Családom, barátaim és kollégáim legnagyobb megrökönyödésére úgy döntöttem, hogy egyetlen lányként csatlakozvom a bringás fiúk csapatához, akik egyébiránt osztálytársaim voltak a gimiben, és nekivágok a Balkánnak. Mondanom se kell, hogy milyen szupportiv volt a családom. A nap minden percében rémképekkel traktáltak, és még az utolsó pillanatban sem hitték el teljesen, hogy tényleg megyek.

De mentem. :D

Az út a Kelenföldi pu-n kezdődött. Pécsig vonatoztunk. Onnan Eszék fele vettük az irányt. Aznap 86 km tekeréssel értünk Kopácsra, egy magyar család kempingjébe. 

Másnap nagy elánnal indultunk délnek, de a szél és a cirka 40 fokos hőség hamar kedvönk szegte. Egy kútnál sziesztáztunk a határ közelében, majd kissé felfrissülve indultunk tovább, de nem jutottunk messzire a még mindig tomboló melegben. 5 körül indultunk újra útnak, hogy aznap végre bosnyák földön éjszakázzunk. 

A határt átlépve 10-15 km tekerés után úgy döntött a csapat, hogy egy út melletti motelban éjszakázunk. A szállás meglepő, de tűrhető volt, a kaja viszont, mennyei. Készültünk rá, hogy olcsóság lesz, de hogy ennyire? A csevap isteni volt, a sör sem volt olyan szörnyű - viszont nem valami nagy a választék :(.

Másnap végre sikerült viszonylag korán indulni, a fiúknak a korán kelés a gyengéje, így én átlag egy órát várakoztam hajnalban, mire megmozdultak. Így általában, mire elindultunk valahára, már erősen emelkedett a hőmérséklet. 

Elértük végre a hegyeket, és egy szuper helyen ebédeltünk, ahol a vendéglős egy nagy adag süteménnyel ajándékozott meg bennünket a lakoma végén... általánosságban elmondható a bosnyákokról, hogy nagyon vendégszeretők, és kedvesek. (Az utak kiválóak, a vezetők pedig figyelnek a bringásokra!!!)

Valahol a hegyek közt éjszakáztunk, és másnap esőben indultunk tovább, hogy végre Visoko felé vegyük az irányt. A hajnali kelést követően borongós időben vágtunk neki a hegymenetnek ketten, a többiek a sokáig alvást választották. Regggelizés közben aztán végre leszakadt az ég, így a délelőtt javarészét egy pályaudvaron töltöttük, ahol végül egyesült a csapat, és úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk cukorból...

Pár óra mászás után kb. 15 km ereszkedés következett, és végre rákanyarodhattunk a visokói útra. Visoko szép város, pezsgő élettel - sok turistával, akik a vélt piramisokat keresik fel. 

Másnap a piramis megmászása volt a délelőtti program, amit én csak félig teljesítettem a térdgyilkos lépcsők miatt. 

Három körül indultunk Szarajevoba - nagy hiba volt ennyi időt pazarolni a piramisokra, mert így a fővárosból alig láttunk valamit, hiszen még aznap el akartunk érni a Javlenica tóig... amit meg is valósítuttunk: éjjel 1-kor törtünk be a kempingbe, ahol holdfénynél vertek a fiúk sátrat. Én jobban kedvelem a hálózsákos szabadég alatt alvást, úgyhogy nem bajlódtam sátorral (az egész túra alatt kétszer állítottam fel, mindkétszer felesleges volt).

Végre pihenőnapot tartottunk, úsztunk a kristálytiszta vizű tóban, és süttettük magunkat a napon. 

Innen végre a Neretva völgyébe kanyarodtunk, és euforikus tekerésbe kezdtünk Mostar felé. A terep könnyű, viszont a sok fotószünet lassított minket...

Mostarba érve konstatáltuk, hogy a turisták elárasztották a várost - csalódás. Tényleg csodálatos az öreg híd, meg az óváros. A Neretvába ugrálás megfizethetetlen élmény!!! :D És finom a fagyi!

Innen Blagaj felé vettük az irányt, ahol egy dervisház, és Bosznia kempingjeinek 90 %-a található. (máshol tényleg nincs sok! Sajnos)

Meg is leltük hamar a mi kempingünket 20% kedvezmény bringásoknak, így csak 4 Euro volt az éjszaka per fő.

Másnap délelőtt hegymászással kezdtünk: egy várromot akartunk megnézni, de ösvényt nem találva toronyirányt másztuk meg a kettővel odébbi hegyet, majd a gerincen vettük be végül a várat... így viszont csak későn sikerült elindulni :( megint kevés idő jutott a szépre: Picitelj szépséges városára.... 

És újfent éjszaka tekertünk, hogy reggel a Kravice vízesés látványára ébredjünk - első vadkemping.

Innen végre a Horvát határ felé vettük az irányt, könnyű szakaszra számítva Trebinjeig szerettünk volna eljutni, de újabb éjszakai tekerés és faluhiány miatt egy vendéglőnél feladni kényszerültünk a tervet. A tulajdonos rendes volt, és megengedte, hogy az épülő teraszon csövezzük át az éjszakát. Reggel pedig pálinkával ébresztett :D 

Innen végre viszonylag könnyű terep következett: Trebinje pedig lenyűgöző város!!! De sokáig nem maradhattunk, mert még a hőségg előtt tengerben akartunk fürdeni, így nekivágtunk, és kemény mászás nélkül, sok gurulással átléptünk a horvát határon. Szieszta, pancsi, radler. 6 körül keltünk útnak, hogy a maradék 30 km-t is lenyomjuk és az éjszakát végre Montenegroban töltsük. Sötétben értünk a Herceg Novitól 2 km-re lévő kempingbe, ahol hideg vizes zuhannyal mostuk le a nap fáradalmait.

Innen mér sétagalopp volt az a maradék 100 km Barig, ahonnan a vonat ióhazahozott minket. 

Utolsó esténket Bar strandján, a kihelyezett napágyakon törltöttük - itt aludtam a legjobbat a 12 nap alatt.

A hazaút volt a legveszélyesebb kaland az egészben, bringapakolás le fel, előre hátra, mérges kalauzok, együttérző utasok, alvókocsi, büdös lábú hálótárs, másfél óra késés, kutyás határőr, büntetés a bringák miatt, amit aztán nem kellett kifizetni, sör, és a kalauz által főzött török kávé a vonaton.

Összesen 970 km, 13191 m szint

a túráról képek és több info itt: https://www.facebook.com/pages/Tour-de-Balk%C3%A1n/203508699811363