Az útvonalat előzetesen a turistautak.hu segítségével terveztem:

Összesen: 12,5 km /605m

Indulás reggel 6-kor otthonról.

Kb 3,5 órás út áll előttem.

Még sötétben érek az M3-ra. Ködös, párás reggelre virrad a mai nap.

A szomorú idő ki is tart Tokajig. Itt villámcsapásszerűen világosodik ki és megyek bele a szikrázó napsütésbe.

Sátoraljaújhelyet elhagyva minden fehér. Havat lapátoló emberek az út mentén.

Aztán mindez eltűnik, Pálfalva magasságától már egyáltalán nem fehér a táj. Többnyire csak a fák koronája zúzmarás…

A Füzéri vár távoli képe jelzi, hogy közel vagyok a célhoz!

A váré, mely a parkolóból így néz ki:

Parkolás közben megszólít egy helybéli, hogy nem én kell vele találkozzak lucfenyő mag ügyében. Hát nem én voltam az embere…

Felkészülés után nekivágok az útnak. De csak módjával, mert a tegnapi olvadás után ma reggel fagyott és eléggé érdekesen lehet közlekedni az utakon. El nem tudom képzelni, hogy jutott el a roki-moped a bolt elé…

A kék+ átvezet a Bisó patakon és a várral átellenes hegyoldalban komótosan emelkedik felfelé a Bodó rét irányába, jó ütemben lehet haladni.

Visszanézve a kilátást még mindig a vár uralja.

Az út mentén mindent a megfagyott köd borít. A fákról a jégkása néhol az útra hull, itt megkönnyítvén a haladást. Ugyanis az utat, miképpen a faluban, itt is jégpáncél borítja, melyen eléggé körülményes járni.

A napfény a fák törzsére csillogó patakokat varázsol.

A Bodó réten az utazót egy fenyősziget várja. Innen már átlátni Szlovákiába, Kassára.

A kék+ itt találkozik a balról, Hollóházáról érkező kékkel. Itt térek rá a Károlyi vadászkastélyhoz vezető aszfalt útra. Jobbról üdülők, balról szlovákiai panoráma.

Korábban, mikor erre jártam, azt hittem, hogy itt van a Károlyi kastély. Kiderült, hogy ez csak egy módosabb érdi fiatalember hétvégije, ami nem is olyan messziről kastélynak tűnik.

A majdnem-kastély szomszédságában van a Panoráma fogadó, ahol nagyon ízletes, forró húslevest mérnek. Most is nagyon jólesett… Mindenkinek csak ajánlani tudom. A húsleves mellé még töltött káposztát kínálnak a vendéglátók. Azt nem kóstoltam… Még…

Lévén, hogy utolsó itt-jártamkor annyira igyekeztem, hogy nem látogattam meg az igazi kastélyt, elhatároztam, hogy most megteszem. Fene se gondolta volna, hogy nem sikerül!

Vállalati üdülő… hmmm… megnézném a tulajdonosi listát és az adás-vételi szerződést…

Picit magamban durrogva vágtam neki a nagy emelkedőnek. Az innen induló erdei út kanyarogva a Nagy Milicre vezet fel. A fákról lehulló zúzmara kb bokáig ért, ami egy picit nehezítette a haladást.

Az oldalból visszanézve a völgybe látni lehetett a ködöt, ahogy lassan, alattomosan hömpölyög Szlovákia felől. Jó lenne a csúcsra érni, mielőtt ködbe borul a világ.

Kicsit izzadtan és pilledten, de még mindig napsütésben pillantottam meg az első határkövet.

Innen már a határ nyomvonalán lehet a csúcsra feljutni.

A csúcsot egy közös, szlovák-magyar emlékmű jelöli.

Na, itt ért utol a köd és sunyi kísérője, a szél. Ez volt az a pillanat, mikor áldottam magam a zsákban levő száraz polóért, termo felsőért és meleg teáért. Megérte cipelni…

Innen még egy kicsit a senki földjén mentem és aztán visszatértem magyar földre. Ezután egy kb 2 km-es szakaszon nagyon kellett figyelni, mert a kék nem úton vezetett és elég gyéren volt felfestve. Még tiszta szerencse, hogy megvoltak az emlékeim a korábbi menetről. Nem elég, hogy a jelzésre kellett nagyon figyelni, de a meredek ösvényen a dara alatt eléggé sziklás volt… Szóval bokára, térdre is nagyon kellett vigyázni…

De leértem és Füzérkomlóst még napsütésben láthattam.

Füzér vára a másik oldalát is megmutatta.

Címkék: Füzér Bodó Rét Károlyi Kastély Nagy Milic