Selmecbányai kirándulás – avagy hová lett az arany?

A selmeci kirándulás kapcsán nem egy „elindultunk a zöld jelzésen,majd fentről gyönyörködtünk a szép kilátásban…”féle beszámolót akartam írni, inkább az érzésekről, amit ez a kis, elvarázsolt város ébreszt fel bennem, mindig mikor visszatérek ide.

A szomorkás nosztalgia, a múlt szaga, ami megragadt az ódon falak között, a régi képek, amik előjönnek járva a girbe gurba utcákat, a bányász és a híres diákélet itt-ott felsejlő pillanatai kísérnek végig. Ugyanakkor mindig észreveszek valami újat, ahogy az élet kezd visszaköltözni az elfeledett zugokba. Itt érezni, hogy a város szorosan együtt él az őt körülvevő természettel, a vizekkel, a hegyekkel, erdőkkel. Hogy az itt élő ősöket is erre kényszerítette a szükség, a pénz, ami végül is világhírűvé tette a várost, hogy milyen műszaki megoldásokkal tudják legyőzni az elemeket, hogy újra és újra, mélyebbre hatolva a föld alatt hozzáférjenek a kincshez, ami a föld, szinte minden szikla, ház, utca alatt rejtőzik, az aranyhoz és ezüsthöz. És végül aztán a föld kiaknázása után, hogyan lehet visszaállítani a természetet majd eredeti állapotába, hogy az mára már a pihenni, kikapcsolódni vágyó kalandorokat vonzza ide.

Csak pár leg néhány szóban: a város fénykorában(XVII.sz.vége) évente 600 kg aranyat és 25 t ezüstöt bányásztak ki, úgy, hogy 1 t kőzet 5-7 gramm drágafémet tartalmaz, némi utána számolást igényel, hány tonna kőzetet kellett ehhez megmozgatni, legfőképp kézi erővel.

Akkoriban Selmecbánya a maga 25 000 lakosával a M. királyság három legnépesebb városai közé tartozott, Pozsonnyal és Debrecennel versengve. A fényűzést még elképzelhetjük a sok pompás palotát látván. A szellemi gazdagságot is mi sem bizonyítja jobban, 1735-ben itt alapították meg az első, műszaki típusú oktatási intézményt, a Berg schola-t, amit aztán maga Mária Terézia emelt rendeletben egyetemi szintre 1762-ben. Erre az Akadémiára hívtak meg Európa, világhírű tudósokat oktatni, és végzősei közül sokan maguk is világhírűvé váltak a szakmájukban.

A világon egyedülálló módon egy olyan vízgyűjtő és tározó rendszert építettek ki, mely össz hossza több volt, mint 100 km és 60 tározót, tajchot kötött össze, ennek az összegyűjtött víznek az erejét használták fel gépek, vízpumpák, liftek meghajtásához. Itt használtak fel először puskaport föld alatti robbantáshoz( 1627), és az innen a Garam folyóig leérő vízelvezető csatorna volt 1906-ig a világ leghosszabb fúrt alagútja, aminek a fúrásánál használtak először légkalapácsot a XIX. században!

A város fokozatosan kezd kilábalni a letargiából, ami a bányák fokozatos bezárásai miatt telepedett rá az emberekre, a házakra, kövekre, amire már a XIX. sz-ban is panaszkodtak a korabeliek, hogy az addig a városvezetésben is aktívan szerepet vállaló mecénások, gazdag családok elhagyták palotáikat, amit csak tetőzött a trianoni döntést követő hivatalnoki réteg kiköltöztetése, a szoci 40 éve, amíg hagyták végleg lepusztulni a csodálatos házakat és a munkahelyek megszűnése miatti kilátástalanság.

A 90-es évek elején jártam itt, akkor még kocsival be se lehetett menni az óvárosba és fehér ember sötétedés után inkább ki se merészkedett az utcákra, az akkori elnéptelenedett utcák után ma már felüdülést jelent a kocsmákkal, kiülős kávéházakkal tarkított főutca képe.

Érezni a javulást , azóta hogy a város felkerült 1993-ban az Unesco világörökségi listájára, sikerült az infrastruktúrát kiépíteni, megoldani a csatornázási problémákat, idecsalogatni a turistákat. Mostanság az állam is segíti ezeket a fejlesztéseket, a városi közéletet, iskolákat nyitnak, kulturális programokat, fesztiválokat szerveznek ide, hogy itt maradjon a szellemi tőke és a diákság legyen, mint már sokszor a múltban, a lakosság vérfrissítése.

A város hűen ápolja az évszázadok örökségét, a bányász és diákélet hagyományait, minden ősszel felelevenítik a Szalamander fáklyás felvonulást, ami igazi éjszakai élményt jelent .

Érdemes ide ellátogatni csak városnéző kirándulásra is, de túrázni is lehet nagyokat a környező hegyekben, vagy megmászni a Szitnyó szikláit és lehet nagyokat tekerni, mert itt az megengedett, sőt több kör kijelölt kerékpárút is van az erdőkben. Lehet télen síelni a közeli, modern Szalamandra síparkban és utána sétálni egyet a behavazott utcákban, miközben a kis kéményekből mindenütt száll a füst, vagy tavasszal, amikor a kis teraszos kertekben az Ó vár körül nyílnak a mandula és szilvafák virágai. És persze nyáron, amikor a forróságban jól esik megmártózni valamelyik kis tó türkíz zöld vizében vagy csónakázni egyet a Pocuvadlo tavon.

A legvégén ajánlok egy linket, azoknak, akiknek az érdeklődését sikerült felkeltenem, szerintem a legjobb oldal, ami két baráti város- Sopron és Selmec közös fejlesztése, és a legtöbb infó és érdekesség itt összegyűjtve megtalálható:

http://www.selmec-sopron.eu/hun_32_web.pdf

Képeket a beszámolómhoz a galériámban találtok…köszi Botond értük

és hogy hová lett az arany?  van a múzeumban, van több száz tonna szanaszét a világban, és egy kevés még a föld alatt.( csak le kéne menni érte valakinek…)

Vivát Selmec, Jó Szerencsét