baj tehát, ha a körülményekhez képest járható terepen juthatunk el odáig. Így is érzem, amikor végre a Crnogorski Maglić csúcsáról megpillantom a gerinc végén tornyosuló főcsúcsot, hogy piszkosul fáradt vagyok. Egy 10m-es könnyű mászás egy kéményben, s már csak pár lépés a csúcs! Maglić, 2386m. Ja, közben valahol, észrevétlenül visszatértünk Bosznia-Hercegovinába. Egy éven belül három ország legmagasabb csúcsára hágtam (Triglav, Großglockner, Maglić) – mostantól tehát elvitathatatlanul méltó vagyok a Hóocelot cím használatára.

A csúcs a Boszniai Szerb Köztársaság trikolorjának színeiben pompázik. Csúcskönyv, pöcsét, csúcsfotók, a Tibi-zászlóval is (az Annapurnán tavaly májusban eltűnt Horváth Tibi barátunk tiszteletére). Próbáljuk megemészteni, felfogni, hogy egy ilyen relatíve alacsony magashegység hogy' lehet ennyire vad? (Nyilván úgy, hogy az eljegesedés idején, miként manapság is, sokkal csapadékosabb volt a vidék az átlagosnál, így a több hóból több és nagyobb jégár keletkezett.) A jobbára 2200m magasságú Volujak-gerincen egymás mellett sorakoznak a kárfülkék. Ez lentről nem is látszik ilyen jól… Felfedezünk aztán egy emléktáblát is; sarló, kalapács, csillag, Tito domborművön. A feliratot hó takarja, de nyilván az 1943. májusi csata emlékére állították ezt is. Az a csata fordította meg a háború menetét és tette győztesekké Tito partizánjait Jugoszláviában.

 

A visszaúton a Jezerski klanacig egy kicsit kipihenem magam és a lefelé vezető úton gondolkodom. Fáradt vagyok. Nem vészes ugyan, de balesetveszélyes állapot, könnyen dekoncentrálttá tehet. A legfontosabb, hogy nem szabad megosztani a figyelmet: mindig csak a következő lépésre koncentrálni! Tervezni, körülnézni, csak álló helyzetben! Aztán eszembe jut egy újévi hótalpazás a Hohe Veitschen, amikor a hegyen derült ki mindenki számára, hogy a hegyoldalt jégpáncél takarja, és azon csak pár centi hó van. Az sem volt egy népünnepély, azonban meglepve tapasztaltam, hogy lefelé könnyebben, biztonságosabban haladtam, mint föl. Hátha most is…

 

Nem árulok zsákba macskát; igen, most is könnyebb volt lejönni, mint felmenni. A nyeregben ettünk-ittunk pár falatot, Attilával elmormoltunk egy imát, aztán nekiindultunk és különösebb galiba nélkül lejöttünk a rámpán. Személy szerint azt a taktikát választottam, hogy a faltól távol haladtam. Itt a hó már korábban elolvadt, mint a fal aljában levő firnszegély közelében, a lenyalt fű alatt nem volt olyan nedves-sáros a föld és a fűcsomók éledező hajtásai adtak némi tartást a lépésnek. Mivel a járást csak oldalazva lehetett abszolválni, a térd sem kapott annyit, mint egyébként. Mindig csak a következő lépésre koncentrálva hipp-hopp, lent voltunk.

De még bőven az erdőhatár fölött jártunk, amikor lövést hallottunk. Majd még egyet. Aztán…összesen négyet. Nem ráduplázás volt, hanem négy független lövés. Mire lőhettek? Nem lenne jó sebzett medvével találkozni, ugye…


A tónál délelőtti ismerősünk fogad. Kis kalauztáskája is lett már és útlevelet, meg fejenként 1 euró „kirándulóhelyi díjat” kér. A kártya alakú személyi okmányok nem érdeklik, míg meg nem kaparintja a direkt e célból felcipelt útlevelemet. Végre egy lapozgatható dokument! Kiállítja a nevemre ötünk nyugtáját (de furcsa látni a nevemet cirill betűs átiratban), aztán ülünk, nézelődünk tovább. Nagyon kiszáradtunk odafönt, sok vizet iszunk most, az pedig soká tart, mert nagyon hideg, nem lehet csak úgy hörpölni. Közben a jegyárus-padfaragó ranger megjegyzi, hogy nagyon jó időt mentünk! És valóban! A tóparti tábla szerint 3, útikönyvünk szerint 3 és fél óra az út a tótól a csúcsig. Mi 3 és fél óra alatt felmentünk, 3 óra alatt lejöttünk úgy, hogy a kitaposott ösvényt nem használhattuk, mivel az még járhatatlan. Tényleg le a kalappal előttünk!

 

Időközben előkerül egy zöld egyenruhás férfi is, aki addig a tó lefolyását képező víznyelőnél áztatta a lábát. Kiderül, hogy testvérek, s a zöld ruhás határvadász távcsöves puskáján kísérték figyelemmel a mászásunkat. Ja, hogy nekik ilyen távcsövük volt… Ezt az én piros kabátommal párosítva kézenfekvő, hogy mindent láthattak. (Maglić bez imalo magle - Maglić köd nélkül; ez is benne van a pakliban.) És ezzel a puskával lövöldöztek célba mindenféle tuskókra, amikor mi már nem voltunk annyira érdekesek… Kezünkbe nyomják a puskát, nézzük meg, mit látni vele! A srácok pózolnak, én fényképezek, aztán továbbindulunk.

Még be sem érünk az erdőbe, mikor újra kezdődik a lövöldözés. Vissza sem nézünk, hiszen az a gyengeség jele volna… (A tónál egyébként szabad táborozni. Egyáltalán nem szemetes a környék és a fegyveres őrzés is biztosított.)

A kirándulás képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Maglic?authuser=0&feat=directlink

Térkép: http://hiking.sk/dev/download/BIH-Maglic.jpg

* * *

Bosznia-Hercegovina egy felfedezésre váró békés ország, varázslatos tájakkal, hatalmas hegyekkel, smaragdzöld folyókkal, vízesésekkel, egzotikus, gyönyörű nőkkel, vendégszerető emberekkel, keleties, mediterrán, európai, vagy éppen montán hangulatokkal, jó közbiztonsággal, olcsó árakkal, finom ételekkel és italokkal, tiszta mellékhelyiségekkel. A hegyi túra után még csodálatos napokat töltöttünk a hegyekben, a Neretva-völgyében, Mosztárban, Szarajevóban, kis falvakban, itt-ott. Nem írom meg a további napok történetét, mert az csak nekünk érdekes. A kalandozások képes krónikája itt tekinthető meg – ha valakit érdekel:

https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/MosztarSzarajevo?authuser=0&feat=directlink

Az országot illetően jogosan merül fel az aknaveszély kérdése. Valós probléma ez, amit azonban sem túldimenzionálni, sem lebecsülni nem szabad. A délszláv háború óta majdnem emberöltőnyi idő telt el; az, hogy hol van veszély és hol nincsen, ma már nagy valószínűséggel tudható. A jelzett, vagy jelzetlen de kijárt utakon bátran lehet jönni-menni, a szemmel láthatóan elhanyagolt helyekre, romok közé, meg különösen a tiltott helyekre nem szabad bemenni.

A Boszniai Szerb Köztársaságban él a veszedelmes hangyásztehén

* * *

Tegnap este újra megnéztem DVD-ről a Sutjeskát. A film nem lett jobb, de ez már nem is feladata. Már amikor a főcím alatt elkezdik mutogatni azokat a zord, csodálatosan össze-vissza dobált, de most már ismerős (vagy talán már barát?) hegyeket, amikor beúszik a képbe a Veliki Vitao jellegzetes tömbje... nekem annál több nem is kell, ezért a látványért rögtön odaadnám az Arany Ocelot díjat, ha tehetném!


Címkék: Maglić Sutjeska





Bejegyzések 1 - 10-ig. Összes bejegyzésed: 13


Oldal:  1 | 2 | Következő >  Utolsó >>

kisscsaba
2013/06/24 12:52:04

Köszönet az írásért és a fotókért. Jómagam is régóta szemezek a hegységgel a térképeken. Eddig csak több évtizede megjelent túraleírásokat találtam; és tessék, itt egy naprakész beszámoló, remek fotókkal!



matyoka
2013/06/20 09:59:35

a művész, még akár hevenyészve is de a hóhatár kezdetét próbálta ábrázolni. 



Gejza
2013/06/19 22:15:43
Fontos lehet még számunkra az állat farka is. Ez ugyan is sem a tehénére, sem a farkaséhoz nem hasonlít. Leginkább egy jégcsákány hegyes csőréhez hajadzik. Elképzelhető tehát, hogy az állat a magashegyi viszonyokhoz alkalmazkodva hátsó lábait megrogyasztva, ezzel a szervével fékezte magát a firn lejtőn lefelé haladtában.


pavluxek
2013/06/18 14:29:02

Úgy látom, a hangyásztehén külön életre kelt itt... Helyes, helyes! 



Gejza
2013/06/18 14:22:58

Végtére is ez is elő fordulhat. Talán Titó partizánjai tették ilyenné, hogy a megszáló német csapatok ne ismerjék fel, és ne hajtsák el a kincstár számára?!



Paya
2013/06/17 19:14:31

Még az is lehet, hogy ez egy sima tehén, csak nem lett szépen rajzolva. Nincsen szeme se. Kicsit elnagyolta a művész. Sietett a kedveséhez és odavetett egy árnyalakot. Ami nem tükrözte híven a valóságot, mert más járt az eszében.



Gejza
2013/06/17 18:49:20

A felvetett problémákra sajnos én sem tudom a választ.


Viszont, ha jobban megnézzük, látható, hogy a ball füle hegyes, míg a jobb kanál alakú. Feltehetőleg ez azért van, mert a denevérekhez hasonlóan éjszaka ultrahangokkal tájékozódik. S a két féle felfogó antenna  a rezgések széles tartományát tudja  érzékelni



matyoka
2013/06/14 12:22:37

Éjszakai életmódot folytathat, mert a a világos folt a hátán ,mint a szentjánosbogarak világíthat, hogy megfelelő táplálékhoz jusson.

Vagy magához csalogatja az áldozatát,( amennyiben ragadozó), vagy  "gyertyafényt" biztosít a legeléshez(amennyiben növényevő).

A tudósok még nem tudtak megegyezni a kérdésben, vagy igen?

 



Paya
2013/06/14 10:50:32
Akkor az is lehet, hogy a valóságban nem is fekete. A művész beleesett abba a csapdába, hogy éjjel minden farkas fekete.
Olyan elgondolkozónak tűnik az ordas. Lehet, hogy éppen a gyereknek adandó néven elmékedik? Bár a farkas általában nem csak egyet szül. Keresnie kell sok nevet. Még azt se tudja, mennyi lány és mennyi fiú lesz. Ez okozhatja a gondot.


Gejza
2013/06/14 07:23:22
Az a helyzet, hogy az árnykép mindkettőtöket megtévesztett! Azért nincsen ennek csecsbimbója, mert ez ugyanis nem egy fű zabáló kérödző, hanem az ordasok leggazdagabb kasztjába tartozó, áldott állapotban lévő erszényesfarkas. Bár egy kicsit girhesre sikeredett. Ami feltehetőleg annak köszönhető, hogy éjszakai állat lévén, ritkán kerül a művész látókörébe.



Oldal:  1 | 2 | Következő >  Utolsó >>


*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.