Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Viharzóna
2010/02/09 18:53:08 Küldte: easybiker

Egy meleg augusztusi délutánon elindultam Gárdonyba, az egyik barátomhoz, hogy elvigyem neki a közös túránkról készült fényképeket, amit nemrég hívattam elő. Úgy döntöttem, ha már megyek, akkor bringával megyek, és teszek egy kört a Velencei-tó körül.

Mikor Dinnyésre értem, láttam a viharjelzést, amin jót derültem, mivel egy árva felhő sem volt az égen. Folytattam útamat, majd egy sziszegő hang jelezte, hogy a hátsó kerék léket kapott. Gyors defektjavítás következett, és mikor felnéztem láttam hogy a Velencei-hegység sötétbe burkolódzott. Villámlás jelezte, bizony ez nem tréfa. Elkezdtem sprintelni, hogy erérjem a barátom nyaralóját. Sajnos nem győzhettem, mert a vihar túl gyorsan érkezett. A nyárfák majdnem  vízszintesre hajolva ontották elém a száraz ágakat, és a letépett faleveleket. Mire elértem a nyaralót bőrig áztam. Barátom leültetet a teraszra, a tető alá, és hozta a forró teát. Elbeszélgettün ott estig, a vihar meg közben elment, ruházatom pedig megszáradt. Elköszöntem, és elindultam a tó körre. Az utcából kiérve láttam, hogy a hegyek felett már megint villám cikázik. Hurrá! Jön az utánpótlás! Elindultam hát a vasútállomásra, gondoltam hogy hazamegyek majd vonattal. Pár kilóméter után, ismét elért a vihar. Lábam lubickolt a cipőben. Begurultam az állomásra, éppen akkor mondták be a hangosban, hogy: Személyvonat érkezik Budapestről. Szuper az pont jó lesz nekem! Majd bemondták hogy: vonat 15 percet késik. Bementem a restibe valami lélek melegítőt inni, mert már kezdtem fázni a vizes ruhában. Mikor ki jöttem akkor mondták be hogy a vihar fát döntött a sinekre, igy az indulás másfél óráig bizonytalan!

Hát ez állati! Annyi idő alatt haza is tekerek!

Bicajra ültem,  a menetszél meg is szárította gyorsan a ruhámat, és végre nem fáztam. Végig a 7-es úton haladtam ami már foltokban felszáradt, csak az ágakat és a nagyobb tócsákat kellett kerülgetnem. Akkor valahogy senkinek sem jutott eszébe hogy autóba üljön. Nem is találkoztam egyetlen autóval sem. Már úgy tünt, hogy már minden rendben lesz, Dinnyés mellett a felüljárón kövér esőcseppek kezték el verni a bukómat. Korom sötétben haladtam mikor fedezéket próbáltam keresni, de a buszmegállóban nem volt beálló, és tudtam hogy Székesfehérvár felé nincs több megállóhely, arra nem menekülhetek a vihar elől. Viszafordultam hát Dinnyésre, a vasútállomásra mentem, mert ott van váró legalább. Hatalmasat villámlott és elkapott az eső rendesen, immár harmadszorra. Cipőmben előre-hátra hullámzott a víz minden pedálfordulatnál.  Az állomáson az eresz alatt vártam az idő jobbra fordulását. Egyszer arra  figyeltem fel, hogy a fénysorompó pirosra vált és a távolban vonat fényszóróit pillantottam meg. Egy pályafenntartó szerelvény gördült be a vágányra. A masiniszta kiszállt és pár szót váltott a forgalmistával. Gyorsan odaléptem, de nem maradt időm kérdezni. A mozdonyvezető rám nézett és azt kérdezte:

-Merre mész?

-Székesfehérvárra! -Válaszoltam vacogva.

- Na öcsém akkor dobd fel a drótszamarat a pótkocsira! Elviszlek!

Bepattantam a sárga sínbuszba, felpörgött a motor, és elidultunk. Pályamunkásokal végig viccelődtünk hazáig. Az utastérben jó melegvolt, rányomták a fűtést. Az állomásra beérve elköszöntem az alkalmi útitársaimtól. Leszáltam a gépről, az egyik utánam kiáltott:

-Aztán itt ne felejtsd a vízibiciklidet!

Hazakarikáztam, teleengedtem a kádat forró vízzel és belefeküdtem. Boldog voltam hogy indulás elött nem néztem meg az időjárás jelentést, mert akkor biztosan nem indulok el. Nem lett volna lehetőségem átélni talán életem legnagyobb kalandtúráját.

Ezen a napon a Omsz narancssárga riasztást adott ki, hidegfront vonult át a térségben heves zivatarokat okozva. Tudtam meg utólag...

 

Címkék: Easybiker Kalandjai





Bejegyzések 1 - 3-ig. Összes bejegyzésed: 3

szuzi
2010/02/10 21:26:35

Az eleje horrorisztikus volt. Mint egy horror film. Aztán barátságos vége volt . Vannak rendes emberek. Vízibicikli. 



Icebob
2010/02/10 11:02:10

Kalandos kis utazás volt, tetszett :)



furge
2010/02/09 19:48:48




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.