Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Várak a Börzsönyben
2013/11/13 12:41:24 Küldte: Gejza

A blog általában egy jól sikerült túra beszámolója szokott lenni. Ez úttal a szombatra kiírt túrámhoz írok némi előzetes kedvcsinálót.

Szobi átszállással Perőcsénybe fogunk   buszozni. A falu neve szláv eredetű szó. Annyit jelent: „A túlsó oldalon lakó” Feltehetően az Ipoly másik oldalán korábban falut alapítók nevezték így a hegység lábánál megtelepülőket.

Előbb a piros sáv, majd a piros négyzetjelzéseken érjük el a Szénpataki panziót. A hajdani turistaház előbb a váci Vilati vállalati üdülője, majd a gyár felszámolása után magánkézbe kerülve lett panzió. Áraikat bizony nem a hátizsákos turistákhoz szabják. De minket sem néznek ki. Kávéra, vagy egy tál ételre ide is érdemes betérni.

Innen a kék négyzeten fogunk felkapaszkodni, s ahol a zöld sávjelzésen megtaláljuk a déli irányba mutató „Godó vár” feliratú táblát, ott a jelzéseket elhagyva mi keleti irányba a gerincre szerpentinező felhagyott szekérútra térünk.

Van már annak talán húsz éve is, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park tájegységvezetőjének kérésére az MTSz a zöldjelzést áthelyezte. Az óta a Miklós-tetőt nyugatról kerülve, a Godó-várat kihagyva ér az út a Dosnya-nyeregbe. Akkoriban ugyan is rétisasok fészkeltek a környéken, s a ritka védett madaraknak akartak háborítatlanságot biztosítani. A turisták tehát nem mehettek arra, de az erdészet azért tarra vághatta a szép öreg bükköst. Csak a fészek körül hagytak meg három-négy fát. Hogy aztán ezt vették zokon a ragadozók, vagy egyéb miatt költöztek  más vidékekre, ezt már tőlük kellene megkérdezni.

A Börzsöny-hegységben a bronzkor végén, a Krisztus előtti nyolcadik század körül számos sáncokkal védett magaslati települést hoztak létre. Ezek közül a legépebben maradt sáncok itt a Godó-vár nyereg felöli oldalán találhatók. Nováki Gyula 1973-ban ásatást végzett a területen. A sáncot átvágva megállapították, hogy az agyagba ágyazott kövekből állt. Az így megépített falat aztán kiégették. A nagy hő miatt a vörösre égett agyagban helyenként az andezit sziklák is megolvadtak. Előkerült néhány elszenesedett gerenda is mely feltehetőleg a falat támasztotta. A védett területen számos egyéb cserép töredék mellett egy bekarcolt mintázatú oldaltöredék is előkerült, mely a Kyjatice-kultúrába sorolható (A Rimaszombattól északra lévő lelőhelyről elnevezve. Magyarul Kiéte) Ez egyben az erődített telep korát is meghatározta.

A sáncokat elhagyva a hajdani jelzés útján szeretném megnézni a sasok egykori jó másfél méter széles, s majd két méter magas hatalmas fészkét. Csak hogy a Nemzeti Parkon kívül ma már az elburjánzó szeder is védi ezt a környéket. Ha arra nem menne, akkor a szép öreg bükkösön átvágva  fogunk a Dosnya-nyeregbe jutni.

Azért szervezem ezt a túrát november elejére, mert a lombját vesztett erdőben jobban látszanak a sáncok. Más részt a madarászok még reménykednek a sasok visszatértében. Ők azonban csak január elején kezdik meg fészkelő hely kereső, nászrepülésüket.

 

Egy ilyen írásba persze nem fér bele mind az, amit a túrán be fogunk járni. Így hát, ha érdekel, hogy miért hívják a Magos-fát más néven Tátra-látó hegynek? Miről nevezetes a Csóványos, a Pogány-vár, és az Ételhordó út? Akkor tartsál velünk, s elmondom útközben!

Találkozó:

2013. november 16, szombat 06.30 és 06.40 között Bp. Nyugati pu pénztárcsarnok.

Szobig vegyél jegyet!

Felszállhatsz Vácon is, csatlakozhatsz hozzánk 08.08-kor Szobon, és 09.11-kor Perőcsényben is.

© Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Godó-vár Magos-fa Pogányvár Csehvár





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

gwynturin
2014/05/20 22:35:56

Na ez nagyon jó hír. Akkor addig szépen lassan bejárom az összeset... Na de mennyi is van összesen?



Gejza
2014/05/20 21:41:59

Kedves Tamás! Most dolgozom  az új kiadáson. Újra bejártam  az összes várat, (éppen tegnap voltam az utolsóban) hogy összeírjam a változásokat. Kiegészítem az elmúlt évek ásatási eredményeivel. A 10.000-es topográfiai és a Szarvas kiadó térkép kivágataival. Színes fotókkal és GPS koordinátákkal teszem teljessé. Mind ez várhatóan év közepére kerül a boltokba. Kapható lesz az Arany János utcai Metró megállónál lévő térkép boltban és a Börzsöny turistaházaiban. Barátsággal: Géza



gwynturin
2014/05/20 20:55:58

A várak a börzsönyben című kiadványt régóta hajtom, de egyetlen boltban, börzsönyi településen sem lehet már hozzájutni.

Mindenhol azt mondják, hogy rég elfogyott... Ugyan a neten fent van a várak listája, bejárni éppenséggel be tudom és be is szeretném fejezni, de a leírásokat is szívesen elolvasnám teljesterjedelemben. Ha van esetleg példányod postai úton, utánvétel valahogy megoldható?

Kőszönettel:

Tamás



Gejza
2013/11/14 22:18:45

Nekem a hajdani gondnok mesélt valamit, de nem jegyeztem fel, mert nem érdekelt annyira a dolog. Éppen ezért köszönöm  neked a helyreigazítást!



petour
2013/11/14 20:56:04

Remek a túraterv és remek a blog, ne haragudj, hogy mégis két apró elírásra hívom fel a figyelmed.

Bár a szén is fekete, a szóban forgó panzió a nevét a Fekete- vagy Csarna-völgyről kapta.

A VILATI pedig nem váci gyár volt, hanem a Villamos Automatika Intézetet, melyet a Kohó- és Gépipari
Minisztérium alapított 1960-ban, Budapesten. Az Intézet neve az idők
folyamán először 1978-ban Villamos Automatika Fővállalkozó és Gyártó
Vállalatra, majd 1985-ben VILATI Automatika Vállalatra változott. A Vilati Automatika Vállalatot 1992 decemberében államigazgatási irányítás alá vonták, majd 1993. november
30-án az állami vállalatot 100%-os állami tulajdonú részvénytársasággá alakították (Vilati Automatika Rt.).

Egyébként, ahogy másutt már jeleztem, - szó szerint - a nyomodban fogok járni: másnap, vasárnap, magam is túrát vezetek a Varsa-tető és a Nyír-réti kastélyrom érintésével Diósjenőre.

Üdv és szerencsés túrát kívánok!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.