Liptói havasok – Nyugat-Tátra – 2013. szeptember 13-tól 17-ig.

A túra résztvevői: Miki, Gyuri, én s persze gondolatban  Zoli, aki a fülfájása miatt nem tudott eljönni a túrára.                                                                                         

1. nap; Indulás reggel hat órakor Gyurihoz. Itt finom sültkolbászos reggeli várt bennünket, majd átpakoltunk Gyuri autójába és elindultunk a Liptói havasok felé. Budapesten keresztül Somoskőújfalunál léptük át a határt. Utunk során több vár, vagy kastély épületet láttunk. Az Alacsony-Tátrát az Ördöglakodalma-hágónál (Certovica 1238m) szeltük át. Előtte lévő hegyekben már hó volt némely helyen. A hágóban igen hideg szél kergetőzött, fázott a bermudám is, de jó volt látni újból azt a helyet, ahol anno mi is leereszkedtünk, majd újból felmentünk a gerincre az Alacsony-Tátrai gerinctúránk során.

A Liptói medencét keresztezve érkeztünk meg a Liptói havasokhoz. Szállásunk Pribylina felett lévő Rackova kempingben volt. Egy szobát béreltünk a központi épületben (Jakubina). Naponta 9 Euro/fő fizettünk az autóval együtt.  Megérkezésünkkor esett az eső, persze mi azért egy rövid túrát tettünk az Uzka völgyben az innét induló két párhuzamos völgy elágazásáig.

2. nap; Korán kelés után a Bystra (2248m) csúcsát vettük célba. Miki tervei szerint egy kis bevezető lájtos túrának tervezett napnak néztünk elébe. Az Uzka bevezető völgy szakasza után, a Jamnicka és a Rackova völgy elágazásánál mi a Rackova völgyön mentünk végig szemerkélő esőben. Sajnos a völgyet övező hegyeket a felhőzet miatt nem láttuk. A völgy közepe táján egy merítős forrásra bukkantunk, ha tudjuk, akkor  nem kellet volna lentről cipelni a teljes az napra tervezett vízkészletünket.

A szálfenyvesek árnyékából kilépve a gyalogfenyők között értük el az 1430m-en lévő Rázcestie pod Klinom bivakházat. Tőle nem messze elágazott a jelzett út, mi a jobboldali ágban haladtunk egyre feljebb. Az egyik emelkedőnél áfonyaszedő emberkék mellett haladtunk el. Időközben elállt az eső, s mi megérkeztünk a sziklák és a havasi gyep birodalmába. Ettől kezdve már néha ráláthattunk a felettünk lévő gerinc szakaszokra, s tanácskozhattunk, hogy messze, fent a gerinc oldalában havat látunk-e vagy sem? Hát bizony később kiderült, hogy szép kis hópamacsokat láttunk. A Bystra hágóban ettünk pár falatot. Én a szél elől egy kőből épített mellévéd mellé vackoltam be magam, de így is hideg volt. Ekkor találkoztunk az első túrázókkal. Meredek emelkedőn indultunk a Bystra csúcsára. Fent a csúcson többen is jöttek mentek. Előkerültek a kesztyűk, sapkák, széldzsekik. No és most először a Hazajárók példáját követve mi is zászlót bontottunk, s Zolinak, az itt készült képeken keresztül kívántunk jobbulást. Gyuri a csúcson lévő póznára egy szép nemzetiszínű szalagot is felkötött egy beteg barátjának a kérésére.

Néha a nap és a szél kegyes volt, elzavarta a felhőket, ilyenkor láthattuk meg azt a csodálatos fenséges tájat amiért ide jöttünk. A csúcsról lefelé haladva lent a mélyben zergék csoportjára lettünk figyelmesek. A Bystra gerincét elhagyva alattunk a Bystra tengerszemei tündököltek nagyon sokféle zöld- és kékszínben. Egyre lentebb ereszkedve kitárult a völgy, ráláttunk a Liptói medencére és az azt övező Alacsony-Tátra vonulatára. A völgy végén erdőirtáson keresztül ereszkedtünk a túra háromszögét bezáró szakaszra. Szintvonalon keresztül érkeztünk vissza a kempingbe, s ekkor majdnem be is sötétedett már.

Ezen a napon 25km-t és közel 1500m szintkülönbséget tettünk meg le és fel. Hát nem éppen a legkönnyebb bevezető túrára sikeredett a mai nap. Megérkezés után sörfogyasztás, vacsorafőzés a szobában Miki által talált gombával ízesítve.  

3. nap; Úgy gondoltuk, hogy ma is korán kelünk, mert ma sem terveztünk rövidebb túrát, mint az előtte való napi volt. Az ébresztés sikeres volt, de felkelésre, indulásra már nem volt mondható. Lábizmaink valahogy nem úgy engedelmeskedtek, ahogy mi szerettük volna. Reggelizés után a már tegnap bejárt völgy elágazásánál, a két völgyet elválasztó (Jamnicka; Rackova) hegygerincre kapaszkodtunk fel. Célunk Jakubina és Volovec csúcsokat érintve a Rohács csúcsokat összekötő gerincszakasz lett volna. Szerettük volna élvezni a Liptói havasok gerincének kitettebb, láncos részeit is!  Az időjárás csodálatos volt, több túrázóval, sőt csoporttal találkoztunk a gerincen, illetve a csúcsokon, a turistautak elágazásánál.

Felemelkedésünk igen meredek emelkedőn, nagyrészt lucfenyvesben, majd gyalogfenyő később pedig a sziklák között történt. A gerincszakasz is le- fel hullámzott. Megtanultuk Mikivel az Alacsony-Tátrában ahhoz, hogy felmehessünk a következő csúcsra, előtte mindig le kell menni. Illetve ez fordítva is igaz. Szóval hullámzott a gerinc a lépéseink alatt. Itt már csodálatos panorámaképekben gyönyörködhettünk. Mind a két völgyet beláttuk, a Rohácsok, a Volovec impozáns látványt nyújtottak. Végig kivehetőek voltak a turistautak, ahol rajtuk sok apró hangya rótta az útját velünk együtt. A gerinc mind a két oldala igen meredek volt, a kicsúszás nem lett volna jó, talán semmi nem fogta volna meg a kicsúszót.

Gyönyörű szeszélyes sziklaalakzatok tették még szebbé a túránkat. Az ősz ezernyi színeit szinte le sem lehet írni, talán ez a legjobb: ragyogott az ősz aranyban, vörösben, barnában, zöldben, kékben… A felhők közül hol előtűntek, hol elbújtak a völgyek, csúcsok. A szél is alaposan terelgette a pamacsokat örömünkre. Jakubina (21963m) csúcsán fogyasztottuk el az ebédünket jó kis szeles időben. A csúcsról letekintve láttuk a tegnapi bivakházat, valamint a felette lévő völgyben megbúvó Rackova tavakat. Innét nézve az egyik tó szív alakú volt. A messzeségben, felhőkbe bújva a Magas-Tátra pihent, illetve a lengyel oldal völgyei, hegyei koszorúzták a horizontot.

Az időhiánya miatt lemondtunk a további gerincszakaszok bejárásáról, el kezdtünk leereszkedni először a két országot elválasztó gerincre, majd a Jamnicka völgybe. Az ereszkedésünk közben két fiatal apácahölggyel találkoztunk. Laudetur Jesus Christus  köszöntésemre Ámennel válaszolt az elől haladó apáca. Igen üde jelenségek voltak az apácaruhájukban, kedvességükkel a hegyen. Lent, a lengyel oldali völgyben nagyobb zerge csapatra lettünk figyelmesek.

Az ereszkedés a gyep után kőfolyóban folytatódott, majd a fenyőket elérve oldalirányban, illetve normál turistaúton haladtunk lefelé. A völgyben, a tegnapinál sokkal nagyobb, jobb állapotban lévő bivakházra akadtunk. A völgy alsó szakaszában fenyőkitermelés folyt, így nem a legszebb volt ez a szakasz s még az esővédőt is fel kellett venni a szemerkélő eső miatt. Az utolsó kilométereket már sötétben tettük meg. Este szokásos sörözés, vacsorafőzés, majd fáradt tagok nyújtóztatása volt a program. Ezen napon 23km-t és a tegnapihoz hasonló szintkülönbségeket tettünk meg.         

4. nap; Tegnap este eldöntötteknek megfelelően a Rackova tavait terveztük megnézni, melyek 1717m magasan bújnak meg egy szép völgyben.

Ezen a napon aztán tényleg kényelmesre vettük a reggeli indulást, gondoltuk a tavak nem lehetnek olyan messze az elmúlt napokhoz képest!

Ismételten a Rackova völgyön haladtunk felfelé, de most a bivakháznál nem jobbra, hanem balra vezető utat követtük. Egy nagyon szép, hosszú, az utolsó szakaszon meredek vízesés mentén haladtunk felfelé. A vízesés melletti párkányról pazar kilátás nyílt az alattunk elterülő völgyre, Liptói medencére, Alacsony-Tátrára. A tavak előtti medencében áfonyaszedők gyűjtötték szorgalmasan az áfonyát. Megállapítottam, hogy nem könnyű kereset az áfonyaszedés sem. Mi is nagyon sok és finom nagy szemű piros és kék áfonyát ettünk.

A fentről jövő patak végig csilingelt mellettünk, a Jakubina csúcsa alatt lévő hatalmas nagy sziklák között bujdokolva tört elő  hegy gyomrából. A sziklák közé én egy kicsit lementem köveket mászni. Igen élveztem, hogy nem látom a patakot csak hallom, s hogy a rendetlenül ledobált sziklák között kedvemre mászhatok. Sajnos ennek később meg is lett az eredménye, mert a térdem lefelé menet nagyon nem akart engedelmeskedni, a bivakházig nagy fájdalmak között araszoltam le a hegyről. No de térjünk vissza a tavakhoz!

A tavakhoz menet több mormotával is találkoztunk, elég közel meg lehetett közelíteni őket. Valószínűleg megszokták az ember jelenlétét. Kedves, aranyos állatkák voltak. Jó volt a két tó partján állni, köveket gyűjtögetni. A tavakban nagy sziklák feküdtek, az elején átlátszó volt a víz, majd ahogy mélyültek úgy változott a színük is főként a hátsó, mélyebb tónak. Szépen kéklettek, zöldültek.

Itt is igen hideg volt, megebédeltünk majd a tavak megnézése után indultunk lefelé. Én ekkor is kesztyűt húztam. A bivakháznál kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, élvezve a hegy pihentető, vad varázsát. Itt a háznál felhúztam térdvédőmet és már sokkal könnyebben és gyorsabban, kis fájdalommal tudtam megtenni a lefelé vezető utat. A bivakháznál utolértek a lefelé menő áfonyaszedők. A magas fenyők alatt várta őket egy kétkerekű kordé, ebben vitték le a szedett áfonyát. Hát … igen nehezen gurult a kordé. A völgy alsó szakaszán ismételten elég jól elkezdett esni az eső. Egy szarvas tehén is bóklászott előttünk az úton. Egészen közel engedett bennünket magához. Az áfonyaszedők megjelenése, zaja zavarta el.

Az Uzka völgyben lévő hatalmas sziklatömböt, immáron harmadszor próbáltuk legurítani a patakba, de most sem ment. No, majd legközelebb biztosan erősebbek és ügyesebbek leszünk! J

Szállásunkra visszaérve sörözés, vacsorafőzés gombával dúsítva. az est folyamán  megállapodtunk abban, hogy holnap haza megyünk, mert a térdemmel nem mertem volna bevállalni még egy gerinctúrát. 

A mai napon 21km-t mentünk és 800m-t fel, majd le.    

5. nap; Fél éjjel esett az eső, így könnyebb szívvel indultunk hazafelé a reggeli szöszmötölés, pakolás után. Hazafelé kérésemre Liptószentmiklós, Donovaly felé mentünk, hogy Komáromnál átlépve a határt Ágnesommal tudjak találkozni.

Az időközben elállt az eső is, csodálhattuk a hegyeket, illetve Donovalyban megálltunk egy kávéra, sörre, teára. Egy hatalmas gyönyörű fából készült vendéglátó egységbe tértünk be. Kicsit szétnéztünk a sícentrumban, illetve nosztalgiáztunk Mikivel az Alacsony-Tátrai túránkat emlegetve. Hely, de szép volt az is! Köszönöm most is Neked Zoli. 

Besztercebányán irdatlan mennyiségű mustárral és csokival feltankolva most már tényleg hazafelé indultunk.

Nagyon jól esett, hogy Ágnesomat megölelgethettem, megsimogathattam. Igen régen láttam, messzire került tőlünk.

Székesfehérváron hajvágót kerestem, mert az enyém pont a túra előtt ment tönkre, alig tudtam a szakállamat és hajamat valamilyen róthantis formába hozni.

Gyuri felesége finom vacsorával várt, (palócleves, gombával töltött palacsinta, ízes palacsinta és gofri) hát degeszre is ettem magam.  Ismételten felejthetetlen szép napokkal, élményekkel gyarapodtunk. 

Andrea nagyon finoman a leírás elolvasása után megjegyezte, hogy Ő is sütött palacsintát. Bizony igaza van, nagyon finom étcsoki pudingos és túrós palacsinta várt rám itthon. J

2013. október 2. ra