3. nap
Reggel ismét a nappal keltünk. A tervek szerint mi Judittal a bélavári körutat akartuk lejárni, amiről a többiek előző nap visszafordultak, úgy, hogy az elején megmutatják az utat, amit a széltörésben találtak, majd ők elmennek a Podságai-szoros fele, és délután 3-kor találkozunk indulásra készen az elrejtett cuccainknál. Még aznap vissza akartunk menni első esti sátorozóhelyünkre, hogy másnap, vasárnap, minél könnyebben visszatérjünk a kocsihoz és jöhessünk haza.
Ebből az lett, hogy átvezettek minket a széldöntésen (a jelek szerint erdőtűz volt, és ezzel párhuzamosan vagy ez után dönthette ki a szél a fákat), majd a jelzések elágazásánál, a Bélavár keleti sarkában végleg szétváltunk. Mi Judittal kényelmesen megtettük a körtúrát, rengeteg fényképet készítve a sziklákról (nagyon megfogott a megmászásuk gondolata), koordinátákat levéve, és 3 után pár perccel beestünk a táborhelyünkre – ahol nem volt senki.
Ebédeltünk és vártunk, majd 3/4 4-kor úgy döntöttem, hogy ha meg is érkeznének pár percen belül, akkor se lenne értelme elindulni, így felkerekedtünk vizet szerezni és sétálni. Előtte Judit meg akart nézni egy barlangot, amit a közelben talált. Ebből bő fél órás kaland lett, ugyanis bemászott, de nem tudott visszaereszkedni a csúszós agyagon, így végül utána kellett másznom egy szakaszon, és a lábait egyesével a lépésekre szorítani, hogy le tudjon jönni. Nagyon nem örültem a dolognak, de nem volt más megoldás. Tanulság: felszerelés nélkül a legkisebb barlangba se kell bemászni…
Vízért menet, naplemente előtt pár perccel találkoztunk Orsival, aki egyedül jött vissza. Miközben elmesélte, hogy mi történt, előkerült János is, így kiderült, hogy hárman három fele szaladtak. Magamban jót mulattam a dolgon, és közben aggódtam Ákosért, mert tényleg alacsonyan volt a nap. Ők elmentek sátrat állítani, mi Judittal leereszkedtünk vízért, és a visszafele már sötétben, a tábor szélén szembetalálkoztunk Ákossal, aki valami félreértés folytán utánunk indult. Örültem, hogy mindenki jól van, meghallgattam, mi történt, hogy sikerült ennyi fele szakadni, majd feküdtünk aludni.
4. nap
Ezúttal egy borzalmasan hosszú éjszaka után (kényelmetlen helyre került a derékalj, így én is), hajnalban hallgatva a ködszitálást a sátor falán, majd ködre-felhőre ébredve, felkészültünk az indulásra. Végig a kék keresztet követve visszatértünk a kocsihoz, közben Ákos megjegyezte, hogy ott találkozunk, de ezúttal nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e, vagy tényleg megint “kiengedi a kéziféket” és lehagy minket. Végül annyira nem is szakadtunk szét, és immár eseménytelenül, a két kiskutyával ismételten megküzdve (Ákost földharcban legyőzték), elértük a kocsit.
Ott sikerült még a kulcsot a csomagtartóba zárni úgy, hogy Ákos azt a túranadrágja zsebében felejtette és elcsomagolta, én pedig elégedetten, hogy indulhatunk, lecsaptam a csomagtartót. Mivel a csomagtartó az utastérből nem nyitható, kezdtünk izzadni, amikor Judit megmentette a helyzetet, és eszébe jutott, hogy egy filmben látta, hogy egyes 4 ajtós kocsik hátsó üléseit is előre lehet buktatni és hozzáférni a csomagtartóhoz.
Ennyi záró izgalom után, már nem a túra, hanem a hazaút részeként az M3-ason elkapott minket egy felhőszakadás jéggel, mindezt teljes sötétben, így kb. hatvannal lehetett menni; baleset történt előttünk, amit Márta, a GPS segítségével kikerültünk, de így is sok időt vesztettünk; és végül Ákos megküzdött Pest forgalmával is sötétben, esőben, amitől nekem a volánnál égnek állna minden szál hajam – bár lehet, hogy utasként ilyenkor rosszabb hátul, mint vezetni.
Végezetül köszönöm mindenkinek, hogy ott voltatok a túrán, Orsinak a furulyaszót, Ákosnak a szervezést, Juditnak a cuccunk cipelését, Jánosnak a cím ötletét és az érdekes beszélgetéseket!
Címkék: Gyalui Erdély Bélavár Csillag Vándor Sátor Kállai Pisti István
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
(Ez is, + az is!) Hiszen éppen csak hogy elkezdtem 
a 2. hatvan évemet! 
... öregkorodban sem fogod látni azt a gyönyörű fenyvest, ami ott volt