Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Emberek a havason...
2014/04/17 12:22:19 Küldte: sankesz

Emberek a havason…

 

Különösen utáltam a tavalyi év augusztusát, ugyanis olyan mennyiségű eső esett, hogy  gondolatban már vízibiciklizve mentem hőn szeret munkahelyemre, a teszkóba…Sajnos az említett ok miatt az éppen esedékes erdélyi túra is elmaradt, mert nem füllött a fogunk a „vízitáborozáshoz”. El is határoztam, hogy jövőre ha  a kutya kovászba szrik akkor is elmegyünk a  Radnai-havasokba, majd megoldjuk valahogy. Nos, július végén kis csapatunk rövid tervezgetés után fel is kerekedett és Csengersimán átkelve, Szatmárnémetin és Máramaroson keresztül megérkezett Borsára , ami a környékbeli túrák egyik fő kiindulópontja. Eredetileg úgy gondoltuk , hogy a következő településen, Borsafüreden szállunk meg, de ránk esteledett és kénytelenek voltunk hamarabb szállást keríteni. Az utak borzasztóan rosszak voltak ezért a suzuki sem produkált hangrobbanást a 60-70-es tempóval. Borsára beérve meg kellett állapítanunk , hogy van vagy 20 km a település. Egy hosszú völgyben az egyetlen út mentén fekszik , északi oldalán a Máramarosi-havasokkal, közelben az ukrán határral, délen pedig a Radnai-havasok impozáns tömbjével. A város főutcája jelenleg Libanont idézi az izraeli betörés után, mindenhol lyukak, feltúrt járda, építkezés, bontás, kanalizálás, meglehetősen balesetveszélyes. Itt találtunk rá már este 9 óra magasságában egy kempingre, ami a várakozásunkat felülmúlta. Gondolatban már valami huzatos csűrben döglöttem a dohos szalmán ezzel szemben egy takaros kis családi szállásra bukkantunk. Tiszta, rendezett udvarban néhány sátor, barátságos lengyelekkel. A házigazda egyből hozott söröket , amit rendes bolti áron vásárolhattunk meg. Van főzési, fürdési, grillezési lehetőség és még térképet is árulnak a hegyre vágyó turistáknak. Másnap kicsit későn , kb. 10 körül elindultunk a Iezer tóig, ez közvetlen a Nagy-Pietrosz csúcs alatt található utolsó még élhető táborhely. Az élhetőséget úgy értelmeztük , ahol van víz és legalább inni meg főzni tudunk. Pár km gyaloglás után egy nagyon barátságos, pirospozsgás úr nyomott egy satuféket mellettünk és az olaszból behozott iveco teherautójával  jó 5 km-rel rövidítette a távot. Itt nem volt igaz , hogy Erdélyben a stoppért fizetni kell, mindössze arra kért meg hogy a kolostornál majd mondjunk egy imát. Nyomtuk is már útközben , mert sofőrünk száguldott vagy 70-nel a sziklás erdei úton. Nem ismerek túl sok szentet (főleg személyesen) de az összes eszembe jutott miközben a platón repkedtünk superman pózban.

A kolostortól már csak ösvényen tudtunk haladni, de ez annyiból jó volt, hogy csak lenyújtottuk a kezünket és mentünkben tömhettük magunkba  a finom áfonyát. Volt is olyan fekete a képünk tőle, mint az orkoknak Mordor földjén! Kb. 4-5 órát meneteltünk elég egyhangú környezetben , ugyanis 1000 méter fölött felhők ereszkedtek ránk és semmit nem láttunk, valamint rá kellet jönnöm , hogy anyámék becsaptak mikor azt mondták hogy vattacukorból vannak! Néha megálltunk kifújtuk magunkat, de nagyon fárasztó volt, szakadt a víz rólam rá tíz percre egy nyitottabb részen majd meg fagytam…Így jutottunk el a meteorológiai állomáshoz, ahol volt egy pár harsány középiskolás gyerek, de egyébként semmi más. Reménykedtünk hátha lesz valami büfé vagy vehetünk a háziaktól egy-két sört, de sajnos csak Zoli barátom kapott egy nyelet kaparós almapálinkát. Mi le se cihelődtünk , hanem menetből megcéloztuk  a közeli tavat, ahol elvileg tilos kempingezni, de szerintem ezt  kutya sem ellenőrzi…azaz később pont egy Bud Spencer  szakállas kutya ezt csaholva megtette, de aztán gondolva az állomáson tanyázó fiatalokra inkább visszasunnyogott. A tó körül este hatkor olyan volt mintha valami vad fjordok közelében tanyáznánk sötétedéskor. Párás, nyirkos, sötét volt minden, rajtunk kívül két sátor árválkodott ahol bevackolva vacsorázgattak a sorstársak. Másnap reggel viszont százágra sütött a nap, az idő tiszta és kellemes volt, bevágtunk valami levesporokat aztán még úgy habzó pofával megindultunk a tőlünk pár száz méterre csúcsosodó gerincre…Egy nagy lapos kövön mormota füttyögött utánunk, gondolom azt , hogy nem vagytok normálisak. Kb. 2 óra intenzív kapaszkodás után felértünk a  nyeregbe, ahonnan már tényleg csak vagy 100 méterre volt a csúcs! A látványt nem tudom leírni, elég legyen csak az hogy fél órát tátott szájjal csodáltuk a tájat aztán egy kis szalonnával és hagymával betömtük, így indultunk tovább a vélhetően könnyebb terep felé. Érdekes , hogy turistákkal nem nagyon találkoztunk, mindössze lent a tónál. Az egyik sátor román a másik lengyel volt, meg is jegyeztük hogy a lengyelek az új hollandok, mindenhol ott vannak, ha van egy szikkadt fűcsomó valami világvége falu birkalegelőjén tuti hogy nem messze tőle találsz egy lengyel sátrat. Kisebb bosszúságot okozott, hogy egy 17 éves forma gyerek elkezdett abban tóban lubickolni amiből mindenki ivott és úgy vigyáztunk rá hogy még az edényünket se mertük bele, hanem óvatosan flakonnal merítettünk. Szerencsére egy erélyesebb román kiparancsolta  a vízből. (Jó tanács , ha itt vizet mernél, inkább keresd meg van e valami belépő vízfolyás és abból igyál! Később mi is így tettünk) a csúcsot elhagyva néhány cseh túrázóval futottunk össze akik elmondták , hogy a Rebra tónál táboroznak és majd ők is arra mennek másnap amerre mi. Ez hasznos információnak bizonyult , mert a térképen nem azt jelölték Rebrának, viszont a helyszínen a tábla ezt jelezte. A Nagy-Pietrosztról egyébkén egy hullámzó gerinctúra várt volna ránk , de mi inkább leereszkedtünk a Bukuly tavak mentén a völgybe (ez 3 tó gyűjtőneve, amiből az egyik a legmélyebb az egész Radnai-havasokban, kb. 5 és fél méter) A völgyben találkozunk először pásztorkutyákkal, amiknek a nyakában egy fura doboz volt kaviccsal megtömve. Állítólag ez azért van , hogy ne tudjon rendesen futni a kutya , aminek mi abban a helyzetben őszintén örültünk. Egy 13 éves forma gyerek vigyázott a nyájra, akinek miután adtunk egy snickerst, nagyon kedves lett „ungáríá”. Kb. 1 órát gázoltunk még a térdig érő fűben mire kiértünk egy földútra, ezen haladva egyszer csak megláttuk a csehek Husky sátrait. Sajnos a tavat és környékét összejárták a  birkák, tőle pedig  20 méterre egy elég büdös esztena árválkodott 3 talpig szutykos gyerekkel, akik a trágyadombon épp részeges karatést játszottak. Kicsit leültünk barátkozni , aztán úgy gondoltuk, hogy valami kevésbé büdös és lármás helyen töltjük az éjszakát.

Az elvonulás végül olyan jól sikerült, hogy két napon keresztül csak egy lovassal és egy pásztorgyerekkel találkoztunk.

A maradék aznapi kb. 2 óra gyaloglás már a gerincen folytatódott ismét, kisebb megszakításokkal  (egy csorda bika(!) az utunkat állta és ki kellett kerülni őket) a napi cél fölött teljesítettünk. Mindenképp valami forrás közelébe kellett húzódnunk, mert a víz elfogyott, max a pólónkból csavarhattunk volna egy koktélt.

Eredetileg a ’Tarnita La Cruce’ nevű nyereg volt a cél , de a már fent említett forrásig nagyon jól jelzett úton sikerült valahogy elvergődni.

Este teázgattunk és közben rohamosan öltözködtünk, mert ahogy lement a nap egyre hidegebb lett. Póló, vastag pulcsi, kabát….a végén már elmehettünk volna a Michelin gumireklámba. Jó tanácsként valaha erre járna valaki, az ösvénytől vagy 25 méterre van egy nagy fehér szikla, na az mögé semmiképp ne nézzen be! J

Az éjszaka eseménytelenül telt, de mégse tudtunk rendesen pihenni. Fújt a szél zörgette a sátrakat, valahonnan előkerült egy szürke ló csengővel a nyakában és a szemeteszsák körül is motozott valami jószág. Pedig szükség lett volna a pihenőre, mert másnap beleszaladtunk egy olyan kis terepbe, amilyen még egyikünk életében sem tapasztalt. Úgy gondolkodtunk, hogy az utolsó szakaszt lenyomjuk egybe és Borsára beérve veszünk enni- és innivalót aztán  este visszahúzódunk az erdőbe és másnap reggel frissen 1 óra alatt begyalogolunk az autóhoz.

Na, ez teljesen máshogy történt…Viszonylag jó ütemben haladunk egészen addig míg egy nagy birkanyáj nem keresztezte az utunkat. A birkákkal nem is lett volna baj, de a kutyák hamar kiszúrtak minket és azonnal körbevettek. Kb. 10 percig nem mozdultak a frontvonalak, aztán valahol a pásztor fütyülhetett a távolban, mert odébbálltak a nagyobbak és csak 3 fiatal állat maradt ott azok is már inkább csak vakaróztak, aztán teljesen közönyösen a bokrokat szagolgatták , ügyet sem vetettek ránk. Közben mi is lassan elindultunk és gerincen helyenként kitett sziklás részeken, néhol cserjés foltokon vezetett tovább az ösvény. A térkép szerint  a kék kör jelzésen le kellett térnünk és néhány km után egy patak völgybe kellett volna a város felé venni az irányt. Már jó sokat haladtunk de kék kör sehol, aztán mikor átküzdöttük magunkat egy 2000-es csúcson észrevettük a leágazást. Örömünk nem tartott sokáig, mert a jelzés szerint ez már a 3 km-rel távolabbi kék háromszög…fasza. Kerültünk kb. 5-6 km-t, de kárpótolt  minket, hogy rendes, bár nem túl kijárt szekérút volt és útközben rengeteg áfonyát lakmároztunk. Az általunk precízen kidolgozott áfonyaevés technikája úgy nézett ki hogy egy bádogbögrébe szedtük két kézzel és mikor már vagy két jó maréknyi összegyűlt egyszerűen „kiittuk” belőle.

Olyan délután 3 körül értük el az erdőhatárt, ahol ismét egy esztena, birkahodályok és természetesen kutyák keresztezték az utat. Itt már ügyesebben kezeltük a helyzetet, kenyérdarabokat raktunk a zsebünkbe és azt dobáltuk az ebek felé. Mit ad isten egyből elkezdték csóválni a farkukat és békén hagytak minket…az ösvény amit a birkák kijártak helyesen a Negoiescu patak völgye felé vezetett. Jó darabig szuper erdei ösvényen bandukoltunk és két pofával tömtük az erdei szamócát, málnát, szedret…komolyan , az erdőben jól lehet lakni.  Még követett egy nagy fehér kutya, akit el is neveztem Akelának, de mivel kenyér már nem volt, a málnát meg nem szerette szomorúan lemaradt tőlünk. És akkor innen csapott át tortúrává a menet. Egy zúgóba torkollott az ösvény sehol semmi kitaposott út, egyik oldalt meredek part dzsungellel, a másik part sziklák , kövek, kidőlt fatörzsek méteres csalánnal. Átgázoltunk a patakon, sajnos  a bakancsok be is áztak mert kb. térdig ért a víz, aztán abban cuppogtuk végig  a maradék kb. 4-5 km-t. Mivel semmi járt út nem volt a bozóton keresztül, úgy 15 percenként átvágva az örvénylő vízen haladtunk egyre fáradtabban. Az erdő olyan vad volt hogy még állatnyomokat sem találtunk, egyszerűen Erdély összes aljnövénye ott termett, tüskés vadszeder, csalán, mindenféle indák, szúrós gyomok két méteresre nőve, úgy hogy alattuk vizes , nyálkás kövek, ágak álltak ki a földből. Erősen kellett koncentrálni hogy hova lép az ember, aztán hosszú hadakozás után kiértünk egy tisztásra ahonnan már vezetett egy út…egészen egy következő zúgóig, pedig itt már művelt kaszálók, deszka építmények voltak. Kimásztunk valahol a patakból és felkapaszkodtunk az egyik házikóhoz, de érdekes módon sehova nem vezetett út, pedig minden rendbe volt tartva, hogy hogyan jártak fel ide máig rejtély. A patak túloldalán a messzeségben villanypóznákat vettünk észre a kis házak, fatárolók közt. Ha van villany, akkor a  póznákat valahol föl kellett hozni, tehát útnak kell lennie. Úgy is volt, egy rendes kavicsos úton egyre beljebb értünk a civilizációba. Egyre tempósabban mentünk, ugyanis szembe jövet két részeggel is találkoztunk, az egyik épp egy kerítéssel barátkozott, tehát kocsma lesz a közelben…Kocsmát ugyan nem de egy kisboltot találtunk, ami előtt egy fogatlan bácsi iszogatta a sörét Hard Rock Café feliratú pólóban. Elmondása szerint innen a kemping (ugyanis eszünk ágában se volt már visszamenni az erdőbe) még 10 km (!)

Szerencsénkre, hogy végre az is legyen, a bolt előtt egy teherautó épp indulni készült, csak megállt cigiért,amit Csabi barátom szemfülesen észre is vett. Nosza, felcigánykodtuk magunkat a platóra és ott utaztunk egy darabig. Útközben egy háznál megálltunk és deszkapallókat pakoltunk fel magunk mellé, az volt a szállítmány. Kb. tényleg olyan 8-10 km után odaértünk a szállásunk utcájához, zörgettünk a kocsi tetején (szigorúan ahogy a filmekben láttuk) hogy nekünk itt jó lesz. Elköszöntünk a  sofőrtől valahogy elvonszoltuk magunkat Krisztina kertjébe (így hívtam  a házigazdánkat, mert a rendes nevét nem sikerült megjegyezni) ahol finom hideg sört kaptunk (dünke! ahogy ő mondta köszönömöt!)

Befaltuk a maradék kaját és kb. pofával beesve  a sátorba aludtunk el. Sikerült este 10-re, amit délután 5-re terveztünk.

Másnap, a már ismert úton visszafelé megállapítottuk, hogy Bear Grylls bekaphatjaJ

 

U.i::Tényleg tudja valaki, hogy miért van minden kocsmában az asztalokon kis pohárban só?

Címkék: Radnai-havasok Erdély 2012





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

sankesz
2014/04/18 14:31:37

nem tudom , eszembe nem jutna sót tenni a poharam vagy üvegem szélére...meg szerintem másnak sem. a legutolsó talponállóban is volt, ahol még ropit sem ismerték nem hogy a normális kaját...azt sem tudom elképzelni hogy erdélyben mindenki bősz bloody mary vagy tequila rajongó lenne...szóval nem tudom...



tura
2014/04/18 11:28:25

kereskedelmi fogás ... ha a poharad/üveged szélére/szájára sót teszel, hamarosan fogod kérni a második sört is, no meg ha kajával szolgálnak : ki sósabban/ki kevésbé




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.