Még sötét van, amikor elindulok otthonról. A villamosró
l leszá
llva azonban a felkelő
nap első sugarai már vegigsimítanak a há
ztető
kö
n, vidám narancsvö
rö
sre lazú
rozva őket. Vidám vagyok én is: má
szó
nap a mai. Talán az utolsó a vizsga előtt. Elszaladt ez a másfél hónap... Egy hét múlva már kezünkben a papír az oktatói szamá
rletra első foká
ró
l.
Épp a kölcsönkocsi papírjaival bíbelő
dö
m, amikor megcsö
rren a telefon. Újdonsült má
szó
tá
rs
am, Rita hív: nem kell érte mennem a kedvenc budapesti utcámba (a mázlista a Török utcában albérel - ha nem ismeritek, must have... és akkor már nézzétek meg Gül Baba türbéjét is; én is el fogom vinni Lindát rózsabimbó-fakadáskor). Mert hát egy mászócsaj erős, és megbírja a slósszal teli zsákot az eredetileg megbeszélt találkahelyig, alias Margit híd, pösti hídfő. Ugyanott, ahol nemrég az első mádzsárisztáni klettersteig meghódítása okán gyülekeztünk. (Krisz, azóta is lógok neked a benyapénzzel...)
Szóval nem kések el a találkozóról, pedig alapjáraton minden esélyem megvolna rá. Nagy ölelés a csajomnak (egy ilyen laza hangulatú beszámolóban mégsem írhatom azt, hogy a kedvesem vagy a párom - pedig a barátnőm, a csajom és hasonló szavak nem annyira írják le azt, amit érzek... Ilyenkor, amikor nem egészen meghatározható a viszony, a szexpatner szót szoktam használni, mert azzal nem lehet mellélőni - de jelen esetben ennél bonyolultabb a helyzet, viszont sokkal többről van szó. Ha majd elég túrámra eljöttök, és emellett megfelelően berúgunk, akkor mesélek...)
Szóval Rita... A doktor néni (a franc essen a fajtájába is - természetesen jó értelemben -; és erről nem ő tehet, hanem a történelem, meg a blokkok a. k. a. lelki sérülések... újabb berúgás esetén talán erről is szó eshet...) a többiekkel együtt a megbeszélt találkahelyen van, ahol kisebb-nagyobb időeltéréssel a többiek is megjelennek. Közjátékként irány a CBA (bocs a reklámért), ahonan szőlőt vételezek (bocs Anyu és Apu - a tiétek mégis ízesebb), majd ezzel kínálgatom a mászópajtikat, miközben a zenei stílusról elnevezett japán személygépjármű felé tartunk. Már unjátok a következő szófordulatot, amit a Belgától loptam, ezárt most kocsiba be, ablak fönnmarad, és a könyökömet is jól bevágom a fönnmaradt ablakba... Amíg a zsibbadás kimegy, addig a két kötélparti (nevezetesen a legcsillagászabb Józsi és a - nem úgy értem - párja, Balázs; valamint a gyönyörű doktor néni Rita és én) Szentendre és Oszoly felé veszi az irányt.
Az időbennél is időbben érkezünk: megelőzzük Istvánt (akiről megtudom, hogy mindig mindenkinél előbb van ott, mellesleg a Lézer becenévre hallgat a Lázár vezetéknév miatt...), és a második CBA-s kör ellenére (nyulas betűcsoki a nőnek, akit szeretek) mi vagyunk az elsők az oszolyi parkolóban. Finoman és nőiesen fogalmazva: kurva hideg van! Egyetlen - semmire sem jó - tízpróbás esőkabát(nak csúfolt ruhá)mon gondolkozom, amikor az ezüst Subaru mellé (oké, hazudtam: a metálkék Jazzt - hoppá, most elszóltam magam - csak másodszor parkoltuk le a sziklás erdősáv tövében) megérkezik István.
Nincs bennem para - még -, pedig mindjárt megkérdezik, hogy mit is tanultunk az elmúlt hat hétben. Hát, őszintén szólva én szt, hogy ez egy nagyon jó közösség. Meg két fokozattal a határaim fölé mászni.
Na de ez most nem érdekes. Az sokkal jobban, hogy melyik útba és mikor szállunk be. Tudjátok: vizsgaszitu meg ilyenek...
Gyönyörű idő van: a falról azt bámulom, hogy milyen csoda a Természet. Az alattunk elterülő erdő a még mindig zöldtől a lassan sárgulón át a vörösbarnáig terjedő lombkoronát hord. (Akkor még nem tudom, hogy egy hét múlva, egy másik mászópartnerrel vizsgázva a színek monoton pirosra váltanak majd.) Lindára gondolok, és arra, hogy milyen jó volna, ha most mindezt a látványt vele is megoszthatnám. Csakhát itt mit csinálna Kira kutya? Mert a Rókahegy katlanjában boldog-boldogtalantól sült szalonnát kunyerál - de itt?! Itt csak mászók vannak - semmi piknik. "No fun anymore" - ahogy a dalban énekelik...
Szóval A Hegy... mégha oly kicsi is - van vagy 300 méter. Egy nullával több is lehetne, akkor kissé más kihívást tartogatna... Beszállunk az útba, amelyet István ír elő. A KGY borda egyik clean útja. Valahol itt másztam BB-vel, aki oktatómból mászópartnerré lépett elő/hátra - mivel Máté a KGY nélküli bordáját össze-vissza repesztette bokszedzésen. "Kicsit fájt" - mondta egy mátrai 5+ elölmászása után. Orvosi javallatra tehát tavaszra halasztotta a tanfolyam újrabefejezését. Barátnőstől...
A borda után kikeveredünk a főfalra. De előtte a vidijókamera áldozataivá válunk. (Azóta is az én seggemmel hirdetik az alapfokú tanfolyamot - bár nyilván csak a slószom volt a kép célja - de azért én örülök, hogy ilyen genetikát kaptam Anyutól és Aputól, és hogy élni is tudok vele...) Szóval Jenő után kellett spontán vonulni, mint vidám és lelkes alapfokúsok. Tehát miután a kamera elrabolta a lelkemet, a főfalon kötözködöm be négybőlért. (UIAA IV-, ha valaki nem értené.) A közbülső párkányig kell másznunk, aztán kegyelmet kapunk, és leereszkedhetünk. Természetesen váltva. Utólag vicces belegondolni, de félelmetesnek tűnt akkor az átlépés. Ma már - minden bizonnyal - kiröhögném. Ha nem is a hegyet - mert azt nem szabad -, de az akkori önmagamat.
A nap végén még gyorsan bevállalok egy V- vagy V+ számozású utat. A közepén elharántolok, mert az igazi útvonal számomra egyelőre megfejthetetlen. De azért a csillagász és a nemcsillagász mászópajti így is elismerően bólogat, amikor a fölső standtól leereszkedem. Pontosabban leeresztenek. Hiszen én csak passzív elszenvedője vagyok Zozi, az egyesület elnökének elölmászott kötelének.
Szóval... ennyi volna? Mindjárt vizsga? Ádámmal? Akiről még akkor nem is sejtem, hogy vele vizsgázom? Mindegy: nem azon múlik, hogy kivel. Hanem azon, hogy én mit tudok... És a sikerhez eleget! Van jogsid? Na ugye! Ott is ugyanez volt a szitu: belépőt ad a társasjátékhoz. Tehát BERG HEIL!! Holnap ilyenkor már ugyanitt, a vörösvári Emil cukiban toljuk a sütit. A sikeres vizsga gyümölcsét!
Címkék: Maty Csellengés AjtónKívül Ajtonkivul Excelsior Sziklamászás
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
