Tisztelt Bíróság! Gábor volt a felbujtó. Tamás és én csak csatlakoztunk az egészhez. Csak sodródtunk az árral…

…hja, az ár… Gondolkoztunk, mi legyen a vasárnapi túra spirituális mondanivalója. Kézenfekvő lett volna, hogy az árvizet válasszuk, hiszen nem sok híja volt, hogy nekünk is útvonalat kelljen módosítani miatta: szombaton még nem jártak a buszok. Aztán mégis az ennél is aktuálisabb apák napja győzött.

Délelőtt találkoztunk egész méretesre duzzadt csapatunkkal az újpesti buszpályaudvaron, és mivel végre járható volt a főút, Leányfaluig gördültünk a sárga színű, csuklós szörnyeteg gyomrában. Leszállva fejbe vert bennünket a hőség, ezért az orrunk előtt nyíló napernyők alá vetettük magunkat, hogy mindenki rendbe szedje a cókmókját, indulásra kész állapotba kerüljön, és fölkészüljön a mai megmérettetésre.

Első utunk a partra vezetett, ahol még látható volt az előző napokban levonuló ár nyoma. A kerítéseket, a fák törzsét, a bokrok levelét szürkésbarna, iszapos hordalék filmrétege vonta be. A levegőben koranyári virágillat helyett nehéz mocsárszag terjengett.

Miután szemügyre vettük, hogy „azért a víz az úr”, kört alakítottunk ki. Ráhangolódós játéknak mindenki elmondta a nevét, és azt, hogy most hol és milyen állat szeretne lenni. A kánikula miatt sokan lettünk volna hegyvidéki állatok, vagy akár madarak, hogy hűvösebb vidékre röppenhessünk. Ezután mindenki húzott egy idézetet, amely valahogy az édesapákhoz kapcsolódott, majd párokat alakítottunk. Nekem egy csellengős ismerős, Nóra jutott.

A játék után elindultunk föl. És föl. És mégföljebb. Közben az idézetekről kellett beszélgetni. (Azért így fogalmazok, mert itt-ott belefülelve mások beszélgetésébe azt vettem észre, hogy nagyrészt eljutottunk a párkapcsolatokig. Kicsit pszichologizálva: ez nem is csoda, hiszen a problémák, nehézségek jelentős észe a kisgyermekkorra, a családra vezethető vissza. Nórával pedig a keleti tanokat boncolgattuk, mert szegről-végről mindkettőnket foglalkoztatnak azok a rendszerek – is.)

Átszeltük Leányfalu egyre meredekebb utcáit, vizet töltöttünk egy kék kútból, majd az erdő szélén megvártuk egymást. A házak elmaradtak, a meredekség azonban maradt. A párok föl-föllazultak, mi is hármast, majd négyest alkottunk, hogy a forrásig így keringjünk.

Egy pici elkavarással a széles gyalogútból szűk, meredek és görgeteges ösvényre tévedtünk. Gábor (a felbujtó) előre szaladt, hogy megkeresse, jó helyen járunk-e. Jó helyen jártunk, így a csapat utána ment. Nemsokára fölértünk a gerincre.

Az első nagyobbacska pihenőt a Vörös-kő tetején álló – természetesen vörös – emlékmű tövében abszolváltuk. 10-15 perc után indultunk tovább. Innentől már nem várt bennünket jelentős szintingadozás. Az erdő gyönyörű volt: mindenütt virágok nyíltak, buja aljnövényzet, puha moha, csinos sziklák mindenfelé. Itt már két masszőrsulis osztálytársammal, Zsófival és Gáborral, valamint Gábor fiával, Zsolttal meneteltünk. Időnként lemaradtam virágokat fényképezni (vagy öntözni), majd újra utolértem őket. Beavattak egy nagyon ostoba játékba – innen üzenem nekik, hogy vesztettem, és hogy ennek megfelelően az irodában, ahol munka helyett ezt a beszámolót írom, már mindenki játszik.

Filmekről beszélgettünk, mert Gábornak elég jó az ízlése ezen a téren is. Néhány új taggal bővült hát a listám, amely azokat a címeket tartalmazza, amelyeket még halálom előtt meg kell néznem. (Nem sietek vele, nehogy a végére érve meg kelljen halnom…)

Sorzáróként (ez a titulus és feladatkör még kerékpáros koromban, a KSI-nél talált meg engem) érkeztünk az ebédelőhelyre. A réten ki-ki elfogyaszotta, amit magával hozott, majd elpilledtünk a fűben. Egy kullancsra ugrottam föl, akit aztán messzire száműztem. Gábor ekkor játékra invitálta a csapatot. Az első ötlet (az ivararány miatt – 5 lány, 10 fiú – a fiúknak bekötött szemmel, gólyavisziben kellett volna a lányokat előre meghatározott pontokhoz fuvarozni) masszív ellenállásba ütközött. Szegény Gábor Tamással karöltve végül egy bogozásban kiegyezett. Csukott szemmel összevissza megfogtuk egymás kezét, majd a keletkezett gubancokat ki kellett bogozni. Nálunk egy gordiuszi csomó keletkezett, amelyet Gáborral – közös megegyezés alapján – egyszerűen elvágtunk, ignorálva minden játékszabályt.

A kiszabadulás után továbbindultunk. A rét túlfelén két részre oszlott a csapat: Tamásnak családi program miatt időre kellett hazaérnie, így Paprét felé terelte azokat, akinek ennyi elég volt. Mi a maradékkal – Gábor, Gábor (nem elgépelés, és nem is kétszermondkétszermond), Zsófi, Zsolti, Nóra valamint Tibor az eredeti, hosszabb gerinctúrát választottuk Visegrádig. Mivel az eredeti társaságnak csak a kisebbik felét alkottuk, a tempó a fordított arányosság jegyében szinte megduplázódott. Gyönyörű vidékeken jártunk. Masszőr kollégámmal meg is beszéltük, hogy legközelebb ide fogunk kutyás túrát szervezni, mert annyira adja magát a helyszín.

Aztán airsoft versus paintball eszmecsere kezdődött a fiúkkal. Én egyik táborhoz sem tartozom, de megtanultam, hogy a paintball gagyi, míg az airsoft igazán jó. A témát lezárva a nyár soron következő túráiról meséltem. Így értük el a visegrádi Nagy Villámot. A csúcsára már csak Nóra, Tibor és Gábor jött föl, a masszőrcsalád inkább megcélozta az épp elérhető buszt. A kilátót sajnos már zárva találtuk, de megbeszéltük, hogy mindenkinek elmondjuk, milyen szép volt odaföntről a kilátás. Legközelebbre pedig kinéztük a canopy-pályát. Kárpótlásul Nóra állatfigurás kekszével játszottunk. Megállapítottuk, hogy „18+”-os csemegéről van szó: a majom például minden bizonnyal épp nagyon el van foglalva magával…

A várhoz már mi sem mentünk föl, épp csak a tövéből vetettünk rá egy futó pillantást. Hadd várjon! Lefelé a turistajelzést követve a Salamon-tornyon át vezetett az út. Nemsokára a buszmegállóban folytattuk a nevetést. A folyamat egészen addig tartott, amíg a sárga szörnyeteg le nem fékezett mellettünk, el nem nyelt bennünket, és haza nem szállított Budapestre. A gyomrában versenyt aludtunk, majd nem Kelenföldnél, hanem Újpesten kiszálltunk. Ki-ki a saját célállomásáig metrózott, hogy onnan továbbutazva otthon magára csukhassa az ajtót…

Címkék: Csellengés AjtónKívül Maty Pálferi Pilis