A Keszthelyi-hegységben, Rezi község déli határában a Holtasszony helynévről semmit sem sikerült megtudnom. A magyar nyelv azonban igen kifejező. Így a más, hasonló helynevekkel összevetve, még is számos dolgot el tudunk róla mondani.

Ez sem egyedülálló helynév. A Bükk-hegységben találunk Holtember-tetőt. Nyírbátor határában pedig Holtembert. Ebből máris megtudható, hogy amíg Rezi mellett az ismeretlen halott asszony volt, addig a Bükkben, illetve Nyírbátor mellett emberek, vagyis férfiak holttestét találták meg.

Más falvak határában is bukkantak ismeretlen személyek holttestére. Ezeknek azonban a ruházatáról meg tudtak állapítani egyet-mást. Például erdeinkben számos ismeretlen katona sírja található. Ezeket mégsem nevezték holtembernek, hanem a végtisztességet megadva a fejfára azt írták: „Ismeretlen katona sírja”: Ezek között vannak 48-as honvédek, első-, vagy második világháborús katonák. Magyarok, németek, oroszok, ukránok és más nemzetiségűek.

Az Isaszeg környéki erdőkben, nagyszámban találunk az 1849-es Tavaszi-hadjárathoz köthető honvéd sírokat. Az ottani helynevek számos további tragédiát sejtetnek: Kishalál-völgy, Nagyhalál-völgy, Sírkúti-forrás, Vér-völgy, stb.(A sebesültek erősen szomjaztak, és kicsepegő vérük jelezte az utat a forráshoz). Feltehetőleg itt sebesült meg az a katona is, akinek a holttestére végül a Vecsés melletti erdőben találtak rá. Legalább is a Honvédtüzér-sírja helynév erre utal: Valamint a Vácegres határában lévő Palotai-sír. Ez utóbbi jelölhet nevet is, de az elesett honvéd lakhelyét is.

Pilisszentkereszt határában a haláleset körülményeivel tovább bővül a történet. Itt már nem ismeretlen katona holt testét találták meg, hanem a Fagyott katonáról beszél a helynév. Mint ahogy a Börzsöny-hegységben a Nagy-Inóc közelében a Fagyosasszonyról. A Keszthelyt Várvölggyel összekötő út mentén pedig a Fagyos keresztet találjuk, ahol vásározók fagytak meg a hófúvásban.

A Börzsöny-hegységben szintén az ismeretlen halott ruházata utalt foglalkozására. Erről beszél nekünk a Kondás-kereszt.

Gyilkosságról árulkodik a Csipkés sírja, a Zempléni-hegység erdejében. A vásárról hazatérő gazdag kereskedő házaspárt ölték meg és fosztották ki az útonállók.

Gyilkosság módját is elbeszéli a Hortobágyi pusztán a Nyakvágó csárda, és a dél-Zemplénben Tolcsva mellett a Nyakvágó. A Pilisben pedig az Öreg-vágás.[1]

Szintén nem nevezhettek holtembernek olyan személyeket, akiket a környéken név szerint ismertek. Például a Börzsönyben a Foltán-kereszt, a Pilisben az Enyedi-halála, Döme-halála, Ilacsek-halála.[2]

Batatonarácson Jakab, vagy Jabak-temetése az öngyilkosok temetője, akiket nem engedtek a rendes temetőbe elföldelni. Jankó János szerint egy Jakab nevű kertészről kapta, aki a szeretetház kertjében akasztotta fel magát. Hernád Tibor, a hajdani gyenesdiási evangélikus lelkész viszont egyik prédikációjában arról beszélt, hogy a Jakab megjelölés nem a névre, hanem a Jézust eláruló tanítványhoz hasonlóan az önkezűségre utal.[3]

A Holtasszony helynév tehát annyit mond el nekünk, hogy a Rezi környékén élő emberek számára ismeretlen asszony, nem tudni milyen céllal elindult valahonnan, valahová, és a falu határában érte a halál. Nem csontvázat, nem mumifikálódott tetemet, nem emberi maradványt találtak, hanem néhány órája, vagy néhány napja meghalt asszony holttestét.

A holtasszony, holtember a szó XX. Század elején még általánosan használt kifejezések voltak. Az 1893-ban megjelent Szinnyei József által szerkesztett Magyar tájszótár még számos hasonló kifejezést tartalmaz:

  - hót-árok = kiszáradt (víz hagyta) patak vagy folyómeder.

  - hót-eleven = ál halott, vagy tetszhalott

  - holt-föld = semmit sem termő föld

  - holt-szám = hólt-számba fekszik, halálos beteg

  - hótt-szén = kioltott, nem parázsló üszök

  - hótt-tetem, vagy hótt-tetöm = a testnek valamely részén támadt érzéketlen kinövése

Mai nyelvünkben is akadnak még hasonló szóösszetételek. Például a folyók szabályozásával, az élővízzel már nem érintkező levágott kanyarokból, holtágak lettek.

A Szentföldön Izráel és Jordánia határán van a Holt-tenger, ami a Mare Mortuum tükörfordítása. A kifejezés azt jelenti, hogy magas sótartalmú, a tengerhez hasonló vízben semmilyen élőlény nem él meg. Tehát halott.

A fogaskerekűbe, a HÉV motorkocsiba és mozdonyokba holtember kapcsolót szerelnek. Ez egy olyan szerkezet, amit a vezetőnek folyamatosan nyomnia kell. Elengedéskor leáll a szerelvény. Így próbálják megakadályozni az esetleges elalváskor bekövetkezõ baleseteket.

A jelentéscsökkenés mégis valamilyen mértékben utalhat a helynév keletkezésének idejére. Feltételezésem szerint, száz évnél régebben keletkezhetett, mivel senki sem emlékszik már a történetére.

A nyelv azonban tovább fejlődik, és az elhalóban lévő kifejezések mellett új szóösszetételek is képződnek. Ilyenek a holtverseny, holtsúly, holtrészeg, holtpont, holtbiztos, holtomiglan, holtodiglan, holtvágány, stb.

Végezetül had idézzek néhány szintén idetartozó gondolatot Pilling János „A Búcsú méltósága” című tanulmányának bevezetőjéből:

"Ember-e még, mondd a halott is?
Ugye, hogy nem? Ő már nem ember!
Alvóhoz hasonlít - de mégsem!
Aki meghalt, nem álmodik már!
Szoborhoz hasonlít - de mégsem!
Holt kő az, de nem is volt élő!
A halál mindenhez hasonlít,
de nem azonos semmivel sem."

(Gilgames eposz)

Ember-e a halott? A Gilgames eposz kérdésére nem könnyű a válasz. Nem élő már, de mégsem úgy gondolunk az imént meghalt ember testére, mint ahogyan egy élettelen tárgyra. Nem is olyan régen a magyar nyelvben sajátos kifejezést használtak erre: holtember.

Így ír erről Krúdy Gyula: "A késő őszi napon megpirosodott a kis emeletes ház ódon vakolata, megpirosodott a falba épített gömbölyű kapu, amely csak akkora volt, hogy a legkövérebb vőlegény és holtember is kiférjen rajta..."[4]

Tersánszky Józsi Jenő pedig ezt írja: "Jó-jó, hátha úgy volna itten nálatok ezzel a verekedéssel, ahogy mondod, akkor csupa holtember maradna a fehérnépeknek köztetek"[5],

Őrzik ezt a földrajzi elnevezések is: a Bükkben van "Holtember tető", a Nyírbátori járásban pedig két "holtember" nevű erdőrész is található (Hoffmann, 1993).[6] Azonban ma már senki sem használja ezt a kifejezést az elhunyt testének megnevezésére. Holttestről beszélünk, vagy halottról, rosszabb esetben hulláról, tetemről. A holtember napjainkban már kevésbé ember, a test a halál pillanatában tárgyiasul. Bár a holttest magában hordozza az élettelen tárgyak sajátosságait, mégsem tudunk teljesen tárgyként viszonyulni hozzá. Nem tudjuk hová besorolni…

A TúraTárson sokan ismernek Gejza néven. Mivel blogjaim a világhálóra is felkerülnek, és egyre gyekrabban hivatkoznak írásaimra, szükségesnek tartom aláírni és jegyzetekkel is ellátni.

Pestszentlőrinc, 2013. szeptember 29.              © Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Holtember Holtasszony Holtág